Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

2025. június 12-én lesz Wulff Olaf Richárd (1877-1955) néhai m. kir. honvéd vezérfőkapitány halálának 70. évfordulója. Az időponthoz közeledve, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából teljes katonai tiszteletadás mellett hajtják végre hamvainak újratemetését Budapesten, a Nemzeti Díszsírkert 52. parcellájában. Ebből az alkalomból foglaljuk össze és osztjuk meg az érdeklődőkkel pályafutásának főbb állomásait.



1. ábra: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány Hoffmann Géza által 1939-ben készített portréja (forrás: itt).


1877.02.08.: Wulff Olaf Richárd megszületik Budapesten. Atyja Wulff Emil (1812-1882) vízépítő mérnök, aki a magyar kormány meghívására a Béga-csatorna és a Száva-folyó szabályozási munkálatait vezeti, édesanyja Doterre Augusta Elisabeth Wulff (1845-1940). A család két fiúgyermeke - Olaf és Hagbart (1871-1908) - nevelésére a szülők Norvégiát jelölik ki, de amikor ottani elemi iskolába akarják küldeni őket, az akkor már csak magyarul beszélő fiúk visszaszöknek Budapestre.

1891.: A gimnáziumi tanulmányok után beiratkozik a cs. és kir. Haditengerészeti Akadémiára.

1895.06.01.: Tanulmányai végeztével haditengerészeti szolgálatba lép, mint II. osztályú tengerész-hadapród. Ebben a minőségében vett részt a SAIDA korvett másfél évig tartó Föld körüli útján.

1899.: Sorhajózászlós.

1902.: Elvégzi a torpedó-távírótiszti tanfolyamot és Tullnban a lovassági távírótiszti, majd Pozsonyban a folyami aknásztiszti tanfolyamokat.

1908.10.29.: Harminchét éves korában meghal testvére, Hagbart. 

1909.: Behajózik a PANTHER cirkálóra (parancsnok: Theodor Skerl Edler von Schmidtheim), amellyel kelet-ázsiai utat tesz Kínába, ahol átveszi a pekingi osztrák-magyar követség védelmére 1901-ben kirendelt tengerészkülönítmény parancsnokságát.

1910/11.: Sorhajóhadnaggyá léptetik elő. A pekingi tengerészkülönítmény parancsnoka.

1912.: Hazatér a SZIGETVÁR cirkálóval.

1913.: Különböző hadihajókon teljesített Adriai és Földközi-tengeri szolgálatát, valamint az 1901/02, 1908/09 és 1912/13 folyamán a budapesti tengerészkülönítménynél teljesített szolgálatát követően felső tüzérségi tanfolyamra vezénylik, miután a Dunaflottillához kerül, ahol mint beosztott tiszt, monitorparancsnok, majd a flottilla törzsfőnöke.

1914.09.19.: Átveszi a cs. és kir. Dunaflottilla - a haditengerészet dunai részlege - parancsnokságát. s az első világháborúban ezután végig a dunai hadszíntéren szolgál. Legfontosabb haditettei közé tartozik a monitorokkal való áttörés a Dunáról a Szávára szeptember 28-án a belgrádi szerb tüzérség részleges megsemmisítése mellett, és a fennálló aknazár ellenére. Az áttörés lehetővé teszi, hogy a Krauss hadseregcsoport átkeljen a Száva szerb oldalára. Ezért a fegyvertényét megkapja a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését, a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.

1914.10.01.: A cs. és kir. Dunaflottilla parancsnoki beosztásában Lucich Károly fregattkapitány váltja fel. Wulff Olaf ekkor átveszi a TEMES I. monitor parancsnokságát, amelyet a hónap 23. napjáig tölt be.

1915.06.29.: Átveszi a TEMES II. monitor parancsnokságát.

1915.05.01.: Korvettkapitánnyá léptetik elő, június 15-én pedig az 1. Monitorosztály parancsnokává nevezik ki. Parancsnoki lengőjét a TEMES II. árbocán vonja fel.


2. ábra: Wulff Olaf Richárd korvettkapitány a cs. és kir. Dunaflottillánál az SMS TEMES monitor fedélzetén a monitor lövegtornyánál és a hajó tatfedélzetén szárazföldi tisztek fogadásán (forrás: itt, itt és itt).



1917.: Az I. monitorosztállyal Boszniában tevékenykedik. Az év végéig befejezi és kiadja az "Österreichisch-Ungarische Donauflottille in den Kriegsjahren 1914-1917" c. művét, amely a háború kitörésétől 1916 végéig dolgozza fel a Dunaflottilla hadieseményeit.

1918.03.03.: Az Oroszországgal folytatott breszt-litovszki béketárgyalásokon a cs. és kir. haditengerészet képviselője. A békével a katonai vereség miatt a fronton és a forradalmak miatt a hátországban egyaránt kritikusan meggyengült Oroszország kilépett a háborúból Kelet-Európában hatalmas területekről lemondva Németország és  az Osztrák-Magyar Monarchia, a Kaukázusban pedig Törökország javára.

1918.04.01.: Megtervezi és végrehajtja az extrém alacsony szabadoldal-magasságú monitorokkal (BOSNA, BODROG, KÖRÖS, SZAMOS) és őrnaszádokkal (BARSCH, WELS) és folyami hajókkal (ODEASSA, BESARABEC), valamint néhány folyami tankuszállyal történő átkelést a Fekete-tengeren annak érdekében, hogy a dél-orosz és ukrán területeken műveletező szárazföldi erőkkel együttműködve biztosítsa az ukrajnai orosz kikötők (Ogyessza, Herszon, Nyikolájev) megszállását, s az ukrán gabona eljuttatását Közép-Európába.


3. ábra: A cs. és kir. Dunaflottilla hadműveletei 1878-1919 között. A LAJTA Monitor Múzeumhajó fedélzetén berendezett állandó kiállítás számára készült térképen az első világháború Fekete-tengeri és dél-ukrajnai hadműveletei is feltüntetésre kerültek (forrás: Dr. Balogh Tamás © 2011).


1918.09.29.: Összeomlik a bolgár front. A balkáni osztrák-magyar erők védhetetlen helyzetbe kerülnek, a hátbatámadás elkerülésére rendezett visszavonulásuk szükséges, amelyet a Dunaflottilla egységei támogatnak.

1918.11.01.: Előléptetik fregattkapitánnyá. November 3-án pedig ismételten kinevezik a Dunaflottilla parancsnokává. A vezénylete alatt álló hadihajók fedezik a visszavonuló osztrák-magyar és német csapatok folyamátkeléseit. A műveletek során összetartja a Dunaflottillát és Budapestre vezényli, ahol november 6-án -  a Monarchia utolsó harcoló alakulataként - bevonja a császári és királyi hadi lobogót.

1919.: A Tanácsköztársaság alatt letartóztatják, de egykori  matrózai segítségével megszökik és Bécsbe menekül.

1920.: Budapest révkapitánya. A hadsereg létszámát és felszereltségét jelentősen korlátozó – a hadihajózást is felszámoló – Trianoni békeszerződés kijátszására megszervezi a névleg a Belügyminisztériumnak alárendelt, folyamrendészeti feladatokat ellátó (valójában katonai képességekkel rendelkező) Folyamőrséget.

1920.03.14.: Budapesten feleségül veszi a felvidéki családból származó Losonczy Edinát, akinek ez a harmadik házassága (első férje az 1872-ben született Füleki Stefani Ervin, akitől leánygyermeke, az 1985-ben elhunyt Magda születik, második férje az 1848-ban született és 1908-ban elhunyt Borhek Viktor).

1921.03.01.: A Folyamőrség első parancsnoka.

4. ábra: Balra fent: Wulff Olaf korvettkapitány (3-as számmal) a breszt-litovszki béketárgyalásokon, az osztrák-magyar Pokorny Hermann alezredes és a német Max Hoffmann tábornok társaságában (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 93.150). Jobbra fent: Wulff Olaf főtörzskapitány szemléz az óbudai folyamőr laktanyában, 1920‒1922 (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 141.1). Lent: Wulff Olaf (a képen balra) a két világháború között a Duna-Tengerhajózási Rt. egyensapkájában (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 92589).


1922.06.27.: 1914-es belgrádi áttöréséért a katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjével tüntetik ki.

1925.05.01.: Vezérkapitánnyá (a szárazföldi haderőben a vezérőrnagynak megfelelő rendfokozat) léptetik elő.

1929.05.01.: Vezérfőkapitánnyá (a szárazföldi haderőben az altábornagynak megfelelő rendfokozat) léptetik elő.

1933.03.01.: Nyugállományba helyezik, de tovább dolgozik a magyar hajózás érdekében. A nemzetközi Duna-bizottság szakértője, a m. kir. Folyam-Tengerhajózási Rt. és a m. kir. Duna-tengerhajózási Rt. elnöke, a m. kir. Tengerésztisztképző Intézet igazgatóságának tagja, s a Hajózási és Kikötőügyi Tanács elnöke.

1934.: Bécsben és Lipcsében megjelenik az 1917-es kiadású munkája tovább-dolgozásával elkészült "Die österreichish-ungarische Donauflottille im Weltkriege 1914-18". című könyve, amelyet később magyar nyelven  is kiadnak Budapesten "Az osztrák-magyar dunai hajóhad a világháborúban 1914-1918." címen. Ez a szakmunka a monitorok első világháborús tevékenységének máig legjobb összefoglalója.


5. ábra: Wulff Olaf Richárd könyvének borítója és szennycímlapja, s a szerző dedikálása a kötetben.

6. ábra: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány (forrás: itt és itt). Kitüntetései a jobb oldali fényképen: nyakba akasztva a Magyar Érdemrend második fokozata; a gomblyukban: a katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztje; a rendjelsávon balról jobbra: az Osztrák Lipót-rend lovagkeresztje, az Osztrák Vaskorona-rend harmadosztálya, a Katonai Érdemkereszt harmadosztálya, a Katonai Érdemkereszt szalagján a Katonai Érdemérem, a Katonai Érdemérem az Osztrák Ferenc József-rend szalagján, a Magyar Katonai Szolgálati Kereszt a II. osztályú tisztek számára (30 év szolgálatért) és a Bolgár Bátorságért Érdemrend harmadosztálya; a zubbonyzseben az első osztályú Vaskereszt látható.


1935.: Horthy Miklós kormányzó segédtisztje.

1944.: Decemberben elhagyja az országot és Costa Ricába menekül.

1955.06.12.: Wulff Olaf halála. Felesége a következő évben követi. Mindkettejüket a Costa ricai fővárostól, San Josétól 100 km-re fekvő kis hegyi falu, Volcan temetőjében helyezik örök nyugalomra.

2018.: A Horthy Mikós földi maradványainak 1993. évi hazahozatalát is kezdeményező Magyar Tengerészek Egyesülete felveti a hamvak hazahozatalának gondolatát, hogy az elhunytak hazai földben, a Fiumei úti Díszsírkertben kialakított „Hősök Parcellájában” találjanak végső nyugalomra. A  Honvédelmi Minisztérium befogadta és támogatta az ötletet, a család úgyszintén, de a COVID19-világjárvány miatt a terv akkor nem valósulhatott meg.

2025.05.19.: Wulff Olaf és hitvese Losonczy Edina maradványait - exhumálásukat és a csontok elhamvasztását követően - Costa Ricából Magyarországra szállítják (a kecskeméti légibázisra, ahonnan autóval Budapestre, a Bálna Honvédelmi Központba, onnan pedig a MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred hadihajóján a HM Hadikikötőbe viszik). Tagtársunk, Dr. Margitay-Becht András által a megemlékezésen tartott - elsősorban a történet érzelmi töltetét hangsúlyozó - beszéde elérhető innen.

2025.05.21.: Katonai tiszteletadás mellett megtörténik a hamvak újratemetése.

7. ábra: Balra Wulff Olaf Richárd utolsó fényképe, három hónappal a halála előtt. Wulff Olaf a kép jobb szélén látható, míg a kép bal szélén veje, Ferdinand Anton von Herold-Schmidt és az ő felesége, Wulff Olaf nevelt lánya, Magda von Stefani látható. Az ő házasságukból született Károly Róbert von Herold-Stefani (1931-2012), akinek hat gyermeke közül az egyik a most Budapestre látogatott Ferdinand von Herold-Duarte. Jobbra Wulff Olaf és hitvese közös sírja Costa Ricában (forrás: itt és itt).



További információk:

A cs. és kir. Dunaflottilla, a m. kir. Folyamőrség és a m. kir. Honvéd Folyamerők történetéről:

Dr. Balogh Tamás: A cs. és kir. Dunaflottilla története - in.: Haditengerészetünk emlékei, 68-69. o., Forrás: itt.
Dr. Balogh Tamás: A Magyar Királyi Folyamőrség és a M. Kir. Folyamerők, Budapest, 2023., Forrás: itt.
Dr. Hardy Kálmán: Dunai flottillánk a világháborúban, - in.: Hadtörténelmi Közlemények 32/1. 195-229. o. Budapest, 1931. Forrás: itt.

