2025. november 18-án, a Szegedi Tudományegyetem Őszi Fesztiválja keretében került megrendezésre a 110. éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajó és magyar részvétellel zajló kutatása 30 évét bemutató hajózástörténeti előadás, beszélgetés és kiállítás, melynek keretében egyesületünk elnöke, s a helyszíni búvárrégészeti- és a történeti háttérkutatásokban résztvevő szegedi búvárok idézték fel élményeiket, s a kísérő kamarakiállítás modelljeinek alkotója avatta be a hallgatóságot a műhelytitkokba.
1. ábra: A rendezvény plakátja (dr. Balogh Tamás rajzának felhasználásával készítette: Szabó Adrienne).
Dr. Balogh Tamás - aki egyesületünk mellett a Magyar Búvár Szakszövetséget képviselte a rendezvényen - bevezető előadásában áttekintést adott a csatahajó jelentőségéről és magyar részvételű kutatásának három évtizedet felölelő időszakának egyes periódusairól. Az előadó elmondta, hogy a rendezvény illeszkedik a Magyar Búvár Szakszövetség azon kezdeményezéséhez, amelyet 2025. augusztus 20-án hirdetett meg a SZENT ISTVÁN csatahajóra emlékező, a Szent István napi országos rendezvények részeként megtartott, több helyszínt érintő egész napos programsorozata keretében, amely kezdeményezés a csatahajónál végrehajtott magyar szervezésű/vezetésű, illetve magyar részvéteű expedíciók eseményeit és eredményeit igyekszik bemutatni az érdeklődőknek országszerte, az adott térségben élő búvárok bevonásával. Az augusztus 20-i első alkalommal a kutatás három évtizedének három kutatási periódusában meghatározó expedíció-vezetők mutatták be tevékenységket, a mostani szegedi rendezvény pedig az első abban a sorozatban, amikor az ország egyes régióiban élő búvárok gazdagítják a kutatásra vonatkozó ismereteket személyes tapasztalataik megosztásával.
A bevezetőt követően a megjelent szegedi búvárok - Gajó Gusztáv, Pintér Tibor és prof. dr. Rovó László - osztották meg személyes emlékeiket a résztvevőkkel.
2. ábra: Újra együtt a szegedi búvárok. Balról jobbra: Gajó Gusztáv, prof. dr. Rovó László, Pintér Tibor.
Gajó Gusztáv elmondta, hogy a SZENT ISTVÁN roncsainak merülése annyira újdonságot jelentő vállalkozás volt az 1990-es évek Magyarországán, hogy az akkori Magyar Búvárszövetség felhívására csak az ország legjobb búvrai jelentkezhettek, akiknek a felkészültségét és a felszerelését a szövetség külön vizsgálatnak vetette alá és csak olyanok vehettek részt az expedíciókon, akiknek a tudása és az eszközei kifogástalan állapotban voltak. Szegedi búvároktatóként neki is a teljes felszerelését Budapestre kellett szállítania minőségi vizsgálatra. Az óvatosság mindenesetre indokolt volt, hiszen a kutatás legnagyobb kihívását a mélység jelentette, amennyiben a sűrített levegővel történő merülés biztonságos tartománya kedvtelési búvároknak 40 m, az ennél nagyobb - a felkészült ipari/technikai búvárok számára még megközelíthető - mélység ugyanis jelentős kockázatokat rejt: A levegő sűrűsége a nyomás emelkedésével nő, ami megnehezíti a légzést, csökkenti a légzési hatékonyságot és szén-dioxid felhalmozódást okozhat a szervezetben. A megnövekedett nyomás miatt 30 m-es mélység alatt a nitrogén alkoholos állapotra emlékeztető bódító hatása (nitrogén narkózis) is érvényesül, ami rontja az ítélőképességet és a koordinációt, szélsőséges esetben életveszélyt okozva. A mélység további növekedésével az oxigén parciális nyomása is emelkedik. Kb. 60 m-es mélységben a sűrített levegőben lévő oxigén parciális nyomása eléri azt a szintet (1,6 bar), ahol akut központi idegrendszeri oxigénmérgezést (toxicitás) okozhat, ami görcsrohamokhoz és fulladáshoz vezethet a víz alatt. Mivel a SZENT ISTVÁN roncsai 66 m-nél is mélyebben fekszenek, az 1990-es évek expedíciói a végsőkig igénybe vették a búvárok állóképességét. Ehhez képest különlegesen fontos tény, hogy halálos baleset nem történt, noha két baleset is történt a kutatás-sorozat idején. Személyes élményeinek felidézése végén Gajó Gusztán megmutatta a hallgatóságnak azt, az expedíció résztvevői számára palackozott pezsgőt, amelyet - még ma is bontatlanul - őriz.
