Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

2025. szeptember 8-án - azaz éppen ma nyolcvanöt éve - halt meg Dr. Lengyel Árpád, a magyar mentőorvoslás egyik kiemelkedő jelentőségű személyisége, a CARPATHIA gőzös harmadosztályú hajóorvosa, ebben a minőségben a TITANIC túlélőinek ellátásában közreműködő magyar orvos. Rá emlékezünk 1912. április 20-án szombaton készült interjújával, amelyet a New York Herald című napilap tudósítójának adott a túlélőkkel New Yorkba visszatért CARPATHIA fedélzetén két nappal a hajó befutását követően, amely a lap másnapi számában, 1912. április 21-én, vasárnap jelent meg nyomtatásban. Az interjú magyar nyelven most olvasható először, Egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás fordításában.

1. ábra: A dr. Lengyel Árpáddal készült interjú a New York Herald 1912. április 21-i számában (forrás: itt).

2. ábra: Kaszonyi Sándor, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport alapítója az Animated Weekly által a TITANIC katasztrófájáról készített első amerikai filmhíradóban azonosította dr. Lengyel Árpádot. Az 1912. április 20-án készült felvétel valószínűleg épp az interjút készítő újságírónak történő nyilatkozattétel közben ábrázolja a magyar orvost, aki jobbról a második (egyenruhás) személy, a CARPATHIA árboca tövében, a felvétel hátterében, melynek központi figurája Sidney Clarence Stuart Collett, a TITANIC másodosztályú túlélője, aki épp szintén nyilatkozatot ad a sajtónak  A felvételen a magyar orvos gesztusai és mimikája jól megfigyelhetők (forrás: itt).

Ezek után következzék maga a híradás:

Golyók és ökölcsapások akadályozták meg a feldühödött tömeget abban, hogy a fedélzeten lévő nőket eltapossák.

A CARPATHIA fedélzetén szolgáló magyar orvos rémtörténeteket hallott a külföldi túlélőktől arról, amint fegyveres fűtők bukkannak elő a hajó belsejéből, s a tengerészekkel és az altisztekkel harcoltak, akik visszatartották őket a mentőcsónakokba özönléstől.

Alázatos hősök, akik a TITANIC fedélzetén lévő mentőcsónakoknál harcoltak a felfegyverzett, őrjöngő tömeggel, amely megpróbálta a nőket és a gyerekeket kiszorítani a mentőcsónakokból, amelyek előtt a TITANIC brit tengerészei és altisztjei álltak sorfalat. A fűtőterekből feketeképű, őrjöngő legénység rontott a fedélközi utasokra, amikor a vízáradat a lenti kazánok között bezúdult, riasztva azokat, akik táplálták őket.

A fűtők és a szénhordók mesterségük eszközeivel – szénegyengető- és hamuzóvasakkal, lapátokkal – felfegyverkezve rohamozták meg a csónakokat őrző, rendíthetetlen matrózok sorfalát, ahol épp a fedélközi nők és gyerekek szálltak csónakba. Ezeknek az őrült gazembereknek a támadása alatt a már egyértelműen helyreállt rend ismét felborult. A férfiasság azonban rendíthetetlenül szembeszállt a brutalitással, s puszta kézzel vették fel a harcot a vasrudakkal szemben, hogy ha meghalnak is, legalább becsülettel tegyék.

A nagy gőzhajó utolsó órájáról szóló történetek egyike sem múlja felül azokat a borzalmakat, amelyeket Dr. Lengyel Árpád, a CARPATHIA fedélközi magyar orvosa állított össze azokból a történetekből, amelyeket a TITANIC-ról megmentett, zúzódásos, sérült és fagyott férfiak és nők fölé hajolva gyűjtött össze és mesélt el a Herald riporterének, miközben minden mosoly eltűnt vidám, joviális arcáról.

Hol dördültek el a lövések?

Beszámolója tisztázta az első- és másodosztályú kabinutasok számos, ellentmondásosnak tűnő vallomását, feltárva azt, hogy honnan jöttek a lövések, és megmagyarázva a sikolyokat, amelyeket sokan a hajó halálraítélteknek és a vízben fuldoklóknak tulajdonítottak.

„Az összes kimentett utas azt mesélte nekem, hogy attól a pillanattól kezdve, amint a hajó a jéghegynek ütközött, harc dúlt a fedélzetén.” – mondta Dr. Lengyel Árpád. „Néhányan, akik a fedélzeten voltak, azt mondták, hogy közvetlenül az ütközés előtt hallották az első árboc felettük lévő árbockosarában lévő őrszem figyelmeztető kiáltását.”

„A fedélzetre özönlő, batyuikat vonszolva kiabáló férfiak és nők először irányíthatatlanok voltak. A matrózok azonban elmondták nekik, hogy bár a hajó jéghegynek ütközött, de nincs veszélyben, mire megnyugodtak. Ám ahogy a mentőcsónakokat elkezdtek leereszteni a felső fedélzetről, a gőzhajó erősen jobbra dőlt, s a csónakfedélzeten tartózkodó utasok a korláthoz szorultak, ami újra csak fokozta a rémületüket, így küzdeni kezdtek azért, hogy megmenekülhessenek.”

„Kétségbeesés lett úrrá rajtuk, amikor látták, hogy a mellettük leeresztett első és második csónak félig sem volt tele. Azt mondták, hogy az első csónakban nem voltak többen tizenötnél, a másodikban pedig legfeljebb tizennyolcan, noha mindegyikben ötvenen fértek el. Elmondásaik szerint teljesen kétségbeestek, mert azt hitték, hogy magukra hagyják őket, ám ekkor tengerésztisztek és matrózok érkeztek, hogy felügyeljék a csónakok megtöltését.”

„Amikor a fedélközieknek is megengedték a beszállást, mindenki előre rohant, a férfiak előre nyomultak, s – ahogy nekem elmondták – másra se gondoltak, csak a saját biztonságukra és a személyes értékeikre. Az egyik megmentett nő semmi másról nem tudott beszélni, csak arról, hogy a gyönyörű libamáját és sajtját elragadták tőle. A harmadosztály számára megnyitott első csónak már azelőtt megtelt emberekkel, hogy a matrózok közbeavatkozhattak volna. Harcot vívtak azért, hogy kihúzzák a férfiakat, és hagyják, hogy a nők elfoglalják a helyüket. Sok nő hatalmas csomagokat vitt magával és démonokként harcoltak azért, hogy megtarthassák őket."

"Nekem azt mondták, hogy az első kettő után minden csónakot, amelyik még nem volt tele, elérhetővé tettek a fedélköziek számára is, ám azok, akik utolsóként hagyták el a hajót, azt állították, hogy még mindig több százan tolongtak a korlátnál kiabálva, sikoltozva és imádkozva, sokan közülük teljesen megőrülve a rémülettől."

Fűtők harcolnak a matrózokkal

"Úgy tűnik, hogy nagy pánik kezdődött, amikor a fűtők alulról felrohantak, és megpróbáltak utat törni maguknak a fedélközi férfiak és nők, valamint a matrózok és a tisztek között, hogy bejuthassanak a mentőcsónakokba. Vasrudakkal és lapátokkal érkeztek, s mindenkit ütöttek-vertek, aki az útjukba állt." 

"Az első, aki feljött a hajó mélyéről, egy motorolajozó volt. Állítólag azt mondta – azt hiszem –, hogy talán a gőzszerelvények törtek el, és sokan halálra égtek, amikor a TITANIC megdőlt. Azt is elmondta, hogy neki egy keskeny helyen kellett átrohannia az egyik törött gőzvezeték mellett így a háta rettenetesen megégett."

„Közvetlenül a nyomában jöttek a fűtők. A tiszteknél pisztolyok voltak, de eleinte nem használhatták azokat, mert féltek, hogy megölik a nőket és a gyerekeket. A matrózok ezért ököllel verekedtek. Sokuknak sikerült elvenni a fűtőktől a vasrudakat és a lapátokat, s azokkal verték vissza a többit. Aztán – abból, amit a túlélők mondtak – úgy tűnik, hogy a tisztek arra gondoltak, legjobb volna, ha a levegőbe lőve figyelmeztető lövéseket adnának le.”

„Az egyik fűtőnek, egy kínainak, sikerült bejutnia egy csónakba. Az egyik tiszt meglátta, amint a csónakot leeresztették, és rálőtt. Azok, akikkel a csónakban beszéltem, azt mondták, hogy a golyó nem találta el a fűtőt, de a tiszt láthatóan félt újra lőni, mert attól tartott, hogy másokat találhat el.”

„A csónakoktól visszatartott szénhordók és fűtők közül sokan a korlátokhoz mentek, és valahányszor leeresztettek egy csónakot, többen a vízbe ugrottak, hogy felé úszva megpróbáljanak felkapaszkodni rá. A menekültek közül többen is azt mondták, hogy a csónakjuk oldalához úszó férfiakat vagy behúzták, vagy bemásztak maguktól.”

„A kabin-osztályú utasok közül tucatnyian voltak szemtanúi a fedélközben zajló szörnyű jeleneteknek. A fedélköz túlélői azt mondták, hogy gyakran a felsőbb fedélzetekről érkező nők voltak az egyetlen nyugodt emberek a mentőcsónakokban, akik megpróbálták lecsillapítani a fedélközi nőket, akik szinte mind félőrülten viselkedtek.”

„A megmentett fedélközi utasok közül csak néhányan viseltek mentőmellényt, és egyikük sem emlékezett olyan parancsra, hogy öltsék magukra azokat. Lehetséges, hogy azért, mert nem értettek angolul.”

Nők sírnak a férjükért

„Amikor felvettük a CARPATHIA fedélzetére, szinte minden nő azt kérdezte először: - »Hol a férjem?« vagy »Hol az apám?« Az anyák és lányaik, akik különböző mentőcsónakokban menekültek meg, szívszorító kiáltásokkal üdvözölték egymást. Mások, akik kevésbé voltak ilyen szerencsések, órákig nézték a tengert, figyelve és imádkozva, hogy viszontláthassák a szeretteiket. Sokan abban a hitben voltak, hogy más gőzhajók is találtak túlélőket és velük majd New Yorkban találkoznak.”

„Egy csinos spanyol lányt, egy öt hetes menyasszonyt, erőszakkal kellett visszatartani attól, hogy a vízbe vesse magát, amikor rájött, hogy a férje nincs a CARPATHIA fedélzetén.”

„Mrs. Astor és a szobalánya csak csütörtökön hagyták el a kabinjukat. Mrs. Astor eleinte nagyon rosszul volt.”

„Mr. Ismay a kapitányon kívül senki másnak nem volt elérhető. Végig a kabinjában maradt.”

A beszámoló alapvetően hiteles (több részletét - például a mentés kezdeti szakaszában a kazánházi személyzet egy részének hirtelen megjelenését a csónakfedélzeten - mások is megerősítették), annak ellenére is, hogy az események hatása alatt álló túlélők felfokozott érzelmi állapotban tett közlésein alapul és annak ellenére is, hogy a kor hírhedten szenzációhajhász - ebben szinte mértéket sem ismerő - napilapja készítette az interjút, amelyből jól érződik, hogy dr. Lengyel Árpádra mennyire nagy hatást gyakoroltak az események (erre egyébiránt a Herald újságírója is felfigyelt), amelyeknek maga is a hatása alá került, s amelyek élete további alakulására is alapvető hatást gyakoroltak.


További információk:

A TITANIC-ról: itt.

Dr. Lengyel Árpád életéről: itt.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2025. szeptember 19-21-én (pénteken, szombaton és vasárnap) érdekes előadásokkal, szakmai fogások bemutatójával és persze a főszereplő hajómodellekkel idén is megrendezésre kerül Budapesten a Történelmi Vitorláshajó Makettezők Országos Találkozója. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ízelítő és kedvcsináló a korábbi évek programjaiból:
(2017-ből itt; 2018-ból itt és itt; 2019-ből itt, 2020-ból itt, 2022-ből itt, 2023-ból itt, 2024-ből itt és itt).

