100 éve ezekben a napokban történt a Monitorlázadás, az első világháborút követő összeomlás polgárháborús időszakának egyik szomorú epizódja. Június 24-én katonai zendülés tört ki Budapesten: a flottilla hajói a Dunáról lőtték a népbiztosok szálláshelyéül szolgáló Hungária Szállót (akkori nevén a „Szovjetházat”), s a ludovikás tisztnövendékek is fellázadtak. A zendülés sikertelen maradt. A harcok Budapesttől délre, a Duna két partján még három napig, június 27-ig folytatódtak, de a zendülők a túlerővel szemben végül ott is vereséget szenvedtek. A LAJTA monitor és személyzete is csatlakozott a világ egyik első antikommunista felkeléséhez, amit éppen e hajótípusról neveztek el monitorlázadásnak. A lázadás során a hajó fedélzetén vesztette életét csicseri Csicsery László sorhajóhadnagy, az utolsó olyan császári és királyi haditengerész tiszt, aki egy volt császári és királyi hadihajón szolgálva halt hősi halált. 2019. június 24-én a LAJTA Monitor Múzeumhajó barátai erre emlékeztek a történelmi hajó fedélzetén.

Az első világháború utolsó napjaiban, a cs. és kir, Haditengerészet dunai részlege, a cs. és kir. Dunaflottilla egységei 1918. október 30-án Újvidéken fogták szikratávírón IV. Károly király parancsát, amely elrendelte a flotta felosztását a Monarchia államai között. „A dunai hajóhadat át kell adni a magyar kormánynak; ennek megfelelően lehetővé kell tenni a nem magyar legénység elbocsátását.” A flottilla tisztikara és velük egyetértésben a soknemzetiségű legénység úgy döntött, hogy az együtt harcolt négy év alatt a hajókon kialakult bajtársiasságot nem rúgják fel a szárazföldi történések miatt. Az addigi flottilla parancsnok, a horvát nemzetiségű Marius Ratkovic sorhajókapitány átadta helyét a magyar Wulff Olaf Richárd korvettkapitánynak, és Vukováron a teljes horvát személyzettel együtt kihajózott. A flottilla, a továbbra is soknemzetiségű személyi állományával, november 6-án futott be Óbudára, ahol aztán végleg bevonták az először 1787. január elsején felvont vörös-fehér-vörös hadilobogót. Egy gyönyörű történet örökre véget ért. Az 1872-ben megalakult cs. és kir. Dunaflottilla, mint az 1867-től 1918-ig szolgáló osztrák-magyar haditengerészet szerves része, a szó szoros értelmében végig harcolta az I. világháborút. 1914. július 29-én, éjjel 2 óra 20 perckor a TEMES monitor kezdte meg a rengeteg szenvedést és áldozatot követelő harcot, és 1918. november 6-án, az akkor már széthulló egykori birodalom alakulatai közül utolsóként a flottilla vonta be a hadilobogót. Emlékét könyvtárnyi szakirodalom, múzeumi kiállítások és raktárak, néhány magán gyűjtemény, emléktáblák és sírok őrzik. Ennek a csodálatos, végig győztes elit alakulatnak legfőbb emlékműve pedig a „LAJTA Monitor Múzeumhajó”, melyet a lelkes magyar hagyományőrzés mentett meg az utókor számára.

Az utójáték már kevésbé volt tiszteletre méltó. Az 1918. október 31-én megalakult Károlyi kormány elhibázott külpolitikai és katonai koncepciója nem engedte, hogy az akkor még rendkívül ütőképes dunai alakulat, vagy a néhány, még együtt tartható szárazföldi egység némileg javítson az ország tárgyalási pozícióján. (Döntő változást persze nem lehetett volna elérni.) December 20-án az antant elkobzott öt monitort és két őrnaszádot, az itt maradt hadihajókat pedig 1919 januárjában teljesen leszerelték.

