Felkerült a frissített eseménynaptár honlapunkra, benne az összes jelenleg ismert egyesületi programmal. Kérjük a tagokat, hogy ha hibát találnak a naptárban azt jelezni szíveskedjenek!
Frissített 2013-as eseménynaptár honlapunkon
2013.02.28. 22:05 TIT HMHE
Szólj hozzá!
Címkék: eseménynaptár tit hmhe
Egy esztendeje süllyedt el a SZŐKE TISZA
2013.02.26. 21:37 Doki
Az évfordulón kötelességünknek tartjuk, hogy visszatekintve egyfajta értékelést adjunk, valamint, hogy képet adjunk az érdeklődőknek a jelenlegi helyzetről és azokról a körülményekről, amelyek a lehetséges jövőt befolyásolhatják.
2012. október 1-én adtunk hírt utoljára a SZŐKE TISZA gőzösről. Akkor a bontás megkezdéséről számolhattunk be, amely mára – sajnálatos módon – csaknem a végére ért. A hajótest ugyan még egyben van, de bontás közben a fő kereszttartókat átvágták, ezért (a megfelelő torziós mérések hiányában) egyelőre nem lehet kizárni, hogy a ferde rézsűn ülő hajótest megcsavarodott (a hajótestek csavarodása nem javítható sérülés).
A mai napig nincsenek meg azok a mérések, amelyeket egyesületünk kezdettől fogva szorgalmazott: nincsenek lemezvastagság-mérési adatok, nincsenek a szerkezeti elemeken (bordákon, hossztartókon, stb.) elvégzett anyagvastagság-mérési adatok, nincsen a jövedelem-termelő képességet vizsgáló üzleti terv. Ezen adatok ismerete nélkül a hajó sorsáról sem szabadott volna dönteni (pláne nem lehetett volna engedélyt adni a lebontására).
Ráadásul a maradék további sorsa is alapvetően ugyanezektől az adatoktól függ (nélkülük még a kiemelést sem lehet megtervezni – nem lehet megválaszolni például olyan egyszerű kérdéseket, mint, hogy hol, mely pontokon kezdhetik emelni a hajót a darukkal, stb.)! Vagyis azzal, hogy soha, senki nem végeztette el ezeket a méréseket, végeredményben nem nyertek semmit, mert – ha meg akarják menteni a hajót – változatlanul ugyanezeket a méréseket kell elvégezni. Épp’ csak mára már lebontották a hajó nagy részét (vagyis sokkal kevesebb az, ami még megmenthető)!
Ebből a szempontból az elmúlt egy évben egyesületünk által a hajó érdekében végzett tevékenységek jórészt eredménytelenek maradtak (illetve csak pillanatnyi eredményeket értünk el, amelyek a végeredményt azonban – sajnos – nem befolyásolták). Rajtunk kívül is sokan és sokszor foglalkoztak a hajóval – ám a leginkább virtuálisan (az internet kínálta eszközökkel – tényleges tevékenység helyett csupán gondolataikat, véleményüket megfogalmazva). Ez önmagában nem lett volna baj, sőt! Akár annak a civil összefogásnak is a katalizátora lehetett volna, amelyet a tűzvészben leégett angol CUTTY SARK példaszerű felújítása kapcsán vizionáltunk már a kezdet kezdetén. Értelmes párbeszédre azonban – kevés kivételtől eltekintve – sajnos a készség és a képesség is hiányzott….
Eközben a mai napig nem tisztázott, hogy mi okozta tulajdonképpen a hajó elsüllyedését. A süllyedés helyszínén működő kikötő üzemeltetőjének hivatalos magyarázata szerint: a hajótest oldalát a jég nyomta be. Ezzel a magyarázattal azonban egyszerre több probléma is van: egyrészt – amint azt Kárpáti Zoltán kimutatta - február 26-án olvadt és nem fagyott! Másrészt a hajótestet átvizsgáló búvárok sehol sem találtak a hajótest oldalán a jég szorításából eredő lékesedésre utaló sérüléseket.