3. ábra: Gajó Gusztáv és a bontatlan SZENT ISTVÁN-pezsgő, valamint gyűjteményének becses tárgya: egy Szegedre feladott képeslap, a világháborúban aknára futott és elsüllyedt BARON GAUTSCH osztrák-magyar személyszállító gőzhajóról.
Pintér Tibor, megosztotta a résztvevőkkel a SZENT ISTVÁN kutatásának helytörténeti vonatkozásait, felidézve, hogy Csepregi Oszkár, a Magyar Búvárszövetség akkori elnöke felkérésére hogyan lépett kapcsolatba a szegedi Szent Miklós szerb ortodox templom pópájájával, Gájity Branyiszlávval, hogy a csatahajó 7 szegedi tengerésze közül a szerb családból származó Pintér Ferenc - a csatahajó írnoka - által a szerencsés megmenekülése emlékére a templomnak adományozott emlékhorgony (a csatahajó horgonyának alpakkából készült kicsinyített mása) hollétéről tudakozódjon. Pintér Ferenc kis híján elsüllyedt a hajóval, mert a megdőlt helyzetű hadihajó orrfedélzetén segített a vontatókötél fedélzetre hozatalában, amikor a sérült hadihajó tisztjei úgy vélték, hogy van még esély partközelbe vontatni a sebesült óriást. Hanem, ahogy egyre jobban megdőlt a süllyedő hajó, a ferde fedélzeten amúgy is bizonytalanul álló horgonyláncok oldalra csúsztak, ledöntve lábukról az utjukban állókat, köztük Pintért is, aki a lánc alá szorult. A horgonylánc által a fedélzethez szegezve már épp felkészült rá, hogy a hajóval együtt süllyedjen el, amikor egy hirtelen támadt szélroham megbillentette a hajót, a lánc megmozdult, Pintér Ferenc pedig sietve kibújt alóla. A súlyos lánc nyomát élete végéig viselte a bokáján... Szegedre hazatérve a horgony alpakkából készült ezüstözött mását ajándékozta templomának szerencsés megmenekülése emlékére. Pintér a két vikágháború közötti Magyarország egyik bűnügyi szenzációjának főszereplőjévé vált, mint a férfi ruhában járó, férfi módra élő, női sorozatgyilkos Rieger Pálné, alias "Pipás Pista" kilétét felfedő rendőrnyomozó. A horgony később a csatahajónak és a roncsai feltárásának emléket állító kamarakiállításba került a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületébe, Budapestre. A kiállítást azóta lebontották, már az épület sem a múzeumé: a Honvédelmi Minisztérium költözött a helyére. A horgony hollétéről pedig azóta sajnálatosan nincs semmi hír...
4. ábra: Prof. Dr. Rovó László, Mácsai Endre és Pintér Tibor dr. Hüvös Ferenc modelljén a csatahajó taterkélyét szemlélik, ahol a búvárok a csatahajó névbetűit tisztították, s ahol Czakó Lászlót segítették a hajóroncsba történő behatolás előkészítésénél és végrehajtásánál.