1919. március 20-án Vix francia alezredes átnyújtotta hírhedté vált második jegyzékét, amelyben újabb területek kiürítését és átadását követelte. A kormányfő, Károlyi lemondott. Az ország nagy részének elvesztése az események radikalizálódásához vezetett, március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság. Válaszul májusban a csehek és a románok támadást indítottak Magyarország ellen és a védekező háborúból ezúttal végre a folyami hadihajók is kivették a részüket. Elsőként a POZSONY őrnaszád esett át a tűzkeresztségen, május 10-én, majd attól kezdve folyamatosan harcérintkezésben volt az ellenséggel. A hadihajózás új szervezetét a hadműveletek alatt dolgozták ki. A hadihajós főparancsnokság hadműveleti szempontból a Vörös-hadsereg Parancsnokságának volt alárendelve. A harci egységek a hadihajós parancsnokság alá tartoztak.

1. kép: Toborzóplakát a Tanácsköztársaság idejéből

2. kép: A Tanácsköztársaság honvédő harcai

3. és 4. kép: Vörös matrózok a szárazföldi erők bugyonnovkájára emlékeztető sapkában.

5., 6. és 7. kép: A Vörös Hadsereg jelvényei, köztük a Vörös Hadihajó Raj jelvénye

Bár a tanácshatalom külpolitikai szempontból megtette azt, amit Károlyi nem mert (a háború utáni eseményeket élethalálharcnak fogta fel és minden rendelkezésére álló katonai erőt mozgósított az ország védelmére), belpolitikai szempontból koránt sem aratott osztatlan sikert. Május végén a Duna-menti ellenforradalmi megmozdulásokat különösen véres terrorral verték le. Ehhez a flottilla hajóit is fel akarták használni, ami a tengerészekben erős ellenérzést keltett. Június 24-én kitört a budapesti Ludovika Akadémia vezetésével az ún. „Ludovikás ellenforradalom”, amelyhez a flottilla egyes hajói is csatlakoztak.

A megmozdulás központja az Óbudai Tengerészlaktanya, a Ludovika Akadémia és a Róbert Károly körúti Vilmos Főherceg (akkor Engels) Tüzérlaktanya volt. A terv szerint a lázadás kitörését jelző ágyúlövésekre a pesti munkásság csatlakozik a lázadókhoz, a laktanyákban felfegyverzik őket, majd megszállják a stratégia pontokat (a telefonközpontot, a kommunista párt székházát, az ún. Szovjet-házat és a hidakat), katonai diktatúrát vezetnek be, majd a rend helyreállítása után szociáldemokrata kormányt alakítanak, amely megszervezi az ország védelmét és az általános választásokat. A hadihajók feladta a hidak lezárása, az Országgyűlés és a Szovjet-ház sakkban tartása volt.

Június 24-én 16:00 órakor a MAROS monitor, valamint a POZSONY és a CSUKA őrnaszád bevonta a vörös lobogót és felvonta a nemzeti trikolórt. Óbudáról Budapestre hajóztak és az Erzsébet híd fölött a POZSONY több lövést adott le a Szovjet-házra. A parton álló lakosság egy része örömmel lelkesen üdvözölte a hadihajókat és a nemzeti színű lobogót, ám a karhatalom gyorsan feloszlatta a tömeget. Dr. Berend Miklós orvost – aki a felszólítás ellenére tovább éltette a hadihajókat (a világháború alatt a cs. és kir. Dunaflottillával együttműködő katonai alakulatoknál szolgált) – azonban agyonlőtték.

Miután a partról heves géppuskatüzet kapott, a POZSONY őrnaszád visszavonult a déli összekötő vasúti hídig. Másnap délelőtt a LAJTA monitor és a KOMÁROM őrnaszád hajózott le Budapestig, ugyancsak a nemzetiszínű lobogó alatt, hogy csatlakozzanak fellázadt társaikhoz. A két hajó nem adott le lövéseket, őket azonban erős géppuska- és ágyútűz fogadta.

8. kép: Szentgyörgyi Kornél „Harc a monitorokkal” c. festménye

A lázadók terve arra alapozott, hogy a budapestiek azonnal melléjük állnak, az állítólag szociáldemokrata érzelmű városparancsnok pedig támogatja az akciót. Az előbbi tévedésnek, a második félreértésnek bizonyult, ami megpecsételte az akció sikerét. A puccskísérlet rövid tűzharc után összeomlott. A lázadásban részt vett hajók ekkor ultimátumot kaptak a városparancsnoktól, ám még annak lejárta előtt június 25-én éjjel déli irányban elhagyták a várost. Az volt a tervük, hogy a Baján álló britektől kérnek üzemanyagot és lőszert, s azzal térnek vissza Budapestre, megpróbálva ismét fellázítani a fővárost.

