Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

Ez a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület blogja. Látogasd meg weblapunkat: Hajósnép.hu

Utolsó kommentek

Címkék

1% (3) Admiral Graf Spee (2) adóbevallás (3) adria konferencia (2) adria magyar királyi tengerhajózási rt (4) ákos györgy (3) antal gábor (2) augusztus 20 (2) a magyar hajógyártás 175 éve (8) balatoni hajózás (3) balaton csavargőzös (2) balogh (4) balogh tamás (44) balogh tamas (13) bánsági andor (11) bechler józsef (3) Belgenland (2) bicskei jános (9) buda motoros (12) buda motoros munkacsoport (11) búvárrégészet (15) Caligula (2) carpathia (4) cerberus (2) Címkék (2) csatahajók (2) csokonai hajómodellező szakkör (3) debrecen (4) Dénesi Ildikó (7) De Ruyter (3) Digitális Legendárium (2) Digitális Legendárium Munkacsoport (2) Donegal (2) dr. (2) dr lengyel árpád (4) dunaflottilla (2) Duna Express (2) duna tengerjáró (5) duna tv (2) egyesület (2) élethű hajómodellek (2) előadás (2) első világháború centenáriuma (5) emléktábla (2) Encyclopedia of ocean liners (15) Erebus (4) és (2) eseménynaptár (3) északnyugati átjáró (5) Euróra Csoport (2) ex kassa (4) Farkas Judit (5) farkas vince (2) fiume (3) Gályarabok (2) gomodell2012 (2) gőzgép (7) gőzhajó (13) gyászhír (5) györgy ákos (3) habsburg (2) hadihajózás (2) hadikikötő (2) haditengerészet (10) haditengerészetünk (3) haditengerészetünk emlékei (6) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (2) Hadtörténeti Múzeum (2) hagyományőrző tagozat (23) hajodesign (3) hajómodell (4) hajómodellek (5) hajómodellezés (5) hajómodellező tagozat (32) hajósnép (21) hajózás (2) hajózástörténeti (2) hajózástörténeti kisfilmek (6) hajózástörténeti közlemények (7) hajózástörténeti tagozat (92) Hajózó rómaiak (6) hírlevél (5) hmhe (2) HMT JUSTICIA (2) hm him (3) hocza istván (6) honvédelmi minisztérium (2) horthy (3) Horthy Miklós (2) horváth józsef (7) Innováció az osztrák magyar haditengerészetben (3) iskolahajó (3) Izolde Johannsen (6) juhász jenő (2) Justicia (6) karácsony (2) képgaléria (4) kiállítás (78) klaszter (4) komárom (3) konferencia (18) Kossuth gőzhajó (6) Kossuth múzeumhajó (6) koszorúzás (3) közlekedési múzeum (4) krámli mihály (5) kuk kriegsmarine (4) lajta (78) lajtamonitor hu (28) lajta monitor múzeumhajó (57) lajta ujjászületés (36) leitha (72) leitha emlékév (12) lengyel árpád (4) limes (6) löveg (2) magyar limes szövetség (3) makett (4) Malin Head (3) megemlékezés (3) MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (8) miksa (2) modell (4) monitor (60) munkacsoportok (15) múzéj (3) múzeum (2) múzeumok éjszakája (5) National Geographic (2) national geographic (3) National Geographic Magazin (2) nautica (7) naviga (3) naviga versenynaptár (3) navis lusoria (2) Nederland (2) Nemi hajók (2) neszmély (3) nordenfelt (3) Novara (2) óbudai egyetem (2) Óceánjárók (11) Ocean liners (8) Otrantó (3) otrantói csata (6) otranto szimpozium (2) Pálvölgyi József (5) pannonia (4) pelles márton (2) Péter Pál Lehel (2) pola (3) ripa pannonica (4) római hajózás (5) roncskutatás (14) Rosguill (2) sajtófigyelő (13) SALT Hungary (2) savoya park (2) sir john franklin (3) sms kaiser franz josef (2) sms szent istván (3) sms zenta (2) Statendam (12) STS MAGYAR (2) susányi oszkár (5) Széchenyi gőzhajó (2) szent istván csatahajó (6) szent istván csatahjó (2) szoke tisza (25) tengeralattjáró (2) tengerészeti stratégia (3) tengerészeti világnap (2) tengeri régészet (7) Terror (4) TIT (37) tit (55) titanic (16) tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület (123) tit hmhe (120) Történelmi Vitorláshajó Makettezők Országos Találkozója (4) tuska lajos (2) újpest (2) valentinyi gyula (3) veperdi andrás (5) videó (12) víz alatti kulturális örökség (7) wreck diving (2) zebegényi hajózási múzeum (10) zoltán gőzös közhasznú alapítvány (9) zsigmond gábor (3) zsonda márk (2) Címkefelhő

S.S. KAISERIN ELISABETH, 1912-1920 – Az Austro-Americana befejezetlen óriásgőzöse

2022.01.13. 12:06 Doki

Az első világháború Európa-szerte több tervbe vett vagy építeni kezdett nagy óceánjáró személyszállító hajó építését késleltette, vagy épp hiúsította meg végleg. Az Austro-Americana – Ausztria-Magyarország transzatlanti járatokat fenntartó egyik legnagyobb hajótársasága – építés alatt álló óriásgőzösén szintén felfüggesztették a munkálatokat, s a frontvonalon fekvő trieszti Monfalcone Hajógyárban épülő hajó végül a kibontakozó hadműveletek egyik „áldozatává” vált. Vajon milyen hajó lett volna? Mi indokolta a Monarchia számára egy, az országban addig ismeretlen nagyságú utasszállító hajó felépítését, s mi okozta a végzetét? E tanulmány ezekre a kérdésekre válaszol.

 

I.) Előzmények – Az Austro-Americana születése:

Az osztrák (1867-1918 között osztrák-magyar) tengerhajózás favoritja az 1833-as alapítású Osztrák Lloyd (Österreichischen Lloyd) hajótársaság volt, amely az első világháború kitörésekor, 1914-ben összesen 65 hajóval, 235 000 BRT térfogattal és több, mint 6 000 alkalmazottal rendelkező vállalatként az ország legnagyobb kereskedelmi tengerhajózási vállalata volt. Az Adriai-tenger (az Atlanti-óceán melléktengerének számító Földközi-tenger melléktengere) északi partján elterülő osztrák (-magyar) birodalomban sokáig nem akadt vetélytársa.

A birodalom tengerészei jószerével csak helyi és mediterrán hajózást bonyolítottak, azt is jellemzően vitorlás hajókkal. A lussipiccolói (ma: Mali Losinj, Horvátország) Cosulich család tagjai – Antonio Felice Cosulich és fiai, Castillo és Alberto – azonban a XIX. század utolsó harmadában felismerték, hogy a gőzhajózásé a jövő, és a legfőbb osztrák kikötőben, az akkor Ausztria-Magyarország fennhatósága alá tartozó olaszországi Trieszt kikötővárosában, Cosulich Hajózási Társaság (Cosulich Società Triestina di Navigazione) néven gőzhajózási társaságot alapítottak 1895-ben.

Ugyanebben az évben – 1895-ben – alapította meg Gottfried August Schenker osztrák fuvarozó és William Burell skót szállítmányozási kereskedő is a saját gőzhajózási társaságát Osztrák-Amerikai Hajózási Társaság (Austro-American Shipping Co., vagy Compagnia di Navigazione Austro-Americana) néven, azzal a céllal, hogy az osztrák ipar ellátását függetlenítse a drága német, s a megbízhatatlan olasz kikötőktől, és árufuvarozási vonalat hozzon létre Ausztria és Észak-Amerika között az osztrák textil- és pamutipar nyersanyagellátására. A cég székhelye szintén Triesztben volt.

Az 1901-1902-es gazdasági válságot kihasználva a Cosulich testvérek megszerezték Burell tulajdonrészét és 1902-ben bevásárolták magukat az Austro-Americana-ba, amelyet ettől kezdve Schenker, Cosulich und Co., Austro-Americana néven ismertek. Alberto Cosulich ugyanekkor hajógyárat létesített a Trieszt melletti Monfalconéban (Cantiere Navale Triestino – CNT). Egy évvel később a Cosulich-testvérek a meglévő 14 áruszállító gőzhajójukat is a közös vállalkozásba apportálták, amelynek neve ekkor „Vereinigte österreichische Schiffahrtsgesellschaften der Austro-Americana und der Gebrüder Cosulich”-ra változott (olaszul: Unione Austriaca di navigatione Austro Americana e Fratelli Cosulich Societá anonima), tehát már a Schenker név is kimaradt a cégnévből. A társaság 19 hajója a Trieszt-Messina-Nápoly-Palermó-New York útvonalon közlekedett, s a vállalat 1904-ben bekapcsolódott a transzatlanti személyszállításba.

Az Osztrák-Magyar Monarchiából kiinduló transzatlanti kivándorlás hosszú ideig a német Norddeutscher Lloyd, illetve a Hamburg America Line kezében volt, ám 1902-ben a brit Cunard Line megállapodott a magyar kormánnyal a kivándorló magyar állampolgárok Fiumén keresztül történő kiszállításáról, s a koncesszió 1903-ban az osztrák alattvaló kivándorlókkal bővült. (A Cunard nyereségéből valamennyi „visszacsorgott” a magyar hajózási vállalatoknak, ezért cserébe önként lemondtak a konkurenciáról. (A ma is legismertebb, Fiuméből induló Cunard-hajó a TITANIC-tragédia túlélőit mentő CARPATHIA gőzös volt).

001_27.jpg

1. ábra: Az osztrák és a magyar kereskedelmi tengerhajózási társaságok hajóinak útvonalai 1833-1918. Az Austro-Americana elsősorban az észak- és dél-amerikai kontinensre, az Osztrák Lloyd Afrikába, illetve a Közel- és a Távol-Keletre, a magyar hajótársaságok pedig jellemzően a Fekete-, az Égei- és a Földközi-tenger kikötőibe közlekedtek (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

A hazai hajótársaságok közül a trieszti Cosulich-testvérek által alapított Austro-Americana azonban másként reagált, amikor úgy döntött, hogy nem engedi át az egész kivándorlási üzletet az angoloknak. 1904. június 9-én útnak indította New Yorkba a vállalat GERTY gőzösét, 314 emigránssal a fedélzeten. A német társaságok helyeselték az osztrák „kiállást” (ha már saját hajóik kiestek ebből a versenyből) és megnyitották az osztrákok számára az „Atlantic Pool”-t, a kivándorlókat szállító hajóstársaságok árkartelljét, aminek meg is lett a hatása: az Austro-Americana áru-, és személyforgalma megugrott.

1907-ben megindultak a járatok New Orleansba és Dél-Amerikába (a New Orleans-i útvonal 1908-ban megszűnt), 1913-ban pedig megállapodás született a Canadian Pacific hajótársasággal is arról, hogy alternatív járatokat biztosítanak Triesztből Kanadába, ám ezt végül nem találták gazdaságosnak és 6 út után (még 1913-ban) a szolgáltatás folytatásának leállításáról döntöttek. A társaság hajói 1904-ben még csak 4 224 személyt és 2 172 tonna árut szállítottak, 1912-ben viszont már 101 670 utast és 10 133 tonna árut (vagyis a társaság hajóin szállított utasok száma rövid 8 év alatt a huszonnégyszeresére, az áruforgalom pedig több mint a négyszeresére nőtt). A társaság hajóparkja 1914-ben 28 egységet számlált, s az Ausztria-Magyarországra irányuló összes tengeri áruszállítás közel 17 %-át (a Dél-Amerikából érkező áruknak viszont a 95 %-át) bonyolították.

Ehhez persze új, modern, nagyméretű személyszállító hajók kellettek és természetesen további tőke, amelyet részben az osztrák kormánytámogatás (1903-ban 1,53 millió korona) biztosított (jóval csekélyebb értékben, mint az ugyanebben az évben 10 millió koronával dotált Osztrák Lloyd esetében). Ennek következtében 1911-ben már 1,5 millió korona nyereséget osztottak szét a részvénytulajdonosok között. Nem véletlen, hogy ez a társaság építette fel a legnagyobb osztrák-magyar transzatlanti óceánjárókat. 1905-ben épült Triesztben az osztrák-magyar trónörökös feleségéről elnevezett 5 491 tonnás SOFIE HOHENBERG, 1908-ban Glasgow-ban az első amerikai elnök feleségéről elnevezett 8 312 tonnás MARTHA WASHINGTON, 1911-ben Triesztben pedig a kettős monarchia uralkodója, a császár és király nevét viselő 12 568 tonnás KAISER FRANZ JOSEF I., az Austro-Americana legnagyobb (vízre bocsátott) gőzöse, egyben a Monarchia legnagyobb kereskedelmi hajója.

Az Austro-Americana sikere nyomán 1912-ben a társaság Monfalcone-i hajóépítő telepén hozzáláttak egy még nagyobb hajó, a KAISERIN ELISABETH építéséhez, amely az 1914-ben kitört világháború miatt azonban végül is soha sem készülhetett el. Pedig – ha felépül – ez az óceánjáró lett volna a valaha épített legnagyobb osztrák-magyar hajó…

002_24.jpg

2. ábra: Az Austro-Americana óceánjáró utasszállító-sorozata: a mintaként szolgált, a Russel & Co. Hajógyárban, Glasgowban rendelt MARTHA WASHINGTON (fent) és az annak alapján, de immár saját tervezés eredményeként és hazai hajógyárban, Monfalconéban felépített KAISER FRANZ JOSEF I. jellegrajzai és KAISERIN ELISABETH jellegrajzának rekonstrukciójára tett 2015. évi első kísérlet (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

II.) A KAISERIN ELISABETH építése és bontása:

Az addigi legnagyobb osztrák-magyar óceánjáró, a KASIER FRANZ JOSEF I. építése még nem érkezett a végéhez, amikor a tulajdonos hajózási társaság és az építő, a Trieszt melletti monfalcone-i hajógyár megkezdte az előtanulmányokat, majd a tervek készítését a második egység, a nagyobb és gyorsabb KAISERIN ELISABETH felépítéséhez, amelyet ugyanazon a vonalon (az Európa és az Észak-Amerika közötti úton) terveztek szolgálatba állítani.

A KAISERIN ELISABETH terveit a társaság legutóbbi hajói, a MARTHA WASHINGTON és a KAISER FRANZ JOSEF I. tervei alapján készítették el:

003a.png

003c.jpg

3. és 4. ábra: Az Austro-Americana hajóinak szülőhelye, a Cantiere Navale Triestino Monfalconéban. A hajógyár délkeleti részén 7, az újonnan kiépült északnyugati részen további 3 sólyatér állt rendelkezésre a különböző méretű hajók építéséhez. A legnagyobb hajókat a leghosszabb és legszélesebb (a 2-es és a 3-as számú) csúsztatón építették. Az alsó kép a hajógyárról 1914-ben készült terepasztalt mutatja, amelyen balra – az úszódokkba emelve – a KAISERIN ELISABETH makettje látható (forrás:  Consorzio Culturale Monfalconese, Museo del Mare, Trieste).

 

Vízvonalhossz:                  164,59 m

Teljes hossz:                      175,0 m

Szélesség:                          20,65 m

Merülés:                             13,18 m

Térfogat:                             14 700 BRT

Sebesség:                           19,5 csomó (36,1 km / h)

Befogadóképesség:            2 000 utas

 

Amikor a frissen átadott KAISER FRANZ JOSEF I. működésének első hónapjai egyértelműen kedvező tapasztalatokat biztosítottak, a cég menedzsmentje az új hajó építésének gyorsítását sürgette.

Az építési folyamat és a háború jelentette kényszerű leállás, majd a csaknem teljesen elkészült hajótest háború utáni bontásának kronológiája a következő:

1912. november 30.: Az utasszállító gerincfektetése Monfalconéban 39-es gyártmányszámmal (több szerző szerint a hajógyárban készült első nagy óceánjáró a CONTE GRANDE volt 1927-ben, a valóság ezzel szemben az, hogy a KASIERIN ELISABETH volt a hajógyár egyik első ilyen gyártmánya).

1914. október 14.: Az építés előrehaladott szakaszában megsérül egy építőmunkás. A háború kitörése miatt az építkezést felfüggesztik. A gyár ekkor bérelt eszközökkel a DDSG budapesti telephelyén (az óbudai hajógyárban) és a polai Azrenálban folytatja a termelést (zömmel katonai megrendelések teljesítését, többek között az U-27 osztályú tengeralattjárók gyártását a flotta számára)

1915. május: Az olasz hadba lépést követő harcok során a front többször áthalad a monfalconei hajógyár telephelyén, s a sólyán álló befejezetlen hajótest a harcokban több ízben megsérül (több tüzérségi találat éri, a belsejében tűz üt ki).

1915. július: Az 1915. június 23-án az isonzói fronton megindult olasz offenzíva – a kellő előkészítés hiányosságai és a terepviszonyok teljes figyelmen kívül hagyása miatt – július elejére elakad, s a Monarchia hadserege július 18-án nagyszabású ellentámadást indít. A hadműveletek egyik „áldozata” a frontvonalon fekvő hajógyárban álló KASIERIN ELISABETH. A gyár területe még az első olasz támadással került olasz katonai ellenőrzés alá június 9-én. A július 7-én elakadt olasz támadásra válaszul már másnap – július 8-án – megkezdődik az osztrák-magyar ellentámadást bevezető tüzérségi előkészítés, aminek az egész hajógyár, s a sólyán álló óceánjáró is kárát látja. Az építés előrehaladott szakaszában álló 15 000 tonnás óriást a középső felépítmény alsó fedélzetének magasságáig több olasz gyújtógránát is eltalálja, amelyek nyomán katasztrofális tüzek törnek ki a hajótest belsejében, amelyet az olasz tüzérség ezt követő bombázása tovább rongál.

1915. október: A Monfalcone irányába előretörő osztrák-magyar hadsereg tüzérségi bombázása károsítja a kiégett hajótestet, amelynek oltása a két front között, a senki földjén gyakorlatilag lehetetlen.

1917. október: A caporettó-i áttörés (az olasz front 1917. október 24-én történt összeomlása) után az osztrák-magyar csapatok visszafoglalják a hajógyárat és a dokkokat. A Cosulich család kárpótlásért fordul a császári és királyi kormányhoz a hadműveletek miatt a gyárat ért károk kompenzálására és a termelés újraindítására. Egy ideig (amíg meg nem történik a teljes kárfelmérés) a hajót ért károk kijavítását és az építési munkálatok folytatását tervezik. A hajó nevét ekkor (a hajógyár visszafoglalását lehetővé tevő győztes csaták helyszíne után) ISONZO-ra változtatják. Az alapos elemzés azonban feltárja, hogy a hajón nincs mit helyreállítani, a tűzvonalban fekvő óriást az egymást követő tüzérségi lövésváltások olyan súlyosan megrongálták, hogy a kijavítása lehetetlen.

1918. november: Bár a padovai fegyverszünet (1918. november 3.) szerint a monfalconei hajógyár területe a Monarchiánál marad, a háború elvesztése és az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése végleg meghiúsítja a hatalmas hajó maradványainak hasznosítását. Az addig elkészült részeket Trieszt olasz megszállását követően ezért lebontják.

1920.október: A félkész hajó utolsó szerkezeti elemeinek eltávolítása.

005_12.jpg

5. ábra: Az Austro-Americana megrendelésére építeni kezdett két óceánjáró a hajógyárba északnyugat felől érkező olasz haditudósítók fotóján 1915. június 9-én. A jobb oldali hajó a KAISERIN ELISABETH.

006_7.jpg

6. ábra: A hajó tatjáról készült közelképen tisztán kivehető a kormánylapát és a baloldali hajócsavar, valamint a tatfelépítmény és az alatta lévő, a farkosárban kialakított nyitott sétafedélzet. Előrébb a középső felépítmény alsó, végig nyitott (mellvédes) sétánya, s felette a felső sétafedélzet látható (a kép bal szélén az elülső, zárt rész mellvédjével). (Forrás: Atlante / Dizionario del 1915 in Friuli Venezia Giulia)

007_8.jpg

7. ábra: A kényszerűen félbehagyott óceánjárók és az építésükhöz élükre állítva és egymáshoz támasztva felhalmozott, az ökörszemablakok számára perforált oldallemezek (a kép előterében). (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

008_9.jpg

8. ábra: A KAISERIN ELISABETH-nek a támadás kezdetén az olasz állások felé néző bal oldala. Jól megfigyelhető a középső felépítmény és két sétafedélzete: az alsó (teljes hosszában nyitott, tömör lemezmellvédes) sétány és a felső, csak az elülső felén mellvédes sétány. A fedélzeten elöl az első kémény füstaknája, hátrébb pedig a gépakna négyszögletes szerkezete látható.

009_6.jpg

9. ábra: A hajótestből füst száll fel, egyes nyílások felett korom és égésnyomok. A tüzérségi támadásban megsérült hajó „olasz oldala” 18915 júniusában. Jól láthatók a középső felépítmény sétafedélzetei: az alsó, teljes hosszában nyitott és tömör lemezmellvéddel ellátott alsó és a felső – lemezmellvéddel csak az első felén rendelkező – sétány. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

010_3_1.jpg

10. ábra: A hajó osztrák-magyar hadállások felőli jobb oldala. A hajóorr felső ablaksora alatt elöl közvetlen tüzérségi találat nyoma. Az elszíneződött hajótesten mindenütt erős égés jelei. (Forrás: Wikimedia Commons)

011_012_013.jpg

11., 12. és 13. ábra: A No 39-es objektum a sólyapályán 1919-ben. A középső képen az előtérben olasz katonák beszélgetnek. Az óceánjáró mellett (a fa állványzat hálójában) egy eredetileg Kína számára építeni kezdett, majd a háború kitörésekor az osztrák-magyar haditengerészet számára lefoglalt cirkáló, amely a front átvonulása miatt szintén befejezetlen maradt. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

014_4.jpg

14. ábra: A hajógyári telephely romjainak eltakarítása közben, 1920 elején készült a fenti kép, amikor a KAISERIN ELISABETH mellett építeni kezdett óceánjáró törzsét már szétbontották, s a helyén a daruzott új nagy csúsztatót építik (a képen épp a darupályát tartó vasbeton pilléreket zsaluzzák). Az óceánjáró törzsén – a vízvonal alatti részeken – rengeteg utólag vágott nyílás látható, amelyeken keresztül a bontók bejuthatnak a hajóba. A középső felépítmény két fedélzetét, a hátsó felépítményt és a mélyített orrfedélzet mellvédjeit már jól láthatóan lebontották. Ez az utolsó ismert kép a hajóról. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

 

III.) A hajó rekonstrukciója:

A hajó tervei – jelenlegi ismereteink szerint – nem maradtak fenn. Az, amit a fő méreteken kívül a hajó megjelenéséről és általános elrendezéséről tudni lehet, mindössze néhány forráson alapul:

1)  Az építés alatt álló, illetve a front átvonulása miatt megrongált hajótestről több fotográfia maradt fenn (5.-14. kép), amelyeket olaszországi levéltárak őriznek.

2)  A hajó feltűnik a híres osztrák tengerészeti festő, Alex Kircher (1867-1939) trieszti kikötőt ábrázoló nagyméretű pannóján, amely ma Bécsben a Műszaki Múzeumban (Technisches Museum) látható (15.-16. kép).

3)  Ezen kívül létezik a kikötőnek egy 1914-ben készült terepasztala (4. kép), amelynek alkotói elkészítették a hajó egy kis méretarányú makettjét is (17.-19. kép). A terepasztalt a Museo del Mare őrzi Triesztben.

015_4.jpg

016_1.jpg

15. és 16. ábra: Alexander Kircher „Triester Hafen” („A trieszti kikötő”) c. festménye 1918-ból (az előző oldalon lent) és annak a hajót ábrázoló részlete (fent).

 

Mindezek a források együttesen tették lehetővé a hajó jellegrajzának rekonstrukcióját, amelyet most örömmel osztunk meg az érdeklődőkkel. A rekonstrukciót megnehezítette, hogy a három forrás (a korabeli festmény, az építési fotók és a korabeli terepasztalhoz tartozó makett) eltérő módon ábrázol bizonyos részleteket. Ezek közül a fényképeket fogadtuk el hitelesnek, a korabeli kisméretű makettet és a festményt, csak ott használtuk, ahol a rajtuk látható részletek hitelességéhez nem fér kétség.