A magyar hadisírgondozásról és a hadisírgondozás nemzetközi standardjairól:

Sz.N.: A magyar hadisírgondozás története. Forrás: itt.
41/2021 (VIII. 13.) HM utasítás. Forrás: itt.
Tóth Zsolt: War Grave Excavation Methods: Survey, Results and Suggestions, Forrás: itt.
Sz.N.: Are casualties from the World Wars still found? Forrás: itt.
A Commonwealth War Graves brit hadisírgondozó szervezet szakmai protokolljai: itt, itt és itt.
Ezekből kiderül, hogy lehet-e/szabad-e (mikor lehet) egy hadisírt áthelyezni, ennek során lehet-e/szabad-e a meglévő csontokat elhamvasztani, stb. Hasonló, nyilvánosan elérhető szakmai protokollok a magyar hadisírgondozásban - a hadisírgondozási koncepció készítésére vonatkozó jogszabályi kötelezettség ellenére - sajnálatos módon nem léteznek.


Források:

Arnoldo Rivera: La búsqueda del héroe perdido, Forrás: itt.
Bálint Ferenc: Wulff Olaf hazatér - in.: A nagy háború, Forrás: itt.
Halmos B. Ágnes Wulff Olaf vezérfőkapitány - in.: Honédelem.hu, Forrás: itt.
Hubertus Schumacher: Die k. u. k. Donauflottille im Ersten Weltkrieg Karl Wettstein, Offizier und Schiffsreeder, Böhlau Verlag Wien Köln Weimar, 2018.
Leonyid Kirillash: Kicsoda Wulff Olaf? - in.: Ausztria-Magyaroszág, forrás: itt.
Dr. Margitay-Becht András: Tank a Dunán, Budapets, 2016.
Dr. Margitay-Becht András: A LAJTA Monitor és a többiek.Budapest, 2007,

2025. május 13-án, keddem 17:00 órai kezdettel Keszthelyen mutatjuk be a cs. és kir. Haditengerészet első világháboús történetét feldoglozó vándorkiállításunkat Szekér Imre Tibor felkérésére "Az Adria foglyai – Zalai haditengerészek áldozatvállalása az első világháborúban" című kötetének bemutatója alkalmából a kötetben szereplő hadihajók makettjeivel, melyet modellező társunk, dr. Hűvös Ferenc készített.

A cs.és kir. Haditengerészet története iránt érdeklődők egyesületünk tagajainak munkáiból már jól ismerhetik az egykori flotta történetének több aspektusát, a Vasi k.u.k Matrózok Alapítvány kiadványaiból pedig az egykori tengerészek útleírásaiba, naplóiba, személyes közléseibe is betekintést nyerhettek. Ezt a sort egészíti ki, illetve bővíti tovább Szekér Imre Tbor most megjelenő új könyve, amely a császári és királyi Haditengerészetnél az első világháborúban és azt megelőzően szolgált 215 ismert zalai haditengerésznek kíván emléket állítani.

A könyvbemutató kísérőrendezvényeként megvalósuló kiállításunk a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó országjáró vándorkiállításunk anyagából került összeállításra, melynek első nyilvános bemutatójára 2016-ban került sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében egyesületünk első világháborús centenráiumi programsorozata keretében. Az emlékévekben a kiállítás országszerte több helyszínen bemutatkozott, most pedig Keszthelyre látogat.

Gyakorlati információk:
Helyszín: Fejér György Városi Könyvtár, 8360 Keszthely, Zeppelin tér 3.
Időpont: 2025.05.13., kedd, 17:00 óra
Az esemény FB-linkje: itt.

A kiállítás a könyvbemutató ideje alatt látogatható. Szántóné Palánki Edit fotói a megnyitóról megtekinthetők itt.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

További információk:
Egyesületünk első világháború centenáriumával kapcsoaltos tevékeynégéről: itt
Az első világháború Egyesületünk elnöke által összeállított tengerészeti kronológiájűról: itt
A cs. és kir. Haditengerészet első világháborús teljesítményének értékekéséről: itt.

2025. március 2-án 110 éve történt a RUMIJA – a montenegrói királyi jacht – elsüllyesztése a cs. és kir. Haditengerészet által. Ebből az alkalomból egyesületük elnöke, Dr. Balogh Tamás dolgozta fel a hajó és az akció történetét, amelyet az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, az ELTE BTK Hadtörténeti Műhelye, valamint "Az első világháború napról napra" portál együttműlödésében 2025. május 8-án megrendezett "Navigare necesse est..." című konferencián ismertetett az érdeklődőkkel. Az alábbiakban közreadjuk az előadás szerkesztett változatát.

A RUMJIA történetéről dióhéjban:

1900-1905: A hajó brit tulajdonban.

1904-1905: A török szultán vásárolja meg a montenegrói királynak, jóindulatú semlegessége fejében.

1912-1913: A Balkán-háborúkban tengeri utánpótlási és hadiszállítási feladatokat lát el. Együttműködik a medovai szárazföldi erőkkel, s görög hajókról szállít hadianyagot és szerb sereget a partra.

1914-1915: Montenegró egyetlen tengeri gőzhajójaként kulcsszerepet játszik a hadianyag-szállításában. A szövetségesek által Szerbiának szánt ellátmányt gyakran kisebb vitorlások szállítják. Ezeket szélcsendben a RUMIJA vontatja a montenegrói Antivari (ma Bar) kikötőjébe. Elsüllyesztése így megbénítja a Montenegrón keresztül Szerbiába irányuló hadiszállításokat, s lehetetlenné teszi a Cattarói-öböl (ma: Boka Kotorska) osztrák-magyar tengerészeti bázisa zavarására a montenegrói hegyekbe telepített francia tüzérség további ellátását. Ez lehetővé teszi a Kövessházi Kövess Hermann vezette osztrák-magyar csapatok behatolását a területre, s a montenegrói sereg legyőzését.

1967-1972: A roncsokat azonosítják és merülik. Felvetődik kiemelésük gondolata. Végül a lelőhelyet védetté nyilvánítják és bójával jelölik meg.

1992-2003: A lelőhelyet kifosztják.

2003-2025: A NATO-szankciók megszűntével a kikötői tevékenység felélénkül, a roncsokat lényegében széttapossák a kikötőbe érkező nagyhajók. A növekvő szennyezettség a láthatóságot rontja, 2016 óta a filmkészítés szinte lehetetlen.

Az előadás jelentőségéről vázlatosan:

A jelen előadás az elvégzett kiterjedt – brit, török, montenegrói, olasz és osztrák forrásokra kiterjedő – kutatás eredményeként

- első ízben egyesíti a hajóról fennmaradt összes ismert korabeli ábrázolást (ezeket eddig együtt soha, sehol nem mutatták be);

- első ízben végzi el több – mindeddig tévesen a RUMIJA-nak tulajdonított – kép helyes azonosítását, megnevezve a képeken valóban látható hajókat;

- első ízben tisztázza azt a kérdést, hogy a RUMIJA tekinthető-e ténylegesen hadihajónak, illetve mi igaz az ezzel összefüggő korábbi híresztelésekből, hogyan kell helyesen értékelni ezeket a híreszteléseket és – ha van – mi a valóságalapjuk (melyik az a hajó, amely egy ideig tényleg jachtként szolgált Montenegróban, majd később haditengerészeti szolgálatot teljesített);

- első ízben teszi közzé a hajó oldal- és felülnézeti, illetve általános elrendezési rajzának terv-rekonstrukcióját, amelyet a készítésük óta elveszett (vagy lappangó) eredeti tervek hiányában kellett újra-alkotni;

- első ízben ad képet a hazai közönség számára (amely eddig csak a hajó elleni 1915-ös hadműveletekről szerezhetett a részleteket mellőző, átfogó ismereteket) a hajó elleni haditengerészeti akció részleteiről és a roncsok állapotáról, azok változásait is beleértve.

Ezek után bemutatjuk a hajó és tulajdonosai történetét az alábbiak szerint:

Brit tulajdonban:

1900.08.11.: 313-as gyártmányszámmal a skóciai Glasgow-ban, John Reid és Társa Whiteinch-i Jordanvale Hajógyárában vízrebocsátják a „ZAZA” névre keresztelt gőzjachtot, amely Sir William Beardmore (1856-1936) brit iparmágnás, hajógyár-tulajdonos megrendelésére épült. A hajó hossza 47,78 m, szélessége 6,12 m, merülése 3,47 m, térfogata 185 tonna. Az acélból épült csavargőzöst két árboccal is felszerelik, amelyeken hossz- és tarcsvitorlákat hord. A hajó egyetlen csavarját egy a Muir & Houston Ltd. gyárában épített 65 lóerős, háromhengeres expanziós gőzgép hajtja (30,48, 48,76 és 81,28 cm-es hengerátmérővel). A hajót 111289 regisztrációs számmal lajstromozzák a Királyi Northumberland Jacht Klubnál (Royal Northumberland Yacht Club – R.N.Y.C.). A hajó honi kikötője az északkelet-angliai Blyth.


1. ábra: A ZAZA gőzjacht a Nápolyi-öbölben. Antonio de Simone festménye. A kép a hajót az eredeti felfestésével ábrázolja (forrás: itt).


2. ábra: A ZAZA gőzjacht korabeli fényképe (forrás: itt) és első tulajdonosa, Sir William Beardmore (forrás itt).

1903: Július folyamán Sir William Beardmore és vendégei tengeri kirándulást tesznek Norvégiába a ZAZA fedélzetén. A hajóútról írásos beszámolót hagy hátra az utazás egyik résztvevője R. H. Beaumont (1865-1952) „Rövid beszámoló az S.S. »ZAZA« – R.N.Y.C. – útjáról” címmel az alábbiak szerint: „Az utazás nyugat-skóciai vizeken kezdődött William Beardmore iparmágnás, a későbbi Lord Invernairn jachtján. Mrs. Beardmore és nővére, Nell Tullis is a fedélzeten tartózkodott. A hajó az Orkney-szigetekre, majd Norvégiába ment, mielőtt Skye-on keresztül visszatért volna a Clyde-folyóhoz.” A leíráshoz két fényképet is csatolnak a skóciai elindulás (vagy az oda történő megérkezés) idejéről és a norvégiai fjordokból. Előbbi képen azonosítható Sir William Beardmore, Mrs. Elspeth Beardmore, R. H. Beaumont és Miss Nell Tullis.



3. és 4. ábra: A ZAZA gőzjacht 1903 júliusi útja Norvégiába (térkép: Dr. Balogh Tamás), és az úton készült fotók (forrás: itt).

1904: Az Oszmán Birodalom londoni nagykövete vételi ajánlattal jelentkezik Sir. William Beardmore képviselőjénél a ZAZA megvásárlása érdekében.

Török tulajdonban:

A hajó török tulajdonlásához kapcsolódó események előtt célszerű áttekinteni az ahhoz vezető eseményeket, s egyáltalán a jachtok diplomáciai szerepét a török-montenegrói állami kapcsolatokban. 

1866: Abdul-Aziz (1830-1846) szultán Isztambulban fogadja Montenegró küldöttségét és II. Miklós Petrovics-Njegos (1861-1921) – Nikita, egyes forrásokban Nikola – montenegrói herceget (aki névleg az Oszmán Birodalom hűbérese, gyakorlatilag önálló államfő) és egy gőzhajót készíttet elő Nikita herceg számára. A SILISTRE nevű gőzjachtot 1867 szilveszterén ajándékozták Montenegró hercegének. A gesztus az uralkodó jutalma egy vazallusának a hűségéért cserébe.

1896: II. Abdul-Hamid (1842-1918) szultán uralkodása idejére Montenegró ténylegesen függetlenné vált Nikita herceg vezetésével. Ezért a montenegrói herceg második isztambuli látogatásának előkészítésekor Abdul-Hamid parancsára egy újabb – a Bojana-folyón és a Skodrai-tavon közlekedni képes – kisméretű gőzjacht építésébe kezdtek a Tersane-i Âmire császári hajógyárban. A Skodrai-tó sekély vízviszonyai miatt úgy gondolják, hogy nagy hajót nem lehetne megfelelően vitorlázni, ezért a tervezett 60 láb (18,28 m) hosszú gőzös építését félbehagyják, s az egyik kisebb – vízrebocsátásra készen, immár a csúsztatón várakozó – 45 lábas (13,71 m) egységet választják, hogy a tó és a folyó partjain mindenhol kiköthessen, s elég kicsi legyen ahhoz, hogy szükség esetén egy másik hajóra helyezve lehessen a Shkodrai-tóhoz szállítani.

1897: A kiszemelt gőzös felszerelése csúszik, ezért egy másik gőzhajót, az ADANA gőzöst készítik elő ideiglenes használatra. Miután belső díszítését elkészítették, 1897-ben elküldték Nikita hercegnek.

1899: Az eredetileg ajándékba szánt jacht felszerelését csak 1899.01.23-án sikerült befejezni. A 9.000 török líra (196.175 korona, mai árfolyamon 2.014.907 EUR, azaz 814.643.019,36 HUF) értékű jachtot a barátság jeleként küldik Montenegróba, elismerve Nikita herceg Oszmán Birodalommal ápolt kapcsolatai jó minőségét. A TIMSAH (Krokodil) nevű jacht Montenegróban a „ZMAJ” (Sárkány) nevet kapja. Pristanban (később: Antivari, ma: Bar) adják át a montenegrói hatóságoknak. Nikita herceg megköszönte a szultánnak az értékes ajándékot, de mivel kiépített rakpart hiányában nehéz volt kikötni, Nikita arra kérte II. Abdul-Hamid szultánt, hogy a hajóhoz küldjön egy bóját is.