Prof. Dr. Rovó László: Az egyetem rektora személyes élményeit megosztva elmondta, hogy jóleső nosztalgiával tekint vissza a kilencvenes években végrehajtott expedíciókra. Egyrészt a harmincas éveiben járó fiatal búvárként ez páratlan élményt jelentett a számára, másrészt belépőt biztosított neki az osztrák-magyar hadihajók roncsait kutató búvárok világába, akikkel a későbbiekben - a kétezres évek elején - több más roncs feltárásában iis közreműködhetett, "A Monarchia hajóroncsai" c. dokumentumfilm-sorozat forgatása során. A Gajó Gusztáv tanítványaként búvárvizsgát tett orvos felidézte, hogy milyen elementáris erővel hatott rá az az érzés, ami a kilencvenes évek Magyarországát általában jellemezte, s az expedíció résztvevőit is egytől-egyig áthatotta. Annak az érzése tudniillik, hogy most valami nagyszerű dolog történik, olyasmi, amire korábban még nem volt példa. Részben ez a felfokozott érzelmi állapot - pontosabban a roncsmerülések befejeztését követő hiánya - is hozzájárult ahhoz, hogy rendszeres, aktív búvártevékenysége azóta véget ért. Pedig annak idején - az 1997-es expedíciókon - a búvárszakmai feladatok elvégzésén túl még az is a feladatai közé tartozott, hogy a csatahajó roncsainál, a mélyben készült víz alatti fényképfelvételeken az arányokat jelző "modulorként", illetve a búvártevékenységet szemléltető fényképek modelljeként tevékenykedjen. Azért, hogy ezek a képek biztosan jól sikerüljenek, még egy rikító sárga búváröltözéket is be kellett szereznie Ausztriából, ami akkoriban nem tartozott a legmagátólértetődőbb vállalkozások közé. Az 5 mm vastag neoprén száraz-ruha mindazonáltal jó szolgálatot tett a csaknem 70 m mélyen alig 8 fokosra hűlt vízben. Rovó László felidézte, hogy egy alkalommal a fotósa arra kérte, hogy ússzon olyan közel a kettétört hajó elülső lövegtornyát kiszolgáló lőszerraktárból kiszóródott 30,5 cm-es páncéltörő gárnátokhoz, amilyen közel csak tud. Bár Gajó Gusztáv nagyon előzékenyen kijelentette, hogy az expedíciókra csak az ország legjobb búvárai jelentkezhettek, Rovó László elárulta, hogy utólag visszatekintve bizony igencsak kockázatosnak tartja az akkori műveletet, amelyet félelem nélkül teljesített az akkor már nyolcvan éve a tenger mélyén heverő tüzérségi lőszerek garmadája felett.
Dr. Hüvös Ferenc közjegyző, szegedi modellező, egyesületünk tagja, a hajómodellsport többszörös világbajnoka, felszólalásában az általa alkotott hajómodellekről beszélt, bemutatva a rögtönzött kiállításra magával hozott négy különböző osztrák-magyar csatahajótípust. Ezek a modellek azt szemléltetik, hogy a Monarchia területén hogyan fejlődött, honnan hová jutott el a csatahajóépítés, amíg a SZENT ISTVÁN felépülhetett. Az azonos méretarányban épült modellek garantálják, hogy a nézők elképzelhessék az eredeti hajók közötti méretbeli különbségeket, a modellek különböző felfestése pedig a Monarchia haditengerészeti koncepcióinak változását tükrözi: A XIX, század végén uralkodó elegáns, de nagyon feltűnő fekete-fehér-szalmasárga - ún.: "viktoriánus" - felfestést a praktikusabb álcázószínek követték. 1908-tól a partvédelmi doktrínának megfelelő olívzöld felfestés, (amely az olajfákkal borított part hátterébe jobban beolvadó hadihajók bemérését nehezítette az ellenséges hajók tüzérsége számára) és az 1914-től alkalmazott nyílt tengeri szürkéskék felfestés, amely az ég és a tenger horizonton egybemosódó, bizonytalan határán segítette a hadihajók álcázását.
5. ábra: Dr. Hüvös Ferenc (zakóban, középen) és modelljei az érdeklődők gyűrűjében, a helyszínen rögtönzött kiállításban (tablók: dr. Balogh Tamás, modellek: dr. Hüvös Ferenc).
Az est végén a közönség fordult kérdéseivel az előadókhoz. Külön tisztesség, hogy az előadást megtisztelték jelenlétükkel a hazai búvárkodás olyan szereplői, mint Csepregi Oszkár és Mácsai Endre, vagy olyan kiválóságok, mint Pintér Ferenc unokái, akik utóbb felidézték, hogy gyermekkorukban a nagypapájuk hogyan mesélt nekik a süllyedő csatahajón átélt viszontgaságokról. A rendezvényt a közönség rendkívüli érdeklődésével tűntette ki, amit jól jelzett hogy a 60 fős előadóteremben a szervezőknek pótszékeket kellett biztosítani ahhoz, hogy minden megjelent érdeklődő helyet foglalhasson. Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek - elsősorban a kiváló szegedi búvároknak - nagyszerű történeteikért és a lehetőségért, hogy együtt ünnepelhettük a SZENT ISTVÁN csatahajó szolgálatba helyezésének 110. és magyar részvételű kutatásának 30. évfordulóját!
Utolsó kommentek