A pontos helyszín: itt.

A TITANIC roncsait az óceánjáró elsüllyedése után 73 évvel 1985. szeptember 1-én, fedezte fel egy amerikai-francia kutatócsoport, az óceánkutatásra szakosodott Woods Hole Oceanográfiai Intézet (Woods Hoole Oceanographic Institute – WHOI), illetve a Francia Tengerkutató Intézet (Institut français de recherche pour l'exploitation de la mer – IFREMER) munkatársai, Robert Duane Ballard és Jean-Louis Michel vezetésével. Ennek 2025. szeptember 1-én éppen negyven éve. Az évfordulóra emlékezünk.

Robert Duane Ballard - a brit Chat Ballard és a német származású Harriet Nell Ballard középső gyermeke - a kansasi Witchitában született 1942-ben. A szülei két éves korában úgy döntöttek, hogy Kaliforniába költöznek, ahol az édesapja a North American Aviation vállalat Minuteman rakétaprogramjának főmérnökeként vállalt munkát. Ballard - aki sok időt töltött a tengerparton és Jule Verne regényei hatására Nemo kapitány szeretett volna lenni - küzdött az iskolában. Nehézséget okozott neki az olvasás és az írás; a házi feladatok megoldása kétszer annyi ideig tartott neki, mint a bátyjának, Richardnak, aki könnyen elvégezte az iskolát, és végül fizikából doktorált. (Húga, Nancy Anne, egy genetikai mutáció miatt egész életében gondoskodásra szorult.) Végül 1965-ben szerzett diplomát a Santa Barbarai Egyetemen kémiából és geológiából, de már 1962 óta dolgozott az Ocean Systems Group-nál részmunkaidős állásban, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet által megrendelt ALVIN tengeralattjáró megépítésére irányuló projektben. A Santa Barbarában töltött diákévei alatt elvégezte az amerikai hadsereg tartalékos tiszti programját, melynek eredményeként a hadsereg hírszerzéséhez került. Első posztgraduális diplomáját 1966-ban geofizikából szerezte a Hawaii Egyetem Geofizikai Intézetében, ahol delfineket és bálnákat képzett. 1967-ben a Dél-Kaliforniai Egyetemen doktorált tengergeológiából, amikor a hadsereg behívta aktív szolgálatra. Kérésére a haditengerészethez helyezték, ahol oceanográfusként szolgált, mint a Tengerészeti Kutatási Hivatal és a massachusettsi Woods Hole Óceánográfiai Intézet összekötője (az intézet Tengerbiológiai Laboratóriumát Szentgyörgyi Albert alapította 1947-ben). Itt beszélte rá a főnökeit arra, hogy jóváhagyják a TITANIC-roncs utáni kutatási projekt-javaslatát.

„Az elnök szeretne igazán játszani a szovjetek elméjével – mondtam –, hogy elhitesse velük, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amire ténylegesen képesek vagyunk. Márpedig sok mindenre képesek vagyunk. Szóval hadd találjam meg a Titanicot. Meg tudom találni azt a hajót ezzel a felszereléssel. Adjatok nekem két hetet, és megkeresem, aztán nyilvánosságra hozzuk. Mutassunk videókat a báltermekben barangoló robotokról. Ez majd megőrjíti a szovjeteket. Azt fogják gondolni: ha a haditengerészet kész nyilvánosságra hozni ezt a képességet, akkor mi mindent csinálhat még titokban. John Lehman haditengerészeti miniszter természetesen egyetértett azzal, hogy ez a logika meggyőző. Amikor már nem bírta tovább, hogy folyton a fülébe duruzsolok, azt mondta: Rendben, javasolni fogom az elnöknek, hogy hagyja jóvá, de csak két hétre.” (Robert D. Ballard, Christopher Drew: Into the Deep: A Memoir from the Man Who Found Titanic, 2021). 

Így indulhatott el az expedíció, amely két elsüllyedt hidegháborús amerikai atom-tengeralattjáró - a USS THRESHER és a USS SCORPION - felkutatására indított tikos küldetés nyilvános fedősztorija volt, s csak a tengeralattjárók keresésére fordítható időkeret után fennmaradó maradék idővel gazdálkodhatott. A TITANIC roncsainak megtalálása tehát egy haditengerészeti vállakozás szerencsés mellékhatás volt csupán.

A tragikus sorsú óceánjáró maradványait 1912 óta sokan keresték. 1912-1914 között a TITANIC-katasztrófában a családtagjaikat elvesztő Astor, Guggenheim és Widener családok által finanszírozott három különböző expedíció igyekezett megtalálni és felszínre hozni a TITANIC roncsait, eredménytelenül. Az 1960-as évektől kezdve pedig további expedíciók indultak útnak Douglas Woolley (1960), a National Geographic Magazin és a The Walt Disney Company (1978), James Goldsmith (1979), Fred Koehler (1980) és Jack Grimm (1980-1983) szervezésében. Egyikük sem járt sikerrel. A TITANIC elsüllyedésének pozícó-adatait ugyanis pontatlanul határozátk meg annak idején. Az áttörésre végül 1985. szeptember 1-én, nem sokkal hajnali 01:00 óra után került sor, amikor - több mint 3600 méter mély víz alatt - azonosították a TITANIC egyik kazánját.

1. kép: A TITANIC-roncs lelőhelyének kutatása és a keresés nehézségei (rajzolta: Dr. Balogh Tamás.)  1985 nyarán Ballard a francia Le SUROIT kutatóhajó fedélzetén tartózkodott, amely oldalpásztázó szonárral kereste a TITANIC roncsát. Amikor a francia hajót hazarendelték Franciaországba, Ballard átszállt egy Woods Hole-ból érkező hajóra, a KNORR kutatóhajóra, amelyet az amerikai haditengerészet küldött két nukleáris meghajtású támadó tengeralattjáró, az USS SCORPION és az USS THRESHER roncsainak titkos felderítésére.A hajók az 1960-as években süllyedtek el, s a haditengerészetet az érdekelte, hogy mi történt velük, ezért csak úgy egyeztek bele a TITANIC keresésébe, ha Ballard előbb megkeresi és átvizsgálja a két elsüllyedt tengeralattjárót, s kideríti, hogy milyen állapotban vannak az atomreaktoraik a hosszú víz alatt töltött idő után, valamint hogy a radioaktivitásuk hatással van-e a környezetre. Amikor a tengeralattjárókat keresték, Ballard rájött, hogy azok a mélységben uralkodó hatalmas nyomás miatt összeomlottak, s az implózió több ezer törmelékdarabot szórt szét az óceán fenekén, melyek közül a nehezebbek lehullottak, a könnyebbek az áramlatokkal távolabb sodródtak. Végül ez a törmeléknyom vezetett el a tengeralattjárókhoz, jelentősen megkönnyítve a megtalálásukat. Ballard innen tudta, hogy a TITANIC esetében is a szétszóródott törmeléknyomot kell keresnie, nem pedig magát  a hajót, amely a törmelékmezőhöz képest sokkal kisebb, szinte pontszerű célpont.

"Nem sokkal éjfél után, visszamentem a fekhelyemre pihenni, s a Jean-Louis vezette éjszakai műszak elfoglalta helyét. Körülbelül egy órával az őrségbe lépés után az egyik csapattag megkérdezte a többieket: - »Mit fogunk csinálni, hogy ma este ébren maradjunk?« Eddig csak sarat és még több sarat láttunk, végtelen kilométereken át. Stu Harris, aki az ARGO-t kezelte, nem válaszolt. Tekintete az ARGO videomonitorára tapadt. - »Van itt valami.« – mondta, s a képernyőre mutatott. Hirtelen az őrség minden álmos tagja felélénkült és éber lett, noha senki sem hitte el, hogy ez nem csak egy újabb téves riasztás, vagy egy vicc. De nem, a képernyőn ember alkotta tárgyak tiszta képe lászott. Stu felkiáltott: - »Bingó!« A vezérlőteremben a csapat hangos - »Igen!« kiáltása visszhangzott, majd vad sikolyok és csatakiáltások hallatszottak. Egyre-másra mindenféle roncs kezdett feltűnni a képernyőn. Aztán valami más jelent meg – valami nagy és tökéletesen kerek. Jean-Louis átnézte a TITANIC-ról készült képeskönyvet, amelyben rábukkant a hajó motorjainak a meghajtására használt hatalmas széntüzelésű kazánok egyikének a képére. Nem hitt a szemének. A könyvről a képernyőre nézett, majd vissza. Igen, ugyanolyan kazán volt! Kikászálódtam a priccsemből, amikor megkaptam a hírt, és a vezérlőterembe rohantam. Visszajátszottuk a kazánról készült felvételt. Nem tudtam, mit mondjak. Jean-Louis-hoz fordultam. A tekintete mindent elárult. Megvan a TITANIC. Végig igazunk volt. Aztán halkan megszólalt: - »Nem szerencse volt. Kiérdemeltük.«”



2. kép: Az első kép a TITANIC-ról 73 évvel az elsüllyedése után. A hajótestből kiszabadult egyik szimplavégű kazán. (forrás: itt).
 

Az utazás fennmaradó négy napjában az ARGO nevű távirányítású merülőegység video-, az ANGUS nevű merülőegység pedig fényképfelvételeket készített. A többi már történelem:

A TITANIC roncsainak megtalálása alapvető hozzáadott értéket jelentett a víz alatti kulturális örökség kutatása szempontjából, amennyiben katalizátor szerepet töltött be a víz alatti kulturális örökség lelőhelyeinek védelmét szolgáló nemzetközi egyezmények és kezelési protokollok létrehozásában. A roncs felfedezése ezen kívül olyan, máig tartó kutatás-sorozatot indított el, amely lehetővé tette a mélytengeri körülmények hajóroncsokra gyakorolt hatásának kutatását, valamint a tengeri környezet történelmi tárgyakra és építményekre gyakorolt ​​hosszú távú hatásainak példátlan interdiszciplináris tanulmányozását. A felfedezés globális érdeklődést váltott ki, és fontos vitákat indított el a hajóroncsok megőrzésével, s az etikus leletmentéssel kapcsolatban is. Ezen viták lényege az, hogy míg egyesek a lelőhely sírhelyként történő megőrzését és érintetlenül hagyását szorgalmazzák, addig mások a leletek kiemelését és konzerválást követő oktatási célú felhasználását támogatják (erről bővebben: itt).

A felfedezést követően számos expedíció vizsgálta tovább a helyszínt, rávilágítva a jelentős víz alatti örökség megőrzésének folyamatos kihívásaira a turisztikai és természetvédelmi viták közepette, így a TITANIC roncsai ráirányították a figyelmet a mélytengeri régészet összetettségére, mivel történelmi emlékhelyként és folyamatos tudományos kutatás tárgyaként is szolgálnak.

Bár Robert D. Ballard számos más területen is beírta a nevét az óceán kutatástörténetébe - felkutatta a BISMARCK csatahajót (1989), az USS YORKTOWN repülőgép-hordozót (1998), John F. Kennedy PT-109 jelű torpedónaszádjának roncsát (2002) és felfedezte az óceánmélyi hidrotermális kürtőket (1975), ahol az életet a kürtők által kibocsátott tápanyagok táplálják, nem pedig a Földi élet nagy részét éltető napfény - az édesanyja mégis így kommetálta a TITANIC felfedezését: „Kár, hogy felkutattad azt a rozsdás, öreg hajót... csak azért fognak rád emlékezni, mert megtaláltad”.




3. kép: A felfedezés pillanatai a WHOI archívumából.