5. ábra: A TIMSAH gőzjacht török lobogó alatt (forrás: itt) és II. Abdul-Hamid szultán (forrás: itt).



6. ábra: A TIMSAH gőzjacht Montenegróban (forrás: itt) és II. Miklós herceg (forrás: itt). Az internet legtöbb forrása a hajóról készült ezt a képet a RUMIJA-ról készült képként azonosítja, azonban az előfedélzet két oldalán - az előárboccal egyvonalban - megfigyelhető két fedélzeti ház (valószínűsíthetően illemhely) a RUMIJA-n nem létezett, a TIMSAH-on viszont igen. Ezek és az orrszobor egyértelműen azonosítják a hajót, amelyet ezért nem lehet a RUMIJA-nak tekinteni, ahogyan a képet sem lehet a RUMIJA illusztrálására felhasználni .

1900: A TIMSAH gőzös legénységéből két oszmán tengerésztiszt Pristanban marad, hogy emelt fizetés és juttatások mellett kiképezzék a montenegrói gépészeket a gőzhajó kezelésére. Nikita herceg később kitüntetéseket adományoz a kapitánynak, a tiszteknek és teljes legénységnek.

1901: Az Olaszországban lerobbant ZMAJ gőzös a lehető leggyorsabb javításra szorul, mivel Elena (1873-1952), a montenegrói herceg hatodik gyermeke és ötödik lánya – az olasz trónörökössel, a későbbi III. Viktor-Emánuellel 1896-ban kötött házassága révén 1900 óta olasz királyné – Cetinjéből Rómába kíván utazni, hogy terhességét olasz orvosok felügyeljék, s a leendő olasz királyt Rómában hozhassa a világra. Abdul-Hamid szultán, akit tájékoztatnak a helyzetről, parancsot ad a hajó javítására Genovában. Abdul-Hamid tehát nemcsak ajándékba adta a hajót, de az üzemeltetésével kapcsolatos problémákat is megoldotta. Beavatkozásával elnyerni az olasz király jóindulatát (ami azért nem tartja vissza attól, hogy 10 év elteltével háborút indítson a szultán ellen, az Oszmán Birodalom afrikai területeinek megszerzése érdekében).

1902: Tárgyalások kezdődnek a ZMAJ jacht felváltásáról. Bár a gőzös tengerálló hajó volt, nyílt tengeri alkalmasságát Nikita herceg vitatta. Noha Isztambulból Antivari felé menet megfelelően tesztelték és megbízhatónak tartották, Nikita herceg mégis kijelentette, hogy a jacht túl kicsi a nyílt tengeren várható viharos időjárási körülményekhez képest, ezért azt kérdezte a szultántól, hogy nem építtetne-e egy nagyobbat a számára. Kérését a Porta az ottomán Haditengerészeti Minisztériumhoz továbbította, amely válaszában hangsúlyozta a jacht tartósságát és megfelelőségét. Egy új hajó építésének lehetősége mindazonáltal már 1899 augusztusában felvetődött, amikor Nikita herceg Abdul-Hamid szultán meghívására Isztambulba érkezett és megköszönte neki az ajándékba kapott gőzöst, mire a szultán így válaszolt: „A TIMSAH jó, de túl kicsi. Szeretnék egy nagyobbat építeni. Így kényelmesebben utazhat a családjával.” Abdul-Hamid tehát már ekkor felajánlotta egy nagyobb hajó építését anélkül, hogy Nikita hercegtől ilyen kérést kapott volna.

1902: Az ottomán haditengerészet SAMSUN rombolóját küldik az ismét meghibásodott ZMAJ (ex-TIMSAH) gőzösért, amely az isztambuli Dersaadet-be vontatja 1902.05.28-án. A jachtot ekkor ismét a TIMSAH névre keresztelik, s a felújítását követően az ottomán haditengerészetben, mint a flottaparancsnok jachtját állítják szolgálatba.

1903: Nikita hercegnek ezután egy angol gőzhajó, az akkor már 10 éves FROHAT? nevű jacht tetszett meg. Ám mivel ez a hajó épp’ Amerikában volt, az ajánlattétel nehézségekbe ütközött (egyrészt sokáig kellett volna várni az átadásra, másrészt a hosszú visszaút szinte biztosan megviselte volna a gőzhajót). Az oszmán állam bécsi nagykövete ezért inkább egy elfogadható áron beszerezhető új gőzhajó építését javasolta legfeljebb 19.500 font (467.406 korona, mai árfolyamon 4.798.708 EUR, azaz 1.940.177.628,25 HUF) értékben, a FROHAT?-hoz hasonló, de tökéletesített hajótesttel és főgéppel. Érdeklődésére 1902.11.20-án kapott írásos ajánlatot, melynek értékelését követően 1903.11.03-án jelentette Isztambulba, hogy a montenegrói hercegnek szánt jacht az egyéb költségekkel együtt 20 ezer líra (436.008 korona, mai árfolyamon 4.476.354 EUR, azaz 1.809.859.305,69 HUF) fejében beszerezhető.

1904: Nikita herceg azonban ekkorra ismét meggondolta magát és feladta az új gőzhajó építésének gondolatát, mivel felfedezte, hogy a ZAZA jacht épp’ eladó Londonban. Üzenetet küldött Abdul-Hamid szultánnak, kérve, hogy vásárolja meg és ajándékozza neki a hajót. A londoni oszmán nagykövet kapcsolatba lépett a ZAZA tulajdonosa, Sir William Beardore megbízottjával, akitől megtudta, hogy a brit mágnás 13.750, de legalább 13.200 angol fontért lenne készt megválni a hajótól, amelyet egy hónapon belül szállít Isztambulba a szén és a legénység költségeinek kifizetését követően. Némi árengedmény után Abdul-Hamid elfogadta a feltételeket és utasítást adott a jacht megvásárlására. A 12.610 angol font (13.870 török líra, 302.084 korona, mai árfolyamon 3.102.192 EUR, azaz 1.254.287.576,02 HUF) haladéktalan átutalását követően Londonban átvett jacht 1904 november elején érkezett meg Ausztria-Magyarország déli hadikikötőjébe, Cattaróba (ma: Kotor, Montenegró), majd Antivari kikötőjében átadták a montenegrói hatóságoknak 1904.11.19-én.


7. ábra: A ZAZA gőzjacht 1904. novemberi útja Montenegróba (térkép: Dr. Balogh Tamás).

Montenegrói tulajdonban:

A jacht török tulajdonlásához kapcsolódó események ismertetését megelőző áttekintéshez hasonlóan a hajó montenegrói tulajdonba vételét követő események bemutatását megelőzően célszerű összefoglalni a történet montengrói vonatkozásainak főbb előzményeit. Ezek az alábbiak: 

Előzmények:

1504: Vavila, a szerb ortodox egyház Zétai metropolitája világi fejedelemséget alakít ki püspöksége területén, ahol világi szuverénként uralkodik, mint hercegérsek.

1516: A Skodrai-tó és a Cattarói-öböl közti tengerparti-hegyvidéki hercegérsekség (vladike) területén élő törzseket az oszmán hódítók elleni harcra egyesítő, Njegušiból származó Danilo Šćepčević cettinjei püsök családjában örökletessé teszi a hercegérseki címet (I. Danilo Petrović-Njegoš).

1813: II. Péter Petrović-Njegoš, költő, filozófus lerakja a modern montenegrói állam alapjait (egyebek között rendszeres adókat vezet be és küzd a crnagoracok iszlamizációja ellen). Az összes szerb egy államban történő egyesítése és a szerbség pátriárkája cím fejében kész lenne lemondani világi hatalmáról, ezzel megteremti a jugoszlávizmus elvi alapjait (híres gondolata: "barbárok közt fejedelem vagyok, fejedelmek közt barbár").

1851: II. Danilo Petrović-Njegoš az utolsó vladika, országát 1852-től teokratikus fejedelemségből világi hercegséggé alakítja, amihez megszerzi Bécs és Moszkva támogatását és Montenegró nemzetközi elismerését, melynek így első ízben jelölik ki a határait. 1853-ban és 1858-ban döntő vereséget mér a török seregekre, ezzel tényleges függetlenségre tesz szert, bár a szultán főségét névlegesen továbbra is elismeri. Megszervezi az első népszámlálást és létrehozza az első montenegrói földtörvényt (amelyet a törzsi hagyományokban gyökerező szokásjogi alapjai miatt az ország első alkotmányának is tekintenek). Az egyoldalú orosz függést és Ausztria nyomasztó közelségét a Franciaországhoz való közeledéssel igyekszik enyhíteni. III. Napóleon évi 200.000 frankkal segélyezi Montenegrót. Sikertelenül udvarol a budapesti Lánchíd építését finanszírozó báró hodosi és kizdiai Sina György unokájának, Anasztáziának, így végül a trieszti szerb hajótulajdonos, Gopcevic Spiridione (az IMPLACABILE magyar hadibrigg eredeti tulajdonosa) unokatestvérével, Darinka Kvekić-csel köt házasságot. 1860-ban Todor Kadić, az albán eredetű montenegrói Bjelopavlići klán tagja Cattaróban meggyilkolja az 1856-os adóreformnak való ellenállás miatt a klánt súlytó büntetések miatt. Utóda az unokaöccse – a nagynénje javaslatára épp a párizsi Lycée Louis-le-Grand-ban tanuló – Nikola herceg.

1860: Nikola herceg II. Miklós néven trónra lép. Ő Montenegró utolsó hercege, amennyiben neki sikerül véghezvinni nagybátyja álmát és királysággá alakítani az országot, melynek I. Mikós néven első – és utolsó – királya lesz. Számos reformot hajt végre az államigazgatás, a hadseregszervezés és a közoktatás terén. A törökökkel vívott háborúk során 1862-1878 között minden irányban kiterjeszti az ország határait (a török háborúkat a középkori szerb államot megsemmisítő 1389-es rigómezei vereség miatti bosszúnak tekinti). A Petar Vukotić vajda lányával, Milénával kötött házasságából 1864-1889 között 12 gyermek születik.

1876: Tengerpartot szerez Montenegrónak Antivarinál (ma: Bar), bár fő célját – Cattaro annektálását – nem sikerül elérnie.

1878: A berlini kongresszus végleg elismeri Montenegró függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. A következő néhány évtizedben a kis hegyi fejedelemség a körülményekhez képest jelentős virágzásnak indul. Területileg is gyarapszik: 1913-ig a kis ország területe a négyszeresére nő. A herceg politikai ambíciói között szerepel egy szerb-montenegrói unió az ő királysága alatt.


8. és 9. ábra: Balra az Oszmán Birodalom 1878-1912 közt (forrás: itt), jobbra Montenegró területi változásai 1711-1913 közt (forrás: itt).



10.-11. és 12. ábra: Balra a Cattarói-öböl velencei erőssége, a Castel San Giovanni, a hegyeken át Montenegróba vezető szerpentint őrző erőd egy XIX. század eleji litográfián (forrás: itt), jobbra a szerpentin ma légifelvételen (forrás: itt), középen pedig Miléna, II. Miklós herceg hiitvese (forrás: itt). Montenegró tengerparti hegyei közül az 1.750 méteres Lovčen a legmagasabb. Hatalmas tömbje a Cattarói-öböl, sőt messze a dél-Adriai partvidék legmarkánsabb tájékozódási pontja. Az erőd bal oldala mellől induló régi, évszázados szerpentin szűk fordulóit és meredek kaptatóit már nem használja senki, mégis máig jól láthatók a hegy oldalába marva. Eredetileg a montenegrói kereskedők és parasztok használták, akik ezen az úton ereszkedtek le hegyvidéki otthonaikból a tengerpartra, hogy a cattarói városfalak előtti ún.: „montenegrói bazárban” értékesítsék áruikat. A szerpentin egymást követő cikk-cakkjai a magasból hatalmas „M”-betűket formáznak, s a regényes képzeletű montenegróiak szerint nem véletlenül: úgy tartják, hogy az utat tervező osztrák-magyar útépítő mérnök reménytelenül szerelmes volt Miklós herceg hitvesébe, Miléna királynéba, s ezzel próbálta a közömbös asszony érdeklődését felkelteni.

1883-1898: Gyermekei orosz, német, olasz és szerb dinasztikus házasságai révén erősíti Montenegró nemzetközi helyzetét. Ausztria-Magyarország felé azonban eredménytelenül keres kapcsolatot, bár a császári és királyi diplomácia távolságtartó hűvös eleganciával fogadja, a sajtóban durva élcek céltáblája a „szatócs-király” (aligha véletlen, ha a „Cigánybáró” hangoskodó, ravasz, alattomos, pénzsóvár kupece – Zsupán – karakterében valaki Nikita hercegre ismer).


13. ábra: A montenegrói uralkodócsalád és rokonsága (forrás: itt).


1903: Szerbiában katonai puccs dönti meg a Habsburg-barát Obrenovics dinasztiát és a katonatisztek a pánszláv eszmék iránt lelkesedő Karađorđević családot ültetik trónra. Ettől kezdve vámháborúk és területi viták terhelik az egyre ellenségesebbé váló osztrák-magyar és szerb kapcsolatokat. Amikor Szerbia bejelenti igényét az 1878 óta osztrák-magyar igazgatás alatt álló Bosznia-Hercegovinára, a Monarchia 1908-ban megszállja Boszniát. A szerbek ekkor Montenegró felé próbálkoznak, s felvetetik a két ország egyesülésének lehetőségét. Az egyesülést a Monarchia úgy akadályozta meg, hogy a boszniai megszállást a két országot elválasztó oszmán tartományra, a Novi Pazar-i szandzsákra is kiterjeszti.