Valószínűbb tehát az a Portás Csabától származó magyarázat, amely szerint – ha a fagyás okozta a bajt – a jégszekrény fagyásos sérülése miatt indult meg a hajót végül is elárasztó szivárgás. Bánsági Ferenc egyértelműen leírta, hogy a kondenzátor-szívócsonk vagy egyéb víz alatti kimenő csővezetékek jégszekrény-fagyása hogyan okozhatta a hajó elsüllyedését. A gőzhajók víz alatti drenage-rendszerének (azaz csőhálózatának) kimenő-, illetve beeresztő vezetékeit a téli ún. „hidegreállítások” alkalmával rendszeresen fagymentesítik. Ehhez a többállású váltócsapoknál megbontják a vezetékeket és igyekeznek minél több, az üreges részeket kitöltő, gépzsírral át-itatott kenderkóc-gombócot a csövekbe tömni, annak megakadályozására, hogy a csőben jég képződhessen, ami szétrepeszthetné az öntvényházakat és csöveket. A hajó 1975-ben elvégzett utolsó „hidegre állítása” óta ezek a víz alatti részeken elhelyezett fagybiztosító dugók funkciójukat veszthették (a zsír-kóc keverékből álló „dugó” ugyanis néhány év alatt magától emulgeálódik). Így a „fagyásos magyarázat” nem kizárható (helytállóságát azonban csak – a jelenleg még víz alatt álló – jégszekrények átvizsgálása bizonyíthatja). Addig ismét csak az a „baj”, hogy a kérdéses napon nem fagyott, hanem olvadt…
A harmadik lehetséges süllyedési ok sokkal prózaibb (Balogh Tamás, 2012. április 28.): a hajón a matrózszállás ablakai tárva-nyitva voltak (törés vagy hiány miatt). Így, amikor a hajót a partközelbe (sekély vízbe) vontatták (!), apadáskor kifutott alóla a víz és a test leült a rézsűre, majd a saját súlya miatt beleragadt az iszapba, az újabb vízszint-emelkedésnél a Tisza vize már nem tudta felemelni, hanem a nyitott ablakokon keresztül egyszerűen elárasztotta. A hajó süllyedéséhez eszerint nem kell se jég, se lék. Attól függetlenül is el tudott süllyedni... Ez pedig már egészen más kérdés, hiszen nem játszik benne szerepet a véletlen. Egy kikötő üzemeltetésének ugyanis egyértelmű felelősségi szabályai vannak. A már elsüllyedt, a részűn ülő hajón természetesen ezután is bekövetkezhetett lékesedés (akár a sikertelen felúsztatáskor végrehajtott emelés és visszazuhanás közben szerzett, akár más októl bekövetkezett szerkezeti deformáció miatt).
Akárhogy is, a bontás eddig nem járt azzal az eredménnyel, hogy kiderülhetett volna: pontosan milyen körülmények is vezettek a hajó elsüllyedéséhez. A bontási munkák megkezdése óta eltelt idő történéseit röviden az alábbiakban foglaljuk össze:
2012. szeptember 26-án megkezdődtek és november közepéig akadálytalanul folytak a bontási munkálatok.
2012. november 16-án azonban Ráday Mihály eredményes kezdeményezésére a kormány arról döntött, hogy esetlegesen újra megvizsgálja a megmentésének lehetőségeit. (Érdemes emlékezni rá: a SZŐKE TISZA kapcsán az állam 2012-ben elállt az elővásárlási jogától, amit augusztus 18-án a Délmagyarország c. szegedi napilap is megírt). A bontási munkák mindenesetre november 18-án leálltak, s a hajóhoz azóta sem nyúlt senki.
2012. december 12-én a Kormány a SZŐKE TISZA (pontosabban a júliusi elállás miatt szeptember-november folyamán a bontással jócskán megrongált maradék) megvásárlásáról tárgyalt. A döntést tartalmazó kormányhatározatot azóta sem hirdették ki.