További információk:

Sz.N.: Robert Ballard, in.: geni.com

Rachel Hartigan: Megtalálta a TITANIC-ot, de Robert Ballard számára a keresés sosem ér véget. in.: National Geographic, 2021

Virgina L. Salmon: Ballard felfedezi az elveszett TITANIC-ot. in.: EBSCO 2023

Az egyesületi blog rendszeres olvasói hozzászokhattak, hogy a hajózási témájú könyvajánlók mellett időről időre a kutatók és a modellezők figyelmébe ajánlunk olyan szakirodalmat - jellemzően nagy értékű régi, ritka könyvészeti csemegéket - is, amelyeket a nagy közgyűjtemények online tesznek elérhetővé az érdeklődők számára. Ezúttal Heinrich Paasch hajóskapitány "Hajógerinctől az árboccsúcsig" c. háromnyelvű (angol, francia, német) illusztrált hajózási szótárát ajánljuk, amely 1885-ben jelent meg.

A hajósszókincs, és hajózási/hajóépítési szaknyelv őrzői a szótárak és készítőik, karbantartóik.

Magyarországon mindenek előtt Kenessey Albert (aki akadémiai tagságot nyert a hajózási, hajóépítési szakszókincs magyarításáért végzett, 1865-ben megjelent "Német-magyar, magyar-német hajózási műszótár" elkészítésének korszakos jelentőségű munkájával) és Rónay Tibor, aki 1917-ben végezte el a német és a magyar hajós szakszókincs időközben végbement változásai nyomán szükséges frissítéseket. Hozzájuk csatlakozott Horváth Árpád az 1979-ben kiadott "Hajózási értelmező szótár" elkészítésével és Dr. Vass Ödön, aki 2006-ban végezte el a szótár frissítését. Végül Horváth Csaba alkotta meg az "Angol-magyar és magyar-angol hajózási szótár" enormis köteteit 2023-ban. Nélkülük nem létezne a magyar nyelvű hajózási szakszókincs.

A Heinrich Paasch által készített szótár - melyet a Francia Nemzeti Könyvtár, a Bibliothèque nationale de France (BnF) tett a magánfelhasználók számára ingyenesen elérhetővé a Gallica nevű online digitális könyvtárban 2015-ben - az értelmező és a hagyományos kéziszótárak funkcióit egyesíti magában. A mű elérhető innen.

1. ábra: A Paasch-enciklopédia címlapja. (forrás: itt).

A "Hajógerinctől az árboccsúcsig" c. szakmunka lényegében egy háromnyelvű enciklopédia, amely részletes magyarázatokat és illusztrációkat tartalmaz a hajók szerkezetének és felszerelésének minden részletéről. Már a címe azt jelzi, hogy a könyv egy hajót az aljától a legfelső pontjáig ismertet, beleértve a vitorlákat, a kötélzetet, a hajótestet és a gépeket érintő összes szakkifejezést angolul, franciául és németül, így egyedülálló forrása mindhárom nyelv hajózási szakszókincsének. Ebben az értelemben a tengeri örökség felbecsülhetetlen értékű része is egyben. Az enciklopédia szöveges leírásait kiváló minőségű metszetek kísérik, amelyek segítenek illusztrálni a leírt fogalmakat és terminológiát, így válva a megértés páratlanul hasznos segítőivé.

 
2. ábra: Tengeri nagyvitorlás ábrázolása a Paasch-enciklopédiában. (forrás: itt).

3. ábra: Óceánjáró személyszállító gőzhajó ábrázolása a Paasch-enciklopédiában. (forrás: itt).

Az enciklopédia szerzője, Heinrich Paasch kapitány több mint 35 éves tengerészeti tapasztalattal rendelkezett, különböző haditengerészetekben szolgált, valamint a Lloyd's Register felmérőjeként is dolgozott, mielőtt megalkotta meghatározó jelentőségű művét. Paasch célja az volt, hogy összefüggő módon osztályozza és magyarázza a tengeri szókincs összetettségét, részletes bevezetést nyújtva a gőz- és vitorláshajók világába.

Az enciklopédia olyan jól bevált, hogy a magyar tengerészképzésben is használták. A magyar kereskedelmi hajósokat 1774-1918 között képző fiumei iskola, a m. kir. Tengerészeti Akadémia történetéről készített kiállításunk az oktatás egykori eszközeit és tankönyveit is bemutatja. Ezek közül kiemelkedő kulturális értéket képviselnek a növendékek magyar-olasz kétnyelvű kézi jegyzetei. Ezek - amellett, hogy páratlan megfigyelőkészségről és szakmaszeretetről tanúskodó, kivételes kézügyességgel készült (a szemléltetés célját szolgáló) tollrajzok díszitik őket - igazi nyelvi mikrokozmoszt képviselnek, s egyfajta időkapszulaként adnak bepillantást Fiume és az ott élő (magukat olasz, horvát és magyar gyökereiktől függetlenül egy egységes közösség tagjának valló) fiumánók mindennapjaiba és nyelvébe (ezzel járulva hozzá kulturális örökségünk egy további darabja, egy mára csaknem teljesen letűnt tengerészeti nyelvi kincs újra- felfedezéséhez és újra-megismeréséhez). Ezeknek az illusztrált oktatási segédanyagoknak a forrását Paasch kapitány enciklopédiája jelentette. Az összefüggést meggyőzően bizonyítják az alábbi kép-párok, melyeken balról a Paasch-enciklopédia, jobbról a fiumei Nautica hallgatói jegyzete látható (tagtársunk Horváth József gyűjteménye, immár a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonában). Ezekre az oldalpárokra pillantva ki-ki könnyen felismerheti a fiumei kézi rajzok forrását, s beláthatja a Paasch-enciklopédia fontosságát, hiszen a tartalmát olyan fontosnak ítélték a magyar tengerészképzésben (és annyira nem jutottak hozzá a szükséges mennyiségben), hogy a metszeteit kézzel (!) másolva adták tovább a hallgatóknak (amennyiben a másolás nem a gyakorlás érdekében a hallgatóknak kiadott feladat végrehajtása keretében történt, hanem például azért, mert az enciklopédiához való hozzáférés egyébként korlátozott volt - pl.: csak egy vagy néhány példány állt rendelkezésre belőle -, akkor ez az eset egyben a korabeli oktatás anyagi erőforrásairól is beszédes részleteket árul el).

4. ábra: Két- illetve háromfedélzetes gőzhajó hátsó (fent) és középső (lent) részének vázszerkezete a Paasch-enciklopédiában (balra) és a fiumei jegyzetben (jobbra) (forrás: itt és itt).



5. ábra: Függőleges tegelyű csörlő rajza a Paasch-enciklopédiában (balra) és a fiumei jegyzetben (jobbra) (forrás: itt).



6. ábra: Fa- és fémárbocszárak és az árboc részei a Paasch-enciklopédiában (balra) és a fiumei jegyzetben (jobbra) (forrás: itt).

Sajnálatos, hogy - bár 1999. január 1-e óta törvényi kötelezettség a magyar kulturális közvagyon digitalizálása és közreadása - a magyar hajózási szakirodalomnak a Paasch-enciklopédiához hasonló tartalmú elemeit a hazai közönség mégsem ismerheti meg úgy - azaz ingyenesen és teljes hozzáféréssel - mint a Francia Nemzeti Könyvtár látogatói a Gallica felületén (a hasonló funkciót betölteni igyekvő Hungaricana ugyanis nem biztosítja ezt a lehetőséget sem). Márpedig ez kiemelkedően fontos lenne. Hogy miért, arra egyesületünk elnökének a 2023-ban megjelent angol-magyar/magyar-angol illusztrált hajózási szótárhoz írott előszava is rávilágít:



7. ábra: Előszó Horváth Csaba hajós szótárához a szavakban őrzött tengeri örökség fontosságáról.

További információk a magyar hajós szókincsről, hajózási/hajóépítési szaknyelvről, a magyar kulturális közvagyon digitalizálásáról:

Bánkeszi Katalin: „Digitalizálni, de…”. Érvek és ellenérvek, félelmek és remények, in.: SG.hu hírlevél, 2010. június 29.

Góczán Bettina: Szótárkritika Vass Ödön Hajózási értelmező szótár - Hivatásos és kedvtelési hajósoknak,
tengerészeknek c. művéről. in.: Magyar terminológia, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2008./2. 297-303. o.

Horváth Csaba: Angol-magyar, magyar-angol illusztrált hajózási szótár, Jachtnavigátor hajózási kiadó és könyvkereskedés, Budapest, 2023.

Dr. habil. Kiszl Péter: A magyar nyelvű hajózási szakirodalom rekonstrukciója az Európai Unió Duna Régió Stratégiájának tükrében, in.: Közlekedéstudományi Szemle 2018. LXVIII. évf. 3. sz., 46. o.

Mercz László: Hajósszókincs - Csarnak, patrác és tarcskötél, in.: Édes anyanyelvünk, XVI. évf. 3. szám, 1994. június, 13. o.

Sz.N.: Az Eurőpai Unió Tanácsának következtetései az európai kulturális örökség online digitalizálásáról, megőrzéséről és egyetemes hozzáférésének biztosításáról.

Sz.N.: Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia 2017-2025.

Az Egyesületünk és a Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében, illetve együttműködésével zajló augusztus 20-i programok véget értek. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényekről az alábbiakban tagtársanik és a rendezvények hivatalos fotósai által készített képes beszámolók közlésével adunk ízelítőt azoknak, akik idén nem csatlakozhattak hozzánk, de a képeket látva, s a beszámolókat olvasva esetleg jövőre kedvet kapnak hozzá. Köszönet a tárlat berendezésében, bemutatásában és bontásában közreműködő tagjainknak, Dr. Ákos Györgynek, Dr. Balogh Tamásnak, Hocza Istvánnak, Lábody Lászlónak és Székely Lászlónak, a Magyar Búvár Szakszövetség részéről pedig az előadások megtartásához szükséges előkészítő munkát végző Miklós Adriennek, Miklós Tamásnak, Dobák Tamásnak, valamint az előadóknak, Czakó Lászlónak, Czakó Ádámnak, Miklós Tamásnak, s természetesen Dr. Gémesi Györgynek, aki az ünnepi hajós programokat megnyitotta, s a szervezést az MBSZ elnökeként támogatta!

Kiállítás a 2025-ben 110. éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajó történetéről:

Az ünnepnap reggelén az 1927-ben épült PANNÓNIA történelmi motoroshajó kikötött az Országgyűlés északi homlokzata előtti pontonhoz, ahol a Magyar Honvédség légibemutatóját követően megnyitották a közönség előtt Egyesületünknek a fedélzeten berendezett kiállítását, amely a 2025-ben 110. éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajóra emlékezett.


1. ábra: Fent a kiállításnak helyet adó PANNÓNIA motoros kikötés közben. Lent balra a rakparton várakozó első látogatók. (fotó: Dr. Balogh Tamás). Lent jobbra a kiállítás a Szent István Nap programkínálatában a központi ünnepségek honlapján.



2. ábra: A légiparádé szereplői, amint áthúznak a PANNÓNIA motoros felett (fotó: Dr. Balogh Tamás).

A tárlaton egyedülálló módon nyert bemutatást a SZENT ISTVÁN csatahajó története, beágyazva a típuscsalád – az ún.: dreadnought-típusú csatahajók – 1905-1945 között tartó fejlődésének ismertetésébe. Ezt a negyvenéves fejlesztési periódust az 1860-1905 közötti megelőző 45 év meg-megújuló tervezési elképzelésekkel és koncepcionális váltásokkal kísért időszakának látványos, inforgafikus szemléltetése kísérte.