14.-17. és 18.-21. ábra: Fent montenegrói események a nemzetközi sajtóban: fent balra a Corriere della Serra olasz napilap illusztrált melléklete, a La Domenica del Corriere 1913. május 4. és 11. közötti számában azt mutatta be, amint a montenegrói uralkodó bejelenti hadseregének Cetinjében, hogy a törökök átadták Scutari városát a montenegróiaknak 1913. április 22-én (forrás: itt), míg fent jobbra a Le Petit Journal mutatja be a hadba induló sereget bíztató uralkodópárt (forrás: itt), középen pedig Montenegró címere és az uralkodó portéjával díszített postabélyege látható (forrás: itt és itt). Lent balra Miklós herceg egy Suchard-csokoládé papírján (forrás: itt) és a Balkán-háború idején 1912-ben a Le Petit Journal címlapján (forrás: itt), középen a montenegrói fizetőeszköz, a perper (váltópénze a para) egy 10 perper névértékű aranyérméje (forrás: itt).


1905-1909 között: Miklós herceg létrehozza országa első valódi alkotmányát, s bevezeti a nyugat-európai jellegű sajtószabadságot és törvénykezést. Kereskedelmi kiváltságokat ad a Giuseppe Volpi és Piero Foscari vezette velencei tőkés-csoportnak az ország gazdasági erőforrásainak kiaknázására, az ipari tevékenységek megnyitására és a közlekedési infrastruktúra kiépítésére.

- Létrehozzák a dohánymonopóliumot és modern dohányfeldolgozó üzemet építenek Podgoricában.

- Olasz kormánytámogatással megalapítják az Antivari Társaságot, amely 1906-1908 között megépíti az ország első vasútját, egy 44 km hosszú keskeny nyomközű vonalat Bar és Virpazár közt, 1909-re pedig egy modern nagyvasutat Antivariból.

- Az öbölben vámszabadterület, a kikötő mellett pedig – a régi Pristan helyén – új város épül olasz mérnökök tervei szerint.

- A Shkodrai-tavon megszervezik a tó közlekedését és mólókat építenek Virpazarban, Crnojevićában és Plavnicában.

- Guglielmo Marconi rádióállomást létesít a Volovica-fokon, mely a San Cataldo állomással kommunikál az itáliai Bariban. 

1906: Perper néven bevezeti az állam saját valutáját (váltópénze a para).

1910: II. Miklós herceg felveszi a királyi címet és, mint király, I. Miklós néven uralkodik.

1912: Katonai szövetségre lép Bulgáriával, Görögországgal, Szerbiával és Romániával a törökök Európából való kiűzésére. 

1914: A világháború kitörésekor sereget küld Szerbia támogatására, hogy közösen vessenek véget a balkáni osztrák-magyar jelenlétnek.





22.-25. ábra: A haladás korabeli jelképeinek megjelenését Montenegróban az olaszokkal történtő gazdasági együttműködés biztosította. Fent a Pristan helyén épült modern kikötő, Antivari, s a Rumija-hegységen keresztül az ország belsejébe vezető, a Shkodrai-tóig húzódó keskeny nyomközű vasúti pálya terve, a fotókon pedig a kikötőt a tenger felől védő körgát létesítési munkálatai, a felépült vasút és az uralkodó automobilja - érdemes megfigyelni a király kezeihez szerkesztett tülköt, amellyel személyesen utasíthatja rendre az utat illetlenül elfoglalókat (forrás: itt és itt).


 A hajó története a montenegrói átvételét követően: 

1905.01.01.: A ZAZA megérkezik Pristanba, a későbbi Antivari (ma: Bar) kikötőjébe, ahol két nappal később átveszi Niko Janković kapitány és a montenegrói legénység, s 15 t szénnel rakodva a Cattaroi-öbölben fekvő Meljinébe viszik. Az első két hónapban a királyi család szállítására használják Meljinéből Albániába (Nikita további területeket remél a Bojana-torkolatánál fekvő Kastrati-síkságon és Szkutari városának bekebelezésével, ezért gyakori jelenlétével igyekszik nyomatékosítani az igényét).

1905.03.23.: A ZAZA fedélzetén Nikita herceg ünnepséget tart, Antivari kikötőépítési munkálatainak megkezdése alkalmából. A körgát létesítésével hivatalosan kezdetét veszi Montenegró fő kikötőjének építése.

1905.04.22.: Mivel az osztrák-magyar hadvezetés úgy értesül, hogy a ZAZA 2 db 47 mm-es ágyúval is felszerelhető, a Monarchia haditengerészetének február 22. óta tartó 11 hetes adriai hadgyakorlatán résztvevő készenléti hajóraj TB-36 számú torpedónaszádja azt a feladatot kapja, hogy a hercegi jachtnak álcázva hajtson végre imitált torpedótámadást a Téli Hajóraj hazatérő egységei ellen. Az álcázott egység a hajnali szürkületben 300 m-re megközelíti a HABSBURG csatahajót majd kilő rá egy vészrakétát, jelezve, hogy „megtorpedózta”. A harcszerű gyakorlat során alkalmazott csel tapasztalatai beépülnek a kiképzésbe.

1907.12.01.: Mirko herceg és Natalija Konstantinović két, halálos beteg kisfia, Stefan (1903-1908) és Stanislav (1905-1908) hercegek utolsó napjaikat a Cattaróban horgonyzó ZAZA fedélzetén töltik. Stanislav 1908. január 4-én a jachton hal meg, testvére, Stevan alig két hónappal később a franciaországi Cannes-ban követi.

1908.07.28.: Danilo trónörökös a Bojana-folyón hajózva a ZAZA átkereszteléséről dönt. A hajó új neve RUMIJA, a Bojana-torkolat közelében található, a tenger és a Skodrai-tó közt fekvő hegyvonulat után. A montenegróiak hegyek iránti szeretete eredetmondáikon alapul. A legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, a zsák, amelyben a hegyek voltak, kiszakadt, és a hegyek őrült összevisszaságban kiestek belőle arra a helyre, amely aztán a hazájukká vált (II. Péter vladika "Gorski vijenac" – "Hegykoszorú" – című epikus költeménye Szerbia és Montenegro nemzeti eposza).

1912.01.14.: A hajó új parancsnokot kap Ivo Đokic kapitány személyében.






26.-30. ábra: A  RUMIJA és második, egyben utolsó parancsnoka (fent), valamint a hajóról fennmaradt korabeli fotók és filmhíradó-részletek (forrás: itt, itt, itt, itt és itt)..

30. ábra: I. Miklós portréja (forrás: itt). A „szatócs-király” nem épp hízelgő ragadványnevét annak köszönhette, hogy – amint a korabeli sajtó fogalmazott „nyíltan és szemérmetlenül árulta politikai jóindulatát azoknak a nagyhatalmaknak, amelyeknek érdekei voltak a Balkánon. A monarchia külügyi kormányától rendes évjáradékot húzott, Oroszországot állandóan pumpolta, … ágyúparkját és munícióját hitelre vásárolta Franciaországtól, - de az árával örökre adós maradt…”. Népszerűségét az osztrák csekkhamisítási botrányban játszott állítólagos szerepe sem növelte. Udvarának egyik megélhetési forrása ugyanis az Ausztria-Magyarországgal kötött váltó- és hitel-megállapodás volt: a montenegrói postakincstár rendszeresen utalt át tetemes summákat Bécsbe látogató rokonainak; a Cettinjében feladott utalványokról azonban a két ország közötti féléves elszámolás alkalmával kiderült, hogy nincs mögöttük fedezet. Addigra azonban a montenegrói tartozás már meghaladta az 500.000 koronát! Aligha véletlen tehát, hogy a fenti kép alá a következő felirat került a Tolnai Világlapja egyik 1913. évi számában: „A vén Nikita – Olaszország apósa – aki minden európai nagyhatalmat végigpumpolt, háborúban és békében egyaránt. A melle is tele van mindenhonnan összekoldult rendjelekkel”. Pedig ugyanez az újság 1909-ben még lelkendezve számolt be arról, hogy a szigorú apa száműzte leányát, Xénia hercegnőt (Karađorđević Péter, a későbbi szerb király feleségét), amiért az részt vett egy Monarchia-ellenes tüntetésen.

A bevetés:

A RUMIJA elsüllyesztése előtt az ahhoz vezető okok láncolatát célszerű megismerni. Hogyan vált ellenségessé a Monarchia és Montenegró viszonya, miért válhatott katonai célponttá a hajó? Ezekre a kérdések válaszolunk elsőként. 

1913.03.19.: Az európai Törökország eltűnését és Albánia létrejöttét eredményező első Balkán-háborúban Montenegró a formálódó új állammal szemben bejelen-tette igényét a Shkodrai-tó egészére, magára Shkodra (az egykori török Szkutari) városára, és a Bojana-folyó torkolatától délre és keletre elterülő, a Drin-folyóig terjedő nagy kiterjedésű síkságra. A területi vita nyomán hevesen fellángoltak a harcok, amikor a tengerpartra vágyó Szerbia hadserege megszállta Albániát, s a megszállókhoz a montenegróiak is csatlakoztak. A konfliktust aggodalommal szemlélő osztrák-magyar haditengerészet Maximilian Njegovan ellentengernagy parancsnoksága alatt megalakította az I. Hajóhad-osztályt, amelyet a nemzetközi helyzetre tekintettel március 21-én a Cattarói-öbölbe, Meljinébe vezényeltek. A balkáni válság megoldására a nagyhatalmak felszólították Szerbiát és Montenegrót Albánia kiürítésére és Szkutari ostromának beszüntetésére. Mivel Montenegró a felszólításnak nem tett eleget, a nagyobb nyomaték kedvéért nemzetközi flottatüntetést rendeltek el, melynek gyors végrehajtását a hadműveleti területhez közeli fekvése miatt csak az osztrák-magyar haditengerészettől várhatták. A cs. és kir. hadihajók így csakhamar megjelentek a montenegrói tengerparton Antivari előtt és a Bojana-torkolatnál.


31. ábra: A Balkán-háborúk területi következményei: az európai Törökország felosztása Bulgária, Görögország, Montenegró, és Szerbia között, valamint Albánia megalakítása Szerbia tengerhez jutásának, s Montenegró Szkutari irányú terjeszkedésének megakadályozására (térkép: Dr. Balogh Tamás).


1913.04.23.-10.20.: Nemzetközi haditengerészeti rendfenntartó erők Szkutarinál és a Bojana-torkolatban. A folyón a postaforgalmat osztrák-magyar és olasz egységek felváltva tartják fenn.

1914.08.05.: Montenegró hadat üzen a Monarchiának.

1914.08.08.: A ZENTA és a SZIGETVÁR cirkáló – az USKOKE torpedóromboló, valamint a TB-72 torpedónaszád kíséretében – támadást intézett Antivari ellen, s szétlőtte a rádió-állomást és a vasúti berendezéseket. Ezek voltak a világháború első lövései az Adrián. A hadművelet elsődleges célja annak a drótnélküli távíróállomásnak a szétrombolása volt, amelyen keresztül Montenegró kapcsolatot tarthatott a szövetségeseivel.


32. ábra: A Volovica-fokon berendezett rádióállomás Antivari előtt (forrás: Itt).


1914.08.10.: Ausztria-Magyarország hadikövet útján közölte Montenegróval partjainak blokád alá vételét, egyidejűleg a Külügyminiszter magához kérette a Bécsbe akkreditált diplomatákat és a blokádot nemzetközileg is deklarálta. A RUMIJA jacht elsődleges katonai célponttá válik, mivel fegyveres erő és hadianyag, illetve egyéb ellátmány szállítására használják.

1915.02.14.: Osztrák-magyar tengerészeti repülők egy kisebb kisebb vitorláshajó vontatása közben észlelik a RUMIJA-t Dulcigno (ma: Ulcinj) közelében Antivari felé haladtában. A cs. és kir. Haditengerészet cattarói bázisán riasztják a TB-15 és a TB-68 torpedónaszádokat, hogy az 1905-ös hadgyakorlat tapasztalatainak megfelelően fogják el a jachtot. A montenegrói köteléket Antivari előtt érik utol, ahol a RUMIJA a montenegrói parti ütegek lőtávolába húzódik. Az Erwin Wallner sorhajóhadnagy vezette kötelékből a TB-68 torpedónaszád azonban az ellenséges tűzzel mit sem törődve behatol a kikötőbe, hogy elzsákmányolja a jachtot és az általa vontatott vitorlásokat. Az Antivari mólófejtől mintegy 2,0 km-re északra fekvő Ratac-foki Šušan-üteg azonban végül elűzi.


33. ábra: A RUMIJA jacht egy vitorlás szállítóhajót vontat (forrás: itt).