2013. február 10-én Kerényi Imre az ECHO TV-ben (a http://www2.echotv.hu/videotar.html?mm_id
=66&v_id=18017 linkről letölthető felvétel 46:00 percétől) a következőket nyilatkozta (az elhangzott élőbeszéd szó szerinti leirata): „lehet, hogy az Erzsébet-kikötőben 2014. március-áprilisában – a választások előtt, amikor átadjuk ezt az épületet – meg fog jelenni a SZŐKE TISZA. […] most van egy komoly innovációs kísérlet a visszamentésére. Hogy állóhajó lesz vagy mozgó hajó, azt még nem tudjuk, de valahogy ott lenne.[…] ha állóhajó lesz, akkor egy operett-fellegvár lenne […] az operett hungarikum, … amelyet megpróbálunk bevinni ebbe a SZŐKE TISZA hajóba”.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a hajó további sorsa még mindig nyitott. Bár ismereteink szerint a felújítás módjára, a hajó tervezett jövőbeli funkciójára nézve eddig még nem született döntés, őszintén és töretlenül reméljük, hogy a hajó további sorsát – a lehetőségeket pontosan feltérképezve – a rangjához és történelme által determinált eszmei értékéhez méltó módon alakítják majd.
Szólj hozzá!
Címkék: szoke tisza
"Innováció az osztrák-magyar haditengerészetben" tablók és fényképek
2013.02.25. 23:26 TIT HMHE
Korábban bejelentett "Innováció az osztrák-magyar haditengerészetben" című kiállításunk megnyitója sikeresen lezajlott február 21-én. Az egyesületi honlapunkon található kiállítási lap pedig a tárlatnak helyt adó Óbudai Egyetem weblapján írt cikkekkel, illetve az Egyetem fotósa által készített fényképekkel, valamint a kiállított tablók letölthető verziójával bővült.
Szólj hozzá!
Címkék: kiállítás
MEGHÍVÓ - kiállítás ajánló
2013.02.20. 21:37 Doki
Február 21-én 13:00 órai kezdettel kerül sor egyesületünk "Innováció az osztrák-magyar haditengerészetben" című új időszaki kiállításának megnyitójára az Óbudai Egyetem központi épületének aulájában (1034 Budapest, Bécsi út 96/B).
A kiállítás egyesületünk tagja, Lehóczky Zoltán (honlapunk webmestere, az egyetem hallgatója) kezdeményezésére és közreműködésével, az egyesületi tagok támogatásával valósult meg. A kiállításnak otthont adó egyetem profiljával összhangban a tárlat az osztrák-magyar haditengerészet történetéből (az ehhez történelmileg kapcsolódó későbbi magyar hajózásra is kitekintéssel) elsősorban olyan témákat emel ki, amelyeknél az innováció játszotta a főszerepet (pl.: a torpedó kifejlesztése, stb.).
A kiállítás egyesületünk életében is egyfajta innovációt valósít meg, amennyiben a bemutatott tárgyi anyagot első ízben kísérik olyan tablók, amelyek kép- és szöveganyagát a befogadó közönség (az egyetmi tanítás rövid szüneteiben az aulán áthaladó diákság) lehetőségeire tekintettel jelentősen mérsékeltük, elsősorban a figyelemfelhívás és az érzékenyítés eszközeinek (vagyis csaupán az elsődleges, de nem kizárólagos információforrásnak) tekintve a tablókat. Nem törekedtünk tehát egyetlen tablón a témáról elérhető információk teljességének átadására. Ehelyett azoknak, akikben sikerült felkelteni a tengerészet iránti érdeklődést, a további információszerzés lehetőségét a korszerű, gyors válaszidejű (QR) mobilkódokkal biztosítottuk, amelyeket most először állítottunk egyesületünk ismeretterjesztő tevékenységének szolgálatába (a QR-kódokról bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/QR-kód).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a megnyitón!
A kiállítás az egyetem nyitvatartási idejében megtekinthető.
Szólj hozzá!
Címkék: kiállítás haditengerészet óbudai egyetem haditengerészetünk Innováció az osztrák magyar haditengerészetben
"Innováció az osztrák-magyar haditengerészetben" kiállítás az Óbudai Egyetemen
2013.02.16. 22:19 HuPiedone
Február 21-én 13 órakor lesz "Innováció az osztrák-magyar haditengerészetben" című kiállításunk megnyitója, melynek az Óbudai Egyetem központi épületének aulája (1034 Budapest, Bécsi út 96/B) ad otthont.
A kiállítás olyan témákat emel ki az osztrák-magyar haditengerészet történetéből (kitekintéssel az ehhez történelmileg kapcsolódó későbbi magyar hajózásra), melyeknél az innováció játszotta a főszerepet (például a sarkköri expedíciók vagy a torpedó kifejlesztése).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a megnyitón! A kiállítás az egyetem nyitvatartási idejében egyébként is megtekinthető.