Az első világháború időszakát közvetlenül megelőzően létrejött alaptípust az HMS DREADNOUGHT, az első világháború ideje alatt épült továbbfejlesztett ún.: szuper-dreadnoughtokat az SMS BAYERN, a két világháború közötti ún.: „szerződéses” (a londoni és a washingtoni tengerészeti fegyverzetkorlátozási egyezmények előírásainak figyelembevételével tervezett) típusokat a RM VITTORIO VENETO csatahajó nagyméretű modellje, Ferenc János alkotása képviselte az ünnepelt, az osztrák-magyar szuper-dreadnought, a SZENT ISTVÁN csatahajó modellje – Dr. Hüvös Ferenc többszörös világbajnok hajómodellező alkotása – társaságában. A hajómodelleket tagtársunknak, Kovács Péternek a cs. és kir. haditengerészetben alkalmazott hajóágyúkról készített, egységesen M=1:25 méretarányú hajóágyú-makettjei egészítették ki.

A tablók és hajómodellek által közvetített információkat a történelmi múlt olyan kézzelfogható darabjai egészítették ki, mint a cs. és kir. Haditengerészet egyik eredeti lobogója, szextánsa, matrózgallérja, vagy éppen egy az eredeti szabásminta alapján utángyártott tengerész-egyenruha.


3. ábra: A berendezett kiállítótér és a bemutatott hajómodellek a megnyitó előtt (fotó: Dr. Balogh Tamás).

A tárlatra a nyitvatartás csaknem hat órája alatt mintegy ezer ember volt kíváncsi. A kiállítás bemutatásában közreműködő tagjaink teljeskörűen és fáradhatatlanul – ha kellett idegen nyelven (angolul, németül) válaszoltak a látogatók kérdéseire, kiemelve, hogy ezt a gyűjteményt eddig másutt még nem láthatták, egyúttal felhívva a figyelmet arra is, hogy csatlakozó rendezvényként a folyami hadihajózást bemutató tárlat is megtekinthető a Városligetben, a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred sátrában, ahol tagtársunk, Hocza István honvédelmi alkalmazott, tartalékos főtörzsőrmester mutatta be az alakulat egyesületünkkel együttműködve kialakított és fenntartott csapattörténeti gyűjteményének tárgyait..



4. ábra: A kiállítás bemutatásának pillanatképei és a tárlatvezetők (fotó: Szent István nap 2025, Ákos György, Dr. Balogh Tamás).



5. ábra: A tárlatot megnyitó Dr. Gémesi György és a látogatók bejegyzései a kiállítás emlékkönyvében (fotók: Dr. Balogh Tamás)..

Szimpózium a SZENT ISTVÁN-roncs 2025-ben 30. éve tartó kutatásának eredményeiről: 

A tartalmas nap végén a kiállítás témájához igazodó szimpóziumra került sor a Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében, ahol az érdeklődők meghallgathatták a csatahajó roncsainak kutatására vonatkozó információkat a 2025-ben immár 30 éves múltra visszatekintő – 1995 óta hosszabb-rövidebb megszakításokkal folyamatosan tartó – kutatás vezetőitől, akik most először jelentek meg együtt abból a célból, hogy ismereteiket az érdeklődőkkel megosszák.


6. ábra: A szimpózium berendezett helyszíne a Magyar Sport Házában egyesületünknek a SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedését a cs. és kir. Haditengerészet első világháborús működése fényében értékelő, valamint a csatahajók fejlődéstörténetében elhelyező  tablóival és a közönség. Az érdeklődésre jellemző, hogy az előadók csaknem teltház előtt beszéltek (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Dr. Balogh Tamás: A SZENT ISTVÁN csatahajó és kutatásának jelentősége

A szimpóziumot szervező Magyar Búvár Szakszövetség – mint vendéglátó – részéről dr. Balogh Tamás, a szövetség tudományos alelnöke köszöntötte a résztvevőket és foglalta össze megnyitó előadásában a csatahajóval és a roncsaival kapcsolatos azon információkat, amelyek a kutatás fontosságát alátámasztják. Az előadás letölthető: innen.

A téma aktualitásáról szólva dr. Balogh Tamás elmondta, hogy a szimpózium témaválasztását három körülmény indokolta: egyrészt az államalapításra emlékező augusztus 20-i ünnepnap Szent István napja, másrészt ez minden évben szokásosan (mint az ország születésnapja) olyan alkalom, amikor visszatekinthetünk a magyarság több, mint ezeréves múltjának nagyszerű teljesítményeire. Ezek közül 2025-ben a SZENT ISTVÁN csatahajó szolgálatba állításának 110., a roncsai kutatására indított magyar expedíciók megkezdésének és folytatásának pedig a 30. kerek évfordulóját ünnepelhetjük.

Czakó László: az 1994-1997 közötti expedíciók

A SZENT ISTVÁN roncsainak magyar kutatását megkezdő, páratlan szakmai életúttal büszkélkedő magyar búvár előadásában alapos áttekintést adott a roncs-feltárás három évtizeddel ezelőtt történt megindításának körülményeiről és első eredményeiről. Eközben beszámolt azokról az emberi, anyagi és szakmai nehézségeiről, amelyek egy ekkora vállalkozás sikerét befolyásolták, s persze azokról a szerencsés véletlenekről is, amelyek ugyancsak hozzájárultak a sikerhez.

A személyes nehézségek körében Czakó László felidézte, hogy már a kutatás megkezdéséhez szükséges legalapvetőbb információ – a roncsok pozíciója – sem volt magától értetődő. A korabeli pozíciómeghatározás ugyanis mind osztrák-magyar, mind olasz részéről téves információkat tartalmazott (a megadott koordinátákon nem volt roncs), így a hajót keresni kellett. A munka 1992. óta tartott, de 1994 áprilisáig nem vezetett eredményre. Ekkor egy osztrák merülőcsapat, s annak tagjaként egy felvidéki magyar búvár is merült a roncsoknál, ám tőle sem a pozíció-adatokat, sem az osztrák merülésvezető nevét nem sikerült megtudni. A véletlen hozta úgy, hogy a roncsokat 1994 októberében ismét keresni kezdő Czakó László csapatának egyik tagja, Kovács György egy nemzetközi projektben találkozott az érintett osztrák búvárral, aki beszámolt neki a SZENT ISTVÁN roncsainál áprilisban végzett munkájáról. Amikor telefonon kapcsolatba léptek vele, azonnal átadta a koordinátákat. 

Az anyagi nehézségekre jellemző, hogy bár az akkori Búvárszövetség – Csepregi Oszkár elnök vezetésével – mindent megtett a kutatás támogatásáért, az 1995-től évi rendszerességgel meginduló magyar-horvát expedíciók olyan úttörő vállalkozást jelentettek, amelynek a finanszírozására gyakorlatilag nem volt alkalmas pénzügyi keret. A résztvevők így döntően magánforrásaikból biztosították a szükséges fedezetet, ami esetenként rendkívüli igénybevételt jelentett számukra (Czakó László például a garázsát is eladni kényszerült, de a sorozatos áldozatvállalás a magánéletét is megterhelte, ami végül váláshoz vezetett). Amikor pedig sikerült támogatót szerezni, olykor-olykor az is előfordult, hogy a szponzoráció a támogató visszalépése folytán az utolsó pillanatban hiúsult meg, azzal fenyegetve, hogy a merülési engedéllyel rendelkező és minden egyéb szükséges feltételt teljesítő csapat azért nem tud útnak indulni, mert nem tudja kifizetni a szállás- és hajóbérlet költségeit. A véletlen azonban itt is jelentős segítséget jelentett, amennyiben az expedíciókban résztvevő víz alatti fotós és filmes, Dombóvári Tibor munkáira osztrák vevő jelentkezett, s már csupán a roncsokról készített néhány percnyi jó minőségű filmanyagért is annyit fizettek, ami fedezte a kiesett szponzori támogatást.

A szakmai nehézségekre jellemző, hogy szinte itt is mindent az alapoktól kellett kezdeni, amennyiben a munka kezdetén még nem állt rendelkezésre a nagy mélységben történő kevertgázos merülésekhez szükséges profil, s a gázkeverék keverési arányai tekintetében sem volt kialakult – rutinszerűen alkalmazott – gyakorlat akkoriban Magyarországon. Ez a gyakorlat tulajdonképpen a Czakó László vezette magyar-horvát expedíciók révén vált szélesebb körben megismerhetővé és hozzáférhetővé a magyar búvárok számára, akiknek az első ilyen profilt és merülési táblázatot Czakó László készítette el. A kialakított profil pontosságának ellenőrzéséhez azonban az Egyesült Államok Haditengerészetének búvárai által alkalmazott kézikönyvet kívánta beszerezni, de ez nem sikerült. Hanem – ahogy az már megszokottá vált – a véletlen szerencse ezúttal sem hagyta el a vállalkozó kedvű magyar búvárt, hiszen az egyik külföldi útján egy antikvárium kirakatában sikerült megpillantani a hosszú ideje keresett kiadványt.

7. ábra: Czakó László az ominózuis könyvvel. A kivetítőn a merüléshez használható gázkeverék jellemzői (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Bár a kutatás-sorozat ideje alatt két búvárbaleset is történt – 1995-ben Dr. Pálfi Zoltán, 1997-ben Marton Tibor került bajba – szerencsére mindkét búvár felépült, így a velük történtekből levonható tanulságok végül is hozzájárultak az expedíciós tevékenységgel összefüggő eljárások hatékonyságának fokozásához.

Ami pedig az eredményeket illeti:

A magyar kezdeményezésre és döntően magyar teherviselés mellett megtervezett és megvalósított magyar-horvát expedíciók eredményeként

- a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsait a horvát állam védetté nyilvánította és szabályozta a merülések rendjét;

- megtörtént a roncsok állapotának felmérése, ennek eredményeként ismertté vált, hogy a hajótest felfordult és kettétört, a hajótesten keresztben a lékponyva láncai láthatók;

- a fő tüzérség lövegtornyai és a felépítmények maradványai a felborult hajótest alá szorultak, az árbocok a roncs jobb oldala felé kidőlve a tengerfenéken fekszenek;

- sikerült behatolni a hajóroncs belsejébe, ahonnan Czakó László harminchat tárgyból álló leletegyüttest hozott a felszínre, amelyet a horvát örökségvédelmi szolgálat munkatársai restauráltak és kiállítottak;

- a hajóroncs bal (eredeti úszási helyzetben a hajó jobb) oldalán több nagy horpadás és két torpedó ütötte lék, valamint két további ismeretlen eredetű, ék alakú szakadás van.

Az utóbbi eredmény nyomán az expedíciók résztvevői megkísérelték azonosítani a négy sérülés keletkezésének okát, s – azt feltételezve, hogy mind a négy sérülés egyszerre (azonos időpillanatban) került a hajótestre – úgy gondolták, hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó vezette kötelékre támadó 2 olasz motorcsónak közül végül is (az ütközetjelentésükben közöltekkel ellentétben) mindkettő az élen haladó kötelék-vezérhajóra, a SZENT ISTVÁN csatahajóra lőtte ki a torpedóit, amelyek közül azonban csak 1-1 becsapódását kísérte robbanás, míg a másik 2 torpedó talált ugyan, de nem robbant fel, ehelyett csupán a mozgási energiájából és a tömegéből eredően ütött (a torpedók robbanásából származóknál lényegesen kisebb) léket a hajótest burkolatán.

Akárhogy is történt, a magyar-horvát expedíciók 1997 végén véget értek és 1998-tól a horvát fél egyedül folytatta a kutatást (ennek okai között Czakó László megemlítette azt a tényt, hogy a magyar fél nem teljesítette a merülések engedélyezésének feltételeként vállalt azt a kötelezettségét, hogy az expedíciókon készített víz alatti filmfelvételekhez hozzáférést biztosít a horvát hatóságok számára, mivel az a filmes, aki a film-nyersanyagot vágásra megkapta, hosszú ideig felszólításra sem adta át). Talán ennek köszönhető, talán nem, de a magyar búvárok által kezdeményezett és a részvételükkel megvalósított expedíciókon Czakó László által felszínre hozott leletegyüttes bemutatása során a magyar közreműködés tényére semmi sem figyelmezteti a leletanyagból készített kiállítás látogatóit.