Paks magasságában a „Munka” nevű felfegyverzett gőzös azonban kivált a kötelékből, újra felhúzta a vörös lobogót és tüzet nyitott az őt követő KOMÁROM és CSUKA őrnaszádra. A tűzharcban a MUNKA elsüllyedt, de találat érte a KOMÁROM parancsnoki tornyát is megölve Maár Jenő shhgy-t és halálosan megsebesítve Csicsery László shhgy-t (a török kor óta nem volt rá példa, hogy a dunai hadihajók ágyúval lőjék egymást).

9.kép: A cs. és kir. Dunaflottilla egységei szerb-horvát-szlovén lobogó alatt Orsován 1919-ben (balra egy őrnaszád, középen a BOSNA, jobbra a BODROG monitor).

10. kép: A COMPÓ őrnaszád vöröskatonákkal (Pakson őrizte az aknazárat, nem csatlakozott az ellenforradalmi kísérlethez – a felvétel az események után készült Budapesten.

11. kép: Monitorok a Dunán.

12. kép: A MUNKA (ex-UNA) felfegyverzett gőzös.

A két tisztet átszállították a LAJTÁra, mert ott volt a lázadó erők egyetlen orvosa, egy medikus. Miután átjutottak az uszódi aknazáron, Csicsery is meghalt. A két hősi halottat a hátsó fedélzeten ravatalozták fel. 

Bajára érve az angolok előbb tüzet nyitottak rájuk, majd miután kiderült, hogy veszélytelenek, lefoglalták a hajókat, a személyzetet pedig foglyul ejtették (egy ideig a bajai Nemzeti Szállóban tartották őrizet alatt – amelynek falán egyesületünk tervezte és a szálló tulajdonosa állította emléktábla emlékeztet erre – majd Szerbiába szállították őket). Visszatérésről szó sem lehetett.

13. kép: Csicseri Csicsery László sorhajóhadnagy. A korábban a Monarchiát szolgáló hivatásos magyar tisztikar egy része már 1918. novemberében levetette az egyenruhát, és hazament gazdálkodni vagy csekély vagyonkáját felélve, kivárt. Mások Bécsben vagy a francia megszállás alatt lévő Aradon, majd Szegeden készültek a kommunizmus ellen. Ám azok sem voltak kevesen, akik a behívónak engedelmeskedve, felajánlották szakértelmüket az új hatalomnak. A fiatalabb tisztek közül sokan voltak, akik vagy magukévá tették az új rend ideológiáját, vagy karriervágyból úgy tettek, mintha elfogadnák, de a belépők többsége nem ilyen volt. Az ő helyzetük volt a nehezebb. Származásuk és neveltetésük miatt elfogadhatatlan volt számukra a hivatalos internacionalista, osztályharcos, materialista világnézet. Nehezen tűrték, hogy tilos a nemzeti lobogó használata, a Himnusz éneklése vagy hallgatása, hogy megszűntek a katonai rangok, hogy a legénység által választott politikai biztosok felülbírálhatták a katonai vezetők parancsait. Eleinte meggyőző volt a kitűnően tálalt szociális demagógia és a valóban közhasznú intézkedések bevezetése. De elsősorban hazaszeretetből jelentkeztek. Úgy látták, hogy pillanatnyilag csak a Vörös Hadsereg képes megvédeni Magyarországot a nagy étvágyú szomszédoktól. Eljöttek hát, és legyűrve viszolygásukat, szívvel-lélekkel harcoltak. Így volt ez a flottillánál is.

14. kép: Csicsery László angol haditengerészek által Baján felállított, Mahr Jenővel közös síremléke.

A „paksi csata” két áldozatát június 28-án temették el Baján a szerb városparancsnokság, az angol tiszti küldöttség és hajóink legénységének tíz küldötte jelenlétében. Augusztusban a Baján szolgáló angol haditengerész tisztek saját költségükön angol nyelvű síremléket állítottak a két magyar haditengerész tisztnek. A holttesteket később exhumálták és a SZEGED őrnaszád 1921 novemberében az angol emlékművel együtt Pestre szállította őket. Az emlékmű további sorsa ismeretlen.