Szólj hozzá!
Címkék: kiállítás óbudai egyetem Innováció az osztrák magyar haditengerészetben Magyar hajózás
Hajózástörténeti Közlemények 2012/2
2013.02.03. 13:31 Rikkudo
Megjelent egyesületünk folyóiratának legújabb száma. A tartalomból:
Dr.. Balogh Tamás:
K.u.K. Yachtgeschwader
A cs. és kir Jachtraj - a cs. és kir. Haditengerészet sporthajó-különítményének története
Bánsági Andor:
A LOLIGO, avagy egy elfeledett kísérleti tengeralattjáró
Veperdi András:
Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XV.
Szólj hozzá!
Címkék: veperdi andrás balogh tamás bánsági andor hajózástörténeti közlemények
Előadás a BBC History Club-ban
2013.01.27. 01:51 Doki
2013. januárjában a BBC History Magyazin az otrantói ütközettel foglalkozott (szerző: dr. Balogh Tamás). Ami a cikkből kimaradt, annak nyilvános előadás keretében történő bemutására - a szerkesztőség felkérésére - január 24-én került sor a BBC History Club-ban.
Az előadás címe: "Egy tengeri világhatalom a dokkban - Horthy és a Monarchia hajóhada az első világháborúban". Az előadás diái megtekinthetők Facebook-oldalunkon.
Míg Horthy Miklós kormányzói működése széles körben megosztja a közvéleményt, tengerészeti pályáját illetően általában közmegegyezés van abban a kérdésben, hogy jó tengerész volt. A BBC History Magazin 2013. januári számában (http://www.kossuth.hu/index.php?o=hirek&hir=1849) megjelent írás az 1917. májusában, Otrantónál nyújtott teljesítményét vizsgálta elsősorban a szélesebb stratégiai összefüggésekbe helyezve arra keresve a választ, hogy miért lehetséges az, hogy míg itthon általánosan ismert és elismert az ütközet, addig külföldön nem feltétlenül ugyanez a helyzet (a horvátok például gyakran kérdezik: "miért tartjuk olyan nagyra ezt a máskülönben nem olyan fontos eseményt?"). Nos, a cikk egyrészt igyekezett válaszolni erre a kérdésre, másrészt megkísérelte bemutatni azt is, hogy miért merülhetnek fel ilyen kérdések a nemzetközi közönség részéről. E téma bővebb kifejtését adta az előadás.
Szólj hozzá!
Címkék: konferencia horthy haditengerészet balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület BBC History Magazin
Előadásunk a Limes Szövetség konferenciáján
2013.01.23. 14:37 Doki
Január 19-én lezajlott a partnerszervezetünk, a Magyar Limes Szövetség rendezésében angol-holland-osztrák-magyar partnerekkel megvalósított „A Római Birodalom határai, mint fenntartható nemzetközi turisztikai termék fejlesztése” című EU-társfinanszírozású projekt nyilvános záró rendezvénye, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében megtartott konferencia. A konferencián számos, a római határvonal emlékanyagát gyalogos, kerékpáros, autós és vízi turizmus révén bemutató, és változatos programokkal hasznosító tervet mutattak be az előadók.
A rendezvény aktualitását az adta, hogy a Ripa Pannonica UNESCO világörökségi nevezés eredményeképpen immár Magyarországon is elérhető közelségbe kerül a római limes, hazánkban több mint 1 millió ember életterét, a teljes Duna-mente térségét (89 településen összesen 139 helyszínt) érintő, turisztikai és gazdasági hasznosításának megkezdése, amely –méreténél fogva- egyedülálló az ország történetében.
A konferenciára a Ripa Pannonica in Hungary UNESCO világörökségi nevezésben érintett települések, az ott működő gazdálkodó és civil szervezetek képviselőinek, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának részvételével és támogatásával került sor. A rendezvény Fővédnöke, egyben egyik előadója Medgyesy Balázs, a Duna Makro-regionális Stratégia kormánybiztosa volt.
