Péntek este a késői kezdés ellenére elráncigáltuk a premierre Horváth József kapitány urat a BUDA utolsó parancsnokát, mivel a filmben a szívéhez legközelebb álló hajója szolgáltatta a hátteret. A vetítés végére kicsit lelkiismeret furdalásunk volt, mert a film rendezője élve a technika adta lehetőségekkel szinte tökéletes vizuális élményt nyújtott számunkra, de emellett sikerült egy boci, boci tarka filmet gyártania (se füle, se farka). A véleményen szubjektív, bár a vetítésen megjelent a hajózáshoz közelálló emberek hasonló érzéseket tolmácsoltak. A közönség nagyobb része lelkesen ünnepelte az alkotókat, bár ők alighanem mint barátok kissé elfogultak voltak, vagy jobban levették a film mondanivalóját. Tudom, hogy a film nem a hajóról szóló dokumentum fimnek készült, csak egy misztikus háttérként szolgált. Sajnos a BUDA halott maradt a vásznon! Számomra az est legizgalmasabb része az volt, mikor hazafelé lógtam a metrón.

Megrázó élmény volt számomra! S én marha, még egyenruhát is húztam volt hajóm emlékére. Kár volt! Egyáltalán elmenni is. Hazafelé egyre azon rágódtam, mennyi hasznos dolgot tehettem volna az elfecsérelt idő alatt itthon. Az is végigfutott az agyamon, hogy a két tucatnyi létszámú stáb annyi pénzzel, energiával, s idővel akár a hajó teljes fedélzetét rendbe hozhatta volna, e helyett a SEMMI helyett.