Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

2018. február 23-án, életének 69. évében hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Tuska Lajos tagtársunk, egyesületünk modellező tagozatának kiváló tagja.

1948. június 20-án született Budapesten. 14 éves korától a Magyar Honvédség támogatásával végezte tanulmányait, többek között zeneművészeti iskoláit is, melyeket befejezve a honvédség 32. Budapesti Őr- és Díszezredben teljesített hivatásos szolgálatot 1996-ban történt nyugállományba vonulásáig.

Többszörösen elismert hajómodellező mesterként kezdettől fogva rendszeresen részt vett a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület munkájában, közreműködött az egyesület kiállításainak megszervezésében. Nagy türelemmel és aprólékos részletességgel kidolgozott, kizárólag kézzel készített modelljei általános elismerést keltve a hazai és nemzetközi versenyek kedvelt látványosságai, az egyesület kiállításainak valódi díszei voltak. Katonai tiszteletadás mellett történt búcsúztatására és temetésére 2018. március 6-án 12 órakor került sor Budapesten, a Megyeri úti temetőben.

Alkotásaival emlékezünk rá.

Fentről lefelé: 1) Friedrich Wilhelm zu Pferde, brandenburgi fregatt, 1684; 2) San Felipe, spanyol sorhajó, 1690; 3) Rother Löwe, brandenburgi galeon, 1597; 4) Cacafuego, spanyol bombázó ketch, 1800; 5) 40 ágyús amerikai fregatt, 1790; 6) Grosse Yacht, holland, majd porosz uralkodói rendezvényhajó, 1678; 7) Trois Lis, francia mistico, 1750.

Ma száz esztendeje került sor az osztrák-magyar cs. és kir. Haditengerészet utolsó nagy tengeri győzelmére, az otrantói ütközetre. A száz éve történt eseményekről egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás számol be a National Geographic Magazin honlapján közölt cikkében (http://www.ng.hu/Civilizacio/2017/05/13/Otranto-1917), s tart előadást a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán 15:00 órai kezdettel tartott koszorúzást követően a TIT HMHE-ben délután 17:00 órakor Budapesten, a Stefánia út 34. szám alatt működő Honvéd Kulturális Központban. Ausztriában továbbá könyvkiadással emlékeztek meg az ütközetről: http://www.buchhandlung-stoehr.at/shop/das-seegefecht-in-der-otrantostrasse/

Az Otranói-szorosban létesült blokád kiépítésére eredetileg azért került sor 1915-1916 folyamán, mert amikor 1915 februárjában a Földközi-tenger keleti végében megkezdődött a Dardanellák ostroma, az addig elsősorban a brit szigetek körül összpontosuló német tengeralattjáró-tevékenység súlypontja is áthelyeződött a Mediterráneumba. Több nagy német U-boot érkezett Polába a tengeren és néhány kisebb alkatrészekre szedve vasúton. Az így megerősített osztrák-magyar tengeralattjáró-flotta ellen – a Törökország elleni felvonulás biztosítására – hozták létre a zárat.