Czakó László azonban nem csüggedt: az Adrián elsüllyedt 30 történelmi hajó roncsának felkutatását tűzte ki célul, s ezek közül 16 esetben el is érte a célját, és a SZENT ISTVÁN mellett bekapcsolódott egyebek között olyan híres hajók roncsainak feltárásába is, mint a BARON GAUTSCH személyszállító gőzhajó, vagy a Földet osztrák-magyar lobogó alatt elsőként megkerülő kereskedelmi hajó, a SPLENDIDO vitorlás. Az ismert 16 roncs koordinátáit Czakó László az előadás során a rá jellemző nyíltsággal előzékenyen mindjárt meg is osztotta az érdeklődőkkel, akik közül talán sokan kedvet kapnak egy-egy roncskutató expedíció megtervezéséhez és végrehajtásához az élvezetes előadás alapján.

A roncsok kutatásában részt vettek:

1993-ban (a roncs keresése során): Adametz Magdolna, Czakó László, Mácsai Endre és Túri János.

1994-ben (a roncs hivatalos megtalálásakor): Czakó László, Kollár K. Attila, Kosina Zsolt, Kovács György, Mácsai Endre, Dr. Pálfi Zoltán, Túri János, Viski Sándor.

1995 áprilisában (a kutatás első fázisában): Czakó László, Dombóvári Tibor (operatõr) Karát Emil (rendezõ), Kollár K. Attila, Dr. Komlóssy Attila (orvos), Kovács György, Mácsai Endre (operatõr), Dr. Pálfi Zoltán, Péterbencze László, Surányi Csaba, Túri János, Viski Sándor, Enczi László, a tolmács Szabó Sven (tolmács), horvát részről Danijel Frka és Miljenko Marukic.

1995 szeptemberében (a kutatás második fázisában): Balázs Péter, Csepregi Oszkár, Czakó László, Ember Sándor, Gajó Gusztáv, Irsai Sándor, Kovács György, Pataki Zoltán, Pál Ödön, Polacskó istván, Rompos Richárd, Szakcsi Csaba, Zákányi László, valamint Csepregi Oszkár, horvát részről pedig Marijan Orlic, Mario Jurisic, Neven Lukas, Nino Puhiera.

1997-ben (az expedíció harmadik fázisában): Bakó Tamás (tolmács), Balázs Péter, Clement Károly, Csepregi Oszkár, Czakó László, Ember Sándor, Enczi László (gazdasági vezető), Gajó Gusztáv, Gotthardt Péter (szakács), Irsai Sándor, Karáth Imre (operatőr), Komár Éva (konyhai segítő), dr. Komlóssy Attila (orvos), Kovács György, Lázár Sándor, Marton Tibor, Mácsai Endre, Pataki Zoltán, Pál Ödön, Pálfi Tamás, Polacskó István, Rompos Richárd, dr. Rovó László, Sarkadi István, Szacski Csaba, Vámosi Antal, Zákányi László.

Dr. Balogh Tamás: a 2008. évi expedíció

A Czakó László által vezetett 1995-1997 közötti expedíciók történetének és eredményeinek ismertetése során elhangzott két fontos megállapítás. Egyrészt az, hogy a kutatási folyamat kényszerű megszakítása összefüggésben állt azzal is, hogy a magyar fél nem teljesítette maradéktalanul a horvát hatóságok felé vállalt kötelezettségeit (a víz alatti filmfelvételek átadása elmaradt), másrészt az, hogy az expedíciók váratlan új eredményt hoztak: a két torpedó ütötte lék mellett két másik ismeretlen eredetű, eltérő jellegzetességekkel bíró sérülést is azonosítottak a hajótesten a torpedó ütötte lékekkel azonos oldalon és magasságban (nagy, kráter-szerű nyílások helyett kisebb, ék alakú szakadásokat). Ez a két körülmény határozta meg a Magyar Búvár Szakszövetség mozgásterét a SZENT ISTVÁN csatahajó magyar részvétellel történő kutatásának felújítására vonatkozó tervei elkészítésekor.

A kutatási folyamatban beállt tíz évig tartó kényszerszünet után 2007-ben megtervezett és 2008-ban megvalósult expedíció erre tekintettel a magyar és a horvát fél közötti bizalomépítés, valamint a csatahajó roncsaira vonatkozó ismeretek és képanyag bővítésének célját szolgálta, az utóbbi körben elsősorban annak érdekében, hogy 1) lehetőség szerint tisztázza a korábbi expedíciók által azonosított ismeretlen eredetű lékek kialakulásának körülményeit és a hajó elsüllyedésében betöltött szerepét, 2) elvégezze a letört hajóorr felmérését és 3) alaposan feltérképezze a hajó körüli roncsmezőt. Kiegészítő célként 4) kegyeleti merülés és 5) a hajótest állékonyságának megállapításához szükséges metallurgiai vizsgálatok elvégzésére alkalmas fémmintavétel végrehajtását tervezték. Az expedícióhoz kiképzési céllal csatlakoztak a Magyar Honvédség katonabúvárai is (akiknek addig nem kellett ekkora mélységbe merülniük, ezért nem is rendelkeztek az ehhez szükséges felszerelésekkel és szaktudással).

A Zelenák József – a Magyar Búvár Szakszövetség technikai alelnöke – által vezetett expedíció horvát tagjai a Magyar Honvédség részéről Gulyás Tamás, Török László és Varga Zsolt, a BRFK tűzszerész-szolgálata részéről Domján András, a civil technikai búvárok és szervezők részéről Dr. Balogh Tamás, Hadházi Zsófia, Gyurka Zsolt, Ignácz Zoltán, Kovács József, Piller András, Selmeczi Dániel és Zelenák József voltak. A horvát hatóságok részéről Ante Plančić, Dražen Gorički és Krunoslav Zubčić csatlakoztak az expedícióhoz.

Az eredményeket illetően – bár a rosszra fordult időjárás jelentősen lerövidítette a kutatást – az expedíció a fémmintavételen alapuló metallurgiai vizsgálat és a roncsmező feltérképezése kivételével nagyrészt elérte a kitűzött céljait.

- A Magyar Honvédség kegyeleti merülést végrehajtó katonabúvárai elhelyezték a roncson a Hadtörténeti Intézet és Múzeum emléktábláját, melyre az egykori cs. és kir. Haditengerészeti Akadémia hősi halott tengerészek névsorát feltűntető emléktáblája jelmondatát vésték (hiszen a SZENT ISTVÁN hősi halottainak névsorát a háború elvesztése miatt arra az emléktáblára már nem véshették fel): „Höher als das Leben steht die Pflicht” (azaz „A kötelesség előbbre való, mint az élet”).

- A horvát féllel kialakított jó munkakapcsolatnak köszönhetően a magyar fél áttekinthette az 1997-2007 közötti összes horvát merülés képanyagát, így azt a 2008-as expedíción készített felvételekkel összevetve meggyőző alapossággal igazolhatta a páronként eltérő jellegzetességeket mutató négy lék eredetét. Ennek köszönhetően Dr. Balogh Tamás kimutatta, hogy a két szélső lék nem a torpedótalálatok pillanatában, hanem azok következményeként később – a süllyedő csatahajó felborulását követően – mechanikai hatásra alakult ki, a vízzel megtelő középső-, s a még levegővel teli orr- és tatrész határán álló nyomásálló válaszfalak közelében kialakult feszültség következtében. A hajóra két függőleges, de ellentétes irányú erő hatott: a vízzel teli részekre a felvett víz súlyából eredő nyomóerő, a levegővel teli részekre pedig az ott ébredő felhajtóerő. Ez a két erő ellentétes irányban terhelte a hajótestet a felborulása előtt és után, amely az átfordulást követően a torpedórobbanásoktól meggyengült jobb oldalán már nem tudott rugalmasan alkalmazkodni az ellentétes irányú erőhatásokból eredő terheléshez, és szétnyílt azon a ponton, ahol a legnagyobb feszültség halmozódott fel benne (vagyis a vízzel már elárasztott és a még levegővel teli részek határán).

- Az expedíció azt is meggyőzően igazolta, hogy miért alakulnak ki egyre nagyobb horpadások a hajótesten. Néhai Vass Ödön – a csatahajót tervező mérnök-kollektíva magyar tagja, Scharbert Gyula tanítványa (az expedíció idején a magyar hajóépítő mérnökök doyenje) – számításokkal igazolta Dr. Balogh Tamás következtetését. Eszerint a horpadásokat a több mint 2 000 tonnás kettős hajófenék súlya okozza, mivel ez megfelelő alátámasztás nélkül maradt (a hajó eredeti úszási helyzetében a hajófenék alátámasztását a tenger biztosította, míg a hajóban nincsenek olyan méretezésű szerkezeti elemek, melyek elbírnák a tömegét). A horpadások kialakulásának másik oka a leszakadt gépek és kazánok tömegéből eredő, az eredetileg a gépészeti terek felett (a felfordult roncsban alattuk) lévő páncélfedélzetre kifejtett hajlító terhelés. Az oldalfalakhoz rögzített páncélfedélzet ennek köszönhető behajlása húzóerőt generál, ami a páncélfedélzet széleihez rögzített oldalfalakat befelé húzza.

Az expedíció eredményeiről a National Geographic Magazin is beszámolt (a cikk elérhető innen).


8. ábra: A SZENT ISTVÁN csatahajót ért torpedótalálatok (balra fent), a roncson talált sérülések és a mögöttük lévő helyiségek (balra lent), a torpedótalálattal okozott sérülések a hajótestben (jobbra fent), valamint az elárasztás és az átfordulás hatása (balra lent).

A letört hajóorr teljes körű felmérését az expedíció horvát tagja, Ante Plančić mérnök búvár készítette el még 2005. július 5-én és felmérésének eredményeit az expedíció rendelkezésére bocsátotta. A magyar fél a szívesség viszonzására vállalta, hogy az átadott vázlatrajzot kiszerkesztett formában feldolgozza és a horvát félnek átadja (ez 2008. október 5-én meg is történt).

Bár a Magyar Búvár Szakszövetség támogatta a Dr. Balogh Tamás vezette TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület által az első világháború századik évfordulójához kapcsolódóan kezdeményezett centenáriumi merülés-sorozatra vonatkozó négyéves program megvalósítását, amely a Monarchia több jeles hajóroncsát is felkereste volna, az érintett magyar állami szervek azonban vagy közömbösek maradtak a kezdeményezés iránt, vagy a kezdeményezők mellőzésével (de a szükséges szakismeretek nélkül) saját maguk, vagy az általuk preferált megvalósítók útján igyekeztek volna végrehajtani azokat, amelyek így végül elmaradtak.

Czakó Ádám: a 2017-es felkészülés és a 2018-as centenáriumi expedíciók

Czakó Ádám – a roncsok feltárását kezdeményező és 1995-1997 között vezető magyar búvár, Czakó László fia – elsősorban az osztrák-magyar hajóroncsok feltárásának a családon belül immár generációkon átívelő programjáról, s az azokat végrehajtó Karsztvíz Sportegyesületről beszélt, kiemelve a 2018. évi centenáriumi merülést, és az azt megalapozó 2017-es nemzetközi expedíciót, valamint a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsainak kutatását.