1915.02.21.: A második osztrák-magyar kísérlet a RUMIJA zsákmányul ejtésére. A jacht 87 montenegrói önkéntessel hajózik Medovából Antivari felé ezúttal is két kisebb vitorlást vontatva. A Bojana-torkolat magasságában azonban Ivo Đokic kapitány észleli a Dulcigno előtt járőröző osztrák-magyar kötelék füstjét, ezért az albán partok közelébe húzódva igyekszik elrejtőzni, ahol - a hajó orrával a parti fövenyre kifutva - biztosította az önkéntesek partraszállását, majd az éj leple alatt visszatért Medovába.


34. ábra: A RUMIJA montenegrói katonákkal (forrás: itt).


1915.03.01.: A RUMIJA Medovából Antivariba indul, ahová még pirkadat előtt megérkezik és kiköt a kikötő körgátja mellé. A délután folyamán itt észleli a Cattaróból felszállt osztrák-magyar légifelderítés, melynek jelentése nyomán a tengerészeti parancsnokság elrendeli az újabb rajtaütést. A hadművelet célja a RUMIJA elfogása vagy elsüllyesztése, a kikötői infrastruktúra rombolása, a parton tárolt élelem- és lőszerellátmány megsemmisítése. Az akció végrehajtását a CSIKÓS, a STREITER és az ULAN rombolókra, valamint a TB-57 (Albert Heinz-Erian shgy.), TB-66 (Guido Magerl von Kufheim shgy.) és TB-67 (Johann Ressel shgy.) torpedónaszádokra bízzák, amelyek éjfélkor hagyják el a cattarói bázist Albert Heinz-Erian sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt.  A rajtaütést a naszádoknak kellett végrehajtani a rombolók fedezete alatt, amelyeknek elsősorban a parti ütegekkel kellett felvenni a tűzharcot, magukra vonva a tüzérség figyelmét, amíg a torpedónaszádok behatolnak a kikötőbe.

02:30:00.: Erős széllökésekkel nehezített viharos, esős éjszakai út végén az osztrák-magyar hadihajók hajnalban megérkeznek Antivari elé, ahol a kibontakozik a hadművelet:

- A Volovica-foktól 1000 m-re a CSIKÓS, tőle 2000 m-re északnyugatra a STREITER, nyugatra ugyanilyen távra pedig az ULAN vesz fel tüzelőállást a parti ütegekkel szemben, melyek néhány perccel később tüzet nyitnak a hajókra, amelyek fényszóróikkal igyekeznek elvakítani a montenegrói tüzéreket.

- A három osztrák-magyar torpedónaszád ezalatt a Crni Rat-fok irányából szorosan a partok közelében teljes gőzzel előre törve megkezdi a behatolást a kikötőbe, kihasználva az erősödő vihar nyújtotta fedezéket. Amint a hajók a kikötőbe értek, az eső eláll, s a szél eloszlatja a felhőket, miközben a holdfény erősen és tisztán megvilágítja a kikötőt. A TB-57 ekkor három torpedót indít a móló irányába. Ezek a parttól a teljes hossza kb. harmadánál találják el a mólót, teljesen átszakítva azt.

- A montenegrói parti ütegek ekkor a nyílt tengeren lévő rombolókról a kikötőben lévő naszádokra helyezik át a tüzüket, melyet azok a rendelkezésükre álló 47 mm-es ágyúkkal igyekeznek viszonozni. A királyi nyári lak, a Topolica-palota közelében felállított könnyű üteg is bekapcsolódik a tűzpárbajba, magára vonva a naszádok tüzét.

- A TB-66 ezalatt megközelíti a parthoz közeli épen maradt móló-szakaszt, ahol robbantó-különítménye a másik két naszád géppuskásainak fedezete alatt partra száll, hogy végrehajtsa a feladatát. A szabotázs-csoport kihelyez három tengeri aknát a parti tárházak vonalában, majd betör a raktárakba, ahol nagy mennyiségű gabonát talál, amit felgyújt, majd veszteség nélkül visszatér a naszádra.

- A TB-57 parancsnokhelyettese, Paul Meixner hadnagy ezalatt átszállt a RUMIJA-ra, amelyről a saját legénysége már korábban elmenekült. A hajót elkötik a parttól, de a horgonyát nem tudják felvonni, mivel a hajó kazánjai nincsenek felfűtve, így a horgony gőzcsörlőjét nem lehet üzembe helyezni. A horgonyláncot ezért gránáttal szétrobbantják, mire a horgonyáról elszabadult hajó géperő nélkül sodródni kezd északkelet, azaz a part irányába, a montenegrói ágyúk felé.


35. ábra: A RUMIJA elleni hadművelet résztvevő egységei, a CSIKÓS romboló (fent) és a TB-68 jelű torpedónaszád, valamint a bevetés térképvázlata (forrás: itt, és itt, térkép: Theodor Braun, in.:Hans Hugo Sokol: Österreich-Ungarns Seekrieg 1914-1918 II. 103. o.).


03:25:00: A jachtot megközelítő torpedónaszád vontatókötelet dob át, de azt a heves viharban nem sikerül rögzíteni. Mivel a mozgástér gyorsan csökken, a RUMIJA elvontatásának esélye is elenyészik. Albert Heinz-Erian sorhajóhadnagy ezért visszatérésre utasítja az embereit, az őket átvevő TB 57-nek pedig megparancsolja a jacht megtorpedózását.

03:45:57: Az osztrák-magyar zsákmánylegénységet átvevő TB-57 eltávolodik és 200 m-ről torpedót lő ki a RUMIJA-ra, amely a hajóközépen, valamivel a kémény előtt találja el a hajót, amelyet kettétép a robbanás ereje, így azonnal elsüllyed.

04:00:00: A cs. és kir. torpedónaszádok megfordulnak, s a kikötőből kifutnak a nyílt tengerre, ahol csatlakoznak a rombolókhoz. Bár a művelet befejező szakaszában a dühösen tüzelő montenegrói ágyúk lövedékei már igen közel hullanak a hajókhoz, közvetlen találatot nem érnek el, csupán repeszek zuhannak a fedélzetre, de személyi sérülést, anyagi kárt nem okoznak.

04:05:00: A montenegróiak egyetlen sikere a TB-57-es csónakjának megsemmisítése, amelyről a RUMIJA horgonyláncát elszakítani hivatott robbanóanyagot helyezték ki, de a felélénkülő tűzharcban nem volt idő újra a fedélzetre venni. A TB-66 igyekszik kivontatni a kikötőből, de az egyik montenegrói üteg telitalálatot ér el rajta, szilánkokra forgácsolva az üres csónakot.

04:15:00: A naszádok a kikötőn kívül egyesülnek a rombolókkal, majd északnyugat felé elhajóznak. A RUMIJA elsüllyesztése kulcsfontosságú volt az osztrák–magyar hadsereg számára, hogy előnyre tegyen szert az első világháborúban. Ez végül óriási problémákhoz vezetett Montenegró hadseregének és polgári lakosságának ellátásában 1915-16 őszén és telén. A RUMIJA elvesztése végül katonai vereséghez és a Montenegrói Királyság 1916 januári kapitulációjához vezetett. A Kövessházi Kövess Hermann vezette osztrák-magyar megszálló erők benyomulásakor I. Miklós király igyekezett fegyverszünetet kérni, de az osztrák-magyar főparancsnokság a harcok folytatására adott utasítást, így a montenegrói udvarnak menekülnie kellett. Végül sikerült eljutniuk Olaszországba, ahol a király veje, III. Viktor Emánuel védelme alá helyezték magukat. Többé nem térhettek vissza.


36. ábra: Fent a Montenegró osztrák-magyar megszállása után olaszországi, majd francia emigrációba vonult I. Miklós király és veje, az olasz király találkozásának karikaturisztikus ábrázolása az 1848-1944 között kiadott "Kadderadatsch" című politikai-szatírikus magazinban és fotón a valóságban. Lent az uralkodó pár két gyermekével, Xénia és Vjera hercegnőkkel a franciaországi Neuillyben. Bár az első világháborút Montenegró végülis a győztesek oldalán fejezte be, az ország kényszerűen beolvadt Jugoszláviába, amely végül nem a montenegrói, hanem a szerb királyi család jogara alatt egyesült, mivel a Karađorđevićek pont a Petrović-Njegošokkal kötött házasságukra hivatkozva tartottak igényt erre, felróva I. Miklósnak, hogy Mirkó fiát a háború alatt Bécsbe küldte, egyesek szerint azért, hogy az osztrák-magyar birodalommal kötendő különbékét elősegítse (forrás: itt, itt és itt).

A roncsok és a lelőhely története:

1918-1967: A következő évtizedekben Antivari – immár Bar - kötőjét tovább-építik és bővítik. A RUMIJA mindössze 8,3-12,5 m mélyen fekvő roncsai gyakran akadályozzák ezeket az erőfeszítéseket, ennek ellenére nem tesznek kísérletet a roncsok kiemelésére (noha a francia DAGUE romboló maradványait a felszínre hozzák). Végül a Montenegrói Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védett kulturális örökségként veszi nyilvántartásba és épségének biztosítására kibójázza a helyét.




36. ábra: Fent a Bari kikötő napjainkban (a roncs pozíciója piros nyíllal jelölve), középen a kikötő hajózási térképe a roncs jelzésével, lent pedig a roncs helyzetét mutató részlet és a maradványokról készült első SONAR-felvétel (forrás: itt, itt és itt)

1972.05.01: A „Pobjeda” c. lap a kikötő mélységének növelésére irányuló kotrási munkákkal összefüggésben felveti a roncs feldarabolásának és áthelyezésének lehetőségét (az érdekesnek ítélt részek múzeumi hasznosítását) I. Miklós király palotájának parkjában, de nem tesznek semmit a terv valóra váltása érdekében.

1972-1990: A kikötői vízterület közepén, csekély mélységben fekvő roncsot az évek során a Bar kikötőjébe érkező nagy hajók részéről különböző károk érik, amikor ezek ráfutnak és nekiütköznek a maradványoknak.

1992-2003: A lelőhelyet különféle búvárok nagyrészt kifosztják. A királyi jacht harangja ma egy magángyűjteményben van, Újvidéken. A hajó modellje a spliti Horvát Tengerészeti Múzeum kiállításának része. A TB-67 torpedónaszád fedélzeti torpedóvető csövét, amelyből a mólót elpusztító torpedót kilőtték, az olaszországi Rovereto Hadtörténeti Múzeumában őrzik.

1993, 1994: Dušan Varda tapasztalt búvár és dokumentumfilm-rendező vezetésével Tvsorozat készül a roncsokról Montenegró víz alatti világa („Podvodni svijet Crne Gore”) és a Dél-tenger titkai („Tajne južnog mora”) címmel.


37. ábra: A RUMIJA roncsairól készíült dokumentumfilm DVD-borítója (forrás: itt).

2003-2025: A NATO-szankciók megszűntével a kikötői tevékenység felélénkül, a még megmaradt roncsokat lényegében széttapossák a kikötőbe érkező nagyhajók. A növekvő szennyezettség a láthatóságot is rontja, 2016 óta a filmkészítés lehetetlen.

2024.12.01.: A Montenegrói Hidrometeorológiai és Szeizmológiai Intézet Hidrográfiai és Óceanográfiai Tanszéke a kotori Montenegrói Egyetem Tengerészeti Régészeti Laboratóriumával együttműködésben, Luka Ćalić és Radovan Kandić hidrográfusok, valamint Darko Kovačević víz alatti régész közreműködésével befejezi a roncsok korszerű, NORBIT iWBMS (Integrated Wideband Multibeam System) többnyalábos szonárral végzett elektronikus feltérképezését.




38.-40. ábra: A RUMIJA lelőhelyének 2024. decemberi ábrázolása (forrás: itt).


A jacht roncsairól mára kialakult kép a következő:

- A maradványok kelet-nyugati irányban, a fő hullámtörőtől 80 méterre, 18 méteres mélységben találhatók egy – az időközben a környezetében végrehajtott kotrások által kialakított mesterséges víz alatti „dombon”.

- A hajótest az orrnál nagyjából az egykori vízvonalig, a tatnál kevésbé (a hajócsavar kilátszik) belesüpped a medert borító iszapba.

- A torpedó robbanásakor kettétört hajótest két fele az elsüllyedése óta eltelt időben a lelőhelyet háborgató külső beavatkozások nyomán bizonyos mértékben elmozdult és el is távolodott egymástól. Az orr-rész egyértelműen rosszabb állapotú, mint a tat.

- A hajó teljes felépítménye megsemmisült, csak a hajótest héjazata, a horgonylánc és a hajócsavar látható.

- A hajótest oldalába vágott ökörszem-ablakok nyílásában a bronz ablakkeretek még sokáig láthatók maradtak, de mára már ezek sincsenek meg.

- A látható részek közül a leglátványosabb a hajó kormánylapátja, a törött orrárboc csonkja és a horgonycsörlő.

Összességében a RUMIJA mára egy széttaposott konzervdobozra hasonlít, az egykor pompás gőzüzemű vitorlás jacht felidézéséhez ma már komoly képzelőerő szükséges.

„Mindenki a tankhajókra mutogat, pedig ők kevés kárt okoztak a jachtot kifosztó víz alatti kalózokhoz képest. Mára a víz alatti értéktárgyakkal kereskedő orrgazdáknak sem maradt itt semmi eladni való. Az állam nem foglalkozik vele, a törvényeket meg senki sem tiszteli. A RUMIJA már nem kulturális emlék, vagy legalábbis már nem néz ki annak.” – Dušan Varda.