Kezdetben csak néhány felfegyverzett halászhajó látta el a blokádszolgálatot, amelyek 20 m-es mélységben 1.000 m hosszú, érintőszarvas aknákkal megtűzdelt halászhálót húztak magukkal le-fel a szorosban, remélve, hogy beleakad egy óvatlan tengeralattjáró. Amikor a tengeralattjáró-tevékenység az év végéig sem csökkent, 18 felügyeleti zónára osztották fel a Földközi-tengert, ahol brit, francia és olasz hajók járőröztek. 1916 februárjában azonban még mindig kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a tengeralattjárók elsüllyesztette hajók száma nemhogy csökkent volna, de nőtt;a tengeralattjáró-veszély nagyobb, mint volt. Ekkor merült fel először az Otrantói-szoros fizikai lezárásának gondolata. A halászhajók tevékenységének körzetét először 15, majd 50, végül 80 mérföld széles sávban határozták meg és torpedónaszádokkal, cirkálókkal egészítették ki. A megfigyelés pontosságát Korfuról, Valonából és Otrantóból felszálló repülőgépekkel tökéletesítették. 1917. áprilisában pedig megkezdték az Otrantó városától a Korfuhoz közeli Fano-szigetig húzódó 66 km hosszú szilárd hálórendszer kiépítését. A rendszer 2.200 m hosszú elemei 50 m mélyre nyúltak a tenger felszíne alá. A hálók felső pereme 10 m-rel volt a vízszint alatt. Az egész rendszert több mint 400 bója és 100 horgony rögzítette. A blokádot (a hadihajókkal történő őrzést) tehát felváltotta a tengerzár (a szoros fizikai lezárása). A rendszert csak nagy türelemmel és kitartással lehetett kijátszani. Az átjutni próbáló tengeralattjárók sohasem tudhatták, mikor éri őket támadás. Mindez a bevetésről érkező, elcsigázott legénység számára annyira megnehezítette a hazatérést, hogy 1917. május 15-én a cs. és kir. hadvezetőség a zár áttörésére adott utasítást.

Az akcióra a három legmodernebb hajót, a NOVARA, a HELGOLAND és a SADA gyorscirkálókat szemelték ki. Őket a CSEPEL és a BALATON rombolók, valamint 5 tengerészeti repülő és 2 tengeralattjáró támogatta. A hadművelet megtervezésével és irányításával Horthy Miklós sorhajókapitányt bízták meg. A cirkálók feladata a szorosban a zárt őrző hajók megsemmisítése, a rombolóké pedig az albán partok előtti elterelő hadműveletekkel az ellenség figyelmének elterelése volt. A tengerészeti repülők az ellenséges hadihajók felderítését és bombázását végezték, a tengeralattjárók pedig az antant hadihajók várható útvonalán álltak lesben. Ezzel az otrantói ütközet volt az első háromdimenziós (légi-tengeri-tengeralatti) ütközet a történelemben. A hajnali 03:26-tól délután 17:30-ig tartó hadműveletek teljes sikerrel zárultak (az antant 83 halottjával, 14 elsüllyedt és 5 megrongált hajójával a Monarchia 15 halottja állt szemben), a cs. és kir. Haditengerészet nem vesztett hajót, bár a NOVARA a kondenzátorát ért találat miatt mozgásképtelenné vált, a SAIDA orrát pedig átlőtték. A támadást vezető nagybányai Horthy Miklós sorhajókapitányt, aki az ütközetben 5 gránátszilánktól súlyosan megsebesült a fején, ennek ellenére tovább irányította a köteléket, a legnagyobb osztrák-magyar hadvezérekkel,m sőt magával Tegetthoff-fal együtt emlegették. Az osztrák-magyar hadihajók, miután ők okoztak nagyobb veszteséget az ellenségnek, komolyabb veszteség nélkül hazatértek. Kiderült, hogy – bár a tüzérségi és létszámfölény az ellenségé – a sebességi fölény kétségkívül az osztrák-magyar egységeké, vagyis bebizonyosodott, hogy a hasonló gyors egységekkel végrehajtott zártörő támadások sikerrel kecsegtetnek mindaddig, amíg sikerül elkerülni, hogy az ellenség a saját hajók és a támaszpontjuk közé férkőzzön. Sőt, egyértelművé vált, hogy a keskeny Adrián egyedül ez a fajta – könnyű egységekkel végrehajtott, gyors rajtaütésekre és nehéz egységekkel támogatott visszavonulásra épülő – tengeri hadviselés lehet sikeres. Ez a taktika később arra indította Horthyt, hogy 1918 nyarán megtervezze az addigi legnagyobb osztrák-magyar haditengerészeti vállalkozást, az ún. Korfu-hadműveletet, aminek az volt a célja, hogy az otrantói szorosban műveletező könnyű egységeinkre támadó és őket Cattarótól elvágni igyekvő nehéz antant egységeket megsemmisítse.