A fentiekre tekintettel a hajó általános elrendezéséről nagy biztonsággal megállapíthatók a következők: a 175 méter hosszú hajó jól tervezett, három, harmonikus elrendezésű felépítménnyel (egy ott- egy tat- és egy középső felépítménnyel) rendelkező, háromkéményes, kétárbocos, két hajócsavaros hajó lett volna, hagyományos (dugattyús gőzgépes) meghajtással.

017_018_019.jpg

17., 18. és 19. ábra: A Cantiere Navale Triestino hajógyár monfalconei telephelyének terepasztala a hajó makettjével. (Forrás: Wikipedia, Pinterest)

 

A korabeli ábrázolások a felépítmények sétafedélzetei és a parancsnoki híd kialakítása tekintetében tartalmazták a legtöbb eltérést.

 

1)  A hajógyári terepasztalhoz tartozó makett (amely annyira kicsi, hogy még a hajótest oldalán lévő beszálló-ajtókat sem dolgozták ki rajta) a középső felépítményen két sétafedélzetet mutat, amelyek közül az alsó teljes hosszában nyitott, míg a felette lévő az elülső végén üvegezett és a hátsó felén nyitott sétány. A két sétafedélzet elülső felén tömör lemez-mellvéd, a hátsó felén pedig csak korlátok védik az utasokat (de a lemez mellvéddel ellátott rész a felső sétafedélzeten hosszabb).

Az orrfelépítményt mélyített fedélzet választja el a középső felépítménytől. A mélyített orr-fedélzeten áll az előárboc és az elülső rakterek egyik raktárnyílása (amelynek a párja az előárboc előtt, az emelt orrfedélzeten kapott helyet).

A makett szerint a hajó tat-részén szintén két sétafedélzetet alakítottak ki: a hajótestben egy lemezmellvéddel védett nyitott sétányt (amely körbefut a hajótest lekerekített tatján a farkosár felett), s egy végig nyitott – csupán korláttal védett – sétányt az előbbi sétány feletti fedélzeten álló tatfelépítmény hátsó felének két oldalán egy-egy rövid szakaszon (a sétány teteje a felépítményen elhelyezett mentőcsónakok vízrebocsátását szolgáló platform).

A tatfelépítményt a középső felépítménytől elválasztó nyitott fedélzetrészen a hátsó rakterekbe vezető raktárnyílást helyezték el. A főárboc a tatfelépítmény első felének közepén áll.

A parancsnoki híd a középső felépítmény tetejét alkotó csónakfedélzet elején, az elülső mellvédtől hátrébb húzott (körüljárhatóan kialakított) tiszti lakosztályokat befogadó fedélzeti ház tetején kapott helyet, annak elülső falától jelentősen hátrébb húzva. A parancsnoki híd szárnyai végig nyitottak.

 

2)  A Kircher-festményen ezzel szemben a középső felépítmény mindkét sétányának az elülső része üvegezett (az alsó hosszabban) és teljes hosszában tömör lemezmellvéddel védett.

Az emelt orrfelépítményt a középső felépítménytől elválasztó mélyített orrfedélzet két oldalán egy-egy, a mellvédekhez csatlakozó fedélzeti ház kapott helyet a tetején mentőcsónakkal.

Tatfelépítmény nem látható. A festményen csupán egy, a mélyített orrfedélzetihez hasonló fedélzeti ház tűnik fel, a tetején mentőcsónakkal. A hajótestben a farkosár felett körbefutó nyitott sétány hiányzik.

A csónakfedélzet elülső végén (a tiszti lakosztályok szélességében, azok elülső fala és a csónakfedélzet elülső mellvédje között) egy üvegezett folyosó húzódik, amelyen keresztül az utasok közlekedhetnek a csónakfedélzet két oldala között. Ez egyben szélvédett kilátóhelyként is szolgál a számukra a nyílt óceánon.

A parancsnoki híd közepén álló kormányház elülső falának függőleges síkja egybeesik a csónakfedélzet elülső mellvédjének síkjával.

A parancsnoki híd két szárnyának végén egy-egy üvegezett navigációs fülke áll.

 

3)  A fényképek a fentiektől több ponton eltérő elrendezést mutatnak. Igaz ugyan, hogy a középső felépítménynek egymás felett két sétafedélzete van, de az alsó – teljes hosszában nyitott – sétány végig tömör lemez mellvéddel védett. Korlátok csak a felső sétány hátsó, nyitott felén találhatók (a felső sétány elülső, üvegezett részén lemez mellvéd van).

A parancsnoki híd és a kormányház építése a felvételek készítésekor még nem történt meg, de a középső felépítmény felső fedélzetén (a csónakfedélzeten) található elülső mellvéd kialakítása alapján valószínűsíthető, hogy a Kircher-festményen látható megoldás helyett inkább a hajógyári terepasztal makettjén látható megoldást kívánták alkalmazni.

020.jpg

20., 21. és 22. ábra: A Kircher-festmény (fent), a gyári makett (középen) és a fotók (lent) alapján látott általános elrendezés (készítette: Dr. Balogh Tamás).

021.jpg

23. ábra: A hajónak az előkerült fényképek alapján pontosított rekonstrukciója (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

Epilógus:

A KAISERIN ELISABETH a gerincfektetése idején – 1912-ben – a legnagyobb óceánjáró volt, amelyet addig a Földközi-tenger medencéjében építeni kezdtek. Elsőbbsége azonban nem tartott volna sokáig, akkor sem, ha nem tör ki a világháború és a hajó építése befejeződik, s megkezdi a menetrend szerinti járatait. Az 1913-1914 folyamán szolgálatba állított három GALLIA-osztályú francia óceánjáró (a GALLIA, a LUTETIA és a MASSILIA) egy kicsivel felülmúlta a méreteit (a hosszuk 182 m, a térfogatuk 14 966 tonna volt), az 1916-ban építeni kezdett két új olasz óceánjáró, a DUILIO és a GIULIO CESARE – bár e hajók csak a háború után, 1923-ban és 1926-ban készültek el – pedig már egyértelműen felülmúlta (a hosszuk 194 m, a térfogatuk 25 000 tonna volt).

Az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kereskedelmi hajója számára a legkülönösebb rivális mégsem Franciaországból, vagy Olaszországból, hanem Németországból érkezett, amikor a jövedelmező észak-atlanti hajójáratokat üzemeltető német H.A.P.AG hajózási társaság két új óceánjárót rendelt az 1913-ban általa megvásárolt, 1897-ben Ligure Brasiliana néven alapított olasz hajózási társaság, az 1914-től Transatlantica Italiana Societa Anonima di Navigazione számára: egyet az észak-atlanti, egyet pedig a dél-atlanti utakra, hogy olasz kikötőkből kiindulva és olasz lobogó alatt közlekedjenek. Az ANDREA DORIA néven szolgálatba állítani tervezett észak-atlanti gőzös és testvére, a CONTE di CAVOUR hossza 237 m, térfogata 37 000 tonna lett volna, míg a déli Atlanti-óceánra szánt kisebb társuk épp a KAISERIN ELISABETH méretkategóriájába tartozott volna, a hossza 175,4 m, térfogata 18 500 tonna lett volna.

 

022_1.jpg

023_1.jpg

24. ábra: A KAISERIN ELISABETH és a TITANIC összehasonlítása (fent). Az 1910-es évek mediterrán óceánjáróinak felső méretkategóriája az 1890-es évek legnagyobb atlanti óceánjáróinak méretét idézte. A KAISERIN ELISABETH hossza az 1881-es építésű s.s. CITY of ROME (171 m), térfogata pedig az 1895-ben vízrebocsátott s.s. CAMPANIA (13 000 tonna) méretének felelt meg (készítette: Dr. Balogh Tamás).

25. ábra: A KAISERIN ELISABETH általános elrendezése (lent) (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

024_1.jpg

26 ábra: A KAISERIN ELISABETH, s francia és olasz riválisai (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

E hajók építése azonban szintén meghiúsult: azután, hogy Olaszország 1915-ben korábbi szövetségesei, Németország és Ausztria-Magyarország ellen lépett be az első világháborúba, olasz igazgatóság alakult, s a cég összes német tulajdonú részvényét megvásárolták, egy évvel később pedig eladták az irányítási jogot az Ansaldo-csoportnak. A vállalatot 1934-ben felszámolták. A tervezett nagy hajókat sohasem építették fel. A háború után a Cosulich testvérek is újjáalakították vállalkozásukat. az Austro-Americana az immár olasz fennhatóságú Triesztben a testvérek nevén, mint Cosulich Line működött tovább, 1937-ig, amikor beolvadt az új, egységes olasz nemzeti hajótársaságba, s az Italia Societa Anonima di Navigazione keretében működött tovább. A háború utáni első nagy óceánjáróikat Monfalconéban építtették fel SATURNIA és VULCANIA néven 1925-ben és 1926-ban (a hajók hossza 200 m, térfogata 24 000 tonna volt).

025_1.jpg

27. ábra: A KAISERIN ELISABETH tervezett német riválisai (készítette: Dr. Balogh Tamás).

 

Források:

A Monarchia luxusgőzöseiről:

https://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/hirlevelek/2010/2010-evfolyam-2-szam.pdf?fbclid=IwAR266rxunAvYFE3VPn-aS61xG0EJyvkgpZ2ZTy1KhePHcTKC4yWQ5ZCTwj8

A bemutatott fényképekről:

http://www.studistorici.com/2012/12/29/carnemolla_numero_12-sala-b/?fbclid=IwAR0t2bW-pxVxRLyW-3hWkVJ6ChHkyGrGsGxuABX-qmVLeUi5Y_yekVWKMx0

A hajó történetéről:

http://www.archeologiaindustriale.it/sez_produzione_it...

Egyéb források:

https://www.facebook.com/piccolomuseotrieste/photos/a.613516462153412/1068713976633656

http://www.atlantegrandeguerra.it/portfolio/monfalcone/

http://www.atlantegrandeguerra.it/wp-content/uploads/2016/05/4a-MonfalconeCCM-1.jpg

https://journals.openedition.org/diacronie/2594

https://it.wikipedia.org/wiki/Cantiere_Navale_Triestino

https://www.wrecksite.eu/imgBrowser.aspx?11388

https://www.wikiwand.com/it/Cantiere_Navale_Triestino

https://en.wikipedia.org/wiki/Number_64-class_cruiser

https://www.google.com/search?q=Cantiere+Navale+Triestino+Monfalcone+1915&tbm=isch&ved=2ahUKEwjis5CJuaX1AhXJ34UKHUiqA0QQ2-cCegQIABAA&oq=Cantiere+Navale+Triestino+Monfalcone+1915&gs_lcp=CgNpbWcQA1DXB1i7a2CLbWgAcAB4A4ABgQGIAeoIkgEDMy43mAEAoAEBqgELZ3dzLXdpei1pbWfAAQE&sclient=img&ei=Gj3bYeK-OMm_lwTI1I6gBA&bih=568&biw=1366#imgrc=g83s9aAyWX2XdM

https://www.facebook.com/page/167321909959726/search/?q=Kaiserin%20Elisabeth

https://www.theshipslist.com/ships/lines/cosulich.shtml

https://www.theshipslist.com/ships/lines/transitaliana.shtml

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-austro-americana-austro-hungary.html

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship.html

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship_30.html

https://www.austrianinformation.org/current-issue-summerfall-2013/austro-americana

 

Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.

A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!

009_logo_jndigo_blue.jpg

2 komment

Címkék: tit balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat Óceánjárók Encyclopedia of ocean liners

s.s. KAISERIN ELISABETH, 1912-1920 - The unfinished liner of the Austro-Americana

2022.01.13. 11:41 Doki

World War I delayed or completely thwarted the construction of several large ocean-going passenger ships planned or under construction across Europe. Work on the giant steamer under construction for Austro-Americana, one of Austria-Hungary's largest transatlantic shipping companies, was also suspended. The ship built in the Monfalcone Shipyard near Trieste, eventually became one of the "victims" of the unfolding military operations as the front line oscilled for several times through the shipyard. What kind of ship would it have been? What justified fot the Dual Monarchy the building a passenger ship of a hitherto unknown size in the country, and what caused its doom? This study answers these questions.

 

I.) Background - Birth of Austro-Americana:

The favorite of Austrian (Austro-Hungarian between 1867-1918) shipping was the Austrian Lloyd (Österreichischen Lloyd) shipping company, founded in 1833. At the outbreak of the First World War in 1914, it had a total of 65 ships with 235,000 GRT and more than 6,000 employees, so it was the largest merchant shipping company in the country. For a long time, it had no rivals in the Austro-Hungarian Empire on the northern shores of the Adriatic (the northernmost arm of the Mediterranean Sea).

The seafarers of the empire, for the most part, carried only local and Mediterranean sailing, also typically with sailing ships. However, members of the Cosulich family in Lussipiccolo (today: Mali Losinj, Croatia) - Antonio Felice Cosulich and his sons Castillo and Alberto - recognized that the future is belonged to the steam shipping, and in 1895 was set up the Cosulich Shiping Line (Cosulich Società Triestina di Navigazione) in the main Austrian port of Trieste, which city was then under the jurisdiction of Austria-Hungary.

In the same year, 1895, Austrian hauler Gottfried August Schenker and Scottish shipping merchant William Burell to establish the freight line of Austrian-American Shiping Co. (or Compagnia di Navigazione Austro-Americana) between Austria and North America, initially with an eye on supplying the Austrian textile and cotton industry, with the aim of decoupling the supply of Austrian industry from expensive German and unreliable Italian ports. The company was also headquartered in Trieste.

Taking advantage of the economic crisis of 1901-1902, the Cosulich brothers acquired all shares of William Burell when he left the company and they became co-owners of the Austro-Americana in 1902, which henceforth had been known as Schenker, Cosulich und Co., Austro-Americana. At the same time, Alberto Cosulich set up a shipyard in Monfalcone (that was the Cantiere Navale Triestino - CNT) near Trieste. One year later, the Cosulich brothers also contributed their existing 14 cargo steamships to the joint venture, which was renamed as "Vereinigte österreichische Schiffahrtsgesellschaften der Austro-Americana und der Gebrüder Cosulich" (Italian: Unione Austriaca di navigation e Fratel-li Cosulich Societá anonima), so that the name Schenker was omitted from the company name. The company's 19 cargo ships sailed on the Trieste-Messina-Naples-Palermo-New York route, and in 1904 the company became involved in transatlantic passenger transport as well.

Transatlantic emigration from the Austro-Hungarian Monarchy was for a long time in the hands of the German Norddeutscher Lloyd and the Hamburg America Line, but in 1902 the British Cunard Line agreed with the Hungarian government to expatriate Hungarian emigrants through the Hungarian port of Fiume (today Rijeka, Croatia), and the concession was extended in 1903 to Austrian subjects too. Some part of Cunard's profits "flowed back" to the Hungarian shipping companies, so in return they voluntarily gave up the competition. (The most well-known Cunard ship depart from Fiume, was the CARPATHIA steamer, rescuing the survivors of the TITANIC).

001_27.jpg

Fig. 1: Routes of the Austrian and Hungarian merchant shipping companies 1833-1918. Austro-Americana sailed primarily to the North and South American continents, the Austrian Lloyd to Africa and the Middle and Far East, and the Hungarian shipping companies typically sailed to the Black, Aegean and Mediterranean ports (created by : Dr. Tamás Balogh).

 

However, Austro-Americana, founded by the Cosulich brothers in Trieste, reacted differently when it decided not to hand over the entire emigration business to the English. On June 9, 1904, the company's steamer GERTY set sail for New York, with 314 emigrants on board. The German companies endorsed the Austrian ‘standstill’ (if their own ships had already dropped out of this race) and opened the ‘Atlantic Pool’, a price cartel of shipping companies transporting emigrants to the line, which had it's own effect: the Austro-Americana's freight and passenger traffic soared.

Voyages to New Orleans and South America began in 1907 (the New Orleans route was discontinued in 1908), and an agreement was reached with Canadian Pacific in 1913 to provide alternative routes from Trieste to Canada, but this was ultimately not found economical and after 6 trips (still in 1913) it was decided to stop continuing the service. In 1904, the company's ships carried only 4,224 people and 2,172 tons of cargo, but by 1912, there were already 101,670 passengers and 10,133 tons of cargo (that is, during only 8 years, the number of passengers increased in twenty-four times, and freight-traffic quadrupled). The company's fleet numbered 28 units in 1914, handling almost 17% of all maritime freight to Austria-Hungary (95% of goods from South America).

This, of course, required new, modern, large passenger ships and, of course, additional capital, provided in part by Austrian government subsidies (1.53 million Kronen in 1903) much less than in the case of the Austrian Lloyd's of 10 million Kronen in the same year. As a result, as early as 1911, a profit of 1.5 million Kronen was distributed among the shareholders. It is no coincidence that this company built the largest Austro-Hungarian transatlantic ocean liners. The 5,491-tonne SOFIE HOHENBERG, named after the consort of the Austro-Hungarian heir to the throne, was built in Trieste in 1905. The 8,312-tonne MARTHA WASHINGTON, named after the wife of the first American president, was built in Glasgow in 1908. The 12,568-tonne KAISER FRANZ JOSEF I, named after the emperor and king of the Dual Monarchy was built in Trieste in 1911 as the largest (launched) steamer in Austro-Americana fleet and the largest merchant ship of the Country.

Following the success of Austro-Americana, in 1912 the company's shipyard in Monfalcone began building an even larger ship, the KAISERIN ELISABETH, which, however, could never be completed due the outbreak of World War I. Yet, if built, this ocean liner would have been the largest Austro-Hungarian ship ever built…

002_24.jpg

Fig. 2: Liner-series of the Austro-Americana: Profile drawings of the, MARTHA WASHINGTON (above) which was built as a model at Russel & Co. Shipyard in Glasgow; the KAISER FRANZ JOSEF I. (in the middle) which was built on the basis of the plans of the previous, but as a result of own design of the Monfalcone-shipyard; and finally the KAISERIN ELISABETH, of which the first attempt to reconstruct it's profile drawing made in 2015 (created by Dr. Tamás Balogh).

 

I.) Construction and demolition of KAISERIN ELISABETH:

Construction works of the largest Austro-Hungarian liner, the KAISER FRANZ JOSEF I. not finished, when the owner shipping company and the builder (Monfalcone shipyard near Trieste) begun preliminary studies and preparation of plans for the second unit, the bigger and faster KAISERIN ELISABETH. The new ship designed to the North-Atlantic route for the service between Europe and North America.

KAISERIN ELISABETH's plans are based on the company's latest ships, MARTHA WASHINGTON and KAISER FRANZ JOSEF I.

003_17.jpg

003c.jpg

Fig. 3 and 4: The birthplace of Austro-Americana ships in the Cantiere Navale Triestino Monfalcone. In the south-eastern part of the shipyard, 7 and in the north-western part (in the newly built-up part), there were 3 additional slipways for the construction of ships of different sizes. The largest ships were built on the longest and widest slipways (No. 2 and 3). The picture below shows a terrain table made from the shipyard in 1914, on the left of which is a model of the KAISERIN ELISABETH, lifted into the floating dock (source: Consorzio Culturale MonfalconeseMuseo del Mare, Trieste).

 

Length (waterline):         164,59 m

length (owerall):              175,0 m

Beam:                              20,65 m

Draught:                           13,18 m

Displacement:                  14 700 GRT

Speed:                              19,5 knots (36,1 km / h)

Capacity:                           2 000 passenger

Propulsion:                        2 shafts, 2 × triple expansion engines

 

When the first months of operation of the newly overhanded KAISER FRANZ JOSEF I. definitely provided a positive experience, the company's management speed up the construction of the new vessel.

The chronology of the construction process and the forced shutdown caused by the war, followed by the demolition of the almost complete hull after the war, is as follows:

November 30, 1912. Laid down in Monfalcone Shipyard (yard number is No. 39). Some authors wrote that the first big transatlantic liner built in this yard was the CONTE GRANDE of 1927, but the truth is: the KAISERIN ELISABETH was first big liner built there.

October 14, 1914.: A construction worker injured in advanced stages of construction. Due to the outbreak of war the construction is suspended. At that time, the plant would continue production at the DDSG shipyard in Budapest (the Óbuda shipyard) and the Azrenál in Pola (mostly to fulfill military orders, including the production of U-27 submarines for the fleet).

May 1915: After the Italian declaration of war the Austro-Hungarian and Italian front line has passed through many times of Monfalcone shipyard, where the unfinished hull standing. The ship has been damaged several times (due to more artillery hit a fire broke out in the interior).

July 1915: The Italian offensive launched on the Isonzo Front on June 23, 1915 - due to deficiencies in proper preparation and complete disregard for terrain - stalled in early July, and the Monarchy Army launched a large-scale counterattack on July 18. One of the “victims” of the military operations was KASIERIN ELISABETH in the shipyard that situated exactly on the front line. The shipyard was brought under Italian military control on 9 June with the first Italian attack. In response to the Italian attack that stalled on July 7, artillery preparations for the Austro-Hungarian counterattack will begin the next day, July 8, during of which the entire shipyard and the ocean liner on the slipway damaged severly. The 15,000-tonne giant, which is in the advanced stages of construction, is hit by several Italian incendiary grenades up to the height of the lower deck of the middle superstructure, which causes catastrophic fires inside the hull, which are further damaged by the subsequent bombing of Italian artillery.

October 1915: Artillery bombardment of the Austro-Hungarian army advancing in the direction of Monfalcone, damages again the hull burnt out by fire, which is virtually impossible to extinguish between the two fronts on no-man's land.

October 1917: After the breakthrough in Caporetto (the collapse of the Italian front on October 24, 1917), Austro-Hungarian troops recaptured the shipyard and docks. The Cosulich family turns to the imperial and royal governments for compensation to recover the shipyard from the damages caused by the military operations and to restart production. It is presumed, that for a period of time (until a full damage assessment has been made) the owners were planned repair the damage to the ship and continue construction work. They changed the name of the ship to ISONZO (after the location of those victorious battles which made possible to take back the shipyard). However, a thorough analysis reveals that there is nothing to recover on the ship, as the giant in the line of fire has been so badly damaged by successive artillery attacks that it is impossible to repair.

November 1918: Although the Padua armistice (November 3, 1918) said the territory of the Monfalcone shipyard remained with the Monarchy, the loss of the war (and the disintegration of the Austro-Hungarian Monarchy as a consequence of it) completely thwarted the utilization of the huge ship. The parts of it completed so far will therefore be demolished after the Italian occupation of Triest.

October 1920: Removal of the last structural elements of the semi-finished vessel.

005_12.jpg

Fig. 5: Hulls of two ocean liners constructed on the commission by Austro-Americana, photographed on June 9, 1915, by Italian war correspondents arriving at the shipyard from the northwest. The ship on the starboard is KAISERIN ELISABETH.

006_7.jpg

Fig. 6: A close-up view from the stern of the ship clearly showing the rudder and one of the propellers, as well as the stern superstructure and the open promenade, below that. The fully opened lower promenade (guarded with a steel parapet) of the midship superstructure can be seen forward. Above it is the upper promenade which guarded with steel parapet on it's forward part only (on the left side of the picture). (Source: Atlante / Dizionario del 1915 in Friuli Venezia Giulia)

007_8.jpg

Fig. 7: Ocean liners, abandoned incomplete forcilby, and all the perforated side plates (in the foreground) stacked for the construction supported on top of each other. (Source: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

008_9.jpg

Fig. 8: Left side of KAISERIN ELISABETH facing the Italian positions at the start of the attack. The middle superstructure and its two promenade decks can be clearly visible: the lower (guarded with steel parapet in full length) and the upper (guarded with steel parapet only in it's fore end). The smoke stacks of the first funnel is visible on the upper promenade deck and the rectangular structure of the engine shaft is visible in the rear.