41.-42. ábra: A RUMIJA felszínre hozott harangja az inzertben és a lelőhely SONAR-felmérésének vizualizációja (forrás: itt és itt).


A jacht terveinek rekonstrukciója: 

2025.03.23.: Princz Ágoston, az Alma Matters Production Kreatív Producere Dr. Balogh Tamáshoz, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökéhez és a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Alelnökéhez fordult azzal a megkereséssel, hogy a Montenegróban bejegyzett Era creatıve GROUP DOO. munkatársai, a török Ahmet Küçükkayalı rendező és a szerb Selma Babajic producer keresnek magyar szakértőt a hajó történetét érintő osztrák-magyar vonatkozások megfelelő reprezentációjához a török Umay Production fővállalkozásában Deniz Umay Şahin producer és Umay Kök rendező együttműködésében a RUMIJA roncsairól készülő dokumentumfilmhez, amely a hajó történetének török kutatója, a Törökországban és Montenegróban élő Bengiz Özdereli munkáját is bemutatja.

2025.03.23-05.06.: Mivel a dokumentumfilmben szeretnék felhasználni a hajó 3D digitális modelljét, el kellett készíteni a hajó terveinek megbízható – hiteles – rekonstrukcióját. Tekintve, hogy ezek nem maradtak fenn (vagy, ha mégis, akkor egyelőre lappanganak), a rekonstrukciót a skót hajógyárak tervanyagából kiválasztott hasonló gyártmányok analógiáinak felhasználásával, valamint a roncsok és a fennmaradt eredeti fotók alapján lehetett elvégezni.


43. ábra: A korabeli skót hajógyárak gyártmányai közül a RUMIJA terveinek rekonstrukciójához analógiaként figyelembe vett minták (forrás: itt, itt, itt és itt).

44 -45. ábra: A RUMIJA rekonstruált főnézeti és általnos elrendezési rajzai (készítette: Dr. Balogh Tamás).



Források:

A hajó brit tulajdonban töltött időszakához:
- Caledonian Maritime Research Trust: Scottish built ships (forrás: itt)
- R.H.Beaumont Diary Account of cruise on the SS Zaza; 1903, in: eHive, 02/020 (forrás: itt)

A hajó ottomán tulajdonban töltött időszakához:
- Uğur Özcan: II. Abdülhamid Dönemi Osmanlı Karadağ Siyasi İlişkileri TTK Yayınları (forrás: itt),
- Jovan Muhadinović: Posjeta knjaza Nikole Ccarigradu 1899. godine (forrás: itt)

A hajó montenegrói tulajdonban tölött időszakához:
- Željko Milović: Rumija kao zgnječena konzerva (forrás: itt)
- Vladimir Đurić Đura: Iz našeg ugla: Famozna jahta (forrás: itt)

A bevetéshez:
- Hans Hugo Sokol: Österreich-Ungarns Seekrieg 1914-1918, Amalthea Verlag 1929., 101.-103. o.
- Siniša Luković: The Austro-Hungarians stole "Rumija" right in front of the Montenegrins. (forrás: itt).

A roncsok történetéhez:
- Siniša Luković: Kako je uništen najveći crnogorski brod u Prvom svjetskom ratu – jahta kralja Nikole “Rumija” (forrás: itt)
- Siniša Luković: Kao "Rumiju" kralja Nikole na marku stavili jahtu Benita Musolinija (forrás: itt).
- Dragan Gačević: Stotinu i jedna godina od potapanja jahte Rumija (forrás: itt)
- Siniša Luković: Royal yacht "Rumija" mapped: Digitized state of the wreck of the historic ship (forrás: itt)
- ZHMS: Detektovana olupina kraljevske jahte ”Rumija” u akvatorijumu Luke Bar (forrás: itt)

1918. október végén az osztrák-magyar uralkodó - Ausztriában I., Magyarországon IV. - Károly császár és király egy utolsó kísérletet tett a birodalom megmentésére: felhívást intézett a Monarchia népeihez, hogy alakítsák meg Nemzeti Tanácsaikat annak érdekében, hogy együttesen állapítsák meg az Ausztria-Magyarország helyén létrehozandó új, nemzeti etnikai alapú szövetségi állam alkotmányát. Az uralkodó különböző gesztusokkal igyekezett a birodalomban maradásra bírni az egyes nemzetiségeket: október 31-én a teljes flottát átadta a délszlávoknak. A gesztusokat azonban már nem méltányolta senki: az uralkodó nemes, de elhibázott proklamációja által legitimált Nemzeti Tanácsok ahelyett, hogy a császár szándéka szerint összegyűltek volna Bécsben, sorra mondták ki a Monarchiától való elszakadást. Az évfordulóra emlékezve Balizs Dániel írását közöljük.

Balizs Dániel 1986-ban született egy kis faluban az ország közepén. Hosszú ideig élt Szegeden, majd sokáig Budapesten, jelenleg Százhalombattán. A BME-n tanít és kutat, utazik és utazásokat tervez, közben verset ír. Publikált már többek között a Nyugat Plusz-ban, a Szófán, a Napút-on, az Opus-ban és a Nyitott mondatban. 2023 januárja óta a Litera-Túra Művészeti Magazin szerkesztője, ahol "Maszk mögött" című rovatában hetente egy-egy vers, próza vagy más művészeti alkotás keletkezésének hátterébe és titkaiba nyújt betekintést.

A lobogó bevonása előtt 

"- Italia.

- Ilirska.

- Jugoslavia.

- Magyar.

- Deutsch.

A tengernagy a fejét vakarja. Amikor előző nap megkapta Bécs válaszát, hogy a legénység döntse el, mi legyen a flotta sorsa, azt hitte, lerúghatja magáról a felelősséget, ha szavaztat. A tengerészek harmada horvát, de akad köztük olasz, szerb, osztrák és magyar is bőven. Tudhatta volna, hogy ez lesz.

Aki eddig a Monarchiáért lapátolt, pucolta a fedélzetet, ágyúcsövet töltött, ürítette a latrinát, most mind-mind saját magát akarja úrnak. Akinek ez nem tetszik, döntse el hamar, mit tesz. Marad és szolgál tovább, vagy hazamegy. Bele is vetheti magát a kikötő vizébe, ha nem akar egy Monarchia nélküli világban élni. De azt is szaporán.

A tengerészek egymás szavába vágva kiabálják saját országuk nevét, egyre nagyobb a lárma. Ekkor megjelenik a tisztiszolga, táviratot hoz.

„A bécsi kormányzat a flottát haladéktalanul az újonnan megalakult jugoszláv kormánynak adja át. Vonatkozik ez minden felszíni és felszín alatti egységre, azok teljes felszerelésével együtt. A döntés azonnal hatályba lép.”

A tengernagyból nagy sóhaj szakad ki, ennek első fele elvesztett állásának és hatalmának szól, a második, nagyobbik része a megkönnyebbülésnek. Nem szeret dönteni, és csak ha nagyon muszáj, akkor teszi. Akkor is lassan.

Megfordul, és a horvátok éljenzése, a szerbek mohó pillantásai és a többiek dühös ordítása közben egy pillanatra megáll, nekidől a hajóhídra vezető lépcső korlátjának. A birodalom, amit eddig szolgált, nincs többé. Hitt benne, az utolsó percig, ahogy a császárban is. Hitt abban, hogy aki úr és aki szolga, annak úrnak és szolgának kell lennie örökké. Mert így van jól. És ennek most valahogy, valamiért vége.

Hirtelen azon kezd tépelődni, hogy hogyan és miért. De nem talál választ. Az események oly szikáran és súlyosan kapcsolódtak össze és duzzadtak észrevétlenül óriási áradattá, ahogy a folyam veszi fel egymás után a hozzá siető ereket és patakokat. Senki nem emlékszik az egymásutániság pontos sorrendjére, és nem is jut rá idő, hiszen itt a torkolat, és a hömpölygő víz mindent beránt a tengerbe.

- Hajde! - kiáltják a horvátok a fedélzet túlsó végéből. Azt nem lehet tudni, hogy éppen hová akarnak menni, de nem kizárt, hogy a magyarokra, németekre. Aztán valamelyik magyar, akinek az elméjét a düh és a rémület hirtelen kiélesítette, elkezdi magyarázni, hogyha ezentúl a délszlávok az urak, akkor itt mindenki más e perctől fogva vendégnek számít. Márpedig a vendégnek tisztelet jár, különösen a balkáni vidéken. Ettől mindenki visszahőköl. Váratlan csend szakad a fedélzetre. Lehet. A horvátok és a szerbek, akik eddig egymást is bizalmatlanul méregették, némi pusmogás után egyet kezdenek érteni. Megindulnak lassan, és egymás után megveregetik a vállakat.

Egy perc múlva már a tengernagy elé járulnak, és ugyan a tisztelgés elmarad, de leveszik a tengerészsapkát. Megkérik alássan, hogy ossza el a matrózok között a hajó maradék készleteit, mert mégis ki tudná ezt jobban. Kétheti zsold, tucatnyi konzerv és egy durva szövésű pokróc mindenkinek. Ennyi maradt és ennyi jár négyévnyi szolgálatért. A tengernagy megkönnyebbül. Már csak a lobogó bevonásán kell átesni. Ha minden más el is veszett, ha ország és eszme nincs is többé, a rang és tekintély megmaradt. Mégiscsak ez a fő."

1. ábra: "A lobogó bevonása" - Alex Kircher festménye.

Az átadási ceremóniára Polában, a „Viribus Unitis” flotta-vezérhajó fedélzetén került sor, ahol a császár és király képviseletében a flotta főparancsnoka, Horthy Miklós altengernagy írta alá az átadási jegyzőkönyvet. Bár a délszláv nemzeti Tanács küldöttei mohón sürgették, Horthy ragaszkodott hozzá, hogy a lobogó bevonására aznap is csak az előírt időben, napnyugtakor kerülhet sor, ami akkor 16:45 órakor következett be. Ezt követően a haditengerészet hajóin a délszláv tengerésztisztek vették át az irányítást (akik a német és a magyar tengerészeknek azonnal megtiltották, hogy a hajókra lépjenek, ezzel a hajók – legénységük mintegy felét elveszítve – harcképtelenné váltak), majd sietve felvonták az új jugoszláv „lobogót” (a hajók lobogókészletében talált piros, fehér és kék jelzőlobogókból sietve összeeszkábált piros-fehér-kék trikolórt). IV. Károly utolsó gesztusként Horthy Miklóst előléptette altengernaggyá.

Hogy a flotta megsemmisítését szimbolikusan is teljessé tegyék, másnap hajnalban olasz búvárok tapadóbombákkal elsüllyesztették az időközben – horvát legénysége javaslatára „Frankopan”-ra átkeresztelt – „Viribus Untis”-t. Giovanni Raffaele Rosetti és Raffaele Paolucci a hadbalépés óta arra vágytak, hogy az egyik ellenséges flottabázison végrehajtott látványos akcióval írják be a nevüket a történelembe. Tudták: ha valóban sikerül elsüllyeszteniük egy hajót a saját támaszpontján, az nemcsak az ellenséges hajók számát csökkenti, hanem az ellenfél harci morálján is végzetes sebet üthet. (a sors fintora, hogy már csak a „földön fekvő oroszlánba” tudtak belerúgni). 1918. október 31-én éjjel Rosetti és társa, Raffaele Paolucci, a MAS 94, 95 jelű naszádokon 1 000 méterre megközelítette a polai hadikikötőt. A magukkal vitt mágneses tapadóaknákat a kikötő közelében kirakva, úszva közelítették meg a „Viribus Unitis”-t. Ahhoz, hogy bejussanak a kikötőbe, három torpedóelhárító acélhálón kellett átverekedni magukat. Drótvágóval dolgozva csak éjfél után vágták át a harmadik hálót is, majd november 1-én hajnali egy órakor végeztek az aknák rögzítésével. Mindkettőt a hajó oldalán, mélyen a vízvonal alatt helyezték el. Amikor végeztek már hajnalodott. Az őrség közben észrevette az átvágott hálókat a kikötő bejáratánál és keresni kezdte a békaembereket. Mindenfelé fényszórók pásztáztak és végül egy motorcsónak észrevette és elfogta a menekülő olaszokat, akiket a vezérhajó fedélzetére vitték, ahol az elkerülhetetlen vég tudatában, büszkén közölték Janko Vukovic de Podkapelsy sorhajókapitánnyal, hogy aknákat helyeztek el a hajó oldalán. Azonnal megkezdték a kiürítést, de az aknák csak nem akartak felrobbanni. A legénység már éppen visszakapaszkodott a fedélzetre, amikor – az időzítő-szerkezet hibája miatt csaknem háromórás késéssel – 04:45-kor bekövetkezett az első detonáció.


2. ábra: Fent: a VIRIBUS UNITIS elsüllyesztése (forrás). Középen: a hajó roncsainak a bontás előtti felmérése az olasz Armando Andri haditengerészeti búvár által (forrás). Lent pedig a roncsok kitermelése után visszamaradt törmelékmező SONAR-képe napjainkban a felborult hajótest ágyútornyai által a mederben okozott benyomódással (forrás).