Seregszemle / statsiztika:

Osztrák-magyar:

Angol:

Olasz:

Francia:

Eredmények:

Az ellenség vesztesége:Elsüllyedt a „Borea” és a „Boutefeu” romboló, a „Carruccio” és „Verita” gőzös.Megsérült a „Darthmouth” úgy, hogy hosszabb időre harcképtelenné vált.Elsüllyedt 12 őrhajó, további 10 pedig teljesen használhatatlanná vált.

Emberveszteség:Összesen 83-an estek el, 72 tengerészt foglyul ejtettek. A „Csepel” és a „Balaton” által a szorosban megtámadott négy hajón 184 fő tartózkodott, a túlélők 162-en voltak. A „Borea” legénységéből 2 fő elesett, 9 eltűnt, 48 pedig megsebesült.

Saját veszteség: Hajó nem süllyedt el.A „Novara” megsérült ugyan, de nyolc nap múlva kijavítva újra harcképessé vált, a többi pedig az elszenvedett találatok ellenére el sem veszítette harcképességét, összesen 10 löveg vált használhatatlanná.Harc közben elesett egy ember a „Helgolandon”, egy a „Saidán”, 13 pedig a „Novarán”, közöttük volt Szuborits Róbert korvettkapitány. A sebesültek száma 31 volt.

Főbb megállapítások:

1) A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, – a rossz időjárás, vagy az ellenség hiánya miatt – nem került sor összecsapásra, de néhány történész úgy véli, hogy az egyszerűség kedvéért, célszerű lenne meghonosítani a szakirodalomban (az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára) az első, második, harmadik és negyedik otrantói ütközet megnevezést. Szerintük ez a gyakorlat azért is szerencsés lenne, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetről beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

E terminológia szerint a következő időpontokban és résztvevőkkel zajlottak az otrantói ütközetek:

• Első otrantói ütközet: 1915. december 29. A „Helgoland” cirkáló és a „Tátra”, „Balaton”, „Csepel”, „Lika”, „Triglav” rombolók megtámadták Durazzó kikötőjét, majd a visszavonulás során harcba bocsátkoztak a Brindisiből kifutott brit „Darthmouth” és „Weymouth” cirkálókkal, az olasz „Quarto” és „Nino Bixio” cirkálókkal, valamint négy olasz és öt francia rombolóval.
  
  
• Második otrantói ütközet: 1916. december 22-23. A „Scharfschütze”, „Reka”, „Dinara”, „Velebit” rombolók megtámadták az otrantói ütközettengerzárat, majd harcba bocsátkoztak a közelben haladó „Casque”, „Protet”, „Commandant Riviére”, „Commandant Bory”, „Dehorter” és „Boutefeu” francia rombolókkal.
  
  
• Harmadik otrantói ütközet: 1917. május 15. A „Novara”, „Saida”, „Helgoland” cirkálók és a „Balaton” és „Csepel” rombolók megtámadták az otrantói zárat, majd összecsaptak a brit „Darthmouth”, „Bristol” és az olasz „Aquila”, „Marsala” cirkálókkal, valamint számos ellenséges rombolóval.
  
  
• Negyedik otrantói ütközet: 1918. április 22-23. A „Csepel”, „Uzsok”, „Dukla”, „Lika” (II), „Triglav” (II) rombolók a Valona és Brindisi között közlekedő hajókaravánokra vadászva harcba bocsátkoztak az otrantói zárat védő brit „Jackal” és „Hornet” rombolókkal.
  
  

2) Az 1917. május 15-ei nagy támadás okait nem csak a tengerzár puszta léte motiválta, hanem a tenni akarás is, ugyanis a szoroson való áthaladás nem mindig okozott nagyobb nehézséget a tengeralattjáróknak. Még 1918 első felében is, amikor a tengerzár kiépítettségének foka sokkal magasabb volt, havi 30-40 alkalommal észleltek vagy támadtak sikertelenül tengeralattjárókat az antant egységek. Ezzel szemben, a háború alatt, a záron mindössze két német és egy osztrák-magyar tengeralattjáró süllyedt el.