A Tanácsköztársaság 1919. július 31-én megbukott. Megmaradt hajóit lefoglalták, majd a románok november 14-i kivonulása után, november 18-án Belgrádba szállították. Később a ’20-as években Ausztria és Magyarország visszakapta a teljesen tönkretett őrnaszádokat, monitoruk azonban soha nem lett többé.

A bajai emlékművet egyesületünk kezdeményezésére és rekonstrukciós tervei alapján a Honvédelmi Minisztérium 2011-ben – a LAJTA emlékév keretében – újraállíttatta.

A polgárháborús helyzetben hazájukért elesettek emléke szolgáljon örök tanulságul arra, amit néhány évvel később a másféle, de éppoly gyilkos igazságtalanság ellen lázadó, s ezért szintén az életével fizető Sophie Scholl így fogalmazott meg: „A törvények megváltoztathatók, a lelkiismeret nem.”

15. kép: Csicsery László és Mahr Jenő bajai síremlékének helyreállított változata és a Duna Szálloda (az egykori Nemzeti Szálló) falán elhelyezett emléktábla (2011). 

---

A száz évvel ezelőtti tengerész-helytállásra emlékező - az Egyesületünk tagja, Dr. Margitay-Becht András úr által kezdeményezett - bensőséges hangulatú rendezvényen a hadtörténelem egy hivatásos- és a haditengerészet történetének több amatőr művelője mellett a magyar hadihajózás és polgári hajózás vezetői és jeles képviselői, valamint a katonai és hadihajózási hagyományőrzők, s a száz éve történt katonai akció résztvevőinek leszármazottai jelentek meg az alábbiak szerint:

A hősi halált halt csicseri Csicsery László sorhajóhadnagynak az Egyesült Államokban élő unokaöccse, Csicsery György úr, Benkő Kálmán kormányos alhajómester, a CSUKA őrnaszád fedélzetmestere – a lázadás egyik fő szervezője, és az esemény krónikása – legidősebb gyermeke, Benkő Géza úr, továbbá Vehovszky László tengerész zászlós, a lázadás idején a MAROS monitor első tisztje, unokáik, Lőrincze Zsuzsanna úrhölgy és Vehovszky Gábor úr. Örülünk, hogy lehetőségük volt eljönni közénk, és velünk emlékezni.

16. kép: Lőrincze Zsuzsanna, Benkő Géza (sötétkék zakóban) és Csicsery György (vörös nyakkendőben) koszorút helyeznek el a LAJTA Monitor Múzeumhajón (fotó: Dr. Ákos György).

Végül, de nem utolsó sorban, jelen volt a monitorlázadás egyetlen ma is látható szereplője és névadója, a LAJTA Monitor Múzeumhajó, mint a megemlékezés helyszíne. Jeles hadihajózás-történészünk, dr. Csonkaréti Károly úr sajnos nem tudott eljönni, de mindannyian tudjuk, hogy nélküle már nem létezne ez a hajó, és hadtörténelmünk e különleges eseményéről sem emlékezhetnénk meg.

Köszönjük mindazoknak, akik jelenlétükkel tisztelték meg a hajót, s gazdag és változatos történelmének erre a szomorú epizódjára is együtt emlékezetek!

17. kép: Az emlékező közösség tagjai (balról jobbra): Dr. Balogh Tamás, Székely László, Dr. Margitay-Becht András a TIT HMHE részéről, valamint Csicsery György és hitvese, Lőrincze Zsuzsanna és hitvese, illetve Benkő György úr és hitvese a LAJTA Monitor Múzeumhajó fedélzetén a századik évfordulón (fotó: Dr. Ákos György).

Az évforduló alkalmából van szerencsénk bemutatni a közönségnek egyesületünk tagja, Barcsy Károly modellező által elkészített, jelenleg az ország legszebb LAJTA Monitor-modelljét, amely 1872-es eredeti konfigurációjában ábrázolja a cs. és kir. hadihajót.

18. kép: A Barcsy Károly által az Esztergomi Duna Múzeum megrendelésére készített, s az emléknapra befejezett alkotása a LAJTA monitorról.