Cattaróban – a parancstovábbítás lassúsága miatt – csak aznap reggel 08:00 órakor került sor az osztrák-magyar-jugoszláv lobogócserére. Az öbölben még nem volt bent az összes hajó, néhány tengeralattjáró még bevetésen volt. Az „U14”-es is éppen hazafelé bukdácsolt a tengeren felszíni menetben, a biztonságot jelentő saját flottatámaszpont, Cattaró felé. Ők voltak az utolsók, akik az előző napi bevetésről hazatértek. A fáradt és torzonborz tengerészek már negyedik éve harcoltak kitartóan. Mögöttük állt az egész háború, amelyben soha sem győzték le őket, felettük az árbocon pedig a piros-fehér-piros hadilobogó lengett, amely a hazájukat, Ausztria-Magyarországot szimbolizálta. A part felé közeledve egymás után tűntek fel a jól ismert tájékozódási pontok, először a Rondoni-fok, majd a Mamula-sziget a kerek és lapos Fort Bourgignon-nal, végül az öböl bejáratában a Prevlaka-félsziget a felséges Punta d’Ostro erőddel. Az üdvözlésükre előszaladó bajtársak megszokott üdvrivalgása helyett azonban ezúttal csak a zászlófelvonásra szólító kürtjel utolsó foszlányait sodorta feléjük a partról fújó gyenge szél. Ahogy beljebb hatoltak az öböl belsejében horgonyzó anyahajójuk, a „Gäa” felé, egyre nyomasztóbbá vált a csendesség. A levett sapkával ácsorgó néma matrózok felett egy addig sohasem látott piros-fehér-kék trikolórt lengetett a szél…

További információk: itt.

Csapatünnepe alkalmából ezúton köszöntjük partnerünk, a MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnokságát és teljes állományát!

1. ábra: A korábbi FRANZ I. utasszállító átépítésével létrehozott MÉSZÁROS hadigőzös a teljes Duna-folyam első géperejű folyami hadihajója, egyben egész Európa legelső felfegyverzett folyami gőzöse volt. 1848. július 25-én történt - átalakítást követő - átadásával kezdődött a magyar dunai géperejű hadihajózás története (rajz: Dr. Balogh Tamás © 2024).


A magyar hadihajós alakulat nemcsak a történetére lehet büszke, hiszen a jelene és a jövője is komoly eredményekre képesíti: a NATO európai szövetségesei körében fontos szakosodott és résképesség, mivel a Dunán, Európa második legnagyobb folyóján Magyarországtól felfelé sehol sincs rendszerben hadihajós alakulat, vagyis a felvízi NATO-tagországok területén átfolyó Duna-szakasz fegyveres védelmére is jelenleg egyedül Magyarország lehetne képes.

A MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred hadihajós alosztálya a Duna teljes szakaszán - a román Dunaflottillán kívül - az egyetlen olyan vízi fegyveres erő az Európai Unióban, amely a folyó védelmére rendelkezésre áll. Hiszen a németek, az osztrákok és a szlovákok is felszámolták a dunai hadihajós alakulataikat (Szerbia tekintélyes erővel rendelkezik, de nem EU-tag). Így az a kiáltó ellentmondás alakult ki, hogy a Duna egyfelől az európai közlekedési miniszterek 1994. évi krétai konferenciája óta kiemelt jelentőségű transzkontinentális fő közlekedési útvonal, másfelől szinte teljesen védtelen.

A magyar hadihajós alakulat tovább-fejlesztésével, valamint az Al-Duna fegyveres védelmét ellátó román fegyveres erőkkel való együttműködési képességek kialakításával azonban ez az ellentmondás feloldható lenne, s a magyar hadihajózás egy, a NATO és az EU keretén belül kifejezetten a Duna felső és középső szakaszának fegyveres védelmére létrehozott alakulattá válhatna, lehetővé téve a Duna - mint Európai nemzetközi fő közlekedési vízi út és a rajta bonyolódó kereskedelmi forgalom - biztonságának és védelmének garantálását.

A budapesti székhelyű NEMZETKÖZI DUNA BIZOTTSÁG mintájára (akár annak részeként, alárendeltségében) erre a célra egy DUNAI VÉDELMI TANÁCS létrehozása is lehetséges lenne, amelyben a Dunamenti államok, mint a közös dunai véderő fenntartói - donorállamai - vennének részt. Egy ilyen projektnek az lehetne a célja, hogy megalapozza egy közös dunai véderő fenntartásához szükséges közös infrastruktúra stratégiai, kommunikációs, utánpótlási, stb. elemeket (nem fegyverzet-beszerzést, illetve korszerűsítést - ezt továbbra is a tagállamok végeznék részben saját védelmi költségvetésük, részben a donorállamok felajánlásai, részben a tulajdonos tagállamok NATO szövetségesi felajánlási keretei terhére).

A magyar hadihajók külföldi útjainak az európai víziút-rendszer felhasználásával történő újra bevezetése az ehhez szükséges fizikai és képzési (navigációs, stb.) képességek rendelkezésre állását demonstrálná. Az ilyen típusú nemzetközi együttműködésnek így nemzetbiztonsági, biztonságpolitikai és nemzetgazdasági (diplomáciai, katonadiplomáciai és gazdaságdiplomáciai) szempontból előnyös hatásai is lehetnének, hiszen az EU-n belül a Duna-térségben közös katasztrófa- egyéb veszély-elhárítási műveletekben részt vevő alakulatok együttes munkája révén terjesztené a kölcsönös megértés szellemét, a javasolt alakulat létrehozása esetén pedig több szövetséges állam is érdekelt lehet a MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred jelenlegi hadihajóinak korszerűsítéséhez, élettartamuk meghosszabbításához, védelmi képességük fokozásához szükséges fejlesztések végrehajtásában vagy az ilyen fejlesztésekkel összefüggő hazai gyártókapacitások kialakításában (pl.: a franciák, akik a magyar hadihajózásnál rendszeresített NESTIN típusú aknamentesítő naszádok eredetijét gyártották). A Honvédségi eszközök felújításába (kormányzati döntés esetén) a szövetségesek bevonása a kapcsolatépítésen túl olyan haditechnikát, de főleg olyan gyártókapacitást is az országba vonzhat, amivel jelenleg nem rendelkezünk. A hadihajós alakulat rendszeres európai utazásai pedig "lobogómutatásként" szolgálhatnak, az évszázados katonai tradícióknak megfelelően (a magyar trikolór újra megjelenhetne Európa vizein - s azt magyar hadihajók hordoznák körbe).

Bővebben az alakulat és elődei történetéről:

A következő videóban: itt.

A következő tablósoron: itt.

A következő kiadványunk 62.-75. oldalán: itt.

A XIX.-XX. század fordulóján és az első világháborúban a LEITHA/LAJTA monitor kapcsán: itt.

A két világháború között és a második világháborúban: itt.



2. ábra: Az ország legszebb MÉSZÁROS-modellje, tagtársunk, Bechler József modellező mester alkotása, a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum Duna Múzeumában, Esztergomban. További részletek: itt.

A MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a társadalmi partnereivel közösen koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Hadikikötőben a magyar haditengerészekre és hősi halált halt tengerészekre emlékezve 2024. május 15-én.

Az eseményre a tradícióknak megfelelően a haditengerészek hagyományos emléknapján, az 1917-ben lefolyt otrantói ütközet évfordulóján került sor. Az eseményen az alakulat parancsnokságának meghívására a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubjának Hadihajós Tagozata (elnök: Hajdú Gábor ny.á. ezredes, az alakulat korábbi parancsnoka), a Magyar Tengerészek Egyesülete (elnök.: Rácz Zoltán tengerész gépüzemvezető) és a Személyhajósok Szövetsége (főtitkár: Figler Zoltán), a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (Csobay Balázs a rendőrkapitányság vezető-helyettese, a Közlekedéstudományi Egyesület Hajózási Tagozatának elnöke) mellett Egyesületünk képviselői (dr. Balogh Tamás elnök távollétében dr. Ákos György, a Hajózástörténeti Tagozat vezetője és dr. Margitay-Becht András a Hagyományőrző Tagozat tagja) vettek részt és helyezték el az emlékezés koszorúit. Az esemény ugyanakkor nemcsak az emlékezés, de az ismeretátadás célját is szolgálta, amennyiben a koszorúzást követően a honvéd kadétok is betekintést nyerhettek a tűzszerész és hadihajós katonák feladataiba.

További információk: itt és itt.

Fent: A megemlékezés résztvevői (fotó: dr. Ákos György)

Karády Anna 2021-2022 folyamán nem kevesebb, mint négy kötettel - három összefüggő regénnyel és egy, a regényfolyamhoz tartozó novellával - robbant be a hazai romantikus irodalom kortárs szerzőinek közösségébe. Az első kötet kiadása után saját kiadót alapított, s 2023-ban megjelent, illetve megjelenés előtt álló új romantikus regényeiben áttért a tengerészeti témák feldolgozására. Úgy tűnik, Magyarországon a tengerészeti vonatkozások regényes megjelenítése az írónők privilégiuma... Akárhogy is: őszinte örömmel számolunk be a legújabb erőfeszítésekről, melyek hozzájárulhatnak a magyar tengerhajózásra vonatkozó ismeretek terjesztéséhez, annál is inkább, mivel az írónő munkáját a hazai hajózástörténeti szakírók - Pelles Márton és Zsigmond Gábor mellett egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás - is támogatták. Erre tekintettel most a legújabb - várhatóan 2023. októberében megjelenő - kötete kapcsán kérdeztük az írónőt.

1. ábra: Karády Anna regényei.


TIT HMHE: Míg a 2021-2022 folyamán megjelent kötetek cselekménye számára a Balaton-part, addig a 2023-ban megjelent és megjelenés alatt álló két kötet számára a kiegyezést követő korszak, a "Boldog Békeidők" adriai tengerpartja és a világtengerek adják a hátteret. Honnan és miért jött a váltás igénye? 

K.A.: Már az első trilógia, "A füredi lány" cselekményében is a polgárlány és a nemes úr szerelme mellett az eltérő értékrendek és világlátás konfliktusa állt a központban, illetve az volt a fő kérdés, hogy a szerelem képes lehet-e áthidalni ezeket a konfliktusokat. A kétkötetes "Zserbó" sorozatban hasonló alapkonfliktus segít érzékeltetni az olvasókkal azt, hogy minden alkalommal, amikor két ember találkozik, óhatatlanul két önálló - és különböző - egzotikus világ találkozásáról van szó, amelyben a konvenciók és a szokások teremtette bármilyen hasonlóság is legfeljebb csak viszonylagos lehet, így végső soron a kapcsolatban résztvevők feladata a közös értelmezési tartomány kialakítása, ami még nagyobb feladat akkor, ha a résztvevők nem is ugyanazokat a szokásokat követik. A cselekményhez ezúttal közeget biztosító tengerhajózás világának megjelenítése innen nézve talán nem is olyan jelentős váltás, hiszen ennek a váltásnak pont ez a fő szerepe: az egzotikum (a megszokottól gyökeresen eltérő, más körülmények) jelenlétének hangsúlyozása. A mai Magyarország lakóitól ugyanis a Tenger - ha ez egyáltalán lehetséges - még távolabb esik, mint valaha. Úgy csodálkozunk rá tengerészeti örökségünkre, mintha minden részlete egy másik világból származna és nem is a saját örökségünk volna. Mindez ideális alaphelyzet annak átéléséhez, hogy egy kapcsolat - különösen egy a lélek legintimebb régióit megmozgató szerelmi kapcsolat - mindig alapvetően más ahhoz képest, ami hétköznapi, s amit megszoktunk.Az egzotikum ugyanakkor a regény szereplői számára is adottság: a női főszereplő Budapestről érkezik a tengerpartra, ahol soha korábban nem volt dolga, míg az ízig-vérig tengerész férfi főszereplő számára inkább a partra lépés az egzotikum. A tengerészet lovagkorába ágyazott történet szereplői számára tehát kezdettől fogva adott a helyzetük különlegességéből fakadó feszültség. Ezenkívül egy személyes motiváció is indokolta részemről a Császári és Királyi Haditengerészet megjelenítését a regényben. Már "A füredi lány"-sorozatban is kötelességemnek éreztem a Balatonfüred történetére vonatkozóan összegyűjtött információk hiteles átadását az érdeklődőknek. Ugyanez a lelkesedés hajtott akkor is, amikor a magyar tengerhajózás és a magyar részvételű tengeri hadihajózás történetével kapcsolatba kerültem: szerettem volna felhasználni a regényt arra, hogy a megjelenése révén is felhívja a figyelmet erre a mára csaknem teljesen elfeledett világra.

TIT HMHE: Akkor hát mi a történet műfaja? Történelmi regény, romantikus regény?

K.A.: A "Zserbó" első kötetének egyik olvasója hű leírását adta ennek, amikor "történelmi romantikus regényként" definiálta a kötetet. A cél valóban kettős: egyrészt és elsősorban ez egy szerelmi történet, másrészt az is feladata, hogy a lehetőségekhez képest hitelesen idézze fel az olvasók számára a kor és a hely hangulatát. Ezért is áll a kötetben a figyelmeztetés: "A történet fikció, de azt tudnunk kell, hogy bizonyos részek egyezése a valósággal nem pusztán a véletlen műve."

TIT HMHE: Mi hát a kor, a helyszín, s a cselekmény, amihez a tengerészet biztosít látványos hátteret?