A SZENT ISTVÁN roncsaihoz vezetett 2017. évi – előkészítő jellegű – nemzetközi búvárexpedíció 2017. június 6-án kezdődött, s két hétig tartott Dražen Gorički horvát expedícióvezető irányításával. A kutatásban belga, bosnyák, magyar, olasz, osztrák, portugál és szerb búvárok vettek részt a horvát speciális rendőrség búvárai mellett. A régészeti munkát Igor Miholjek búvárrégész, a Horvát Restaurálási Intézet Vízalatti Régészeti Osztályának vezetője irányította. A búvárok két csoportban tevékenykedtek. Az egyikben a magyar búvárok merültek Miklós Tamás vezetésével (Czakó Ádám, Farkas Zsolt, Horváth Szilárd, Járóka Árpád) a horvát rendőrbúvárok kíséretében, s a roncs dokumentálását és behatoló merüléseket végeztek, általában nyílt rendszerű légzőkészülékekkel (trimix, nitrox, oxigén). A másik – többnemzeti – csoportban az újralégzőt használó búvárok hajtották végre a hosszabb időigényű feladatokat, a feltárást és a tisztítást, szintén horvát búvárokkal együttműködve.

A fejlett búvártechnológiát alkalmazó expedíció során részletes fotó- és videódokumentáció készült a roncsról, s a búvárok a beúszó merüléseik alkalmával értékes relikviákat hoztak a felszínre, amelyek a pulai Isztria Múzeum SZENT ISTVÁN kiállításának anyagát gazdagítják majd.

Az előkészítő merülést követő, 2018. évi centenáriumi expedícióról szólva Czakó Ádám elmondta, hogy a horvát féllel a 2017. évben kialakított szakmai kapcsolat és a balesetmentes merülés tette lehetővé a folytatást. A csatahajó elsüllyedésének százéves évfordulóján a magyar búvárok csoportját Miklós Tamás vezette, a kutatásban részt vett Beliczay András, Czako Ádám, Eke Zsolt, Farkas Zsolt, Herpai Gabor, Járóka Árpád, Müllner László, Sila Zoltán, Vass Zita. Az expedíció elsődleges célja az előző évi tapasztalatok alapján kifejezetten a roncsba történő behatolás volt, ami meg is hozta a várt eredményt: a búvárok első ízben találtak emberi maradványokat a roncsban. A SZENT ISTVÁN 1 087 fős legénységéből 89-en vesztették életüket a tragédiában (4 tiszt és 85 matróz), közülük 41 magyar.

A SZENT ISTVÁN-expedíciók bemutatása mellett Czakó Ádám kitért a kutatást lehetővé tevő együttműködések bázisát jelentő szakmai kooperáció fontosságára. E körben bemutatta azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a zárt téri barlangi búvártevékenységektől kezdve a nagy mélységben végzett merülésekig a Karsztvíz Búvár és Barlangász Sport Egyesület végez.


9. ábra: Czakó Ádám a KAISER FRANZ JOSEF I. roncsairól beszél (roncsrajz és fotó: Dr. Balogh Tamás).

Végül hangsúlyozta az összefogás fontosságát, hiszen – mint mondta – a kutatások eddigi gyakorlata azt bizonyítja, hogy ezt a fajta tevékenységet a résztvevők javarészt a saját idejük és anyagi erőforrásaik terhére, bármiféle ellentételezés nélkül, tisztán lelkesedésből végzik. Ez a lelkesedés az, ami pótolhatatlan hozzáadott értéket képviselve biztosíthatja egy-egy kutatási kezdeményezés sikerét. Példaként megemlítette azt, amikor Miklós Tamás csapata helyet biztosított számára a SZENT ISTVÁN roncsaihoz induló expedícióban, vagy, amikor ezt ő viszonozhatta a KAISER FRANZ JOSEF I. roncsainak kutatása során, illetve, amikor elég volt csak egy telefon a tengerpartról Budapestre Dr. Balogh Tamásnak ahhoz, hogy a hajóroncs kutatással érintett részeiről a teljes eredeti tervanyag digitalizált változata még aznap a búvárok rendelkezésére állhasson és segítse a tájékozódásukat.

Czakó Ádám szerint az ilyen összefogás annál is fontosabb, minthogy a hajóroncsok, így a SZENT ISTVÁN is elpusztulnak egyszer. Dr. Balogh Tamás a roncs összeomlását 2008-ban már előre jelezte és tíz évvel később, 2018-ban ennek maga is a tanúja lehetett. Mintha száz víz alatt töltött esztendő után ezek a relikviák egyszerre csak megadnák magukat, nem állnak tovább ellen az idő és az elemek pusztításának. Erre tekintettel a kutatásukra fordítható idő fogy. Ezért az emlegetett összefogás jegyében Czakó Ádám felidézte és megszívlelendő jó tanácsként a búvárközösség megjelent tagjai figyelmébe megfontolásra ajánlotta Ferenc József császár és király uralkodói jelmondatát: Viribus Unitis - azaz egyesült erővel.

Mikós Tamás: a 2022 utáni évek – ünnepek után munkás hétköznapok

Itt vette át a szót Miklós Tamás a Thomas’ Club búváriskola vezető oktatója, 2005 óta a NAUI Worldwide magyarországi képviselője, 2015 óta a NAUI Worldwide International Advisory Board tagja, aki elmondta, hogy a 2017-ben és 2018-ban felélénkült kutatás folytatását a COVID-19 pandémia 2022-ig késleltette, azóta azonban már két újabb expedícióra is sor került 2022-ben és 2024-ben, 2025 szeptemberében pedig a harmadikat tervezik.

Bár a magyar részvételű expedíciók száma újra örvendetesen nő, a résztvevő magyar búvárok száma a részvételi költségek emelkedésével arányosan egyre kevesebb. Mára hovatovább milliós nagyságrend egy egyhetes expedíción a részvétel összes költségének – az engedélyeknek, a gázoknak, a hajónak és a szállásnak – a fedezete. Részben ez is az egyik oka annak, hogy ma már nincsenek az 1990-es évek közepén végrehajtotthoz hasonló, dominánsan nemzeti jellegű és összetételű expedíciók: nemzetközi expedíciók indulnak a hajó roncsaihoz, amelyek résztvevői közül több-kevesebb búvár magyar.

Miklós Tamás az előző előadók gondolataihoz kapcsolódva utalt rá, hogy a roncsok megindult összeomlása lehetőséget és felelősséget is jelent egyben. Mégpedig a belső kutatás számára. Hiszen ahogy egyre több oldallemez, nyílásfedél és más szerkezeti elem adja meg magát a rozsdának, úgy válik szabaddá egyre több helyen az út a hajó belsejébe. Mindez a SZENT ISTVÁN csatahajó esetében azoknak a jelképi erejű, nagy eszmei értékű műtárgyaknak – Sződy Szilárd Szent István plakettjének, az 1848-as komáromi csapatzászló kéttenyérnyi darabját magába foglaló díszzászlónak és nemesfémveretű rúdjának, valamint Palka József üvegművész színes ólomüveg ablakainak – a felkutatásával összefüggésben fontos, amelyek megtalálását már az 1995-1997 közötti expedíciók is célul tűzték ki maguk elé. A felelősség pedig abban áll, hogy mit szabad elmozdítani az összefüggő leletanyagból ezeknek a tárgyaknak a keresése érdekében, továbbá, hogy milyen körülmények között és milyen feltételekkel szabad embert küldeni az összeomlóban lévő roncsba életveszély okozása nélkül.

A fenti lehetőségekkel összefüggésben Miklós Tamás elmondta, hogy a hajótestnek a természetes állagromlás miatt egyre több helyen megnyíló burkolata ma már lehetővé teszi a behatolást az olyan nagy kihívást jelentő műveletek nélkül is, mint amelyeket Czakó László kényszerült végrehajtani 1995-ben (amikor a légzőkészülékét levéve tudott csak beúszni a hajóba az admirálisi szalon szűk ablakán át). A leváló oldallemezek és nyílásfedelek ma már több, széles behatolási pontot kínálnak és a zárt rendszerű légzőkészülékek alkalmazásának köszönhetően a beltéri kutatás során az üledék felkavarásából eredő látótávolság-csökkenés is jobban kezelhető. A 2025. szeptemberi expedícióra készülve a horvát hatóságok mindezek alapján a várható károkat és előnyöket mérlegelve, engedélyezték annak a korábbi kezdeményezésnek a végrehajtását, ami az admirálisi szalonban felhalmozódott – a helyiség eredeti berendezési tárgyaiból, a fából készült bútorzat és falburkolat romjaiból származó (tehát önmagában is a leletanyag részét képező) – törmeléknek az eltávolítását és a szelektálását célozza a keresett tárgyak utáni kutatás érdekében.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy a sérülés nem előfeltétele a régészeti lelőhelyekről származó tárgyak „megmentésének”. A leletmentő régészet gyakorlata ugyanis olyan lelőhelyek feltárásánál releváns, amelyek már veszélyeztetettek, vagy pusztulásra ítéltek; és kizárólag azzal a céllal, hogy információkat és/vagy tárgyakat szerezzenek vissza, mielőtt azok véglegesen elvesznének. Ezt csak ellenőrzött módon (a szükségeshez képest a legkevesebb rombolással) szabad megtenni és csak akkor, ha a pusztítás nagyobb veszteség megelőzése érdekében szükséges. A valódi mentés ugyanis a lelőhely kontextusának és általános integritásának a megőrzését jelenti, ami a védelem és a kezelés igazi tartalma (a károkozás igazolása soha nem lehet az).

A horvát hatóságokat ezügyben Igor Miholjek képviseli, aki már többször figyelmeztette a magyar búvárokat arra, hogy ne hozzanak fel olyan tárgyakat a hajóból, amelyekből a korábbi expedícióknak köszönhetően már rendelkezésre áll restaurált leletanyag. A konzerválás magas költségeire tekintettel ugyanis a horvát állam nem kívánja a felszínre hozott leletanyag jelentős bővítését. Erre tekintettel fontos információ, hogy a hajózástörténeti érdeklődéséről ismert Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi vezetője felajánlotta a magyar restaurátorok helyszíni közreműködését a horvát hatóságoknak, akik ennek ellenére sem járulnak hozzá a magyar búvárok által esetlegesen felszínre hozott és a magyar restaurátorok által konzervált tárgyak magyar tulajdonba adásához. [szerkesztői megjegyzés: ez azért érthetetlen, mert a hadihajók a nemzetközi jog szerint nem kerülnek ki a lobogó szerinti állam tulajdonából, így a SZENT ISTVÁN csatahajó jelenleg azoknak az országoknak – köztük Magyarországnak – a tulajdona, amelyek az államutódlás szabályai szerint a Monarchia utódállamai. Ezt mind a nemzetközi tengerjogról szóló UNCLOS egyezmény, mind a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény elismeri.]

Ami pedig a felelősség másik aspektusát illeti: a horvát hatóságok az összeomlóban lévő roncsba történő behatolásra nem adnak engedélyt (annak érdekében, hogy az esetleges balesetekkel összefüggésben mentesüljenek a felelősségtől) – ugyanakkor hallgatólagosan tudomásul veszik azokat – így a résztvevők minden beúszást kizárólag a saját felelősségükre hajtanak végre. Ebből a szempontból nagy kár, hogy a 2008-ban tervezett fémmintavételes metallurgiai vizsgálat a rossz időjárás miatt meghiúsult, mert ha annak az eredménye rendelkezésre állna, a kockázat is csökkenthető lenne. Ha senki más nem végzett ilyen vizsgálatot, akkor a roncs állékonyságáról sincsenek megbízható adatok, csakis szemrevételezésen alapuló ismeretek jelentik a kiindulópontot.

10. ábra: Miklós Tamás előadása a SZENT ISTVÁN roncsainak aktuális kutatási programjáról.