009_6.jpg

Fig. 9: Smoke rises from the hull, soot and burn marks above some openings. The “Italian side” of the ship damaged in the artillery attack in June 1915. The promenade decks of the middle superstructure are clearly visible: the lower guarded with parapet in it's full-length and the upper which guarded by parapet only in the first half. (Source: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

010_3_1.jpg

Fig. 10: Starboard side of the ship from the Austro-Hungarian forces. Trace of a direct artillery hit at the front, just below the upper row of windows in the bow. Signs of strong burns everywhere on the discolored hull. (Source: Wikimedia Commons).

011_012_013.jpg

Figs. 11, 12 and 13: Object No. 39 on the slipway in 1919. In the middle picture, Italian soldiers are talking in the foreground. Next to the ocean liner (in the mesh of the wooden scaffolding), a cruiser originally built for China and then seized for the Austro-Hungarian Navy at the outbreak of the war, which also remained unfinished due to the transit of the front. (Source: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

014_4.jpg

Fig. 14: During clearing the ruins on the shipyard site, the above picture was taken in the early 1920s, when the ocean liner built originally on the slipway next to the KAISERIN ELISABETH had already been dismantled and a new large slipway was built in place (and reinforced concrete pillars of it, holding the crane track, were shuttered). There are plenty openings in the hull below the waterline which were cut in order to the demolition workers can enter the ship. The two decks of the middle superstructure, the aft superstructure and the parapets of the forward well-deck have already been clearly demolished. This is the last known picture of the ship. (Source: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)

 

III.) Reconstruction of the ship:

To the best of our knowledge, the ship's plans have not survived. In addition to the main dimensions, what is known about the appearance and general arrangement of the ship is based on just a few sources:

1) Several photographs have survived of the hull under construction or damaged due to the transit of the front (Figures 5-14), which are preserved in Italian archives.

2) The ship appears on the large panel of the famous Austrian naval painter Alex Kircher (1867-1939) depicting the port of Trieste, which is now on display at the Technisches Museum in Vienna (Fig. 15-16).

3) In addition, there is a terrain table made in the port in 1914 (Fig. 4), the creators also made a small-scale model of the ship (Figs. 17-19). The terrain table is preserved in the Museo del Mare of Trieste.

015_4.jpg

016_1.jpg

Figs. 15 and 16: Alexander Kircher's "Triester Hafen" ("The Port of Trieste"). a painting from 1918 (below on the previous page) and a detail of it depicting the ship (above).

 

Together, these sources have made it possible to reconstruct the ship’s main features, which we are now happy to share with those interested. Reconstruction was hampered by the fact that the three sources (the contemporary painting, the photographs, and the model on the contemporary terrain table) depict certain details differently. Of these, the photographs were accepted as authentic, the small-scale model and the painting of the period, used only where there is no doubt about the authenticity of the details on them.

In view of the above, about the general arrangement of the ship can be said with great certainty: the 175-meter-long ship would have been a three-funnelled, two-masted, twin screw vessel, with three harmoniously arranged superstructures (forecastle, amidship island and raised poop deck); with a conventional triple-expansion steam engine.

017_018_019.jpg

Figs. 17, 18 and 19: Terrain table at the Cantiere Navale Triestino shipyard in Monfalcone with a model of the ship. (Source: Wikipedia, Pinterest).

 

The contemporary depictions contained the most differentions in the design of the promenades of the superstructures and the navigation bridge. 

 

1)  The model on the terrain table of the shipyard (which is so small that not even the access doors on the side of the hull have been worked out) shows two promenade decks on the amidship superstructure, the lower one opened at its full length and the one above is glazed at the front end and equipped with an open promenade in the back. There is a parapet at the front of the two promenade decks and only handrails at the rear protect the passengers (but the plate parapet on the upper proemnade deck is longer).

The forecastle is separated from the amidship superstructure by a forward well-deck. On this is the foremast and one of the cargo hatches of the forward cargo spaces (the pair of which is located in front of the foremast on the forecastle).

According to the model, two promenade decks have also been built in the aft part of the ship: an open proemande into the hull protected by a parapet (which runs around the rounded stern of the hull above the stern post of the counter stern) and an open promenade above the previous one as short section on each side of the stern superstructure (the top of this promenades is a platform for launching lifeboats on the superstructure).

Hatches leading to the aft cargo spaces were located in the open deck section separating the raised poop deck from the amidships island. The main mast stands in the middle of the first half of the stern superstructure.

The bridge was standing at the front end of the boat deck (which formed the uppermost level of the amidship superstructure), on the roof of the deckhouse, which housed the officers, suites drawn backwards from the front parapet, and pulled considerably backwards from its front wall. The wings of the bridge were open in its entire length.

 

2)  In the Kircher painting, on the other hand, the front of both promenades of the middle superstructure is glass-enclosed (the lower is longer) and protected along its entire length by a plated parapet.

On each side of the forward well-deck separating the forecastle from the amidship superstructure was a deckhouse connected to the parapets with a lifeboat at the top.

Raised poop deck is not visible. In the painting, only a deck house similar to that one is on the forward well-deck appears, with a lifeboat on top. The hull lacks an opened promenade around the rounded stern on the top of the stern post.

At the front end of the boat deck (the width of the officers' quater, between it's front wall and the forward parapet of the boat deck) is a glass-enclosed corridor through which passengers can pass between the two sides of the boat deck. It also serves as a windscreened lookout point for them on the ocean.

The vertical plane of the front wall of the wheelhouse in the center of the navigating bridge is the same as the plane of the forward parapet of the boat deck.

At the end of the two wings of the bridge are a wing caps (navigation cabins).

 

3)  The photographs show a different genaral arrangement at several points from that, what described above. It is true that the amidship superstructure has two promenade deck above each other, but the lower promenade (which is open to its full length) is protected by a plated parapet. Handrails can only be found on the aft (opened) part of the upper promenade (there is a plated parapet only on the forward part, where the upper promenade is glass-enclosed).

The bridge and the wheelhouse had not yet been built at the time of the photographs were made, but on the basis of the parapet on the forward end of the upper deck of the amidship superstructure (the boat deck) it is probable that the solution shown in the model of the shipyard terrain table was used (instead of the solution shown in the Kircher painting).

020.jpg

Figs. 20, 21 and 22: General arrangement as seen from the Kircher painting (above), the model (middle) and the photographs (below) (created by Dr. Tamás Balogh).

021.jpg

Fig. 23: Revised reconstruction of the ship based on the new-found photographs (created by Dr. Tamás Balogh).

 

Epilogue:

KAISERIN ELISABETH was the largest ocean liner to be built in the Mediterranean basin at the time of its keel laying in 1912. However, its priority would not have lasted long, even if World War I had not broken out and the ship's construction would be completed and it would begin its scheduled voyages. The three GALLIA-class French ocean liners (GALLIA, LUTETIA and MASSILIA), which were in service during 1913-1914, were slightly larger in size (with 182 m in length and 14,966 tonnes in displacement), and two new italian liners began construction in 1916, the DUILIO and the GIULIO CESARE - although these ships were not completed until after the war (just in 1923 and 1926) - were considerably bigger (with 194 m in length and 25,000 tonnes in displacement).

Nevertheless the most special rival for the largest merchant ship in the Austro-Hungarian Monarchy did not come from France or Italy, but from Germany, when the German shipping company HAPAG, which operated profitable North Atlantic shipping services, ordered two new ocean liners, for its Italian affiliate company Transatlantica Italiana Societa Anonima di Navigazione, which was aquisitioned in 1913. (this line was founded in 1897 under the name Ligure Brasiliana): one liner for the North Atlantic traffic and one for the South Atlantic routes to sail from Italian ports and under the Italian flag. The North Atlantic steamer and its sisiter ship, the CONTE di CAVOUR, to be built under the name ANDREA DORIA, would have been 237 m long and 37,000 tonnes in displacement, while their smaller counterpart for the South Atlantic would have been built exactly in the same size cathegory as the KAISERIN ELISABETH, with 175,4 m long and 18,500 tons in displacement.

022_1.jpg

023_1.jpg

Fig. 24: Comparison of KAISERIN ELISABETH and TITANIC (above). The upper size category of the Mediterranean ocean liners of the 1910s evoked the size of the largest Atlantic ocean liners of the 1890s. The size of the KAISERIN ELISABETH was around as the length of the CITY OF ROME built in 1881 (171 m), and as the displacement of the CAMPANIA launched in 1895 (13 000 tonnes) (created by Dr. Tamás Balogh).

Fig. 25: General arrangement of KAISERIN ELISABETH (below) (created by Dr. Tamás Balogh).

 

024_1.jpg

Fig. 26: KAISERIN ELISABETH and its French and Italian rivals (created by Dr. Tamás Balogh).

 

However, the construction of these ships also failed: after Italy entered the First World War against its former allies, Germany and Austria-Hungary, in 1915, an Italian board of directors was formed and all German-owned shares in the company were bought, and a year later have given control of the Ansaldo group. The company was liquidated in 1934. The planned large ships were never built. After the war, the Cosulich brothers also restructured their businesses. Austro-Americana continued to operate in the name of the brothers in Trieste, now under Italian rule, as the Cosulich Line until 1937, when it merged into the new, unified Italian national shipping company and continued to operate under the Italia Societa Anonima di Navigazione. The first major post-war ocean liners of the Cosulich Line were built in Monfalcone under the names SATURNIA and VULCANIA in 1925 and 1926 (ships were 200 m long and had a capacity of 24,000 tons).

 

025_1.jpg

Fig. 27: Planned German rivals of KAISERIN ELISABETH (created by Dr. Tamás Balogh).

 

Sources:

To the ocean liners of the Austro-Hungarian Monarchy (only in Hungarian):

https://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/hirlevelek/2010/2010-evfolyam-2-szam.pdf?fbclid=IwAR266rxunAvYFE3VPn-aS61xG0EJyvkgpZ2ZTy1KhePHcTKC4yWQ5ZCTwj8

To the shown photographic images:

http://www.studistorici.com/2012/12/29/carnemolla_numero_12-sala-b/?fbclid=IwAR0t2bW-pxVxRLyW-3hWkVJ6ChHkyGrGsGxuABX-qmVLeUi5Y_yekVWKMx0

To the ship’s story:

http://www.archeologiaindustriale.it/sez_produzione_it...

Other sources:

https://www.facebook.com/piccolomuseotrieste/photos/a.613516462153412/1068713976633656

http://www.atlantegrandeguerra.it/portfolio/monfalcone/

http://www.atlantegrandeguerra.it/wp-content/uploads/2016/05/4a-MonfalconeCCM-1.jpg

https://journals.openedition.org/diacronie/2594

https://it.wikipedia.org/wiki/Cantiere_Navale_Triestino

https://www.wrecksite.eu/imgBrowser.aspx?11388

https://www.wikiwand.com/it/Cantiere_Navale_Triestino

https://en.wikipedia.org/wiki/Number_64-class_cruiser

https://www.google.com/search?q=Cantiere+Navale+Triestino+Monfalcone+1915&tbm=isch&ved=2ahUKEwjis5CJuaX1AhXJ34UKHUiqA0QQ2-cCegQIABAA&oq=Cantiere+Navale+Triestino+Monfalcone+1915&gs_lcp=CgNpbWcQA1DXB1i7a2CLbWgAcAB4A4ABgQGIAeoIkgEDMy43mAEAoAEBqgELZ3dzLXdpei1pbWfAAQE&sclient=img&ei=Gj3bYeK-OMm_lwTI1I6gBA&bih=568&biw=1366#imgrc=g83s9aAyWX2XdM

https://www.facebook.com/page/167321909959726/search/?q=Kaiserin%20Elisabeth

https://www.theshipslist.com/ships/lines/cosulich.shtml

https://www.theshipslist.com/ships/lines/transitaliana.shtml

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-austro-americana-austro-hungary.html

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship.html

https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship_30.html

https://www.austrianinformation.org/current-issue-summerfall-2013/austro-americana

 

It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.

If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!

009_logo_jndigo_blue.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat Isonzo Trieszt Triest Trieste TIT Monfalcone Ocean liners Kaiserin Elisabeth Cosulich Austro-Americana Encyclopedia of ocean liners

NEDERLAND, 1914. – A Red Star Line befejezetlen óriásgőzöse

2022.01.01. 05:33 Doki

1871-1934 közt működött az amerikai Philadelphiában alapított Nemzetközi Hajózási Társaság (International Navigation Co. – INC.), amely 1872-ben a belga kormánnyal közös leányvállalatot alapított, s azzal közös vállalatként hozta létre a Red Star Line hajózási társaságot az Antwerpen és New York/Philadelphia közötti postaszolgálat ellátására. A társaság számára 1873-ban épült az első NEDERLAND nevű utasszállító hajó, amely 1906-ig teljesített szolgálatot. Selejtezésekor azonban már 4 éve hatályban volt az a szerződés, amely alapján 1914 márciusában lefektették egy új, korszerű óceánjáró gerincét a belfasti Harland és Wolff Hajógyárban. Cikkünkben e hajó terveit és építéstörténetét mutatjuk be.

 

Prológus – új általános típusú óceánjáró születik:

Az akkor már három hajózási vállalatot – az amerikai American Line-t, a belga Red Star Line-t és a brit Inman line-t – tömörítő Nemzetközi Hajózási Társaság 1886-ban az amerikai befektetési bankár, John Pierpoint Morgan érdekeltségébe került, s 1900-1902 között további jelentős hajózási vállalatokkal bővült. Megszerezte az amerikai American Transport Line, a brit Leyland Line, White Star Line és Dominion Line részvényeit, és piacfelosztó megállapodást kötött a rivális német vállalatokkal, amelyekkel közösen szerezett egyenlő részesedést a németalföldi Holland-America Line-ban. 1902. október 1-től a vállalatcsoport Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társasággá (International Mercantile Marine Co. – IMMC) alakult. A vállalategyesítésben aktív szerepet játszott William James Pirrie, a belfasti Harland & Wolff Hajógyár (H&W) tulajdonosa. Az ő közreműködésének elismerése-, egyben ellentételezéseképpen ettől kezdve az IMMC-hez tartozó vállalatok minden új hajóját a H&W építette, amely így egy csapásra a világ legnagyobb hajógyárává vált. 

John Pierpoint Morgan felismerte, hogy az észak-amerikai polgárháború után fellendülő amerikai gazdaság dinamikus fejlődése a századfordulóra olyan jólétet biztosított, amelyben egyre többen engedhették meg maguknak azt, hogy ne csak akkor induljanak útnak, ha muszáj. Megkezdődött és fokozatosan mind nagyobb jelentőségre tett szert a kedvtelési utazások korszaka. Az Atlanti-óceán mindkét partján jelentős hajózási érdekeltségekkel rendelkező J.P. Morgan ezért elhatározta, hogy az IMMC legújabb hajóit a harmadosztályon utazó kivándorló tömegek helyett döntően a jóval fizetőképesebb, de a szárazföldön megszokott luxust igénylő első osztályú utasok számára rendezi be. A tervezés és építés feladatát pedig W.J. Pirrie hajógyárára bízta.

Így kezdődött meg az OLYMPIC-osztályú óceánjáró hajók – az OLYMPIC, a TITANIC és a GIGANTIC (később BRITANNIC) tervezése, melynek során a gyorsaság helyett a méretet (több személyes teret) és a kényelmet, s ha nem is a rekord-, de az átlagosnál nagyobb sebesség mellett is gazdaságos üzemeltethetőséget állították a középpontba. A megtervezett hajók felépítése pedig azt is bebizonyította, hogy a legpazarabb luxus mellett viszonylag rövid idő alatt, sorozatgyártással, tömegméretekben is lehetséges jövedelmező hajókat építeni. (A típus első két hajója 3 év, 3 hónap és 16 nap alatt épült: az OLYMPIC-ot és a TITANIC-ot három hónap különbséggel lényegében párhuzamosan építették 1908.12.16.-1911.05.31. és 1909.03.31.-1912.04.02. között, s 1911.11.30-án a GIGANTIC építését is megkezdték.) A három testvérhajó közül elsőként felépült R.M.S. OLYMPIC sikere ezzel átütő erejűnek bizonyult, mivel a méret-luxus-sebesség-gazdaságosság kombinációjának ideális új sztenderdjét határozta meg és ezzel új típust teremtett az addig egymással elsősorban a gyorsaság tekintetében rivalizáló hajótársaságok versenyében.

Ezt a sikert pedig a TITANIC katasztrófája sem homályosította el…

001_titanic.jpg

1. ábra: A TITANIC, az OLYMPIC-osztály középső tagja, amely az osztály terveinek alapul vételével tervezett több hajó általános elrendezését inspirálta. Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

I.) A tervezés előzményei – a németalföldi hajótársaságok versenye:

Mivel a Harland & Wolff Hajógyárnak az OLYMPIC-osztály felépítéséhez szükséges kapacitás-bővítése és fejlesztése lehetővé tette az új típusú óceánjárók sorozatgyártását, egyszerre mindenki ilyen hajókat akart. Elsőként a Holland-America Line jelentkezett, amelynek az IMMC-vel való viszonya (az amerikai-brit-német piacfelosztás) kiszámítható növekedést garantált. Erre alapozva a H.A.L. 1912 márciusában elhatározta, hogy felépítteti az egész Németalföld legnagyobb utasszállító óceánjáróját és a hajót az OLYMPIC építőitől rendeli meg. A Harland & Wolff Hajógyár mérnökei a STATENDAM (II) névre keresztelt 32 234 tonnás új hajó specifikációjának elkészítéséhez az OLYMPIC-osztály terveit vették alapul, sőt a hajót ugyanazon a sólyatéren kezdték építeni, ahol az OLYMPIC testvére, a TITANIC is épült egy évvel korábban. A korábbi H.A.L.-hajók közül az 1905-ben épült negyedik ROTTERDAM volt a STATENDAM mintájául kiválasztott hajó. Az új gigász szerkezeti sajátosságai e hajó jellegzetességeit tükrözték vissza (a tervezésben mindazonáltal figyelembe vették a németalföldi rivális, a belga Red Star Line legutóbbi sikerhajója, az 1908-as építésű LAPLAND terveit is. A LAPLAND – tervezése és építése tehát többszörösen összekapcsolódott a Harland & Wolff Hajógyár fejlesztésével, s csúcsterméke, az OLYMPIC-osztály tervezésével és sorsával (mi több, a kapcsolat nemcsak a tervezés időszakában állt fenn, hiszen a LAPLAND szállította vissza Angliába az elsüllyedt TITANIC legénységét is 1912. április 28-án, 13 nappal a brit gőzöst ért szerencsétlenség és a legénységnek az amerikai szenátus előtti vallomástétele után).

A STATENDAM (II)-t 1912. június 11-én rendelték meg és napra pontosan két évvel később, 1914. június 11-én bocsátották vízre. Úgy tűnt, hogy közelgő befejezésével a H.A.L. jelentős versenyelőnyre tesz szert a Red Star Line-hoz képest. A belga vállalat azonban gyorsan reagált, s a Red Star Line igazgatója, a német Carl Eduard Strasser, a STATENDAM építéséről szóló első hírek vétele után alig egy hónappal saját tárgyalásokba kezdett a Harland & Wolff Hajógyárral, s 1912 júliusában ajánlatot kért a Harland & Wolff Hajógyártól egy új belga óceánjáró óriásgőzös felépítésével kapcsolatban, amely a holland STATENDAM méltó vetélytársa lehet, s amely egyesíti magában az OLYMPIC előnyös tulajdonságait. Az eredményes tárgyalások végén augusztusban meg is rendelte az új hajót, amelynek a BELGENLAND (II) nevet szánták. E hajó tervezése során a STATENDAM-hoz készült tervváltozatokat is felhasználták. Így – mivel a STATENDAM az OLYMPIC-osztálynak a sekélyebb holland vizekre optimalizált változata volt (lényegében egy kis TITANIC) – az is várható volt, hogy az OLYMPIC-osztály két „féltestvérrel” bővül. A Harland & Wolff tervezői megerősítették ezeket a várakozásokat: a tervasztalon egy a STATENDAM-nál alig valamivel kisebb, háromkéményes óceánjáró körvonalai bontakoztak ki. A méretbeli és a külső hasonlóság alapján (amit a három kémény is megerősített), valamint amiatt, hogy a két hajót csaknem egy időben építették, gyakran valódi testvérhajóknak tekintik őket.

 002_23.jpg

2. ábra: A STATENDAM (II) és a BELGENLAND főbb jellemzőinek összehasonlítása.


003_16.jpg3. ábra: A STATENDAM II. (fent) végleges tervrajza és a BELGENLAND első előterve (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

Ez a feltételezés azonban téves, amennyiben inkább azonos alapkoncepciót követve felépült típustervi konstrukciókról van szó. Ahhoz azonban, hogy két hajót egymás testvérhajójának lehessen tekinteni, ennél többre van szükség: 

A testvérhajó kifejezés kettős jelentésű. Köznyelvi jelentése arra utal, hogy két vagy több hajó között olyan nagy a hasonlóság, mint a családtagok között. Műszaki szempontból viszont csak azokat a hajókat lehet testvérhajónak tekinteni, amelyek nagyrészt azonos építési tervek alapján készültek és ennek eredményeként valamennyi jelentős tulajdonságukban megegyeznek. E tekintetben tehát az azonos típusú (osztályú) tengeri járműveket nevezzük testvérhajóknak, amelyeket rendszerint – de nem szükségszerűen – ugyanabban a hajógyárban és ugyanannak a megrendelőnek építenek, általában kis szériában, s a sorozatban az elsőt követő hajók tervein az elsőhöz képest egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mértékben változtatnak. A testvérhajók építésének gyakorlati okai voltak: egy alapterv minimális módosítása sokkal kisebb ráfordítást igényelt a tervező és a gyártó cégtől, mint egy egyedi hajó megtervezése és legyártása (sorozatgyártás esetén a gyártási folyamatok egységesíthetők, az alkatrészek pedig szabványosíthatók), így rövidebb idő alatt több hajó építhető. Ezért teljesen szokványos volt, hogy a hajózási társaságok egyszerre több hajót rendeljenek azonos tervek alapján, hisz így hatalmas pénzösszegeket takaríthattak meg azzal, hogy a mérnökök csak egy tervet készítettek. Mivel a testvérhajókat gyakorlatilag majdnem egyformának szánták, az utasoknak sem volt oka jobban ragaszkodni az egyikhez, mint a másikhoz, így egy testvérhajó-sorozat egy hajótársaság arculatát is meghatározta. A testvérhajók gyártását azonban egy további körülmény is indokolta: mégpedig a menetrend-tervezés.

A XIX. század végén, a XX. század elején egyetlen gőzhajó – a hajó sebességét és az óceáni útra történő felkészítéséhez (utasok, élelmiszer, üzemanyag, rakomány felvételéhez) szükséges időt figyelembe véve – egy hónapban csak egyszer tudott volna átkelni az óceánon. Így túl sok idő telt volna el a járatindulások között és a sietős utasok nagy valószínűséggel egy másik társaság korábban induló járatára váltanak jegyet. Még a brit Cunard Line világhírű sebesség-rekorder óceánjárója, a 28 csomó (52 Km/h) sebességű LUSITANIA sem tudott 12 napnál gyorsabban megfordulni (6 nap oda, 6 nap vissza), s a White Star Line lassúbb, 24 csomó (45 km/h) sebességű OLYMPIC-ja is 15 naponta fordult (7,5 nap oda, 7,5 nap vissza). A Cunard-nak azonban csak két hajója volt (azaz nem tudtak 6 napnál sűrűbb járatot szervezni), a White Star három OLYMPIC-osztályú hajója azonban azt jelentette, hogy, ha mind szolgálatba áll, akkor 5 naponta útnak indulhat egy. Ez olyan előny, ami egy csapásra világossá teszi a testvérhajók gyártásának indokoltságát. 