K.A.: 1910-es évek, Adria, miközben a világ a Nagy Háború felé tart. Az abbáziai Gerbeaud cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka és báró Hollósy Ármin számára még sok meglepetést tartogat az élet, ám a háború előestéjén született szerelemre megpróbáltatások sora vár. A haditengerészeti mozgósítási parancs kiragadja a szerelmeseket az adriai szigetvilág édenkertjéből, hiszen a tengerésztisztet arra nevelték, hogy a kötelesség előbbre való, mint az élet. A nem várt események pedig összezúzzák az álmaikat. A századelőn játszódó történelmi romantikus regényben betekintést nyerhetünk a tengeri kikötők, világot járt tengerészek különös életébe, majd a huszadik század hajnalának legtündökölőbb éveit követően az Adria megmutatja viharosabb arcát is. A történet szerelemről, magányról, vágyról, és reményről szól miközben az ember létezésének gyakran ismételt kérdéseire keres választ: Azok vagyunk, akinek születtünk? Vagy inkább az határoz meg minket, hogy életünk során kikkel találkozunk? A történetben eközben életre kel az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi haditengerészete és megismerhetjük Őfelsége Zenta cirkálójának történetét is.

2. ábra: A "Zserbó" c. kötet előzéklapja.

TIT HMHE: Mi volt a munka legnehezebb része?

K.A.: Egyrészt a könyvben a történet bizonyos részei a főhősnő szemszögéből íródtak, így válnak ismertté, egyfajta belső monológként. Kihívást jelentett az, hogy ezeket a részeket zökkenőmentesen sikerüljön beilleszteni a cselekmény egészébe. Ennél jóval összetettebb feladatnak bizonyult azonban a történeti hitelesség biztosítása. Hiszen bár a cselekmény nagy vonalakban viszonylag hamar összeállt, a részletes kidolgozáshoz azonban nélkülözhetetlen volt a történeti hűség is. Ennek biztosításában volt segítségemre a kereskedelmi tengerészet történetének bemutatásában jelenleg aktív Pelles Márton-Zsigmond Gábor szerzőpáros és dr. Balogh Tamás, a cs. és kir. haditengerészeti vonatkozások, elsősorban a ZENTA cirkáló tekintetében.

TIT HMHE: Mikorra várható a kötet megjelenése?

K.A.: A tervek szerint a közeljövőben - 2023. október végén - már a könyvesboltokban találkozhatnak az olvasók a "Zserbó" szereplőinek történetét bemutató regény második kötetével.

Azok, akik a regény elolvasása mellett a magyar (hadi)tengerészet történetének további alapos tanulmányozásához is kedvet kaptak, Karády Anna az alábbi forrásokat ajánlja:

Pelles Márton és Zsigmond Gábor részéről:
A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története 1868-1921.
A modern Fiume születése 1868-1918 

Balogh Tamás részéről:
A TIT Hajózástörténeti, Modellező- és Hagyományőrző Egyesület kiállításai
Hajózástörténeti füzetek
Piros-Fehér-Piros a Sárga-tengeren
Hajózni szükséges - a magyar hadihajózás története
A National Geographic Magazainban megjelent cs. és kir. haditengerészeti tárgyú írások

Pelles Márton munkásságával összefüggő további információk itt.
Zsigmond Gábor munkásságával összefüggő további információk itt.
Balogh Tamás hajózástörténeti munkásságával összefüggő további információk itt és itt.

Az RTL Klub „Fókusz” c. műsorának 2023-07-12-i adása „Magyar roncskutató búvárok történetei” címmel közölt riport-műsort a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsaihoz Miklós Tamás által vezetett 2023. évi expedíció kapcsán (a cirkáló roncsait első ízben 2008-2011 között kutatta Czakó László, akinek munkáját fia, Czakó Ádám 2013-ban folytatta). A műsorban a 2023. évi expedíció vezetője, Miklós Tamás és merülőtársa, Farkas Zsolt mellett nyilatkozott egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás is, aki a 2008. és 2011. évi expedíciók történeti-műszaki szakértőjeként kapcsolódott be a kutatásba. A műsor elérhető: itt.

További információk:

1) A 2008. évi expedícióról Egyesületünk Hírlevele 2008/1-2. számának 10-15. oldalán: itt.

2) A 2009. évi expedícióról Czakó Lászlótól az "Örvények titkai" c. búvárrégész blog 2009. május 14-i posztjában: itt.

3) A 2011. júniusi expedícióról Czakó Lászlótól a "Búvárinfo" c. weboldal 2011. szeptember-októberi számában: itt.

4) A 2013. évi expedícióról Balogh Tamástól Egyesületünk honlapján és Czakó Ádámtól a "Karsztvíz Sportegyesület" weboldalán.

5) Balogh Tamásnak a hajó történetét feldolgozó kéziratáról: itt, s az osztrák-magyar hadihajózási könyvsorozatában a cirkáló testvérhajója, a KAISERIN ELISABETH történetéről megjelent kötetéről: itt.

A Honvédelmi Miniszter 55/2022. (XII. 28.) HM utasítása szerint 2023. január 1-től a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred neve MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezredre (rövid neve: MH 1. tűsz. és foő. e.) módosult. A rendelkezés nyomán az alakulat 2023. március 1-én - a jogelőd alakulat, a m. kir. Folyamőrség megalakulásának 102. évfordulóján - ünnepi ezredsorakozót tart, melyen első ízben lesz látható Egyesületünknek az alakulattal együttműködésben kialakított új vándorkiállítása, amely "A Magyar Királyi Folyamőrség és a m. kir. Honvéd Folyamerők" címet viseli. Az új kiállítás bemutatása nemcsak az alakulat névváltozása kapcsán idézi fel a történelmi előzményeket, de egyúttal az idén 175. éves magyar honvéd folyami hadihajózás hagyományai előtt is tiszteleg.


A kiállítás anyaga több egyedi tárgyi emlék, archív képanyag és papírrégiség segítségével eleveníti fel a két világháború közötti átmeneti korszakot és a második világháború pusztító dúlását. Ennek során bemutatja az alakulat keletkezésének körülményeit, kitér a köznyelvben gyakran összemosott két alakulat - a Folyamőrség és a Folyamerők - rendeltetésének, szervezetének és működésének hasonlóságaira és különbségeire, bepillantást enged a két alakulat hétköznapjaiba és a folyamerők háborús alkalmazásába.

A kiállítást kísérő egyedi tablósor az áttekintést megkönnyítő olyan összeállításokat is közöl, amelyek a gyakran változó összetételű hadihajós alakulatok elnevezését és fennállásának idejét, a tengeri és a folyami hadihajózás viszonyát, illetve a folyamőrség és a folyamerők tagozódását szemléltetik, s eddig még nem voltak láthatók.



A tárlaton a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred Egyesületünk közreműködésével kialakított csapattörténeti gyűjteménye tárgyai és modellezőink alkotásai mellett megtekinthetők a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményébe tartozó olyan egyes becses relikviák is, mint például a DEBRECEN (ex-LACHS) őrnaszád parancsnoki lengője, amelyet az 1944. november 25-én a Csepel-szigeten előretörő szovjet páncélosokkal vívott ütközetben viselt, amikor is találatot kapott, s az 1620 fkm-szelvényben megfeneklett és kiégett.


A 2023. március 1-én megnyíló tárlat vándorkiállításként - a tervek, s a korábbi évek gyakorlata szerint - az ország több pontján is bemutatkozik. A bemutatók helyszínéről és időpontjáról a szervezőkkel való egyeztetés eredményei alapján rendszeresen tájékoztatjuk az érdeklődőket.

2022 november 4-én 13:00 órakor az egykori ÓBUDAI TENGERÉSZLAKTANYA emléktáblájánál tisztelettel emlékezünk az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének itt állomásozó dunai részlege, a BUDAPESTI TENGERÉSZKÜLÖNÍTMÉNY, a Cs. és Kir. DUNAFLOTTILLA tengerészeire. 1918-tól 1953-ig ez az épület a mindenkori MAGYAR FOLYAMI HADIHAJÓZÁS laktanyája volt. A 83 év alatt itt szolgálókat a szakértelem, a hűség, és a bátorság jellemezte. Tisztelettel őrizzük emléküket! Várunk Mindenkit Szeretettel! (MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, TIT HMHE, MATE)

A budapesti ünnepséget követően 2022. november 5-én, szombaton 10:00 órai kezdettel kerül sor Erdőbényén Lucich Károly ellentengernagy és Ferenci Béla altábornagy síremlékének megkoszorúzására.

LUCICH Károly ellentengernagy 1868. március 10-én született Pozsonyban. A városi főgimnázium elvégzése után beiratkozott a fiumei Haditengerészeti Akadémiára. 1888. július 1-jén lépett szolgálatba, mint 2. osztályú tengerészkadét. A SAIDA csavaros korvettre hajózott be, amellyel transzóceáni utat tett Indiába és Észak-Amerikába, majd a Tengerészhadtestnél és a Polai Kikötőparancsnokságnál teljesített parti szolgálatot. 1891. május 1-jén sorhajózászlóssá nevezték ki. A torpedótiszti tanfolyam elvégzése után több torpedóhajón szolgált. 1896-ban, a budapesti Ezredévi Kiállításon a kiállítótér felügyeleti szolgálatát látta el. 1898. május 1-jén 2. osztályú hadnaggyá léptették elő. Ezt követően a FRUNDSBERG csavaros korvetten, a Hadügyminisztérium Haditengerészeti Szekciójának elnöki irodáján, majd 1900. július 21-től az ASPERN cirkálón szolgált, és részt vett a kínai boxerlázadás leverésében. 1901. január 1-jén 1. osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő. 1902-től 1906-ig a cs. és kir. Dunaflottillánál töltött be különböző beosztásokat. 1906-tól 1912-ig - rövid megszakításokkal - ismét a Haditengerészeti Szekciónál tevékenykedett, ahol részt vett a haditengerészeti költségvetés előkészítésében és a parlamenti delegációkkal való tárgyalásokon. 1909. november 1-jén korvettkapitányi, 1912. november 1-jén fregattkapitányi kinevezést kapott. 1912. december 8-án vette át a LACROMA uralkodói jacht, 1913. május 13-án pedig a BABENBERG csatahajó parancsnokságát. Ezt követte a polai Kikötőtengernagyi Hivatal és a Pola Tengerészeti Arzenál parancsnoki beosztása, mielőtt 1913. augusztus 4-én újra átvette az ASPERN cirkáló parancsnokságát. 1914. május 1-én sorhajókapitánnyá léptették elő. Nem sokkal a világháború kitörése után (amikor ismét az elnöki hivatalban volt) 1914. október 2-án vette át a Dunaflottilla irányítását Wulff Olaftól. Személyesen részt vett számos flottilla-hadműveletben, 1914. november 10-én pedig megkapta a Lombard Vaskorona rend 3. osztályát (elsőként a haditengerésztisztek közül). Több éves sikeres dunai parancsnokság után visszahívták. 1917. december 13-án vette át a HABSBURG csatahajó parancsnokságát. 1918. február 16-án ismét a polai Kikötőtegernagyi Hivatalhoz került, 1918. május 6-án pedig újra a polai Haditengerészeti Arzenál élére került, ezúttal parancsnokhelyettesként. 1918. június 22-én átvette a Fiumei Tengerkerület parancsnokságát és ebben a beosztásban maradt a háború végéig. 1918. november 1-jén kinevezték ellentengernaggyá. A Fiumét megszálló olasz hatóságok kiutasították, ezért Budapestre költözött, ahol nyugalmazott tengernagyként élt. 1921. augusztus 26-án reaktiválták: a budapesti Hadtörténeti Múzeum vezetését vette át. Ezt a beosztást 1924. január 11-ig töltötte be, majd a Magyar Királyi Folyamerők vezér-főkapitányává nevezték ki. Ezt követően Habsburg József főherceg udvarmestereként dolgozott 1940-ig. Budapesti lakását 1949-ben kisajátították, kényszerlakhelyéül Erdőbényét jelölték ki, ahol 1952. március 12-én sanyarú körülmények között halt meg. Emlékére tagtársunk, Dr. Margitay-Becht András kezdeményezésére állítottak emlékművet kitelepítésének helyszínén, ahol a Magyar Honvédség jelenlegi folyami fegyveres erőinek és a hajózástörténeti hagyományőrző szervezetek képviselői minden évben rendszeresen megemlékeznek a folyami fegyveres erők Erdőbényén nyugvó egykori parancsnokai, Lucich Károly és Ferenci Béla tevékenységéről.

FERENCZI Béla altábornagy 1857. február 21-én született Erdőbényén. 1875-ben végzett a fiumei Haditengerészeti Akadémián. A tizenkilenc évig tartó haditengerész pályafutása során többek között részt vett a Dandolo korvett brazíliai és észak-amerikai missziós utazásán, a Donau korvett gyakorlóútján a Földközi tengeren, szolgált a Kerka ágyúnaszádon és a Habsburg páncélos fregatton. 1894-ben átlépett a Magyar Királyi Honvédségbe, majd 1903-ban lett a Ludovika Akadémia tiszti tanfolyamának parancsnoka, a Katonai Becsületügyi Tanács, és a Katonatudományi Egylet elnöke. A világháborúban betegsége miatt már nem vett részt, 1918.április 8-án, Sátoraljaújhelyen hunyt el, szülei mellé temették az erdőbényei református temetőbe.