A 2022-es expedíció résztvevői voltak: Czakó Ádám, Farkas Zsolt, Herpay Gábor, Miklós Tamás, Murányi Péter, Szabó Zsolt, Tóth Gergő és Dr. Visontai Csongor, 

Az előadók ezután a résztvevők kérdéseire válaszoltak, majd egy jó hangulatú "családi fotó"is készült a SZENT ISTVÁN csatahajó magyar részvételű búvárexpedíciók által történő - 2025-ben 30 évre visszatekintő - kutatásába bekapcsolódott búvárok közül azokkal, akik elfogadták a Magyar Búvár Szakszövetség elnökének meghívását és részt vettek a szimpóziumon.


11. ábra: A "családi fotó" balról jobbra): Czakó Ádám, Tóth Gergely, Mácsai Endre, Czakó László, Vámosi Antal, Visky Sándor, Dr. Komlóssy Attila, Szinak Gábor, Potyesz Tamás, Szabó Péter, Miklós Tamás, Herpay Gábor, Dr. Visontai Csongor, Eke Zsolt (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Czakó Ádám gondolatához csatlakozva reméljük, hogy - viribus unitis - a kellő hozzáértéssel és körültekintéssel megtervezett és kivitelezett kutatás tudományos eredményei tovább bővülhetnek, s a magyarság és a tenger kapcsolatát önmagában is szimbolizáló SZENT ISTVÁN csatahajóra vonatkozó hiteles ismeretek minél szélesebb körben válhatnak ismertté, tovább gazdagítva Magyarország tengeri örökségét.

12. ábra: A szimpózium előadói: Czakó László, Dr. Balogh Tamás, Czakó Ádám és Miklós Tamás (fotó: Dr. Balogh Tamás és Miklós Adienn).

Ahogyan arról hírt adtunk korábban, a 2025. évi augusztus 20-i, Szent István napi ünnepségek keretében immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő hajózástörténeti kiállításaink aktuális témája az idén 110 éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajó. A rendezvényhez idén először a Magyar Búvár Szakszövetség is csatalakozik, s a roncsokat kutató búvárok tartanak előadásokat az érdeklődőknek.

Az ünnep alkalmából a PANNÓNIA történelmi motoroshajó fedélzetén működő kiállítóhelyen a "SZENT ISTVÁN csatahajó és a csatahajók rövid története" c. időszaki kiállítással várjuk az érdeklődőket, míg a Magyar Sport Házában a Magyar Búvár Szakszövetség jóvoltából a csatahajó roncsait az elmúlt 30 évben kutató búvárexpedíciók vezetői találkoznak egymással és a látogatókkal egy szakkonferencia keretében.

A kiállításon megtekinthető lesz egyebek között a modern csatahajók kialakulását (s a tüzérségi eszközök és a hajópáncélok azt lehetővé tevő fejlődését) szemléltető, csaknem egy évszázados evolúciót bemutató idővonal, amely egyszerűen áttekinthető, látványos formában mutatja be a műszaki eszközök változását az első páncéloshajóktól (1860, 1862) a dreadnought-típusú csatahajók megjelenéséig (1905).

1. ábra: A csatahajók fejlődése 1860-1905. (készltette: dr. Balogh Tamás © 2025.).

A vonatkozó történeti-műszaki információkat ilyen - infografikus - formában feldolgozó ismeretterjesztő ábrázolás eddig még nem született, így már csak ezért is érdemes lehet meglátogatni a kiállítást, amely számos hasonló, a csatahajók világára vonatkozó érdekes információval várja a hajózás szerelmeseit.

Tudták például, hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó másfélszer annyi ideig épült, mint amennyi ideig szolgálhatott az elsüllyedése előtt, s hogy már hússzor annyi időt töltött a víz alatt? Vagy, hogy az elsüllyedése óta eltelt csaknem 110 évben mindössze 17 olyan év volt - de ebben a 17 évben is csak alig több, mint 200 olyan nap - amikor búvárok kutathatták a roncsokat?

Ha kíváncsi az ilyen és ehhez hasonló információkra, szeretettel várjuk kiállításunkon, ahol bemutatjuk a modern csatahajók három nagy korszakát - az első világháború előtti dreadnought-versenyt, az első világháború alatti szuper-dreadnoughtokat és a két világháború közötti szerződéses csatahajókat - reprezentáló egy-egy típus nagyméretű modelljét, s természetesen az ünnepeltet, a SZENT ISTVÁN csatahajót, melynek M=1:100 méreatányú modelljét Dr. Hüvös Ferenc, többszörös világbajnok modellező készítette el.


2. ábra: A tárlaton bemutatott csatahajók összehasonlítása.



3. ábra: A bemutatásra kerülő csatahajó-modellek. A SZENT ISTVÁN modellje (középen) több, mint másfél méter hosszú, a VITTORIO VENETO hossza pedig csaknem két és fél méter.

A modelleket a cs. és kir. Haditengerészet relikviái - egy eredeti csónaklobogó, korabeli navigációs eszközök, valamint a haditengerészet egyenruházatát bemutató korabeli és utángyártott uniformisok és tartozékok - egészítik ki, s megtekinthető lesz a SZENT ISTVÁN csatahajó hosszmetszete.is.

A kiállítás 08:00-17:00 óra között díjmentesen látogatható. A berendezett kiállítótér képei megtekinthetők: itt.

Azok pedig, akik kedvet kaptak és még jobban elmerülnének a témában, délután 16:00-18:00 óra között a Magyar Búvár Szakszövetség székházában (Budapest 1146, Istvánmezei út 1-3.) első kézből származó információt kaphatnak a roncsokat kutató magyar búvárexpedíciók vezetőitől.

Az előadások programja:

- Köszöntő

- 16:05-16:25 Dr. Balogh Tamás: A Szent István csatahajó és kutatásának jelentősége

- 16:25-16:50 Czakó László: A magyar-horvát közös expedíciók, 1994-1997

- 16:50-17:10 Dr. Balogh Tamás-Zelenák József: Visszatérés a Szent Istvánra, 2008

- 17:10-17:35 Czakó Ádám: A centenáriumi expedíció, 2018

- 17:35-18:00 Miklós Tamás: A kutatás legújabb szakasza, 2022-től és tovább

Kérdések.

A rendezvény rendhagyó a magyar tengeri roncskutatás történetébn, hiszen eddig még nem került sor hasonlóra, amikor a harminc évet felölelő kutatási periódus minden expedíciójának vezetője együtt osztja meg emlékeit és tapasztalatait az érdeklődőkkel és válaszol a feltett kérdésekre.

Mindkét rendezvény díjmentesen látoigatható.

Még alig ért véget a nagysikerű NAVIGA C kategória világbajnoksága Csepelen, máris újabb programon vehetnek részt az élethű hajómodellek kedvelői.

Kovács Péter tagtársunk jóvoltából - aki régóta segítőkész közreműködője egyesületünk hajómodellezői körében a NAVIGA-versenyeken való részvétellel összefüggő szervező munkának (az idei világbajnokságon is a versenyiroda működését segítette) - idén is megrendezésre került a NAVIGA NS F2, F4 kategóriájú élethű hajómodellek versenye Farkas Lajos birtokán, a tokodi Ebszőnybánya horgásztavon.

A hétvégi versenyre (helyszín, megközelítés, stb.) vonatkozó információk elérhetők a versenykiírásban. A verseny szabadon látogatható, belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2025. augusztus 10-én, vasárnap véget ért a Nemzetközi Hajómodellsport Szövetség, a NAVIGA "C" szekciójának (asztali modellek) világbajnoksága, melyet Magyarország rendezett. A szervezésben és a lebonyolításban partnerként egyesületünk is közreműködött, s versenyzőink a világversenybe is bekapcsolódtak.


1. ábra: Pillantás a nagyterembe (fotó: Dr. Balogh Tamás).

NAVIGA C szekció szabályai szerint a versenybe nevezett alkotásokat a következő kategóriákban zsűrizték:

- C-1 Evezős hajók és vitorlás hajók (5 országból 9 versenyző, 13 versenymű).

- C-2 Motoros meghajtású hajómodellek (10 országból, 29 versenyző, 38 versenymű..

- C-3 Hajó részletek, alkatrészek, kikötői, hajógyári létesítmények, dioráma (18 országból 39 versenyző 46 versenymű).

- C-4 A-tól D-ig terjedő osztályok miniatűr modelljei 1:250-nél kisebb arányban (13 ország 30 versenyző, 36 versenymű).

- C-5 Palackhajók (6 ország, 11 versenyző, 15 versenymű).

- C-6 Műanyag modellek (10 ország, 59 versenyző, 83 versenymű).

- C-7 Karton és papír modellek (9 ország, 3 versenyző, 36 versenymű).

- C-8 Kit modellek (12 ország, 36 versenyző, 43 versenymű).

2. ábra: Az összesített eredménytábla.

Az éremtáblázatot áttekintve a versenyzők nemzetiségi megoszlása és a nemzeti csapatok helyezése a következőképpen alakult:

A legnagyobb delegációval a románok, a lengyelek és az ukránok érkeztek, őket követték a csehek, a magyarok és a kínaiak, míg a horvátok, az olaszok és a németek a harmadik csoportot alkották A legkisebb létszámú delegációt a bolgárok, üzbégek, hollandok és szlovákok küldték. Az egyes kategóriákban nevezett alkotások száma alapján szinte nemzeti kategóriák alakultak ki. A C1 kategóriában az olaszok (5), az C2-ben a magyarok (9), a C3-ban és a C4-ben a románok (12-16), a C5-ben a csehek, kínaiak, lengyelek és a románok (3-3), a C6-ban és a C7-ben a lengyelek (19-17), a C8-ban pedig a románok (16) indultak a legnagyobb számban. A hollandok (3) és németek (4) számára a C2 kategória, az ukránok számára a C3 (6), a kínaiaknak a C4 (9), az üzbégeknek a C5-C6 (2-2), a szlovákoknak a C6 (2), a bolgároknak (4) és a horvátoknak (3) pedig a C8 kategória bizonyult a legnépszerűbbnek.

A versenybe nevezett csaknem 300 alkotás zöme elért valamilyen helyezést: összesen 278 érmet osztottak ki. A legtöbb aranyérmet holtversenyben Lengyelország és Románia versenyzői szerezték (16-16), utánuk pedig Kína következett (14). Az ezüstérmek tekintetében román (36), lengyel (25), cseh (10), a bronzérmek tekintetében pedig román (26) magyar (18) és lengyel-cseh (12-12) sorrend alakult ki. A legtöbb kategóriában a lengyelek (8) és a románok (7), a legkevesebben a hollandok és a szlovákok (1-1) indultak. Magyarország a verseny 8 kategóriája közül 5-ben indított 13 versenyzőt és 31 versenyművet.

A kiosztott 278 éremből 26-ot (mintegy 10%) Magyarország kapott (az aranyérmek 2,3%-át, az ezüstérmek 5,8%,-át és a bronzérmek 20,7%-át). A teljes magyar éremállomány majdnem kétharmada (15 érem, csaknem 60%) egyesületünk versenyzőinek jutott. A magyar versenyzők (13) mintegy kétharmada (8, fő, azaz 62%), s a versenybe nevezett magyar modellek (31) ugyanekkora része (18 hajó, azaz 58%) indult egyesületünk színeiben. A ténylegesen versenyző egyesületi modellállomány azonban ennél sokkal nagyobb volt, hiszen Hocza István M=1:300 méretarányú monitor-makettjei közül 72 db alkotott egyetlen tételt („A monitorok és páncélos hajók fejlődése” című gyűjteményt), ezzel a 90 darabos egyesületi hajómodell-állomány a teljes mezőny csaknem harmadát (32%) tette ki. Magyarországról aranyérmet kizárólag egyesületünk tagja, Dr. Hüvös Ferenc alkotásai kaptak.

3. ábra: Dr. Hüvö Ferenc és aranyérmes modelljei, az ASKOLD cirkáló és a USS MISSOURI csatahajó (fotó: Dr. Balogh Tamás)..