A fentiekre tekintettel igaz ugyan, hogy a STATENDAM és a BELGENLAND ténylegesen az OLYMPIC-osztály terveinek felhasználásával épült, és a meghajtó-rendszerük is azonos volt, mégis több jelentős – a testvérhajókat szokásosan jellemző minimális különbségekhez képest sokkal jelentősebb – eltérés is megkülönböztette őket. Először is nem voltak egyforma nagyok, sem hossz/szélesség, sem befogadóképesség tekintetében. Azután a felépítményük általános elrendezése is több ponton eltért egymástól: a STATENDAM felépítménye jórészt egységesen, szinte megszakítás nélkül húzódott végig az egész hajón (ún.: teljes felépítmény), ami alapvetően modern megjelenést kölcsönzött a hajónak, a BELGENLAND viszont (noha a megrendelésére később került sor) mégis a régebbi óceánjárókra jellemző tagolt – ún. „szigetes” – felépítménnyel épült. A sétafedélzetek elrendezése is jelentős különbségeket mutatott. A STATENDAM-on (a TITANIC-hoz hasonlóan) egyetlen, az elülső végén üvegezett, a hátsó végén nyitott sétafedélzet húzódott végig. A BELGENLAND-on viszont (az OLYMPIC-hoz hasonlóan) két sétányt alakítottak ki: fent egy, az elülső végén üvegezett, a hátsó végén nyitott-, egy fedélzettel lejjebb pedig egy teljes hosszában nyitott sétafedélzettel (annak ellenére, hogy az akkor már közlekedő OLYMPIC első útjai bebizonyították, hogy az utasok az üvegezett helyett a nyitott sétafedélzetet kedvelik). Ez a két-sétafedélzetes elrendezés látható a Harland & Wolff Hajógyár 1908-as gyártmányain – a Holland-America Line részére épült ROTTERDAM (IV) és a Red Star Line-nak készült LAPLAND óceánjárókon – is. Érdekes egybeesés, hogy e hajóknál is megfigyelhető ugyanaz a jellegzetesség, mint a STATENDAM és a BELGENLAND esetében, hogy tudniillik a Holland-America Line hajói korszerűbb, a Red Star Line hajói hagyományosabb megjelenésűek. Mivel mindkét hajópáros esetében a holland megrendelésre készült hajót bocsátották vízre először, a formatervezés ilyen eltéréseit nem lehet az időközben végbement fejlődéssel megmagyarázni: a Red Star hajók konzervatív formavilága tudatos döntés eredménye, ami azt jelzi, hogy a belga társaság számára egyértelműen régebbi konstrukciójú óceánjárók terveinek felhasználásával készült terveket ajánlottak fel, amely azokat elfogadta.

004_10.jpg

4. ábra: BELGENLAND első (fent) és második (középen) előterve, valamint a hajó végleges profilja (lent) a cirkálófarral. Az első két tervváltozatok közötti fő különbség a hagyományos farkosár cirkáló-farral történt felváltása. Az utolsó két tervváltozat közötti fő különbség ehhez képest a tatfelépítmény kialakítása: a második előterven még az elsővel azonos sétafedélzetes kialakítást a végleges terveken szigetes kialakítás váltotta fel, a hagyományos ostornyeles csónakdarukat pedig Welin-darukra cserélték. Forrás: National Museums of Northern Ireland, Peter Meeresman, Balogh Tamás.

 

A STATENDAM és a BELGENLAND közötti különbséget tovább fokozta, amikor a Red Star Line számára készült 1912-es előterveket módosították és a BELGENLAND hagyományos elliptikus, kosár-alakú far-kiképzését az akkoriban divatossá váló ún. „cirkálófarral” helyettesítették (ez volt a BELGENLAND formatervének gyakorlatilag az egyetlen modern eleme). A cirkálófarra azonban nem a divatos dizájn miatt, hanem nagyon is praktikus okokból volt szükség, tudniillik a megrendelők számítottak rá, hogy a BELGENLAND-nak alkalmasint a kiépített rotterdami kikötőtől távolabbi horgonyzóhelyen, a városba vezető Schelde-folyó torkolata előtt, a nyílt tengeren kell horgonyt vetnie, amíg a dagályra várakozik, hogy a magas vízállás mellett felhajózhasson a folyón Rotterdamig, ezért egy farhorgonyt is beépíttettek a hajóba. A horgony, a gép és a horgonylánc számára azonban helyre volt szükség, ezért módosítani kellett a terveket (a cirkálófar hozzáadása végül 7 m-rel – 205-ről 212 m-re – növelte a hajótest maximális hosszát).

A cirkáló-far – amint a neve is mutatja – a hadihajózásban jelent meg a XIX. században, ahol azt a célt szolgálta, hogy felülről védje a víz alatt elhelyezett kormánylapátot. Az óceánjárókon a XX. század első éveiben terjedt el annak köszönhetően, hogy jelentős előnyt biztosított a stabilitást és a sebességet befolyásoló vízvonalhossz és az utasok elhelyezésére használható fedélzeti felületek kedvező növelése tekintetében. Személyszállító hajón első ízben 1909-ben alkalmazták (a Kanada Csendes-óceáni partvidékén közlekedő PRINCE RUPERT és PRINCE GEORGE utasszállító gőzhajók esetében). Óriásgőzösön pedig az 1912 márciusában vízrebocsátott ALSATIAN atlanti- és az 1912 augusztusában vízrebocsátott EMPRESS of RUSSIA csendes-óceáni óceánjárók esetében használták először. Így a BELGENLAND a második atlanti óriásgőzös volt, amelyik cirkálófart kapott (egyes források szerint az első, de – figyelembe véve, hogy az ALSATIAN-t korábban tervezték, mint, ahogy a BELGENLAND-ot megrendelték – ez valószínűtlen).

Minderre tekintettel biztosan kijelenthető, hogy a BELGENLAND nem volt a STATENDAM testvérhajója, s a két németalföldi hajó sem volt az OLYMPIC-osztályú hajók testvére. Viszont mindketten olyan óceánjárók voltak, amelyek tervezésére nyilvánvaló közvetlen hatást gyakorolt az OLYMPIC-osztály – konkrétan az OLYMPIC – sikere. Ezért helyesebb a németalföldi hajókat egymás és az OLYMPIC-osztály „féltestvérének” tekinteni, hisz’ kétségtelen, hogy, ha e hajók nem is tartoztak egy típusba, terveik jellegadó közös vonásai alapján mégis ugyanannak a típuscsaládnak a tagjai. Ezek után egyetlen kérdés maradt csupán a BELGENLAND „rokonságának” azonosításával kapcsolatban, az tudniillik, hogy vajon egyedi hajóként épült-e, vagy egy sorozat részeként neki magának is lettek volna testvérhajói. Nos, az a válasz, hogy egy testvére biztosan lett volna, mégpedig a valamivel kisebb – 26 500 (más források szerint valamivel nagyobb, 35 000) tonnás – NEDERLAND, amelyet 469-es gyártmányszámmal kezdtek építeni a GIGANTIC 1914. február végére tervezett vízrebocsátása után (a 2-es számú sólyatéren, ahol előzőleg az OLYMPIC-ot építették). Ez a hajó azonban soha sem készülhetett el, mivel a TITANIC elsüllyedése miatt az építés alatt álló GIGANTIC biztonsági berendezéseit át kellett alakítani, így a hajó befejezése késett, s hamarosan kitört az első világháború...

005_11.jpg

5. ábra: Az OLYMPIC-osztály terveinek alapulvételével fejlesztett típus-család. A mintaadó TITANIC (fent), a STATENDAM (középen) és a BELGENLAND (lent) eredetileg tervezett megjelenése. Bár utóbb – az építés közben – mindkét hajó tervein módosítottak (a STATENDAM-ot háborús csapatszállítóvá építették át, a BELGENLAND kosár alakú tatját pedig ún.: cirkáló-far váltotta fel), a TITAINC-kal való kapcsolat ennek ellenére is kimutatható. Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

II.) A NEDERLAND építése – Szétfoszlott remények:

A BELGANLAND gerincfektetésére 1912 októberében – négy hónappal a STATENDAM gerincfektetése után – került sor. A belfasti Queens Island északi részén lévő három sólyapályán ekkor három óriás épült egyszerre: az 1-es sólyatéren a BELGENLAND, a 2-esen a BRITANNIC, a 3-ason pedig a STATENDAM. 1914. július 28-án azonban Ausztria-Magyarország hadat üzent az osztrák-magyar trónörökös pár merénylőit fegyverrel támogató Szerbiának. A helyi háború gyorsan eszkalálódott és – egy hónap sem telt el – világháborúvá terebélyesedett. A Franciaország ellen felvonuló német hadsereg augusztus 3-án lerohanta Belgiumot, mire az ország semlegességét garantáló Nagy-Britannia másnap hadat üzent Németországnak. Szeptember 28-tól október 10-ig tartó ostrom után a németek megszállták Antwerpent, a Red Star Line honi kikötőjét, a belga hadsereg maradéka pedig a tengerpart irányába vonult vissza, ahol a brit expedíciós haderő gyülekezett. A brit erők a Doveri Őrjárat megszervezésével igyekeztek folyamatos utánpótlást fenntartani Dél-Anglia és a kontinens között. A belga hadsereg támogatására hivatott part menti bombázások céljára a brit királyi haditengerészet elavult, pre-dreadnought típusú csatahajóit használták az őrjárat kötelékében. Ezeket a régi páncélosokat azonban hamarosan új építésű, kifejezetten a németalföldi sekély vizekre tervezett kis merülésű, de nehéz csatahajó-lövegekkel felfegyverzett tengeri monitorokkal váltották fel.

A tengeri monitorok építését az tette lehetővé, hogy a Németország elleni brit tengeri blokád miatt a Görögország részére Hamburgban építés alatt álló SALAMIS dreadnought típusú csatahajó Amerikában készült, négy darab ikercsövű lövegtornyát a gyártó Betlehem Acélművek nem tudta leszállítani. A lövegtornyok csak Nagy-Britanniáig jutottak, ezért az amerikaiak a brit haditengerészetnek ajánlották fel megvételre azokat. A flotta ekkor utasítást adott 4 db, 6 250 tonnás, 102 m hosszú, 27,5 m széles, de csak 3 m merülésű tengeri monitor, az ABERCROMBIE-osztály megtervezésére, majd rövidesen két további tengeri monitor-sorozat, a LORD CLIVE-osztály (8 db) és az EREBUS-osztály (2 db) felépítésére.

A Harland & Wolff Hajógyár rendelési könyve tele volt a háború kitörésekor: több mint 400 000 tonnányi hajótér építésére volt érvényes szerződése a vállalatnak. E hajótér legnagyobb részét a vegyes üzemű személy- és áruszállító hajók tették ki, amelyeket a cég belfasti telepén és a Glasgow melletti Clyde-parti Govan-ben építettek. A háború kitörésekor a govani telepet azonnal átállították a haditengerészeti megrendelések teljesítésére, itt elsősorban a cirkálók gyártását tervezték.

005_erebus.jpg

6. ábra: Egy EREBUS-osztályú, tengerparti bombázásokra készült, csatahajó-ágyúkkal felszerelt nyílt tengeri monitor. Forrás: Warthunder Forum.


007_7.jpg

7. ábra: A Harland & Wolff Hajógyár gyártási ütemtervének a nyílt tengeri monitorok építése miatti átalakítása (piros betűvel szedve a tervezett, de a háború kitörése miatt törölt óceánjáró-építések).

 

A belfasti telephely a 14-ből 8 tengeri monitor felépítésére akart vállalkozni, de nem volt egyszerű feladat megfelelő építési helyet találni ennyi új, széles hadihajó számára abban az időben, amikor a legtöbb széles hajógyári sólya csaknem teljesen foglalt volt. Ám – mivel a hajótársaságok többsége a háború hírére elhalasztotta az új óceánjárók felépítésére vonatkozó megrendelését – a Harland & Wolff Hajógyár mégis ajánlatott tehetett öt nyílt tengeri monitor építésére. William Pirrie úgy számított, hogy ezek közül kettőt az 1-es sólyatéren építenek majd, amelyet akkor még az épülő BELGENLAND foglalt el. A helyén következőként eredetileg a Union Castle Line AMROTH CASTLE nevű óceánjáróját tervezték felépíteni, amely végül sohasem készült el (helyette épült fel 1921-ben az ARUNDEL CASTLE). További két tengeri monitor gerincét pedig a 3-as számú sólyatéren fektették le, ahol a STATENDAM vízrebocsátása után a White Star Line 33 000 tonnás HOMERIC-jához kezdték meg az építőanyag felhalmozását.

A HOMERIC-ot eredetileg GERMANIC néven kezdték építeni 1914. július 9-én– nevét a háború kitörése miatt változtatták meg – 470-es gyártmányszámmal (amit a félkész hajótest lebontása miatt a háború után a LAURENTIC II kapott meg). A hajó 228,3 m hosszú, 27 m széles 33 600 tonna térfogatú és 19 csomó – 35,2 km/h – sebességű lett volna, s az egyetlen fennmaradt szűkszavú leírás szerint „ADRIATIC-típusú” óceánjáró lett volna, három hajócsavarral. A tengeri monitorok építése érdekében azonban a HOMERIC elkészült fenékrészét visszabontották, s az építést sohasem kezdték újra.

007_altergrove.jpg

8. ábra: A belfasti Altergrove reptér hangárjai, amelyek a NEDERLAND építőanyagából készültek. Forrás: UK Airfield Guide.

 

A 391-es gyártmányszámú BELGENLAND építése 1912 októberében kezdődött, a 469-es NEDERLAND gerincfektetésére pedig 1914. március 2-án került sor. A két hajó építése 1914 augusztusáig gyorsan haladt, ám attól kezdve – a tengerészeti megrendelések miatt – egye lassult a munka, s a NEDERLAND esetében 1914 novemberében le is állt. (Az addig elért előrehaladás az IMMC által a háború után benyújtott kártérítési igény indoklása szerint a következő volt: „A hajógerincet és a kettős fenék középső szerelvényeit felállították és hidraulikusan szegecselték, a hajótest a kettős fenék magasságában elkészült, s a kettős fenék felét be is fedték. E munkálatok ellenértékeként 80 000 fontot fizettek ki”, ezen kívül a teljes hajó felépítéséhez szükséges összes építőanyagot előre megvásárolták és kifizették a Harland & Wolffnak. A per sikerrel zárult: az IMMC 1920-ban kártérítést kapott.) A bordákat és gerendákat végül szétbontották (ez a munka is 8 000 fontba került) s az alkatrészeket a belfasti Altergrove reptér hangárjainak építéséhez használták fel. 

 

III.) A NEDERLAND általános elrendezése:

008_8.jpg

9. ábra: A BELGENLAND (fent) és a NEDERLAND (lent) általános elrendezésének hosszmetszete.

 

Vajon pontosan hogyan nézett volna ki a félbehagyott hajó, ha felépül? Erre a kérdésre nem lehet pontos választ adni, mert nem maradtak fenn a tervei. Mindössze az általános elrendezés egyetlen hosszmetszeti rajza ismert, de azt nem lehet tudni, hogy ez a rajz vajon a végleges tervekhez tartozik-e, avagy egy megelőző tervfázis része (ún.: előterv). Hiszen még azelőtt, hogy megtörtént volna a megrendelés, dönteni kellett a hajó fő műszaki jellemzőiről és általános elrendezési rajzáról (general-arrangement plan), amelyen feltűntették a rakomány, az üzemanyag, a ballaszt, a legénység és az utasok elhelyezésére szolgáló tereket. Ez a terv volt hivatva teljes, átfogó képet adni a leendő hajóról, ezért a hajótestre és a gépészetre vonatkozó részletes specifikációkkal egészítették ki. Ez az általános elrendezési rajz és a specifikációk képezték a megrendelő és a hajógyár közötti szerződés alapját, s többször is átdolgozhatták a megrendelő igényeinek változása szerint. A NEDERLAND fennmaradt hiányos tervei alapján annyit lehet biztosan tudni, hogy a hajó hossza 720 láb (220 m), szélessége 83 láb (25 m) lett volna, 11 fedélzetet, 2 árbocot, cirkáló-fart és az OLYMPIC-osztályú hajókkal azonos (egy dugattyús gőzgéppárból és az azzal sorba kapcsolt gőzturbinából álló) vegyes meghajtó-rendszert kapott. Minden más rejtély.

Az is, hogy a hajónak végül is valóban 3 kéménye lett volna úgy, ahogyan azt a tervrajzon látjuk. Feltűnő ugyanis, hogy mennyire kiegyensúlyozatlan a hajó profilja: a kémények szokatlanul elöl állnak, ami nem jellemző a Harland & Wolff Hajógyár korabeli konstrukcióira, és a tervezés alapját jelentő belga, holland, brit hajók – a BELGENLAND, a STATENDAM (II) és az OLYMPIC-osztály – terveit sem jellemzi.

009_silhouette.jpg

10. ábra: Az OLYMPIC-osztály (fekete) és a NEDERLAND (piros) arányai. Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

Az OLYMPIC-osztály hajóit ráadásul éppen hogy a leginkább kiegyensúlyozott profilú óceánjárókként tartja nyilván az ipari formatervezés története. Hiszen az osztály hajóit a többi transzatlanti óceánjárótól megkülönböztető fő jellegzetesség a tervezés arányos és szimmetrikus mivolta volt, amennyiben a hajók árbocai azonos távolságra álltak az orr- és a fartőkétől (a hajó elülső és hátsó végétől), az árbocok és a kémények közötti távolság pedig azonos volt végig az egész hajón, akárcsak az emelt orr- és a tatfedélzetek hossza és a középső felépítménytől vett távolsága. Mindez az alacsony és magas részek kivételesen egyenletes ritmusát kölcsönözte a hajónak, amit a középső felépítmény fedélzeteinek elegáns megjelenése – a nyitott és zárt fedélzetek holisztikus kialakítása tett egységessé.

Ennek a ritmusos, egyben elegáns arányosságnak a NEDERLAND tervei esetében nyoma sincs: a hajó hátsó kéménye a teljes hajóhossz felezővonalán áll! A hajó első kémény elé eső részeinek hosszát másfélszeresen múlja felül a hátsó kémény mögé eső részek hossza. Ettől az egész hajó olyan benyomást kelt, mintha az egész hátsó részét egyfajta koloncként vonszolná magával. A hosszmetszeti tervrajzon ráadásul az is egyértelműen megfigyelhető, hogy a kéményeket „sűrítették”, azaz szándékosan csökkentették a köztük lévő távolságot annak érdekében, hogy több kéményt állíthassanak fel annál, mint amire műszaki szempontból feltétlenül szükség lett volna. (A kémények közötti távolság olyan kicsi, hogy például az első és a második kémény füstaknái között nem is fér el más, csak az első osztályú lépcsőház és liftakna, ennél még a BELGENLAND esetében is csaknem kétszer nagyobb a kémények közötti tér). A terveken (9. ábra) jól látszik ugyanis, hogy minden kéménybe csak egyetlen kétvégű kazán-sort kötöttek be, míg az OLYMPIC-osztály esetében kéményenként kettőt. Az OLYMPIC-osztályú óceánjárók és a NEDERLAND közötti méretkülönbség ezt nem indokolja, hiszen az OLYMPIC-osztálynál szintén jóval kisebb BELGENLAND kéményeibe is 2-2 kazánsort kötöttek be.

Ennek az elrendezésnek csak akkor van értelme, ha nem 3, hanem 4 kémény felállítása a cél. Egy 4. kémény felállítása esetén ugyanis a NEDERLAND profilja éppen olyan kiegyensúlyozott lett volna, mint a tevei elkészítéséhez mintaként felhasznált összes többi hajóé. Ezt csak még nyomatékosabbá teszi az a tény, hogy a tervrajz alapján a NEDERLAND a felső fedélzetei teljes hosszában, egészen a hátsó árbocig megszakítás nélkül végighúzódó, úgynevezett teljes felépítményt (full superstructure) kapott. Ha a NEDERLAND is a testvérhajójához, a BELGENLAND-hoz hasonló, osztályok szerint szétválasztott, tagolt, ún.: „szigetes” felépítményt (insulated superstructure) kapott volna, az bizonyos mértékben talán képes lett volna a harmadik kémény mögötti részek hosszának aránytalanságát mérséklő optikai hatást kelteni. Mégsem ez történt. Mindezek alapján – és a Harland & Wolff Hajógyár korabeli tervezési gyakorlata ismeretében – nem teljesen alaptalan azt feltételezni, hogy a NEDERLAND fennmaradt hosszmetszete nem a végleges tervkészlet része. Igazság szerint a tervrajznak éppen a kémények elrendezésére vonatkozó részlete az, amelyik azt sugallja, hogy talán egy köztes tervállapotot látunk, amellyel a tervezők pont egy negyedik kémény felállításáról kívánják meggyőzni a megrendelőt.

A sétafedélzetek elrendezését illetően még ennyi támpont sincs. A sétafedélzetek számára csak következtetni lehet abból, hogy a hajók fedélzetén az utasok számára elérhető szolgáltatások kínálatának viszonylagos kiegyensúlyozása érdekében a Harland & Wolff tudatosan törekedett arra, hogy lehetőleg minden osztálynak jusson saját sétafedélzet is a hajón. Ezek hossza és zárt (üvegezett), vagy éppen teljesen nyitott kialakítása azonban már csak a tervezés utolsó fázisában dőlt el, ezért erre nézve a fennmaradt tervekből nem lehet megalapozottan következtetni. Legfeljebb a tervezés során előzményként felhasznált többi kortárs hajó – a BELGENLAND, a STATENDAM (II) és az OLYMPIC-osztály – tervei szolgálhatnak mintaként, de az ezekből levont következtetés sem több mint puszta spekuláció. A sétafedélzetek lehetséges különböző elrendezésére vonatkozó elképzelések tehát a fantázia szüleményei, ha úgy tetszik művészi impressziók, amelyeket a fennmaradt egyetlen tervrajz csak a legcsekélyebb mértékben (a sétafedélzeteknek a hajón belüli körülbelüli elhelyezkedése tekintetében) tud megerősíteni.

Akad olyan rekonstrukció, amely abból indul ki, hogy a hajót a tervrajz szerinti kémény-elrendezéssel tervezték felépíteni, azt feltételezve, hogy az utolsó kémény és a hátsó árboc közötti szabad területet, valamint a hátsó árboc mögötti felépítmény tetejét a Harland & Wolff saját tervezésű, egyszerre több mentőcsónak kezelésére képes darurendszere számára alakították ki. Amikor a TITANIC elsüllyedésének körülményeit vizsgáló amerikai kongresszusi és brit parlamenti vizsgálóbizottság mellett a White Star Line saját belső vizsgálata is megerősítette, hogy a hajó mentőcsónakrendszere elégtelen volt (a hajón szállított mentőcsónakokban durván csak az utasok felének volt hely), a Harland & Wolff gyorsan reagált, s a szintén belfasti székhelyű Armstrong Hajó- és Gépgyárral közösen 1912. november 22-én közös szabadalmi kérelmet nyújtott be, amelyet a hatóságok 1913. augusztus 14-én fogadtak el. A köznyelvben később csak „állvány-daruknak” (gantry davits) nevezett konstrukcióval csónakállásonként egyszerre akár 6 csónakot is kezelhettek, amelyeket a darukarok közötti állványok tartottak, egymás felett több sorban. A Harland & Wolff ezt a mentőcsónakrendszert alkalmazta a BRITANNIC esetében is, a hajónak a TITANIC elsüllyedése utáni - a tragédia tanulságainak levonását követő - áttervezése során. Ez aztán ki is jelölte a fejlesztés irányát: a fő hangsúlyt a biztonságra helyezték, minden más szempont jelen-tősége csökkent, a Harland & Wolffnál tervezett hajók híres, arányos és kiegyensúlyozott profiljával kapcsolatos esztétikai elvárások fontosságát is beleértve.

Az említett rekonstrukció készítői szerint a NEDERLAND esetében is a BRITANNIC-ra tervezett csónakdaru-rendszert kívánták alkalmazni, amit szerintük megerősít a daru-rendszer kifejlesztésének és a NEDERLAND tervezésének időbeli közelsége, és az a tény, hogy a daru-rendszert a BRITANNIC mellett később további Harland & Wolff-hajókon is alkalmazták. Azt azonban, hogy a NEDERLAND-on is alkalmazták volna, a fennmaradt tervrajz nem támasztja alá, mivel a mentőcsónakokat egyáltalán nem tűnteti fel. Az „állvány-daruk” alkalmazása ezért csupán feltételezés, amelynek megalapozottsága ellen szól az is, hogy a BRITANNIC-kal egyszerre épült Harland & Wolff hajók közül sem a STATENDAM-ot, sem a BELGENLAND-ot nem szerelték fel velük.