A konferencia a magyarországi világörökségi nevezés gazdasági kihatásaival és a kulturális örökség turisztikai hasznosítására vonatkozó hasonló Európai Uniós tervekkel foglalkozott. A tanácskozáson a közös uniós projekt holland, osztrák és angol partnerei is előadást tartottak, és bemutatták azt a webportált, amely - üzembe helyezését követően - a projektben résztvevő országok területén működő, a római limes mentén elérhető kulturális és turisztikai szolgáltatásokról közvetít információkat az érdeklődőknek, az Európából és a nagyvilágból érkező turistáknak (http://vici.org/). A webportálon Magyarországról megjelenített szolgáltatások adatait az érintettek önkéntes adatszolgáltatása alapján a Magyar Limes Szövetség gyűjti össze 2013. február 15-ig.
Képek: http://indafoto.hu/ripapannonica/page/
Dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Magyar Limes Szövetség tagja az egyesületnek a pannoniai határszakasz egyedi arculatát megteremteni hivatott "Hajózó Rómaiak" c. kampányát és annak célkitűzéseit, valamint a releváns nemzetközi példákat bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi közösségeknek - turisztikai fejlesztési terveik megfogalmazása során - figyelemmel kell lenniük a 2014-2020 közötti 7 éves EU-s költségvetési periódust jelenleg előkészítő nemzeti tervdokumentumokra és saját fejlesztési elképzeléseik ezekben történő megjelenítésére kell törekedniük. Előadásáben bemutatta a vonatkozó tervdokumentumokat és a készítésükhöz kapcsolódó határidőket, majd felhívást intézett a megjelentekhez, hogy vegyenek részt ezen tervdokumentumok társadalmi vitájában és véleményezésében annak érdekében, hogy fejlesztési elképzeléseik megjeléenhessenek ezekben a tervekben.
Az előadás diái elérhetők facebook-oldalunkon:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.531130583578855.122966.167321909959726&type=3
A konferenciáról kiadott MTI-közlemény:
http://os.mti.hu/hirek/81985/a_magyar_limes_szovetseg_kulturalis_egyesulet_kozlemenye-1_resz
http://os.mti.hu/hirek/81986/a_magyar_limes_szovetseg_kulturalis_egyesulet_kozlemenye-2_resz
További információk a konferenciáról a Magyar Limes Szövetség honlapján:
Szólj hozzá!
Címkék: konferencia Hajózó rómaiak
Előadásunk a Magyar Limes Szövetség konferenciáján
2013.01.22. 01:48 Doki

Képek: http://indafoto.hu/ripapannonica/page/1
Dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Magyar Limes Szövetség tagja az egyesületnek a pannoniai határszakasz egyedi arculatát megteremteni hivatott "Hajózó Rómaiak" c. kampányát és annak célkitűzéseit, valamint a releváns nemzetközi példákat bemutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi közösségeknek - turisztikai fejlesztési terveik megfogalmazása során - figyelemmel kell lenniük a 2014-2020 közötti 7 éves EU-s költségvetési periódust jelenleg előkészítő nemzeti tervdokumentumokra és saját fejlesztési elképzeléseik ezekben történő megjelenítésére kell törekedniük. Előadásáben bemutatta a vonatkozó tervdokumentumokat és a készítésükhöz kapcsolódó határidőket, majd felhívást intézett a megjelentekhez, hogy vegyenek részt ezen tervdokumentumok társadalmi vitájában és véleményezésében annak érdekében, hogy fejlesztési elképzeléseik megjeléenhessenek ezekben a tervekben.
Az előadás diái elérhetők facebook-oldalunkon:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.531130583578855.122966.167321909959726&type=3
A konferenciáról kiadott MTI-közlemény:
http://os.mti.hu/hirek/81985/a_magyar_limes_szovetseg_kulturalis_egyesulet_kozlemenye-1_resz
http://os.mti.hu/hirek/81986/a_magyar_limes_szovetseg_kulturalis_egyesulet_kozlemenye-2_resz
További információk a konferenciáról a Magyar Limes Szövetség honlapján:
http://www.ripapannonica.hu/magyar/infok.php?id=12
Szólj hozzá!
Címkék: konferencia
Boldog Karácsonyt!
2012.12.21. 10:29 Doki
A TIT HMHE elnöksége ezúton fejezi ki jókívánságait az egyesület minden kedves tagjának, az érdeklődőknek, barátoknak, akik személyes közreműködésükkel támogatták, figyelemmel kísérték és érdeklődésükkel, bíztatásukkal bátorították munkánkat!
Utolsó kommentek