4. ábra: Egyesületünk modellezőinek teljesítménye a versenyen.

 

Egyesületünk versenyzői az alábbi teljesítményt nyújtották: 

5. ábra: Egyesületünk modellezőinek eredményei.

 

6. ábra: Egyesületünk díjazottjai: fent Bechler József és oklevelei, lent: Hocza Istávn és Kaló Lajos díjaikkal.

A verseny sikere elsősorban Kornis Jánosnak, a NAVIGA C kategória szekcióvezetőjének érdeme, aki a NAVIGA-val, a bírói testület tagjaival és a nevező versenyzőkkel, a szervezésben közreműködő, illetve a partner klubokkal, magánszemélyekkel szükséges egyeztetés megannyi feladatát végezte és a versenyirodát működtette, vendégül látta a bírói testület tagjait (szállás, étkezés, utazás biztosítása), valamint a teremfelügyelőket (étkeztetés), nyomtatásra előkészítette és kinyomtatta a kitűzőket és okleveleket, valamint beszerezte az érmeket és egyeztetett a versenyhelyszínt adó Királyerdei Művelődés Házzal az asztalok biztosítása, elrendezése érdekében,

Egyesületünk tagjai az alábbi tevékenységekkel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez

1. Levelezés az önkormányzattal a helyszín biztosítására (Balogh Tamás),
2. Levelezés és szerződés-előkészítés a Hajózási Szakközépiskolával teremfelügyelők biztosítására (Balogh Tamás),
3. Levelezés a MH 1 TFOE parancanokságával az alakulat közreműködesének biztosítására (a közös fenntartású csapattörténeti gyűjtemény bemutatásának és szállításának engedélyezésére) (Balogh Tamás),
4. Kategóriánként a legmagasabb pontszámmal díjazott versenyzők számára angol nyelvű könyvjutalom biztosítása (Balogh Tamás),
5. A versenyhelyszínen az asztalokhoz kék szövet biztosítása (TIT HMHE, Farkas Judit, Zebegényi Hajózási Múzeum)
6. A versenyhelyszínen az asztalokhoz kordon-távtartók, kordonkötél, a dekorációhoz nemzeti lobogók biztosítása (Farkas Judit, Zebegényi Hajózási Múzeum, MH 1 TFOE).
7. A MH TFOE és a TIT HMHE anyagából kiállítás szállítása, építése és rendezése (Ákos György, Balogh Tamás, Barcsy Károly, Hüvös Ferenc, Hocza István, Kovács Péter, Oli László),
8. A verseny ideje alatti adminisztratív, egyéb gyakorlati segítségnyújtás, titkári feladatellátás, teremőrök instruálása, matricázás, stb. (Hocza István, Kovács Péter, Schmidt Antal).
9. Hozzájárulás a teremőrök étkeztetésének biztosításához (Ákos György).
10. A verseny ideje alatti szakmai előadások megtartása (Ákos György, Balogh Tamás).
11. A versenyt kísérő egyesületi kiállítás bontása (Hocza István, Kovács Péter, Oli László).

7. ábra: Egyesületünk időszaki kiűllítása a verseny helyszínén (fotó: Dr. Balogh Tamás). A kiállítást a témába vágó előídások kísérték.

Megtiszteltetés, hogy erőfeszítéseinkkel egy világverseny sikeres lebonyolításához járulhattunk hozzá.

Köszönet a szervezőknek, a résztvevő versenyzőknek és a végrehajtásban közreműködő tagtársaknak!

8. ábra: Egyesületünk partnere, a MH 1 TFOE. bemutatozása a rendezvény idején (fotó: Dr. Balogh Tamás).

2025-ben 110. éve állították szolgálatba a SZENT ISTVÁN csatahajót. Ebből az alkalomból Egyesületünk augusztus 20-i - Szent István napi - programjaival az évfordulóra emlékezünk.

Azok, akik rendszeresen figyelemmel kísérik Egyesületünk tevékenységét, jól tudják, hogy immár 2022 óta rendszeresen lehetőségünk nyílik csatlakozni a Szent István napi sokadalomhoz, amikor az Európa Csoportnak az Országgyűlés épülete előtt horgonyzó PANNÓNIA nevű, 1927-es építésű történelmi motoroshajója fedélzetén berendezett, hajózástörténeti témájú kamarakiállításokkal gazdagítjuk az ünnepi programok sorát (rendszeres augusztus 20-i programjaink összefoglalói elérhetők itt). Ebbe a sorba illeszkedve kerül bemutatásra a 2025. évi Szent István Nap programjai keretében Egyesültünk legújabb kiállítása "A SZENT ISTVÁN csatahajó és a cssatahajók rövid története" címmel.

A kiállítás látogatható: 2025.augusztus 20-án, 08:00-17:00 óra között, díjmentesen.

Helyszín: 1055 Budapest - V. kerület - Belváros-Lipótváros, id. Antall József rakpart (az Országház északi homlokzata előtti kikötőponton).

Információk a programról:

Az osztrák-magyar császári és királyi Haditengerészet S.M.S. SZENT ISTVÁN csatahajóját 1914. január 18-án bocsájtották vízre, majd egy évig tartó felszerelés után, 1915. november 17-án hivatalosan is szolgálatba állt. A 152 m hosszú, 20 000 tonnás csatahajó azóta is a magyar hajóépítés legnagyobb alkotása, egyben első világháborús hadisír, melynek az Adrián 1918-ban elsüllyedt roncsait magyar búvárok tárták fel és kutatják azóta is. A hajó az egymás felett tüzelő, három lövegcsővel felszerelt forgó lövegtornyokkal rendelkező csatahajók egyike, melyekből a világon összesen 38 db épült. Ezek közül a SZENT ISTVÁN az elsőként felépített ilyen hadihajó-osztály negyedik egysége, s az első Dreadnought-típusú csatahajó, amelyet torpedókkal sikerült elsüllyeszteni. Egykor 11 nemzet fiai szolgáltak, szenvedtek és nélkülöztek, harcoltak és, ha úgy hozta végzetük, haltak hősi halált a fedélzetén. Ismerjék meg e nemzetközi jelentőségű hadihajó történetét, az ország legszebb csatahajó-modelljét bemutató kiállításon!

A kiállítást írta és rendezte dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, a csatahajó történetének avatott kutatója, több, a hajóról szóló könyv, újságcikk és blogbejegyzés szerzője, a roncsokhoz vezetett búvárexpedíciók tevékeny résztvevője.

A kiállításhoz kapcsolódóan augusztus 20-án 16:00-18:00 óra között előadásokat tartanak a csatahajó roncsait kutató magyar búvárok a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) szervezésében egyesületünk elnöke, az MBSZ tudományos alelnöke kezdeményezésére, a Magyar Sport Házában (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.). Az előadások egyedülálló lehetőséget biztosítanak a víz alatti kutatási folyamat előrehaladásának és új eredményeinek, valamint a roncsokról szerzett tudás fokozatos bővülésének és a maradványok időbeli fizikai változásának megismerésére. A programnak ez a része a magyar víz alatti kutatások történetének páratlan fejezetét jelenti, hiszen az 1994-től napjainkig tartó kutatási folyamatban résztvevő valamennyi expedícióvezető - a csatahajó roncsait kutató összes magyar expedíció búvárszakmai irányítója, a magyar búvárok egymást követő generációinak képviselői - első ízben egyesítik és osztják meg tudásukat ebben a rendhagyó formában az érdeklődő közönséggel. Erre mondják, hogy ez talán egy vissza nem térő alkalom, hiszen eddig is történhetett volna ilyen, mégsem történt soha, így talán ezután sem fog, s, ha így lesz, akkor a mostani alkalom egyszeri és megismételhetetlen marad. Részt kell venni rajta!

További információk a csatahajóról:

Elemzés a legújabb expedíciós eredményekről a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a süllyedés centenáriumán a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a hadihajó történetéről elsüllyedése centenáriumán egyesületünk honlapján itt.
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a National Geographic Magazinban: itt.  
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a Hajózástörténeti Közleményekben: itt.
A csatahajóról egyesületünk elnöke közreműködésével 2002-ben készült könyv: itt és film: itt.
A könyv recenziója a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain: itt.
Egyesületi modellezőink alkotásai a Hadtörténti Múzeum centenáriumi kiállításán 2018-ban: itt.
Dr. Hűvös Ferenc csatahajó-modellje egyesületünk komáromi állandó kiállításán 2013-ban: itt.
A csatahajó roncsai közül felszínre hozott tárgyak időszaki kiállítása Eszéken, 2011-ben: itt.

2025. augusztus 5.-10. között Csepelen kerül megrendezésre a nemzetközi hajómodellsport-szövetség, a NAVIGA C kategória (asztali modellek) világbajnoksága a Székely Mihály Modellező SE szervezésében, Csepel önkormányzatának támogatásával, valamint a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület, és a Bolyai Makett Klub Egyesült partneri közreműködésével.

Verseny:

A versenykiírás és a nevezési lap letölthető innen.
Az esemény információi a Magyar Modellező Szövetség honlapján: itt.

A regisztrációk száma alapján a versenyben az Egyesült Államoktól Hong-Kongig (Kína) 15 ország 180+ versenyzőjének 330+ modellje vesz részt.

A versenyt - melyen egyesületünk alkotói is szép számmal vesznek részt - egyesületünk kiállításai és tagjaink előadásai kísérik.

Kiállítások:

- "A Császári és Királyi Haditengerészet az első világháborúban" (a kiállításon megtekinthetők dr. Hűvös Ferenc, a NAVIGA többszörös világbajnoka hadihajó-modelljei).

-  "A M. Kir. Folyamőrség és a M. Kir. Honvéd Folyamerők" (a kiállíátson megtekinthetők a TIT HMHE és a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred által létesített csapattörténeti gyűjteményébe tartozó hadihajómodellek).

Előadások:

- 2025.08.08. péntek, 15:00 óra: Dr. Ákos György: Osztrák-Magyar vitorlások és tengerészek

- 2025.08.09. szombat, 10:00 óra: Dr. Ákos György: Lövés és találat - a tengerészeti tüzérségi eszközök fejlődése.

- 2025.08.09. szombat, 15:00 óra: Dr. Balogh Tamás: Jütland 1916 - a történelem legnagyobb tengeri ütközetének története.

- 2025.08.10. vasárnap, 10:00 óra: Dr. Balogh Tamás: A drónháború hatásai a tengeri hadviselésre és a hadihajó-tervezésre.

A rendezvény számára a csepeli Királyerdei Művelődési Ház biztosít helyszínt (H.-1213, Szent István út 230.), ahol a nagysikerű Bicskei János emlékversenyek legutóbbi két alkalma is megrendezésre került.

Nem mindennapi esemény, amikor egy világbajnokság házhoz jön, de mindenképpen olyasmi, ami megfelelő alkalmat teremthet a valóban nem mindennapi minőségű egyedi alkotások seregszemléjére. Aki hajómodellezőként kedvet érez alkotásai nemzetközi megmérettetésére, a fenti linken elérhető nevezési lap kitöltésével és a szervezőknek történő visszaküldésével megteheti.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, s ezúton bíztatjuk nevezésre a vállalkozó kedvű alkotókat, akik másokat is lenyűgöznének kiváló alkotásaikkal. Itt az alkalom!

A berendezésről készült képek megtekinthetők itt.

A berendezett kiállítótér megtekinthető: itt.

Somogyi-Tóth Dániel képriportja: itt.

Az eredmények elérhetők: itt.

Látogatás rendje: 

A rendezvény (a verseny, a kiállítás és az előadások) látogatása ingyenes, arra 2025.08.05-10. között van lehetőség, keddtől szombatig naponta 10:00-18:00, vasárnap 10:00-14:00 óra közötti terjedelemben.