011_4.jpg

11. ábra: A NEDERLAND 3 kéményes kivitelben, a BELGENLAND sétafedélzet-elrendezésével, állvány-darukkal. Liam Sharp 2021-es rekonstrukciója alapján készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

012_5.jpg

12. ábra: A NEDERLAND 3 és 4 kéményes kivitelben, az OLYMPIC (fent), a TITANIC/STATENDAM II (középen) és a BELGENLAND (lent) sétafedélzet-elrendezésével. Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

Erre tekintettel közreadjuk azokat az ábrákat, amelyek a BELGENLAND, a STATENDAM (II) és az OLYMPIC-osztály sétafedélzet-elrendezését vetítik rá a NEDERLAND fennmaradt hosszmetszete felhasználásával elkészített jellegrajzra, amelynek a 3 és a 4-kéményes változata is megtekinthető (fent). Az OLYMPIC-osztály és a négykéményes változat sziluettjének összehasonlítása, valamint az utóbbi alapján készített jellegrajznak a Liam Sharp féle rekonstrukció állványdaruival kiegészített koncepció-terve pedig alább megtekinthető.

 

013_4.jpg

014_3.jpg

13. ábra: A NEDERLAND négy kéménnyel, állványdarukkal és a BELGENLAND sétafedélzet-elrendezésével. Készítette: Balogh Tamás.

 

Epilógus:

Bár a NEDERLAND soha nem készülhetett el, idősebb testvére, a BELGENLAND túljutott a háború jelentette kritikus perióduson, mivel a hajótest építése a háború kitörésekor már annyira előrehaladott állapotban volt, hogy nem érte meg szétbontani, sokkal kifizetődőbbnek bizonyult félkész állapotban is üzemképessé tenni, majd a háborút követően befejezni az eredeti tervek szerint. Még akkor is, ha Belgium német megszállása után a Red Star Line aligha vehette hasznát… Amint az első világháborúban gyorsan előrenyomuló német hadsereg megszállta Antwerpent, a cég vezetése úgy döntött, hogy nem hagy hátra semmit az ellenségnek, s a társaság hajóit átadják az amerikai anyavállalatnak. A Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társaság ekkor úgy döntött, hogy a városban horgonyzó minden IMMC-hajónak parancsot ad a kifutásra, az Antwerpen felé úton lévő többi hajót pedig külföldi kikötőkbe irányítja. Óvintézkedésként minden Red Star-hajó amerikai lobogó alatt hajózott, kivéve a SAMLAND és a GOTHLAND, amelyeket az amerikai Nyomorenyhítő Bizottság használt a megszállt Belgium és Észak-Franciaország éhező lakosságának szánt élelmiszer-szállítmányok célba juttatására a hollandiai Rotterdamon keresztül. A Red Star Line tehát formálisan fennmaradt, irodáit azonban a német megszállás idejére Liverpoolba helyezték át.

1914. december 31-én a Harland & Wolff jelentette, hogy a BELGENLAND vízrebocsátásra készen áll. Nem tudjuk, hogy az eseményen a Red Star Line vállalatot, vagy az IMMC-t képviselte-e valaki. Magáról az eseményről is csupán a belfasti helyi lapok tudósítottak: „A belfasti hajógyártásnak az éppen befejeződő évre vonatkozó teljesítmény-kimutatása szerint a Harland és Wolff, egyedül a belfasti telephelyén, – ahol néhány nap múlva vízrebocsátják a belga Red Star Line társaság BELGENLAND nevű óceánjáróját – eléri a 156 000 tonnás teljesítményt, s ezt az óriási tonnatartalmat az év során vízrebocsátott hat hajó foglalja magában. A BRITANNIC White Star liner, a STATENDAM Holland-Amerika gőzös, és a BELGENLAND a három legnagyobb hajó az Egyesült Királyságban, amelyek együttesen 110 000 tonnát képviselnek."

A Harland & Wolff Hajógyár által a Red Star Line részére az OLYMPIC-osztályú hajók alapul vételével tervezett két hajó közül az első tehát végül is megszületett, ám ez kétségkívül nehéz szülés volt. A háborúban csapat- és utánpótlás-szállításra használt félkész hajót csak 1921 márciusában vették ismét munkába a Harland & Wolff-nál, hogy a hiányzó részeit felépítsék, s csak 1923 áprilisában adták át belga tulajdonosainak. Ezzel a BELGENLAND lényegében az utolsó olyan óceánjáró volt, amely bizonyíthatóan az OLYMPIC-osztály terveinek a hatása alatt épült. Ennek fényében érthető, hogy miért válhatott olyan egyedülállóvá az OLYMPIC-osztály (s ebben nemcsak a TITANIC elsüllyedése játszott szerepet): Az az elementáris hatás, amit az alapvetően új hajóóriás keltett, a saját testvérein – a TITANIC-on és a BRITANNIC-on (ex-GIGANTIC-on) – kívül a háború kitöréséig csupán három hajó terveiben ölthetett testet: a STATENDAM-ban, a BELGENLAND-ban és közvetett módon az AQUITANIA-ban. Utóbbi megtervezéséhez a megrendelő Cunard Line még a tervező Leonard Peshkett-et is befizette egy útra az OLYMPIC-ra...

A BELGENLAND-nak ugyan lett volna egy testvére, a NEDERLAND, a White Star pedig a BRITANNIC után GERMANIC néven akart építtetni még egy hajót (az elsüllyedt TITANIC pótlására, kisebb méretben, "csak" 33 600 tonnával, ami viszont pont a STATENDAM és a BELGENLAND méretkategóriája), ám ezeket elsodorta a háború. Az OLYMPIC-osztálynak tehát – bár alapvető hatást gyakorolt a tervezők és a hajótulajdonosok gondolkodására – nemzetközi sorozatgyártású szériamodellként nem maradt ideje kifutni. Az az idő, amiben ez megtörténhetett volna, háborúval és az azt követő lábadozással telt el, s mire a világ magához tért az egymást követő válságok után, már alapvetően új technológia uralta a tengert, amely olyan szuper-óceánjárókat eredményezett, mint a BREMEN, a REX, a NORMANDIE, vagy a QUEEN MARY.

015_3.jpg

14. ábra: Az OLYMPIC-osztály mintáját követő típus-család utolsó egységei: A BELGENLAND, az 1923-as átadást követő állapotában (fent), az 1921-ben átadott ARUNDEL CASTLE (középen) és az OCEANIC III 1926 januárjában készült első tervei (lent). Ezek voltak az utolsó hajók, amelyek tervezésénél még teljes egészében érvényesült az OLYMPIC-osztály terveinek hatása. Készítette: Dr. Balogh Tamás.

 

Források:

Dr. Balogh Tamás: „A trident elragadása” Az óceánjárók építésének és üzemeltetésének állami támogatása és a Morgan-tröszt a századfordulón, Budapest, 2017.

Dr. Balogh Tamás: Az OLYMPIC-osztály tervezése, kézirat, Budapest, 2021.

Dr. Balogh Tamás: A belga OLYMPIC – a BELGENLAND története, kézirat, Budapest, 2018.

Dr. Balogh Tamás: A holland TITANIC – az s.s. STATENDAM története, Budapest, 2018.

Dr. Balogh Tamás: A TITANIC katasztrófája és a mentőcsónak-rendszerek fejlődése, Budapest, 2014.

Buxton, Ian: Big gun monitors, Pen and Sword Books Ltd. 2008, Barnsley, UK, 17. o., 47. o. 

 

Chirnside, Marc: Whatever happened to Germanic/Homeric?

C., Robert: s.s. NEDERLAND

David L. Williams, Richard P. De Kerbrech: Great Passenger Ships That Never Were: Damned by Destiny Revised, History Press, 2019.

Hume, John R. Moss, Michael S.: Shipbuilders to the World: 125 Years of Harland and Wolff, Belfast, 1861-1986, Blackstaff Press Ltd, 1986., 177. o.

 

Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.

A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!

 

009_logo_jndigo_blue.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: titanic balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat Nederland Statendam Óceánjárók Belgenland Encyclopedia of ocean liners

NEDERLAND, 1914. – The unfinished giant steamer of the Red Star Line

2022.01.01. 04:39 Doki

From 1871 to 1934, the International Navigation Company (INC.), Founded in Philadelphia, USA, formed a joint venture with the Belgian government in 1872 to form the Red Star Line shipping company in Antwerp and To provide postal services between New York and Philadelphia. The first passenger ship named NEDERLAND was built for this company in 1873 and served until 1906. However, at the time of its scrapping, the contract for laying the keel of a new, state-of-the-art ocean liner at the Harland and Wolff Shipyards in Belfast had been in force for 4 years. This article presents the plans and construction history of this ship and detect some aspects of general arrangement.

 

Prologue - A new general-type ocean liner is born:

The International Navigation Company (INC), which then already had three shipping companies at the time - the American Line, the Red Star Line and the Inman line - came in 1886 into the interest of the American investment banker John Pierpoint Morgan. Between 1900 and 1902, the INC expanded with other major shipping companies. It has acquired shares in American Transport Line in the US, Leyland Line, White Star Line and Dominion Line in the UK and has entered into a market-sharing agreement with rival German companies with which it has acquired an equal stake in Holland-America Line. From October 1, 1902, the group was transformed into the International Mercantile Marine Co. (IMMC). William James Pirrie, owner of Harland & Wolff Shipyard (H&W) in Belfast, played an active role in the aquisitions. In recognition of his contribution, all new ships from IMMC companies have been built by H&W from this time, becoming the world's largest shipyard.

John Pierpoint Morgan recognized that the dynamic development of the U.S. economy, which was booming after the North American Civil War, provided prosperity by the turn of the century in which more and more people could afford not to set out only when they had to. The era of leisure travel has begun and is gradually gaining in importance. J.P. Morgan, with significant shipping interests on both sides of the Atlantic, has therefore decided to equip IMMC’s newest ships mainly for first-class passengers, who are much more solvent but require the familiar luxury of the mainland, rather than for emigrant masses, traveling on the third class. The task of design and construction was carried out by W.J. He entrusted it to W. J. Pirrie's shipyard.

Thus began the design of the OLYMPIC-class oceanliners - the OLYMPIC, TITANIC and GIGANTIC (later BRITANNIC) - in which size (more personal space) and comfort, and economical operation was in the focus not by a recordbreaking-, but by moderate speed which is higher than average. The construction of the planned ships has proved that in addition to the most lavish luxury, it is possible to build profitable ships in mass production on a large scale in a relatively short time. (The first two vessels of the type were built in 3 years, 3 months and 16 days: the OLYMPIC and the TITANIC were built essentially in parallel, three months apart between December 16, 1908/March 31.,1909 and May 31, 1911. / April 2, 1912. The construction of the GIGANTIC was also started on November 30, 1911.) The success of R.M.S. OLYMPIC, first of the three sisterships was built, proved to be groundbreaking, as it set the ideal new standard for the combination of size-luxury-speed-economy, creating a new general-type oceanliner in the competition between shipping companies, which rivaled each other until that, primarily in terms of speed.

And this success was not even overshadowed by the TITANIC disaster…

001_titanic.jpg

Fig. 1.: TITANIC, a middle member of the OLYMPIC class, inspired the general layout of several ships, designed based on the class’s plans. Created by Dr. Tamás Balogh.

 

I.) Background to the design - Competing lines of the Low Countries:

Since the expansion and development of the capacity of the Harland & Wolff Shipyard, executed in order to build the OLYMPIC class, enabled the series production of new types of oceanliners, everyone wanted such vessels at once. Holland-America Line (H.A.L.) was the first, for whom its relationship with the IMMC (the American-British-German market sharing) guaranteed predictable growth. Based on this, H.A.L. in March 1912, decided to build the largest passenger ocean liner in the entire Low Countries and order the ship from the builders of the OLYMPIC. Engineers at Harland & Wolff Shipyard used plans of the OLYMPIC class to make specifications for the 32,334-tonne new vessel, named STATENDAM (II), and even began building the vessel on the same slipway where OLYMPIC's sister TITANIC had built a year earlier. Of the several earlier H.A.L.-ships, the ROTTERDAM (IV), built in 1905, was the ship that selected as a model for STATENDAM. The structural features of the new giant reflected the characteristics of this vessel, however, the design also took into account the plans of the latest ship of the rival Belgian Red Star Line, the LAPLAND, built in 1908. The design and construction of the LAPLAND were therefore linked with the development of the Harland & Wolff Shipyard and the design and fate of its flagship product, the OLYMPIC class. (Moreover, the connection exsisted not only during the design period, as LAPLAND transported the TITANIC's surviving crew back to England on April 28, 1912., 13 days after that the British steamer sunk, and her crew testifying for the U.S. Senate).

STATENDAM (II) was ordered on June 11, 1912, and was launched exactly two years later, on June 11, 1914. Seemed that the H.A.L. gains a significant competitive advantage over the Red Star Line by the impending completion of the ship. However, the Belgian company reacted quickly, and  the director of Red Star Line, the german-born Carl Eduard Strasser, began negotiations in July 1912 with Harland & Wolff Shipyard (less than a month after receiving the first news of the construction of STATENDAM) in connection with the construction of a new Belgian ocean liner, which could be a worthy competitor to the Dutch STATENDAM, and which combines in itself all the advantages of the OLYMPIC. At the end of the successful negotiations, he ordered the new vessel in August, which was to be named BELGENLAND (II). Design-elements of STATENDAM were also used in the design of this vessel. Thus, since STATENDAM was the smaller version of the OLYMPIC class, optimized for the shallower Dutch waters (essentially a small TITANIC), it was also expected that the OLYMPIC class would be expanded with two “half-sisters”. The designers at Harland & Wolff confirmed these expectations: the outline of a three-funnelled ocean liner, barely smaller than STATENDAM, unfolded on the design table. Based on the similarity in size and appearance (which was also emphasized by the three funnels) and the fact that the two ships were built almost simultaneously, they are often considered to be real sister ships.

002_23.jpg

Fig. 2.: Comparison of the main characteristics of STATENDAM (II) and BELGENLAND.

003_16.jpg

Fig. 3: Final plans of STATENDAM II. (above), and preliminary design of BELGENLAND (below). Created by Dr. Tamás Balogh.

 

However, this assumption is wrong, as these ships were rather built after a type-design, constructed following the same basic concept. However, in order for two ships to be considered each other's sister ships, more is needed:

The term sister ship has a double meaning. Its colloquial meaning suggests that the similarity between two or more ships is as great as that between family members. From a technical point of view, however, only ships that are largely based on the same construction plans and, as a result, have all the same essential characteristics can be considered as sister ships. In this respect, therefore, vessels of the same type (class) are referred to as sister ships, which are usually, but not necessarily, built in the same shipyard and for the same customer, usually in small series, and the plans of the first ships in the series are not changed at all, or only insignificantly compared to the first. There were practical reasons for building sister ships: minimal modification of a master plan required much less effort from the designer and manufacturer than designing and manufacturing a custom ship (in the case of series production, production processes and components can be standardized), so more ships can be built in less time. Therefore, it was quite common for shipping companies to order multiple ships at once based on the same plans, as this could save huge sums of money by having engineers create only one plan. Because the sister ships were meant to be virtually the same, there was no reason for passengers to cling to one more than the other, so a series of sister ships also defined the image of a shipping company as well. However, the production of the sister ships was also justified by another circumstance: timetable planning.

At the end of the ninetieenth and at the beginning of the twentieth century, a single steamship could cross the ocean only once a month, given the speed of the ship and the time it took to prepare it for the ocean (boarding passengers, food, fuel, cargo). Thus, too much time would have elapsed between departures and hurried passengers would most likely exchange tickets for earlier departing ship of a rival company. Not even the British Cunard Line’s world-famous speed-record ocean liner, the 28-knot (52 Km / h) LUSITANIA, could turn faster than 12 days (6 days there and 6 days back). The slower OLYMPIC of the White Star Line, with it's speed of 24 knots (45 km / h), could also turned every 15 days (7.5 days there, 7.5 days back). However, Cunard had only two ships (i.e., they could not operate more frequent crossings than 6 days), but White Star’s three OLYMPIC-class ships meant that - if all were in service - one could set sail every 5 days. This is an advantage that makes it clear immediately the rationality for building sister ships. 

In view of the above STATENDAM and BELGENLAND - although they were in fact built using the designs of the OLYMPIC class and had the same propulsion system - were distinguished by a number of significant differences, much more significant than the usual minimum differences for sister ships. First, they were not the same size in terms of length, width or capacity. Then the general arrangement of their superstructure differed in several respects: STATENDAM's superstructure was largely uniform, almost undivided throughout the whole length of the upper decks (this is the so-called "full superstructure"), which gave the ship a fundamentally modern look, while the BELGENLAND (although it was commissioned later) was built with a split superstructure divided by classes ("island-superstructures"), which was typical of older oceanliners. The general arrangement of the promenade decks also showed significant differences. The STATENDAM (like the TITANIC) had a single upper promenade, glazed at the front end and open at the rear. BELGENLAND, on the other hand (like the OLYMPIC) had two promenades above each other: one entirely opened, and a glass-enclosed (opened just at the very rear end), despite first voyages of the OLYMPIC proved that passengers preferred an open promenade instead of the glass-enclosed one. This two-deck layout can also be seen on Harland & Wolff Shipyard's 1908 products - ROTTERDAM (IV) for Holland-America Line and LAPLAND for Red Star Line. It is an interesting coincidence that the promenade deck arrangement of these vessels were the same as STATENDAM and BELGENLAND in that the vessels of the Holland-America Line were more modern and the vessels of the Red Star Line had a more traditional appearance. As in case of both pair of custom-made vessels the Dutch one launched first, such differences in design cannot be explained by the evolution that has taken place in the meantime: the conservative design of the Red Star vessels is the result of a conscious decision: such plans offered for the Belgian company that were followed older design-principles, but which accepted by the Belgians despite.

004_10.jpg

Fig. 4: First (above) and second (center) preliminary design of BELGENLAND and the final general arrangement (bottom) of the vessel with cruiser stern. The main difference between the first two design variants is the replacement of the traditional counter stern with a cruiser stern. The main difference between the last two design variants is the design of the superstructure on the poop deck: the promenade deck design of the second variant (which was the same as the first) was replaced by an split superstructure in the final designs, and traditional "goose-neck" lifeboat-davits were replaced by Welin-type. Source: National Museums of Northern Ireland, Peter Meeresman, Dr. Tamás Balogh.

 

The difference between STATENDAM and BELGENLAND was further intensified by the modification of the 1912 preliminary-design, made for the Red Star Line, by the introduction of cruiser stern instread of the traditional elliptical, basket-shaped counter stern design (this was practically the only element which was radically modern in the design of BELGENLAND). However, the cruiser stern was not needed for fashionable reasons, but for very practical reasons, as the Red Star Line prepared the BELGENLAND to anchor on the high seas, in front of the estuary of the Schelde-river, leading to the city, while it waiting for the tide to sail up the river at high tide, so a stern anchor was also installed. However, space was required for the anchor, the machinery and the anchor chain, so the plans had to be modified (the addition of the cruiser stern eventually increased the maximum length of the hull by 7 m - from 205 to 212 m).

The cruiser stern, as its name suggests, appeared on warships, in the 19th century, where it served the purpose of protecting the rudder from above. On ocean liners it became widespread in the first years of the twentieth century due to its significant advantage in terms of a favorable increase in the length of the waterline, which affects stability and speed, and the extent of deck areas that can be used to accommodate passengers. It was first used on a passenger ship in 1909 (for the PRINCE RUPERT and PRINCE GEORGE passenger steamers on the Pacific coast of Canada). On a giant steamer, it was first used for the Atlantic liner ALSATIAN , launched in March 1912, and for the EMPRESS of RUSSIA, launched in August 1912. Thus, BELGENLAND was the second giant Atlantic steamer to receive a cruiser stern (according to some sources, the first, but given that ALSATIAN was designed earlier than the BELGENLAND had been ordered, this is unlikely).

In view of the above, it can be stated with certainty that BELGENLAND was not a sister ship to STATENDAM and that the two ships of the Low Countries were not sisters of the OLYMPIC-class trio. However, both were such oceanliners whose design was clearly and directly influenced by the success of the OLYMPIC. It is therefore more appropriate to consider the Dutch and Belgian vessels as 'half-sisters' of each other and of the OLYMPIC-class, since there is no doubt that, even if these vessels did not belong to the same type, they are still members of the same type-family on the basis of the common features of their designs. So, only one question left regarding the identification of the BELGENLAND's 'kinship': whether it was built as an individual ship, or whether it would have had sister ships as part of a series. Well, the answer is that one of her sisters would certainly have been, the NEDERLAND, which is slightly smaller - 26,500 tonnes (according to other sources, slightly larger, 35,000) and was built under yard number 469 after the launch of GIGANTIC, which was planned by the end of February 1914. (on Slipway No. 2, where the OLYMPIC was previously built). However, this ship could never be completed as the conversion of the safety equipment of the GIGANTIC required after the sinking of the TITANIC, this delayed the completion of the ship and the World War I broke out soon…

005_11.jpg

Fig. 5.: The type-family evolving based on the designs of the OLYMPIC-class. The TITANIC (above), the STATENDAM (middle) and the BELGENLAND (below) with its originally planned appearance. Although the plans of both ships were later modified during construction (STATENDAM was converted into a troop-transport, and BELGENLAND's counter stern was replaced by a cruiser stern), a connection with TITAINC can still be established. Created by Dr. Tamás Balogh.

 

II.) Construction and dismantling of NEDERLAND – Hopes shattered:

The keel of the BELGANLAND was laid in October 1912, four months after the keel of the STATENDAM. Three giants were built at the same time on the three slipways in the northern part of Queens Island in Belfast: BELGENLAND on Slipway No. 1, BRITANNIC on Slipway No. 2. and STATENDAM on Slipway No. 3. However, on July 28, 1914, Austria-Hungary declared war on Serbia, which equipped with arms the assassins of the Austro-Hungarian heir to the throne. The local war escalated rapidly and, not a month later, escalated into a world war. The German army marching against France raided Belgium on August 3, before Britain, which guaranteed the country's neutrality, declared war on Germany the next day. After the siege from September 28 to October 10, the Germans occupied Antwerp, the home port of the Red Star Line, and the remnants of the Belgian army retreated toward the coast, where British expeditionary forces had gathered. British forces sought to maintain a steady supply between the south of England and the mainland by organizing the Dover Patrol. Obsolete, pre-dreadnought-type battleships from the British Royal Navy were used in the patrol for coastal bombings to support the Belgian army. However, these old armored vehicles were soon replaced by newly built coastal monitors built with small draught but armed with heavy battleship guns, designed specifically for the shallow waters of the Netherlands.

The construction of the coastal monitors was made possible by the fact that due to the British naval blockade against Germany, the four American-made gun turrets for the dreadnought-type battleship SALAMIS, constructed in Hamburg, could not be delivered by the manufacturer Bethlehem Steelworks. The gun turrets only reached Britain, so the Americans offered them to the British Navy for purchase. The fleet then ordered the design of 4 coastal monitors (tonnage: 6,250 t, length: 102 m, beam: 27.5 m, draught: 3 m ) of the ABERCROMBIE class, followed shortly by two additional classes of coastal monitors, in the LORD CLIVE class (8 ships), and in the EREBUS class (2 ships).

Order book of the Harland & Wolff Shipyard was full at the outbreak of the war: the company had a valid contract to build ships, altogether with more than 400,000 tonnes displacement. Most of this tonnage was made up of mixed passenger-cargo vessels, built at the company's Belfast site and in Govan on Clyde-side, near Glasgow. At the outbreak of the war, the Govan shipyard was immediately converted to carry out naval orders, building of cruisers being planned here.

005_erebus.jpg

Fig. 6.: Monitor of EREBUS-class equipped with battleship guns, built for coastal bombardments. Source: Warthunder Forum.

 

007_7.jpg

Fig. 7.: Modification the production schedule of Harland & Wolff Shipyard due to the construction of coastal monitors (in red letters the planned or started ocean liner constructions, which had to be canceled due to the outbreak of war).

 

The Queen's Yard in Belfast wanted to undertake the construction of 8 of the 14 coastal monitors, but it was not an easy task to find a suitable construction site for so many new, wide warships at a time when most large shipyards were almost fully occupied. But as most shipping companies postponed their orders to build new ocean liners until the end of the war, Harland & Wolff Shipyard did bid to build five coastal monitors. W.J. Pirrie decided that two of these would be built on Slipway 1, then still occupied by BELGENLAND. The next slipway was originally designed to build the Union Castle Line’s AMROTH CASTLE, which was never completed finally (ARUNDEL CASTLE was built in its place in 1921). The keel of two more monitors was laid on Slipway No. 3, where building materials for the 33,000-tonne HOMERIC of the White Star Line began to accumulate after the launch of the STATENDAM.

The construction of the HOMERIC was originally started under the name GERMANIC on July 9, 1914 - its name was changed due to the outbreak of the war - with serial number 470 (which was given to the LAURENTIC II after the war due to the demolition of the semi-finished hull). The vessel would have been 228.3 m long, 33 m wide, with a capacity of 33,600 tonnes and a speed of 19 knots, 35.2 km / h, and according to the only surviving short description would have been an “ADRIATIC-type” ocean liner with three propellers. However, in order to build the monitors, the finished bottom of HOMERIC was demolished and construction was never resumed.

007_altergrove.jpg

Fig. 8.: Hangars at Altergrove Airport in Belfast, made from building materials of the NEDERLAND. Source: UK Airfield Guide.

 

Construction of BELGENLAND (yard number 391) began in October 1912, and the keel of NEDERLAND (yard number 469) was laid on 2 March 1914. Construction of the two ships progressed rapidly until August 1914, but since then, due to naval orders, work has slowed down, and in case of the NEDERLAND it stopped in November 1914. (The progress made so far, according to the IMMC's claim for compensation after the war, was as follows: "No. 469 the keel and tank centre plating had been erected and hydraulically riveted; the vessel had been framed to the height of the double bottom; the tank sides had been plated and almost entirely riveted; and the tank top had been half plated; the stern posts and boss arms castings has been erected - £80,000 had been paid" and all the building materials needed to build the entire ship were bought in advance and paid to Harland & Wolff. (The lawsuit was successful: the IMMC received damages in 1920.) The frames and beams were eventually dismantled (this work also cost £ 8,000) and the parts were used to build hangars at Altergrove Airport in Belfast.

 

III.) General arrangement of the NEDERLAND:

008_8.jpg

Fig. 9.: Longitudinal section of general arrangement plan of the BELGENLAND (above) and the NEDERLAND (below).

 

Exactly what the ship would have looked like, if it did not dimantled but launched and fitted out instead? It is not possible to give an exact answer to this question because whole set of its final plans have not survived. Only a single longitudinal section of the general arrangement is known, but it is not clarified whether this drawing belongs to the final plans or is part of a preliminary phase (so-called pre-design). After all, before the order was placed, a decision had to be made on the ship's main technical characteristics and general-arrangement plan, showing the spaces for cargo, fuel, ballast, crew and passengers. This plan was intended to give a complete, comprehensive picture of the future ship and was therefore supplemented with detailed specifications for the hull and machinery. This general arrangement drawing and specifications formed the basis of the contract between the shipping line and the shipyard and could be revised several times as the customer's needs changed before the order. From NEDERLAND's remaining incomplete plans, it is certain only that the vessel would have been 720 feet (220 m) long, 83 feet (25 m) wide, had 10 decks, 2 masts, a cruiser stern and was a combined propulsion system consisting of a pair of reciprocating steam engines and a steam turbine connected with them. Every other detail is a mystery.

Also the detail of whether the ship really would have had only 3 funnels, as the plan shows. Also the detail of whether the ship really would have had only 3 funnels, as the plan shows. After all it is striking how unbalanced the ship's profile is: the funnels are standing unusually fore, which is not typical of the contemporary constructions of Harland & Wolff Shipyard, nor does it characterize the plans of the those Belgian, Dutch and British ships on which the design was based (the BELGENLAND, the STATENDAM, and the OLYMPIC-class trio). 

009_silhouette.jpg

Fig. 10.: Proportions of the OLYMPIC class (black) and the NEDERLAND (red). Created by Dr. Tamás Balogh.

 

Moreover, the OLYMPIC class ships are the ocean liners with a most balanced profile in the history of industrial design. The main distinguishing feature of the class from other transatlantic vessels was the proportionate and symmetrical nature of the design, provided that the masts of the vessels were equidistant from the bow and stern and the distance between the masts and the funnels was the same along the entire ship, as was the length of the raised forecastle and poop decks and the distance of them from the midship superstructure. All this gave to the ship an exceptionally smooth rhythm of low and high sections, which made unified by the elegant appearance and holistic design of the open and closed decks of the midship superstructure.

There is no trace of this rhythmic and elegant proportionality in NEDERLAND's plans: the rear funnel standing just right on the bisector line of the ship's length! The length of the ship's parts in front of the fore funnel is exceeded one and a half times by the length of the parts behind of the rear funnel. This gives the impression the entire stern is only a kind of tow, or an affix connected to the ship. In addition, it is clear from the longitudinal section that the space between the funnels have been 'compressed', ie the distance between them has been deliberately reduced in order to be able to erect more funnels than would be technically necessary. (The distance between the funnels is so small that, for example, there is no space between the first and second funnels other than the first-class staircase and elevator shaft, even in BELGENLAND the space between the funnels is almost twice as large). It is clear from the plans (Fig. 9) that in every boiler rooms only one row of double-ended boilers was connected to the smoke stacks of each funnels, while in case of the OLYMPIC class, two per funnels. The difference in size between the OLYMPIC-class oceanliners and the NEDERLAND does not justify this, as 2-2 boiler rows have been connected to the funnels of the BELGENLAND too, although that ship was also much smaller than the OLYMPIC-class ships.

This arrangement only makes sense if the goal is to set up 4 funnels instead of 3. If a 4th funnel also had been constructed, the profile of the NEDERLAND would have been just as balanced as that of all the other oceanliners which were used as a model for its plans. This is highlited by the fact that, according to the general arrangement plan, the NEDERLAND has been given a so-called full superstructure that runned through the entire length of the upper decks, all the way to the main mast. If the NEDERLAND had been given split superstructure divided by classes, similarly to its sister ship BELGENLAND, maybe it would have been able to trigger an optial effect reducing the disproportionality of the length behind the third funnel to some extent. However this did not happen. Based on all this - and given the contemporary design practice of Harland & Wolff Shipyard - it is not entirely unfounded to assume that the surviving longitudinal section plan of the NEDERLAND is not part of the set of final plans. Truth be told, it is precisely the funnel-arrangement is that detail of the plans, what suggests that perhaps we are seeing a pleriminary design, which had only one task: convince the shipping line to order a construction of a fourth funnel as well.

Regarding question of the arrangement of the promenade decks, there are not even such support  too. As far as the number and arrangement of promenade decks is concerned, conclusions can only be drawn from, that Harland & Wolff has made a conscious effort to ensure that each class has its own promenade deck on board, in order to balance the service-portfolio, that available to the passengers. However length, and closed (glazed) or even fully open design of promenades were decided only in the last phase of the planning, so it cannot be reasonably inferred to that from the remaining plans. At most, the designs of the other contemporary ships possibly considered in the design - the BELGENLAND, the STATENDAM (II) and the OLYMPIC-class ships - can serve as a model, but the conclusion drawn from them, would be nothing more too, than mere speculation. The ideas for the possible different arrangement of promenade decks are therefore the product of fantasy - artistic impressions, if you like -, which can be confirmed only to the slightest extent by the surviving single longitudinal section (in terms of the approximate location of the promenades).

There is such a reconstruction too which is based on the known funnel-arrangement, assuming that new davits, designed by Harland & Wolff (capable of handling multiple lifeboats at once), installed on the open deck-space behind the rear funnel, around the main mast. When the U.S. and British Inquiry into the circumstances of the TITANIC sinking, and White Star Line's own internal investigation confirmed too that the ship's lifeboat system was inadequate (roughly half of the passengers had enough space in the lifeboats), Harland & Wolff responded quickly and filed a joint patent application on November 22, 1912, together with the Armstrong Shipbuilders, which was accepted by the authorities on August 14, 1913. The so-called “gantry davits” (as they are widely known) could handle up to 6 lifeboats per boat stations at a time. Lifeboats were held between arms of the davits, in several rows. Harland & Wolff also used this lifeboat system for BRITANNIC in the redesign of the ship after the sinking of the TITANIC, as lessons learned from the tragedy. This also marked the direction of development: the main emphasis was placed on safety, with all other aspects diminished in importance, including the aesthetic expectations connected to the famous, proportionate and balanced profile of the ships designed at Harland & Wolff.

Authors of that reconstruction, considered that the new lifeboat-davit system designed for the BRITANNIC were also intended to use in case of the NEDERLAND, which is confirmed - according to them - by the proximity of the development of the davit-system and the NEDERLAND, and the fact that the system was later used on other ships built at Harland & Wolff too. However, that it was also used on the NEDERLAND is not substantiated by the surviving plan, as it does not show lifeboats at all. The use of 'gantry davits' is therefore only a presumption, the validity of which is also precluded by the fact that neither STATENDAM nor BELGENLAND were equipped with that among those Harland & Wolff vessels, that built at the same time as the BRITANNIC.

011_4.jpg

Fig. 11.: 3 funnelled version of the NEDERLAND with promenade deck-arrangement of the BELGENLAND, and with gantry davits. Based on Liam Sharp's 2021 reconstruction. Created by Dr. Tamás Balogh.012_5.jpg

Fig. 12.: 3 and 4 funnelled versions of the NEDERLAND with the promenade deck arrangement of the OLYMPIC (above), the TITANIC / STATENDAM II (middle) and the BELGENLAND (below). Created by Dr. Tamás Balogh.

 

Regarding to this, the profile drawings, based on the surviving plan of the NEDERLAND, can be seen above in 3 and 4 funnelled versions and with the arrangement of the promenade decks of the BELGENLAND, the STATENDAm and the OLYMPIC (above). A comparison of the silhouette of the OLYMPIC-class and the four-funnelled version, as well as the concept design based on the characteristics of the latter, supplemented by gantry davits from the Liam Sharp-reconstruction, can be seen as well (below).

 

013_4.jpg

014_3.jpg

Fig. 13.: NEDERLAND with 4 funnels, gantry davits and promenade deck arrangement of the BELGENLAND. Created by: Dr. Tamás Balogh.

 

Epilogue:

Although NEDERLAND could never be completed, its older sister, the BELGENLAND, survived the critical period of the war. The construction of the hull was so advanced at the outbreak of the war that it was not worth dismantling, its fitting out proved much more profitable instead. Although the Red Star Line could hardly benefit after the German occupation of Belgium… As soon as the rapidly advancing German army occupied Antwerp in World War I, the company’s management decided not to leave anything to the enemy and handed over the company’s ships to the U.S. parent company. The International Mercantile Marine Company then decided to order all IMMC ships anchored in the city to sail and direct the other ships en route to Antwerp to foreign ports. As a precaution, all Red Star ships sailed under the American flag, except SAMLAND and GOTHLAND, which were used by the U.S. Commission for Relief in Belgim to deliver hmanitarian food shipments to the starving populations of occupied Belgium and northern France via Rotterdam in the Netherlands. The Red Star Line thus formally survived, but its offices were relocated to Liverpool during the German occupation.

On December 31, 1914, Harland & Wolff announced that BELGENLAND was ready for launch. We do not know if anyone represented Red Star Line or IMMC at the event. The Belfast local newspaper alone reported on the incident itself: "Belfast's Shipbuilding output for the year now ending show that Messrs. Harland and Wolff, for their Belfast yard alone, will have, when a few days hence they launch the Belgian Red Star liner BELGENLAND, an output of 156,000 tons to their credit, the six vessels launched during the year aggregating that enormous tonnage. The White Star liner BRITANNIC, the Holland-America steamship STATENDAM, and the BELGENLAND are the three largest vessels built in the United Kingdo, and represent 110,000 tons."

So the first of the two ships designed by Harland & Wolff Shipyard for the Red Star Line on the basis of OLYMPIC-class ships was finally born, but it was undoubtedly a difficult birth. The semi-finished ship, used in the war to transport troops and supplies, was not returned at Harland & Wolff until March 1921 to build its missing parts, and was not handed over to its Belgian owners until April 1923. Thus, BELGENLAND was essentially the last outfitted ocean liner which demonstrably designed under the influence of plans of the OLYMPIC-class. In light of this, it is understandable why the OLYMPIC-class may have become so unique (and it was not just the sinking of the TITANIC that played a role in this): The elemental impact of the fundamentally new giant ships, in addition to its own sisters, TITANIC and BRITANNIC (ex-GIGANTIC), was embodied in the plans of only three ships until the outbreak of the Word War I; in the STATENDAM, the BELGENLAND and - indirectly - in the AQUITANIA (in order to gain impressions for design the latter, the Cunard Line even paid designer Leonard Peshkett for a trip on board of the OLYMPIC...).

Though the BELGENLAND would have had a sister, the NEDERLAND, and White Star Line would have built another ship under the name GERMANIC after BRITANNIC to replace the sunken TITANIC, on a smaller scale, with "only" 33,600 tonnes (which is exactly the size category of the STATENDAM and the BELGENLAND), but these were swept away by the war. Thus, although it has had a fundamental impact on the thinking of designers and shipowners, the OLYMPIC-class had no time to run out as an international series production model. The time in when this could have happened was spent with war and the ensuing recovery, and by the time the world recovered from successive crises, the sea was already dominated by a fundamentally new technology that resulted in super-ocean liners such as BREMEN, REX, NORMANDIE, or QUEEN MARY.

015_3.jpg

Fig. 14.: The last units of the type-family following the model of the OLYMPIC-class: the BELGENLAND, in its state as fitted out in 1923 (above), the ARUNDEL CASTLE (in the middle) handed over in 1921, and first preliminary design of the OCEANIC III from January 1926 (below). These were the last ships to be fully impacted by the design of the OLYMPIC-class. Created by Dr. Tamás Balogh.

 

Sources:

Dr. Tamás Balogh: State aid for the construction and operation of ocean liners and the Morgan trust at the turn of the century, Budapest, 2017.

Dr. Tamás Balogh: Design of the OLYMPIC-class, manuscript, Budapest, 2021. 

Dr. Tamás Balogh: The Belgian OLYMPIC – history of the s.s. BELGENLAND, manuscript, Budapest, 2018.

Dr. Tamás Balogh: The Dutch TITANIC - history of the s.s. STATENDAM, Budapest, 2018.

Dr. Tamás Balogh: The TITANIC-catastrophy and development of lifeboat-systems, Budapest, 2014.

Buxton, Ian: Big gun monitors, Pen and Sword Books Ltd. 2008, Barnsley, UK, p. 17., p. 47.

Chirnside, Marc: Whatever happened to Germanic/Homeric?

C., Robert: NEDERLAND, http://www.theyard.info/ships/ships.asp?entryid=469

David L. Williams, Richard P. de Kerbrecht: Great Passenger Ships That Never Were: Damned by Destiny Revised, History Press, 2019.

Hume, John R, Moss, Michael S.: Shipbuilders to the World: 125 Years of Harland and Wolff, Belfast, 1861-1986, Blackstaff Press Ltd, 1986., p. 177.

 

It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.

If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!

 

009_logo_jndigo_blue.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: titanic balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat Nederland Statendam Ocean liners Belgenland Harland and Wolff Encyclopedia of ocean liners

Ocean liners comparisons - as tools of knowledge dissemination and commercial advertising

2021.08.03. 15:46 Doki

It is well known that ships are the greatest means of transport built by mankind. But how big is an ocean liner actually? After all, there are smaller and bigger ones among the ships. Well, until the advent of bulk carriers (eg tankers) and container vessels, ocean-going passenger ships were the largest vehicles on earth for almost one hundred and twenty years, and seemed almost unimaginably large for a land-based man, for whom the greatest means of transport was just a horse-drawn carriage in the past, and even these days it's just a truck at most. Nevertheless, of course, there were (sometimes considerable) differences in size between ocean liners. Comparative diagrams and comparisons (which make oceanliners conceivable by comparing them with ordinary objects also familiar to land people) informing the public about amazing dimensions of oceanliners, and small or large differences between them. They attempt to transfer information, data, or knowledge, typically without words, by means of visual representation, that is, according to our present-day concepts, they can be considered infographics. The writing of Dr. Tamás Balogh gives an introduction into their story and an overview of their types.

 23722317_560217417663293_3807392212842743750_n_2.jpg

 

I.) The development of comparisons as an illustrative representation:

We don’t know exactly which was the very first comparative representation ever made for an ocean liner. In any case, the very first ocean liner, which dimensions were spectacularly surpassed any idea by, was the British GREAT EASTERN (1858-1890), designed by Isambard Kingdom Brunel and built by John Scott Russel at the dawn of the Industrial Revolution. The ship was six times the displacement of the largest vessel built until that (the GREAT BRITAIN, also designed by Brunel), and was almost unimaginably large compared to other contemporary ships.

 001_26.jpg

Figure 1: Scale representation of Isambard Kingdom Brunel's three revolutionary ships is a good illustration of the development of shipbuilding in the life of a single person (the picture was taken by Dr. Tamás Balogh using a drawing by Björn Landström). At the time, all three ships held a world record. Their designer - with the support of constructors who helped make the plans come true - became the father of all modern ocean liners, and his ships became the ancestors of the ocean liners known today. (Source of the original: Landström, Björn: The Ship, Doubleday, 1983.)

The GREAT WESTERN (in front left) was still built of wood. To cross the Atlantic with steam (the sails did not serve the propulsion, only helped to hold proper direction) had to build the largest hull in the world at the time in order to accommodate the abundant coal needed for the transatlantic voyage. For the proulsion, a surface condenser had to be invented to convert the exhausted steam of the engine into feed water again, and the largest wrought-iron shaft ever made for paddle wheels was needed to traversing the width of the huge hull (so the world's largest steam hammer had to be made for machining that).

The GREAT BRITAIN (in front right) was the largest ship of its time too. This was the first ocean liner made by wrought iron and the first which driven by a propeller (the sail here was not for propulsion either). To ensure the buoyancy of the ship in the event of any havaria, compartments with watertight bulkheads were built into hull for the first time.

And GREAT EASTERN (in the background) brought together all the knowledge that engineers and shipbuilders had acquired until then. At the same time, of course, she introduced further innovations: she was the first ocean liner to be built with a hull which had double bottom and - in partially - double side, making her not only an exceptionally large, but an exceptionally safe vessel (thanks to the built-in watertight compartments and watertight decks).

 

GREAT EASTERN was the number one technical sensation of her age, simultaneously awakening admiration and certain concern. It is no coincidence that after the huge biblical sea monster, she was originally named LEVIATHAN, and Jules Verne also wrote a novel entitled “A Floating City” (Une Ville flottante) as a result of his experiences on board. So we are hardly mistaken, if thought that the birth of comparative representation of ocean liners (which later became so popular) are in connection with the GREAT EASTERN.

 

002_22.jpg

Figure 2: Probably all started like this: the huge dimensions of the ship at first made it possible to compare her with other ships of the age only in the paintings made of it. (Source: Weedon, Edwin - The Great Eastern pasing through the Downs, 1859. Science Museum, London)

 

The considerable difference in size between the GREAT EASTERN and the traditional sailing ships or the first steamers which seemed dwarf beside the giant, was a striking phenomenon clearly seen from all contemporary depictions of the ship, and has not escaped the attention of the contemporary press too. After all, every part of her was so incredibly large, compared to the usual sizes, that it was already a creepy thrill in itself. GREAT EASTERN's huge size and advanced technology have attracted so much interest that the optimism that followed her construction has spread to America after Europe, where the first announcements of the ship's dimensions have inspired several cartoons of her in local newspapers, during the construction (https://www.ibiblio.org/hyperwar/OnlineLibrary/photos/sh-civil/civsh-g/gt-est-x.htm).

 003_15.jpg

Figure 3: American cartoons from the time of the construction of GREAT EASTERN offered many possibilities for comparisons. 1) With the ports: predicting that when the bow of the ship arrive, the stern is not even visible on the horizon (top left). 2) With the Earth: drawing attention to the fact that the keel of such huge ships must already be curved in advance to conform to the curvature of the Earth's surface (above center). 3) With the depths of the seas: assuring readers that modern ships are now so large that some of their parts will necessarily rise above the water even if they sink, providing an excellent opportunity, among other things, to stretch the transatlantic telegraph cable between them (above right). 4) With a country cottage: indicating that if one wants a little relaxation, it is enough to ride a carriage out to the aft deck (bottom left). 5) With the icebergs: making sure that a ship of this size can even break through the ice barrikades of the Northwest Passage (bottom center). 6) With naval forts: drawing attention to the potential benefits of military use of such huge ships (bottom right). (Source: S.S. Great Eastern – Contemporary Cartoons inspired by the Ship, Department of the Navy, Naval Historical Center)

 

These depictions are rather funny and even mocking. The huge hull had not even been launched for three months, which gave enough reason to ridicule, saying why the ship was being built with a size that could not be moved. Nevertheless, these depictions, which in their day may have really made many people smile, foretold, in a strange way, almost visionarily, all that had finally happened:

1) GREAT EASTERN led to a huge business collapse, partly because there wasn’t a port all over the world that could serve the huge ship. The spectacular expansion of port infrastructures has begun in the world just because of the developments predicted by the ship.

2) Although ocean liners have never been able to grow large enough to traversed the Earth, the network of scheduled voyages performed by steam-powered ocean liners (which operated independently from the wind) created the opportunity for predictable, safe, and regular transcontinental transportation all over the planet.

3) After the bankruptcy of her operating company, first succesfull use of GREAT EASTERN became possible at the time of the laying the transatlantic telegraph cable between Europe and America. This work would have been impossible without the high-capacity vessel, which could have taken on board at once the entire amount of cable long enought for the distance between the two continents.

4) The depiction of a palace-like summer residence on the aft deck also foreshadowed the future which baceam reality later, as the huge ocean liners were not only built large, strong, and fast, but also equipped with the amenities that passengers were accustomed to on land and demanded at sea. Verne’s “floating city” was only referring to the wast number of people who could be taken on board. However, it soon became apparent that the people in this "city" could access almost all the services which alvailable too for them in towns in their homeland. What’s more, it also turned out that the rooms used to accommodate first-class travelers rival the lavish furnishings of an aristocratic residence or a first-class hotel. The former “floating cities” then became “floating palaces” as well.

5) In retrospect, the mention of ice is also astonishing. Although there have been ice-related shipwrecks until then, no one has assumed that huge ships like the GREAT EASTERN could become victims of such accidents. Moreover, in truth, no one believed that waves of the high seas could be seriously felt by those who were on board a ship of this size (until the GREAT EASTERN’s swaying in a strong storm proved otherwise, deterring passengers for a long time). Disaster of the TITANIC, which collided with an iceberg and sunk, shaken the confidence for invulnerability of such a huge ships, and warned greater caution in design, construction, and operation.

6) Finally, a prediction related to the military use of ocean liners was confirmed too: the strong and fast ships with a huge capacity, able to keep the schedule in spite of the weather, were frequently used for carrying troops across the ocean. They have appeared in various conflicts of the British Empire from South Africa to India and China. They fought in the Spanish-American colonial war, in the First and Second World Wars, and even in the Korean War. Their significance is well illustrated by the fact that the ocean liners QUEEN MARY and QUEEN ELIZABETH carried a total of 2,200,000 troops between 1940 and 1945, shortening World War II by two years, according to Winston Churchill.

 

The fortune-telling of the cartoons is no wonder, as the GREAT EASTERN was the messenger of the future. Messenger of the Distant Future: The revolutionary innovations of its designer and builders were so ahead of their time that for 40 years, no ship was built that could even approach the dimensions of her. The first ocean liner, which was longer than her, was built in 1898 (R.M.S. OCEANIC II), the first to have a larger displacement, though only in 1901 (R.M.S. CELTIC). All this led almost naturally to the fact that in the nineteenth and in the twentieth century, almost every new ship was somehow compared to the GREAT EASTERN, as both their designers and builders measured their own performance against the results of their great predecessors. In fact, this gave birth to the graphic genre of comparisons, which has remained essentially unchanged to this day.

 

004_1.JPG

Figure 4: Comparing the length of the GREAT EASTERN (1858) and the OCEANIC II. (1898) from 1899. The Harland & Wolff Shipyard in Belfast, which designed and built OCEANIC II, and the owner White Star Line, were proud to announce that they firstly performed that, what could not succeed for anybody in the last forty years: for the first time, they surpassed the majestic GREAT EASTERN with a ship which could be operated economically. (Source: „Scientific American” 1900. March 31.)

 

005_10.jpg

Figure 5: Engines and power of the OCEANIC II. The caption for the images is, "Sixteen locomotives would present horsepower developed by OCEANIC steamship steamed at 22 miles per hour." "Eight locomotives would haul OCEANIC on the level at 22 miles per hour." "Weight of OCEANIC represented by two trains, each of 433 cars and 3 miles in length." (Source: „Scientific American” 1900. March 31.)

 

II.) Comparisons as a means of advertising - the spread and main types of representation: 

After esurpassing the GREAT EASTERN (greatest technical achievement that seems unsurpassed for four decades) the potential for advertising in comparisons has already become a "weapon" in the arsenal of commercial “war”, in the competition between the creators of new and even newer shiping wonders. Due to this, the useage of comparative information graphics which used to make the extraordinary capacity of ocean-going vessels widely known, was already a common advertising ploy in the second half of the 19thcentury. They no longer primarily compared the ocean liners to GREAT EASTERN, but rather to each other. It was also common practice to compare the size of the new ocean liners with the known large-scale structures and monuments of the age - Egyptian pyramids, American skyscrapers, possibly different parts of the city - or with famous ships of previous eras instead of contemporary liners, thus illustrating the change, technical progress and engineering excellence. The pictures, which were meant to be impressive, were expected not only to awaken general enthusiasm, but also to gain the very specific interest and trust of those preparing to travel overseas in the purchase of tickets.

 

006_6.jpg

Figure 6: OCEANIC II (in the top row). KAISER WILHELM der GROßE, KAISER WILHELM II and IMPERATOR (in the second row). LUSITANIA, OLYMPIC and TITANIC (in the third row). QUEEN MARY, QUEEN MARY II, and DISNEY (in the bottom row). (Source: Private Collection of Dr. Tamás Balogh, Library of Congress, Mariner's Museum, New York Tribnune November 27., 1910., and other sources and collections).

 

II.1. Comparison of liners to each other: While the English often compared their ships to each other (makte the continuous improvement perceptible by this way), the German companies — emphasizing sheer size primarily — compared their oceanliners to buildings (perhaps because the German is traditionally a land-based rather than a seafaring nation).

 007_british_ships.jpg

Figure 7: Representation of the size of British ocean liners compared to other vessels (Source).

 

008_deutscher_schiffe.jpg

Figure 8: German ocean liners in the urban skyline: 1) the s.s. AMERIKA (1905-1957) with Hamburg City Hall. 2) The s.s. KAISERIN AUGUSTE VICTOIRIA (1905-1930) with Park Row Building in New York. 3) The s.s. KIASER WILHELM der GROßE (1897-1914) next to the Trinity Church in Manhattan, the Saint Paul Building in New York (1895-1958), and the obelisk of the Washington Monument  and the dome of the Capitol in Washington DC. 4) Finally, the s.s. IMPREATOR (1912-1946) next to the Woolworth Building in New York. (Source)

 

009_british_ships_01.jpg

Figure 9: British ocean liners in the urban skyline - TITANIC and MAURETANIA: In addition to the TITANIC: 1) the Bunker Hill Memorial in Boston, 2) the Public Building in Philadelphia, 3) the Washington Monument, and 4) the Metropolitan Tower in New York, 5) and the Woolworth Building, 6) the Cologne Cathedral, 7) the Great Pyramid of Gizeh, 8) the St. Peter’s Basilica in Rome. The iconography of the image is also eloquent: the sights of the Old and New Worlds are connected by the oceanliner. This well-known poster was designed by Jay Henry Mowbray, originally for the R.M.S. OLYMPIC. It was later used for the advertising of the R.M.S. TITANIC as well, but not for the H.M.H.S. BRITANNIC (ex-R.M.S. GIGANTIC). The picture about the lenght of the R.M.S. MAURETANIA compared with the heights of New York Skyscrapers, the Eiffel Tower and other famous structures appeared in the journal "Scientific American" in the 1920s. (Source)

 

010_6.jpg

Figure 10: The ocean liner QUEEN MARY and the wonders of the Old and New Worlds. The picture clearly shows the effect of TITANIC's similar advertising (Source).

 

With the development of marketing, the way of representation has also changed. Poster-like representations (possibly reproduced on postcards) highlighting the characteristic features of ocean liners were replaced in the years immediately prior to the First World War by thematic brochures sold in gift shops of ships and companies, which offered the possibility of comparison in various respects.

 

011_3.jpg

Figure 11: The legacy of QUEEN MARY. In this comparison, which depicts the lenght of the ocean liner QUEEN MARY II., the influence of the TITANIC advertising previously seen is clearly identifyable (although this image, like the MAURETANIA advertising, shows buildings from different parts of the world). (Source)

 

II.2. Comparison of liners to buildings and monuments: A typical example of German practice comparing ships to buildings is the comparison of the s.s. KAISER WILHELM II. (1902-1940), the latest ocenliner (together with her sister) equipped with reciprocating steam-engines. Using the series of comparison drawings made for domestic “consumption” (also reproduced on postcards), every German person could easily have an idea of the dimensions of the ship by comparing her with the well-known cities of their hometown.

 

ansichtskarten.jpg

Figure 12: German comparisons - the s.s. KAISER WILHELM II. in various German and other European cities (Sources: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. 8.).

 

 

Interestingly, this mode of representation survived until the outbreak of World War II and in case of several German ocean liners it was also used for  - e.g. in case of ALBERT BALLIN (1922-1945) and COLUMBUS (1922-1939).

 

013_3.jpg

Figure 13: The German pre-World War I. comparing practice, also applied in case of the s.s. ALBERT BALLIN of the famous HAPAG shipping company (that was the first German ocean liner which built after the war) . This picture depicts the ship on the Jungferstieg, famous riverside promenade of Hamburg, situated in the a historic core of the city from the Hanseatic periode. (Source)

 

014_2.jpg

Figure 14: A comparative figure showing the dimensions of the COLUMBUS, the largest German ocean liner in 1924, depicting the ship in the traditional way, placed on the Kornhaus bridge in Bern, showing its length. (Source) 

 

II.3. Comparison of liners to famous historic vessels, like SANTA MARIA, etc.: A common example of a comparison to famous historic ships is a comparative representation between a certain ocean liner and the SANTA MARIA, world-famous ship of Columbus. In these cases, when it was enough to highlight only one aspect in the comparison, there was an opportunity to make the representation more demanding, sometimes artistic. This is the case for the british-built Spanish ocean liner ALFONSO XIII (1888-1915), which was commissioned by its proud owner, Compagñia Transatlantica Española, in which the liner was painted together with the sailing vessel of the 15th century.

The theme also returned when the s.s. COLUMBUS departed to her first voyage in 1924. The sameness of digits in the number-sequence representing the years of 1492 and 1924, and the spectacular difference in size between the ships of the two voyages of that years was used in order to celebrate the commissioning of the greatest German ocean liner built until that after World War I. SANTA MARIA also appears in a brochure published on the occasion of the 1936 inaugural voyage of the British ocean liner QUEEN MARY, in which a whole range of technical characteristics of the ship have already been illustrated with the help of spectacular comparative figures.

 

015_2.jpg

Figure 15: A 1888 painting depicting a comparison of the Spanish ocean liner ALFONSO XIII and the caravela SANTA MARIA (painter: unknown). (Source)

 

016.jpg

Figure 16: A 1924 painting depicting a comparison between the German ocean liner COLUMBUS and the caravela SANTA MARIA (artist: Hans Bohrdt). (Source)

 

017_1.jpg

Figure 17: Ships of Columbus also appears alongside the R.M.S. QUEEN MARY (latest Cunard liner) which escorted by R.M.S. BRITANNIA (the first ship of the Cunard Line) in the comparison-booklet made for the inauguration voyage of the Cunard Queen (Source).

 

A fine example of a comparison with historic ships is the 1920 billboard reviewing the three-hundred-year development of trans-oceanic passenger transportation, which compares the ocean liner R.M.S. AQUITANIA (1913-1950) with the galeon MAYFLOWER (1620) and the steamer BRITANNIA (1840). The billboard shows the depicted ships as an exploded view, giving a glimpse into the interiors, emphasizing that technological advances have not only reduced the time required for the ocean crossing, but also significantly increased the comfort and the number of passengers that can be carried.

 

018.jpg

Figure 18: Three hundred years of development of trans-oceanic passenger transport, 1620-1920 (Source: Cecil J Allen, John R Hind: My Book of Ships, 1920.).

 

The period between the two world wars has other interesting things, as British shipping companies increased their advertising activities in the Central European region, where after the collapse of the Austro-Hungarian Monarchy and its shipping it was possible to travel only on ships of foreign companies. As the region was previously dominated by German cultural influence, the British White Star Line also illustrated the dimensions of its ocean liners for those living in the successor states of the Monarchy with German-patterned comparisons comparing ships to well-known buildings.

 

019a.jpg

Figures 19.-20., 21.-22., and 23.-24.: Representations and modern counterparts of the period between the two world wars: To the left above: the MAJESTIC (1914-1943) and St. Vitus Cathedral in Prague, the OLYMPIC (1910-1935) and the Royal Palace in Buda, HOMERIC (1913-1938) and Schönbrunn in Vienna. To the right above is the modern comparisons of the R.M.S. TITANIC with the Royal Palace of Buda (Source: Dr. Tamás Balogh). In the center row there is a comparisonof the R.M.S. AQUITANIA with the Tower Bridge, London (left) and with the Capitol Building in Washington D.C. (right). In the bottom row there are some modern counterparts: the comparison of the R.M.S: LUSITANIA with the Chain Bridge (left) and the Parliament House (right) of Budapest (Source: Dr. Tamás Balogh).

 

III. Special comparisons:

Outstanding types of comparative drawings are those that illustrate the amount of resources required to operate ocean liners in such spectacular grouping that enchantes the readers. These representations are also exceptional because after the proliferation of thematic brochures, it was no longer necessary to carry out the task of representation in a single image, as each comparisons-booklet contained a separate illustration for each characteristic. Therefore, that graphic representations made in the earlier period are so important, since they sought to display as many features as possible in a single picture. These includes American infographics of the ocean liners s.s. DEUTSCHLAND (1900-1925), and R.M.S. TITANIC (1911-1912).

The comparison of DEUTSCHLAND shows the huge amount of provisions needed to suplly the ship. This revealed that the supply of 1 100 passengers on board during the five-day Atlantic crossing required 6,000 lbs (2,800 kg) of poultry-games, 1,200 lbs (550 kg) of lamb, 2,200 lbs (1,000 kg) of mutton, 13,000 lbs (6,000 kg) of beef, 1,200 lbs (550 kg) of veal, 900 lbs (400 kg) of pork (+ 600 lbs - 300 kg - ham). In addition, 400 tons of drinking water and 40 tons of ice, 3,000 bottles and 375 barrels of beer, 2,200 gallons (9,900 liters) of milk, 300 gallons (1,350 liters) of cream, 1,200 pounds (550 kg) of butter, 1,700 boxes of eggs , 350 pounds (160 kg) of yeast, 175 barrels of potatoes, tomatoes and vegetables, 8,500 lbs (3,900 kg) of fresh fruit, 14 barrels of oysters and mussels, 1,700 lbs (770 kg) of fish and 1,000 bricks (1,400 liters ) ice cream and brought 5,000 tonnes of coal to supply the ship.

In contrast, the comparison drawing of the TITANIC is one of the few similar depictions of the ship made before its sinking. Its main theme is the presentation of the extraordinary dimensions of the ocean liner that need to be redesigned all harbour infrastructure in New York. From pre-disaster times, we know only a few depiction that was born overseas specifically to promote the TITANIC, along with symbols tailored to the tastes of American public (including famous American ships). This comparison drawing proudly proclaimed that the hull of the TITANIC would fit across by the HALF MOON of 1609 (famous ship of Henry Hudson, who discovered the mouth of the Hudson River in Dutch service), or that 28 copies of the s.s. CLERMONT of 1807 (the very first steamer, constructed by Robert Fulton), would be needed to cover the full length of the boat deck, which is so long that it could comfortably would fit together with an average locomotive with coal carriage and eight Pullmann type railcars. And the ship — from the keel to the top of the four giant funnels — is ten times as tall as the New York Post and Telegraph Office building.

023_024.jpg

Figures 25, 26: Provisions for s.s. DEUTSCHLAND (left), and dimensions of the R.M.S. TITANIC (right). (Sorces: Scientific American, 1901. June 29.New York Tribune, 1910. November 27.)

 

IV.) Today's application of ocean liner comparisons:

When the ocean liner QUEEN MARY II. was launched in 2003, Cunard Line ordered a representative comparisons booklet which contained the same or very similar graphics as those were in the brochure which published when Queen Mary was launched in 1936. The new ship was inserted in place of the old in the 2003 brochure, so the new Queen could be the successor of her famous predecessor in those iconic depictions as well (see Figure 11). With that, ocean liner comparisons returned. After all, following the success of the publication, shipping companies operating liners and cruise ships have once again begun to see a fantasy in the sale of comparison booklets advertising the size of their ships, just as they did in the early 1900s.

 

025_026_027_028_v1.jpg

Figures 27, 28 and 29, 30: Above is a comparative diagram of QUEEN MARY and Hercules H-4 (1947), Howard Hughes' giant seaplane called “Spruce Goose” (Source), and modern equivalent in which QUEEN MARY II can be seen in the background of an Airbus A-380 (2005) aircraft, the world’s current largest passenger aircraft (Source). Below is a comparison of QUEEN MARY, QUEEN ELIZABETH 2 and QUEEN MARY II (left), and TITANIC and QUEEN MARY II (right). The latter figure also appears in the company of the A-380, a bus, a car and a pedestrian.

 

It is striking in the new representations that TITANIC has now taken over the role previously held by GREAT EASTERN: a well-known and interesting icon in the history of shipping and technology that almost all ships are now compared to it. 

030.jpg

Figure 31: The development of shipbuilding over a hundred years is convincingly shown in the figure above: today’s largest ship has a displacement which almost five times bigger than a hundred years ago (OASIS weighed 220,000 tonnes and TITANIC’s 46,328 tonnes). (Source)

031_2.jpg

Figure 32: Spectacular comparison of TITANIC with the USS RONALD REAGAN (2001) nuclear-powered aircraft carrier of the US Navy. (Source)

 

In addition to the commercial use of the comparisons commissioned by shipping companies, other uses can be observed, namely in the communities of fans of ocean liners. Graphic artists sometimes make a modern copy or develpo further of a famous original comparison drawing to entertain themselves and other, which - thanks to modern digital graphic tools - enhances the visual experience of representation. 

 

031.jpg

Figures 33 and 34: The sinking of TITANIC has been reported worldwide by the press. The illustrated magazines shown the magnitude of the disaster with spectacular drawings, comparing the dimensions of the ship to buildings familiar to their readers. A comparison drawing published in the April 19, 1912 issue of the French "Excelsior" magazine was then reproduced in the form of a postcard as well (top left). This was redrawn by Frenchman Cyril Codus and presented at the 2013 Paris premiere of TITANIC, Artifacts - The Exhibition. (Source)

 

Similarly, a comparison was made in 2016 comparing the dimensions of the ocean liner TITANIC and airship HINDENBURG, inspired by an eralier comparison drawing published in the August 1936 issue of the American “Popular Mechanics” magazine in which the airship was compared to the ocean liner QUEEN MARY.

 

033_034.jpg

Figures 35 and 36: Comparing the QEEN MARY and the TITANIC to the HINDENBURG (Source: Popular Mechanics, 1936. August). The airship drawn by Max Pinucci and the ocean liner by Michael Brady on the latter image (Source).

 

michael_brady.jpg

Figure 37: A fine example of modern digital comparative representations made by Michael Brady (Source)

 

019_1888_alfonso_xiii_diszes.jpg

Figure 38: Profile drawings comparing different size of ocean liner ALFONSO XIII of 1888 and caravela SANTA MARIA of 1492, made after the original which made in 1888 (see Figure 15) and preserved in the Maritime Museum of Barcelona made by Dr. Tamás Balogh (Source).

 

0220.jpg

Figure 39: Appreciation. Comparing the dimensions of the s.s. GREAT WESTERN and the s.s. GREAT EASTERN -  first and last ocean liners of Isambard Kingdom Brunel - and the R.M.S. TITANIC made by Dr. Tamás Balogh (Source).

 

Ocean liner comparison-drawings - surviving this way - can continue to fulfill their educational function and contribute to a better understanding of ocean liners by offering an interesting visual experience too at the same time.

It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.

If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!

 009_logo_jndigo_blue.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: titanic balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat comparisons balogh tamas TIT Statendam Ocean liners Encyclopedia of ocean liners

A BREMEN-incidens

2020.07.26. 08:40 Doki

Nyolcvanöt évvel ezelőtt ezen a napon, 1935. július 26-án William James Bailey ír-amerikai tengerész, szakszervezeti tag, elhatározta, hogy letépi Németországnak a náci pártjelvénnyé silányított lobogóját a birodalom BREMEN nevű luxus-óceánjárójáról, amely a New yorki kikötőben horgonyzott. Magát öt tengerész-társával együtt a hajóra kíváncsi turistának kiadva, Bailey feljutott a fedélzetre, s míg a kísérői a hajó legénységével dulakodtak, addig Bailey felmászott a lobogórúdra, hogy onnan szakítsa le a vallási-, politikai és rasszok szerinti hovatartozásuk miatt kiválasztott társadalmi csoportok náci üldözésének, a magánélet legszélsőségesebb állami beavatkozásokkal történő traumatizáló eltorzításának jelképét. A hajó történetét, az incidens eseményeit és azok történelmi hatását egyesületünk elnökének cikke foglalta össze a BBC History Magazin 2020. júliusi számában.

s-l1600.jpg

1. kép: A Bremen-incidens ábrázolása a történtek idején, a francia La Pélerin (Zarándok) c. illusztrált hetilap 1935. augusztus 11-én megjelent 3046. számában (forrás: Delcampe).

A történtek dióhéjban:

A hajón a lobogó körül kitört verekedés miatt letartóztattak hat tengerészt és a parton három tüntetőt, s az események azonnal nemzetközi bonyodalom forrásává váltak, amennyiben az eset miatt Németország náci vezetése az Egyesült Államok izolacionizmust választó kormányával konfrontálódott, az USA azonban még mindig igyekezett kitérni az állásfoglalás elől. A vádlottak ügyét tárgyaló Louis B. Brodsky bíró - aki öt tengerészt bizonyítottság hiányában felmentett, egy tengerészt és a parton őrizetbe vett három civilt pedig ugyan bűnösnek talált, de az ítéletük végrehajtását felfüggesztette - 1935. szeptember 6-án meghozott ítéletében ezért maga nyilvánított határozott véleményt az ügyben és az elkövetők motivációjának megvilágítására irányló igyekezetében egy 1773-as precedensre – az amerikai forradalom szikráját elvető „bostoni teadélutánra” utalva – a konkrét ügy kapcsán lényegében magát a nácizmus ítélte el. „Az a feladatom” – írta az ítélet 14 oldalas indoklásában – „hogy kötelességemnek eleget téve most erről az eseményről – a náci lobogónak a BREMEN óceánjáró árbocáról történt eltávolításáról – döntsek. […] s bemutassam, hogy mi járhatott a vádlottak fejében akkor, amikor elhatározták a náci lobogó eltávolítását. A vádlottak, valamint más amerikai állampolgárok a náci lobogót olyan jelképnek tekintik, amely az istenített amerikai eszményeket, különösen a szabad életmód eszményét sérti. A horogkereszt által képviselt rezsim kegyetlen háborút visel a vallás és a szabadságjogok ellen, s ellopja az alapvető jogokat az emberektől kizárólag a háttérük és a vallási meggyőződésük alapján. […] E rezsim szakmákat üldöz és nyom el, állampolgárokat foszt meg az oktatáshoz és a megélhetéshez való joguktól, és mocsárba fullasztja a kultúrát. Ez nemzetközi veszély. Röviden: ez egy kísérlet az emberiség visszavetésére a régi őskor primitív napjaiba. […] e jelkép [a horogkereszt] látványos közszemlére tétele a vádlottak számára ugyanazzal a baljóslatú következménnyel járt, mintha egy kalózhajó vitorlázott volna be dacosan egy nemzet kikötőjébe, épp azután, hogy elsüllyesztette annak egyik hajóját […] ezért e fiatal férfiaknak minden joga megvolt ahhoz, hogy a horogkeresztes lobogóra a kalózkodás fekete lobogójaként tekintsenek". Vagyis lényegében arra hivatkozott, hogy a tüntetők tette egy példázat, indulatos erőfeszítés, amellyel a náci rezsim hatalomra kerülésének időszakában próbálták meggyőzni a világot arról, hogy szembe kell szállni Adolf Hitlerrel. 

brodsky_news.jpg

2. kép: Louis Bernard Brodsky bíró (1883-1970), valamint a BREMEN-incidens visszhangja néhány amerikai újságban.

A tüntetőket, a velük rokonszenvező bíró tehát annak ellenére felmentette, hogy kétségtelenül elkövették a terhükre rótt cselekményeket, a tárgyalást pedig lehetőségnek tekintette ahhoz, hogy az erőszakos náci rezsim felett mondjon ítéletet. Kortársai közül sokan - még a bírói karban is - kárhoztatták ezért.

A bíró dilemmája a következő volt: A náci rezsim megsérti az emberiesség legalapvetőbb normáit, amikor kíméletlen támadást indít egyes társadalmi csoportok tagjai ellen nemzeti, poltikai, vagy felekezeti hovatartozásuk miatt, s önkényesen megfosztja őket a jogaiktól, a vagyonuktól, végül a szabadságuktól és az életüktől is. A nácik ebben az értelemben törvényt sértenek, az emberiesség, a tisztesség és a jólneveltség íratlan törvényeit. Az igazságtalanság felett soha sem szabad szemet hunyni. De vajon szabad-e törvényt sérteni a törvénysértőkkel szemben? A kérdést – ha egyáltalán feltette magának – Brodsky bíró valószínűleg a saját ítélete indoklásának központi elemével magyarázhatta: tette (vagyis az amerikai alkotmány által számára biztosított felhatalmazás hiányában a nemzetközi politikába történt beavatkozása) törvénytelen cselekmény ugyan, de e törvénysértés társadalomra veszélyességét megszünteti az a cél, amiért tette: a szerinte az amerikaiak által is vallott szabadság eszményeinek védelme. Ez a magyarázat azonban csak egy következő kérdéshez vezet: értékeink védelmében megszeghetjük a saját szabályainkat?

Kínzó önellentmondás ez, amelyet Hitler habozás nélkül fel is használt a nürnbergi faji törvények indoklására. Hogyan tehette meg ezt? Erről szól a BBC History 2020. júliusi számában megjelent cikk. Az elkészítéséhez végzett háttérkutatás primer forrásait - amelyek terjedelmi okokból természetszerűleg nem jelenhettek meg a lapban, de amelyek alkalmasint hasznos kiegészítésül szolgálhatnak a téma iránt alaposabban érdeklődők számára, s amelyek a történtek tisztán jogi szempontú értékelését is tartalmazzák - mellékelten megosztjuk az érdeklődőkkel.

Szólj hozzá!

Címkék: bremen tit balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat bremen incidens

Störr kapitány hajói / Ships of captain Störr

2020.04.28. 17:00 Doki

A tervek szerint 2020 szeptemberében kerül a mozikba Enyedi Ildikó új filmje, a Füst Milán A feleségem története c. regényének magyar-német-olasz koprodukcióban készülő filmadaptációja, amely – részben – két tengeri hajó fedélzetén játszódik. A film elkészítését hajózástörténeti tanácsokkal egyesületünk is támogatta.

A film forgatása 2019 júliusában ért véget, amikor elkezdődtek az utómunkák. Ennek részeként 2019. október és 2020. február vége között elkészültek a történet tengeri jeleneteinek helyszíneit a filmben felelevenítő hajók (egy kereskedelmi- és egy utasszállító luxushajó), amelyeket – kifejezetten a film számára - alapos történeti kutatást követően és a film jeleneteihez adaptálva tervezett meg dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti Egyesület elnöke. A tervek alapján a VFX-hez a digitális modelleket pedig a KGB Studio Kft. munkatársai készítették.

Az 1928-ban játszódó történethez képest hiteles képi világ megteremtése alapelvárás volt. Ám jelentős kihívást jelentett, hogy olyan hajókat kellett tervezni, amelyek ezen túlmenően ahhoz is ideális környezetet biztosítanak, hogy abba a külső forgatási helyszíneken – más korokban épült, modern hajókon – felvett jelenetek is beilleszthetők legyenek. Amikor az Egyesület felkérést kapott, már létezett két félkész modell, ám ezek nem feleltek meg ennek a két feltételnek, ezért lényegében az alapoktól kellett újrakezdeni a munkát.

A tervezés eredményeként elkészült teherhajó-terv egészen egyedi. Balogh Tamás tizenegy, valaha létezett tengerjáró teherhajó részleteit egyesítette a megformálásához, gondosan ügyelve arra, hogy minden részletében mindvégig autentikus, ugyanakkor a felvett jelenetekhez pontosan illeszkedő hajó szülessen.

000_4.jpg

A személyszállító hajó megformálása különös érzékenységgel történt, amennyiben az alapját az Osztrák-Magyar Monarchia egykori THALIA gőzöse adja, amelyet a világon az elsők között alakítottak át a ma már a tömegturizmus egyik ágazatának számító tengeri kirándulásokra. E hajó kiválasztása magától értetődőnek tűnt, hiszen egyszerre vannak erős magyar és német kötődései, akárcsak a filmnek és alkotóinak, sőt magának a Füst Milán féle alaptörténetnek. A filmben való szereplése így az osztrák-magyar kereskedelmi tengerészetre emlékező gesztus.

000_5.jpg

További információk a filmről:

https://www.filmtett.ro/cikk/1464/beszelgetes-enyedi-ildiko-filmrendezovel

https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/05/09/enyedi_ildiko_lea_seydoux_a_felesegem_tortenete_film/

----------------------------------------

It is scheduled to release in the cinemas in September 2020 Ildikó Enyedi's new film which was made in Hungarian-German-Italian co-production as an adaptation of Milán Füst's novel „The Story of My Wife”. The story takes place partly on board of two sea-going vessels. The film was also supported by our association with advice on maritime history.

Filming ended in July 2019, when the post-production began. As part of this work, between the end of October 2019 and February 2020 the ships that serve as sea scenes in the film are ready. The ships were designed and properly adapted to the scenes by dr. Tamás Balogh, President of the Hungarian Association of Maritime History. According to his plans the digital models for the VFX were generated by colleagues of the KGB Studio.

It was a basic expectation to create a visual world which is authentic compared to the story of 1928. But the bigger challenge was to design ships that would also provide the ideal environment for incorporating scenes captured on external shooting sites – on board of modern ships built in other eras. When our Association was invited, two semi-finished models already existed, but they did not meet these two expectations, so basically everything had to start over from scratch.

The design of the cargo ship as a result of the careful planning is quite unique. To shape it Tamás Balogh has combined the details of eleven trump steamer that once existed making sure carefully that every detail is authentic and closely matches the scenes shoted.

002_12.jpg

The passenger ship was formed with particular sensitivity when it was based on the former s.s. THALIA, steamer of the Austro-Hungarian Monarchy, which was one of the first in the world to be converted for sea cruises, which are now part of mass tourism. The choice of this ship seemed self-evident, as it had strong Hungarian and German connections, as did the film and its creators, and even Milán Füst's basic story. It’s presence in the film is thus a gesture reminiscent of the Austro-Hungarian merchant fleet.

001_15.jpg

Further information:

https://www.imdb.com/title/tt8205028/

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Story_of_My_Wife_(film)

Szólj hozzá!

Címkék: enyedi ildikó balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajómodellező tagozat a feleségem története the story of my wife

Detailed overview made for the first time, mapping the wreckage of the HMHT JUSTICIA, sunk in 1918

2020.03.09. 16:51 Doki

On March 1, 2020, second episode of the "Shipwreck Secrets", of the Discovery Science TV-channel in the United States, was broadcast (will be on screen also in the rest of the world in the coming months). This second episode of the six-part series, introduces the history of the sinking of his majesty's hired trannsport vessel HMHT JUSTICIA (converted from the dutch ocean liner STATENDAM) and an on-site analysis of the wreckage off the Atlantic coast of Donegal, Ireland.

The president of our association, Dr. Tamás Balogh, who launched his book on the history of the ship at the Harland & Wolff Shipyard in Belfast in 2018, and as a result, he was invited to participate in the contribution to the production of the film. The exciting expedition and filmmaking took place in May 2019, followed by the  post-production was resulted a one-hour film, which was presented to those interested on March 1, 2020.

 qa_bt.jpg

Figure 1: Logo of the TV-series, poster of the second episode, and a scene (source: Shipwreck Secrets).

 

The most important result of the work is that 100 years after the ship sank, the first complete and comprehensive survey of the wrecksite was completed. The exact resting place of the wreck has been identified by the divers Norman and Simon Bamford, and Leight Bishop, a well-known underwater photographer, has regularly captured great underwater photographs from the mid-1990s, which have made the ship widely known since 1998. Some details, such as the bow, were captured on iconic images and inspired dozens of divers, but little was known about the ship as a whole.

At least a comprehensive picture of the wrecksite as a whole was obtained when the first SONAR image of the wrecksite was taken in 2005 as part of the Irish National Seabed Survey. This image showed mainly the spatial location of the wreckage and the depth data, showing the lowest and highest elevations of the wreck with a color scale. Although all details are missing from this picture, some basic facts (as compared to previous close-ups made by the scuba divers) have become clear. It turned out, for example, that the ship, which is in the way of strong sea currents, had collapsed and that the once 237 m long, 26 m wide hull was scattered over a wrecksite of about 300 m long and a good 50 m wide. The currents, for example, swept the superstructure to the left side of the ship, and today only parts of the hull below the former waterline remained more or less intact. Everything else was broken into small pieces, turning the magnificent ocean liner into a jigsaw puzzle.

 003_sonar_image_interpretation.jpg

Figure 2: The SONAR image of the wreck and the main features it identifies, showing the environmental conditions leading to the collapse and the process of it (source: Dr. Tamás Balogh, using the Sonar image of INFOMAR).

 

Norman Woods attempted to assemble the parts of this jigsaw puzzles for the first time in 2014, capturing the underwater footage of larger areas of the wreckage by attaching his GoPro camera to his scooter, so he was able to swim along the full length of the ship from bow to stern and back again only in 13 minutes. However, he was not able to go to the sides, far away from the ship's former centerline, leaving many uncharted areas in the wreckage and waiting to be identified.

These information helped to determine the starting points of current research and to design and conduct a new survey. As a result, Dr. Tamás Balogh prepared the first complete representation of HMT JUSTICIA's resting place, which can be seen here for the first time.

 001_wreck_20200308_alairt.jpg

Figure 3: 1918-2018 - HMHT JUSTICIA and its Wreckage (created by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

 002_wreck_monochrome_v3.jpg

Figure 4: Outline drawing of the wreckage field, identifying the exact origin of the components there (by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

By the end of the research, we were able to identify that which was the former (original) position on the ship of some larger structural units laying on the wrecksite, which also helps to better understand and reconstruct the deformation and disintegration process of the shipwreck. It was a great surprise that the walls of the watertight compartments in the lower part of the hull, can still be seen around the engines and the boiler rooms, everywhere on the ship. These walls specially strengthened after the TITANIC disaster regarding that the JUTICIA was the first ocean liner built after the sinking of the TITANIC, where the new safety regulations could be applied. Also new was the identification of the ship's fallen foremast. Unfortunately, however, it has also been confirmed that the natural deterioration of the wreck has accelerated and that even the small details that are still recognizable will soon disappear.

But before that could happen in the future, our expedition however, was able to record the condition of the wrecks and thanks to our work, the picture we know of them in 2019 is now preserved. It was a great opportunity and I'm grateful that I was able to take part in that. Thank you all!

 

Credits:

Filmmakers:

  • Loubna Turjuman Genovese, Producer;
  • Matt Bone, Producer;
  • Quincy Andrews, Drone operator;
  • Jonathan Young, Cameraman;
  • Liam Scott, Technical support.

Divers:

  • Barry McGill, Leading Diver;
  • Garet O’Neil, diver;
  • Stewart Andrews diver;
  • Kevin McShane, Support Diver;
  • Pat Coughlan Support Diver;
  • Michael McVeigh, Skipper.

 

More about the expedition:

https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/008_deadly_pair_diving_in_donegal.pdf 

 

Further wreck-diving expeditions with Tamás Balogh:

Between 2003 and 2008 he was involved in the research of the shipwrecks of the Austro-Hungarian Monarchy on the Adriatic (the destroyer STREITER, the cruiser ZENTA and the battleship SZENT ISTVÁN).

Attila Dávid Molnár made a series of films about the research (episodes made about STREITER, ZENTA and SZENT ISTVÁN were also shown on Spektrum television).

In 2016, on the 100th anniversary of the Battle of the Jutland, he was a historian of a largescale expedition with 60 divers from 15 countries and was the author of some articles on the results of the expedition.

 

It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.

If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!

009_logo_jndigo_blue.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: expeditions balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat balogh tamas TIT Malin Head Donegal Statendam HMT JUSTICIA Justicia Rosguill wreck diving Ocean liners Encyclopedia of ocean liners

Első ízben látható az 1918-ban elsüllyedt JUSTICIA óceánjáró roncstérképe

2020.03.09. 14:17 Doki

2020. március 1-én került adásba a Discovery Science televíziós csatornán az Egyesült Államokban (a következő hónapokban pedig a világ többi részén) a „Hajóroncsok titkai” - Shipwreck Secrets - c. hatrészes sorozat második epizódja, amely a HMT JUSTICIA (ex-STATENDAM) óceánjáró csapatszállító hajó elsüllyesztésének történetét és az északi ír partok előtt, az Atlanti-óceánban nyugvó roncsainak helyszíni elemzését mutatja be.

A film elkészítésében szakértőként közreműködött egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás, aki 2018-ban – a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján – a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban mutatta be az érdeklődőknek a hajó történetéről szóló „Dutch Titanic” c. könyvét. Ennek köszönhetően kapott felkérést a munkában való közreműködésre. Az eseménydús expedícióra és a filmforgatásra 2019 májusában került sor, az utómunkákat követően pedig elkészült az eredményeket összegző egyórás film, amit 2020. március 1-én mutattak be az érdeklődőknek.

qa_bt.jpg

1. ábra: A filmsorozat logója, a második epizód plakátja és egy jelenete (forrás: Shipwreck Secrets).

A munka legfontosabb eredménye az, hogy a hajó elsüllyedése után száz esztendővel elkészült a roncsmező első teljes és átfogó felmérése. A roncs pontos nyughelyét Norman és Simon Bamford búvárok azonosították, Leight Bishop ismert búvárfotós pedig az 1990-es évek közepétől készített rendszeresen nagyszerű víz alatti fénykép-felvételeket, amelyek 1998-tól kezdve széles körben ismertté tették a hajót. Egyes részletek – mint például a hajóorr – nagy hatású, ikonikus felvételeken nyertek bemutatást és búvárok tucatjait inspirálták, de a hajó egészéről ekkor még keveset lehetett tudni.

A roncsmező egészéről legalább átfogó képet akkor sikerült kapni, amikor az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében 2005-ben elkészítették a roncsok első SONAR-képét. Ez a felvétel leginkább a roncsok térbeli elhelyezkedését és a mélység-adatokat mutatta be színskálával érzékeltetve a roncs legalacsonyabban fekvő, illetve a legmagasabbra emelkedő részeit. Bár erről a képről minden részlet hiányzik, néhány alapvető fontosságú tény azonban (az egyes részleteket közelről bemutató korábbi búvárfotókkal összevetve) már világossá vált. Kiderült például, hogy az erős tengeri áramlások útjában fekvő hajó, szétesett, s az egykor 237 m hosszú, 26 m széles hajótest alkotóelemei egy nagyjából 300 m hosszú és jó 50 m széles roncsmezőn szóródtak szét. Az áramlások a felépítményt például a hajó bal oldalára sodorták, a hajótestből pedig mára lényegében csak az egykori vízvonal alatti részek maradtak többé-kevésbé egyben. Minden más apró darabokra tört, jókora kirakóssá alakítva ezzel a hajdan fenséges óceánjárót.

003_sonar_image_interpretation.jpg

2. ábra: A roncs SONAR-képe és az arról felismerhető főbb jellegzetességek az összeomlásához vezető környezeti viszonyok és az összeomlás folyamatának bemutatásával (forrás: Dr. Balogh Tamás, az INFOMAR Sonar-képének felhasználásával).

A kirakós mozaikdarabkáit első ízben Norman Woods kísérelte meg összeilleszteni, akinek 2014-ben elsőként sikerült a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén. Neki sem sikerült azonban túlságosan eltávolodnia a hajó egykori középvonalától, így a roncsmezőn számos feltérképezetlen terület maradt még és vár azonosításra.

Ezek az információk segítették a mostani kutatás kiindulópontjainak meghatározását és az újabb felmérés megtervezését és elvégzését. Ennek eredményeként készíthette el Dr. Balogh Tamás a HMT JUSTICIA nyughelyének első teljes ábrázolását, amelyet itt láthatnak első ízben az érdeklődők.

001_wreck_20200308_alairt.jpg

3. ábra: 1918-2018 - A HMT JUSTICIA és roncsai (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

 

002_wreck_monochrome_v3.jpg

4. ábra: A roncsmező áttekintő rajza az ott található alkatrészek pontos származási helyének azonosításával (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

A kutatás végére sikerült azonosítani a roncson megtalálható egyes nagyobb szerkezeti egységek egykori – a hajón lévő eredeti – pozícióját, ami a hajótest összeroskadásához és széteséséhez vezető torzulási folyamat jobb megértéséhez és rekonstrukciójához is segítséget nyújt. Nagy meglepetés volt, hogy a hajótest víz alatti részében elhelyezett és a TITANIC katasztrófája után különlegesen megerősített vízmentes rekeszek (a JUTICIA a volt a TITANIC elsüllyedése után épített első óceánjáró, ahol az új biztonsági előírásokat alkalmazhatták) nyomásálló falai még ma is állnak és a kazánházak, illetve a gépházak körül most is láthatók végig, mindenütt az egész hajón. Ugyancsak újdonságot jelentett a hajó kidőlt előárbocának azonosítása. Sajnos azonban az is megerősítést nyert, hogy a roncs állapotának természetes romlása felgyorsult és a még felismerhető kevés részlet is hamarosan végképp eltűnik a szemünk elől.

Ám expedíciónk még ezelőtt rögzíthette a hajóroncsok állapotát, így a róluk 2019-ben ismert kép - az elvégzett munkának köszönhetően - most már fennmarad. Nagyszerű lehetőség volt ez. Köszönet érte mindenkinek!

Stáb:

Filmes:

  • Loubna Turjuman Genovese, sorozat-szerkesztő;
  • Matt Bone, producer;
  • Quincy Andrews, drón-kezelő;
  • Jonathan Young, operatőr;
  • Liam Scott, segítő.

Búvár:

  • Barry McGill, merülés-vezető főbúvár;
  • Garet O’Neil, merülő búvár;
  • Stewart Andrews merülő búvár;
  • Kevin McShane, fedélzeti segítő búvár;
  • Pat Coughlan fedélzeti segítő búvár;
  • Michael McVeigh, kapitány.

 

További információk az expedícióról:

https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/006_justicia_ub124_expedicio_2019052125.pdf

 

További roncskutató expedíciók Balogh Tamás közreműködésével:

2003-2008 között az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészetének az Adrián elsüllyedt hajóroncsai (a STREITER romboló, a ZENTA cirkáló és a SZENT ISTVÁN csatahajó) kutatásában közreműködött.

A kutatásról Molnár Attila Dávid készített filmsorozatot (a STREITER-ről, a ZENTA-ról és a SZENT ISTVÁN-ról készült filmeket egyebek között a Spektrum televízió is bemutatta).

2016-ban a jütlandi tengeri ütközet századik évfordulóján egy nagyméretű, 15 országból érkezett 60 búvár részvételével folytatott expedíció történeti szakértője és az expedíció eredményeiről szóló beszámoló készítője volt.

 

Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.

A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!

009_logo_jndigo_blue.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: búvárrégészet roncskutatás balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat balogh tamas TIT Malin Head Donegal Statendam Óceánjárók HMT JUSTICIA Justicia Shipwreck Secrets Rosguill Encyclopedia of ocean liners

Új év, új kiállítás

2020.01.14. 23:16 Doki

2019 december 13-án mutatta be a veszprémi Petőfi Színház a "TITANIC" c. musicalt. Ebből az alkalmából készült el egyesületünk új kiállítása, amely a TITANIC-katasztrófa kultúrtörténetét mutatja be a tragédia utáni első reakcióktól a verseken, szobrokon, festményeken, filmeken, a zenén át a kiállítás elkészítéséhez is ihletet adó színpadi alkotásokig.

logo.jpg

A TITANIC jelkép. Már a tervezése és az építése idején is az volt, mint a világ legnagyobb és legfényűzőbb hajója. Katasztrófájával így nemcsak az akkori világ legnagyszerűbb óceánjáró személyszállító hajója veszett oda, utasai és személyzete nagy részével együtt, de a folyton fejlődő és fejleszthető – mindenben egyre jobb és jobb – világ, a töretlen fejlődés illúziója is. Ráadásul az egyesek szerint elkerülhetetlen, mások szerint elkerülhető események sorozata máig élénk érdeklődést – sőt olykor vitát – kelt. Vannak, akik visszatekintve szinte sorszerűnek tartják a történteket, mások, szinte tudomást sem véve arról, ami megtörtént, máig keresik, hogy mi és hogyan történhetett volna másképp. Akarat és végzet viaskodása ez, melyben Bábel tornyának eget ostromló kihívása, s az elbizakodottság és a gőg büntetése elevenedik meg. Egyetemes történet, amely ugyanilyen érdeklődést kelt. 

A TITANIC elsüllyedése után alig két évvel kitört az első világháború, s ezzel véget ért – ahogy Eric Hobsbawm nevezte – a „hosszú tizenkilencedik század”, és átadta a helyét a sokkal fenyegetőbb, zaklatóbb, sötétebb és bizonytalanabb következőnek. A traumatikus események időbeli egybeesése miatt utólag visszatekintve úgy tűnt, hogy a hajókatasztrófa a bizalom és az optimizmus korszakának erőszakos végét is előre jelezte. Amerikában ma is Lincoln és Kennedy elnök meggyilkolásához hasonló traumaként tartják számon. Emberi vonatkozásai – azzal, ahogyan a különböző hátterű és sorsú egyének a beletörődéstől a túlélésért való küzdelemig a legváltozatosabb módon néznek szembe a halál fenyegetésével – szinte minden elképzelhető élethelyzetet megjelenítenek. A fedélzeten tartózkodók közül a legtöbben elképzelhetetlenül nehéz választással néztek szembe: a gyermekeikkel együtt maradjanak-e a hajón, a házastársuk mellett, vagy (akár egyedül is) inkább meneküljenek, hogy aztán életben maradjanak esetleg, de bizonyosan egy egészen másfajta, bizonytalan jövőben. Ebből a szempontból a TITANIC története sokak számára erkölcsi tanítás, akár egy ókori görög sorstragédia.

new-1_7.JPG

Ezért aztán máig sokféleképpen értelmezik a történteket. Egyeseknek vallási példázat, istenítélet a büszkeség, a kapzsiság és nagyzolás felett. Mások számára a keresztény erkölcs felmagasztosulása, hiszen egyesek a fedélzeten maradva azért vállalták a halált, hogy a nők és a gyermekek megmenekülhessenek. Megint másoknak társadalmi szempontból az osztályok és a nemek közötti kapcsolatokról szóló üzenet. Az angolszász kultúrkörben pedig a hidegvérű brit utasok és személyzet fölényének kifejeződése a válsághelyzetekben. Az értelmezési lehetőségeknek ez a széles köre biztosítja, hogy a tragédia évtizedek óta folyton megújuló érdeklődés és meg nem szűnő vita tárgya. Állandó beszédtéma, amely – bár időről időre változó mértékben – mindig áthatja a közgondolkodást. A TITANIC iránti érdeklődés első, legintenzívebb periódusa a tragédiától az első világháború kitöréséig, 1912-től 1914-ig tartott. A következő periódus Walter Lord „Night to Remember” (Egy emlékezetes éjszaka) c. könyve megjelenésétől a roncsok felfedezéséig, 1955-től 1985-ig tartó időszakban bontakozott ki. A harmadik periódusra pedig James Cameron „Titanic” c. filmje elkészítésétől a COSTA CONCORDIA balesetéig tartó időben, 1997-től 2012-ig került sor. A negyedik periódus a tragédia centenáriumával vette kezdetét.

Ebben a négy periódusban a baleset tanulságait levonó, a csak a szűkebb szakmai köröket érdeklő következtetéseken túl a legszélesebb nyilvánossághoz szóló előadások és kiállítások, irodalmi-, képző- és filmművészeti alkotások (elbeszélések, költemények, festmények, szobrok, prózai és zenés színdarabok), sőt társasjátékok, újabban pedig részleges vagy teljes rekonstrukciókkal működő témaparkok születtek, amelyek életben tartják az emlékét. Gyakorlatilag szinte a tragédia másnapjától kezdve. Kiállításunk ebbe a történetbe – a TITANIC kultúrtörténetébe – enged bepillantást.

new-2_2.jpg

A tárlat egyrészt bemutatja a TITANIC elsüllyedése által okozott első sokkot, amelyre kifejezőeszközeikkel a művészek, alkotók is reagáltak. Ezen túlmenően azonban a kiállítás arra is érdekes fényt derít, hogy a különböző művészeti ágak alkotói - koroktól függetlenül - milyen széles körben hatottak egymásra, s hatnak ma is. E körben a kiállítás egyes kevéssé közismert, de alkalmasint annál nagyobb rádöbbenést okozó tényeket is bemutat. Megtudhatjuk például, hogy a TITANIC katasztrófájáról készült első filmet már 29 nappal a tragédia után bemutatták, vagy, hogy Németországban a hangosfilm-gyártás kezdete is a TITANIC-filmekhez köthető. Az érdeklődők azonban választ kaphatnak egyebek között az olyan nem mindennapi kérdésekre is, mint hogy mi köze van James Cameron híres TITANIC-filmjének közismert jelenetében a hajóorrban széttárt karokkal pózoló főhősök testtartásának a Vanderbilt családhoz és a washingtoni városi köznyelvben csak "Magányos úrként" (Mr. Lonely) emlegetett (a TITANIC férfi áldozatainak emléket állító) hatalmas szoborhoz, vagy épp arra, hogy hogyan befolyásolta Sigourney Weaver karrierjét a TITANIC.

A kiállítás tablóanyagát írta és tervezte egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás, a képanyag biztosításában és a lektorálásban közreműködött Tanító Kálmán. A tablók bemutatására a tervek szerint a 2020. évben több alkalommal sor kerül. A bemutatók helyéről, idejéről honlapunkon adunk tájékoztatást.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kiállítás titanic tit balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe

süti beállítások módosítása