3) Az ütközet megtervezése számos egyedi elemet tartalmazott. Ezek közül a legfontosabb, hogy a harmadik otrantói ütközet az első háromdimenziós ütközet a tengeri csaták történetében, vagyis az első olyan hadművelet, amelyben a felszíni hadihajók mellett a tengeralattjárókat és a tengerészeti légierőt is bevezetették. A tengeralattjárók ekkorra már kipróbált fegyvernemnek számítottak és többször alkalmazták őket a felszíni hajókkal együtt. Repülők bevetésére azonban még nem került sor tengeri csatában (parti célok ellen már igen, egyébként jellemzően csak felderítést végeztek a felszíni hajók számára). Az ebből eredő problémák végigkísérték az ütközetet: Az osztrák-magyar repülők személyzete nagyon lelkesen – de szinte teljesen eredménytelenül – támadta az ellenséges felszíni hajókat. Izgatottságukban többször jelentették, hogy bombáikkal eltalálták a célba vett hajót, de sajnos egyetlen találatot sem értek el (olasz és francia kollégáik egyébként ugyanilyen lelkesen és ugyanilyen sikertelenül bombázták az osztrák-magyar hajókat). A repülőket tehát nem a közvetlen légitámadásokban elért eredményeik tették fontossá. Jelentőségük egészen másban rejlett: A „Csepel”-csoport és az olasz rombolók fölött köröző K153-as és K154-es tengerészeti repülőgép ugyanis a saját hajók lövedékeinek becsapódását is megfigyelte, és ennek alapján adta meg a helyesbítéseket, ami hozzájárult a „Csepel” és a „Balaton” találatainak pontosságához. Összesen hat tengerészeti repülőgép vett részt a harcban, és felderítő repüléseiken az ellenség mozgásáról szerzett ismereteik közlésével eredményesen járultak hozzá a gyorscirkálók sikeres kitöréséhez.

4) Az ütközet lefolyása bebizonyította, hogy az ellenség – hiába van létszámfölényben a szorosban és a közvetlen környezetében – lényegében nem tudja kihasználni az erőfölényét. Az antant hajók ugyanis a támadásról szóló első jelentés vételekor még több órás készültségben voltak (mindössze néhány egység volt csak félórás kifutási készültségben). Kerr ellentengernagy minderről így számolt be az Admiralitásnak: „Szövetségeseink kedélye, akik jelenleg a rombolókat és tengeralattjárókat biztosítják a zár számára, nem megfelelő védelmi feladatokra. Riadó esetén még a gyors cirkálóiknak is rendszeresen időbe telik, amíg kifutnak a tengerre.”. Ezzel szemben a tartalékra kijelölt osztrák-magyar támogató erők Horthy kérésére azonnal kifuthattak, mert az egységek gőz-, csata- és kifutásra készek voltak, tehát rögtön elindultak.

5) Az osztrák-magyar hadihajók, miután ők okoztak súlyosabb veszteséget az ellenségnek, komolyabb veszteségek nélkül hazatértek. Kiderült, hogy bár a tüzérségi- és a létszámfölény az ellenségé, a sebességi fölény kétségkívül az osztrák-magyar egységeké, vagyis bebizonyosodott, hogy a hasonló gyors egységekkel végrehajtott zártörő támadások mindaddig sikerrel kecsegtethetnek, amíg sikerül elkerülni, hogy az ellenség a saját hajók és a támaszpontjuk közé férkőzzön. Sőt, egyértelművé vált, hogy a keskeny Adriai-tenger kínálta földrajzi feltételek között egyedül ez a fajta – a könnyű egységekkel végrehajtott gyors rajtaütésekre és nehéz egységekkel támogatott visszavonulásra épülő – tengeri hadviselés lehet sikeres. Ez a taktika később arra indította Horthyt, hogy 1918 nyarán megtervezze az addigi legnagyobb osztrák-magyar haditengerészeti vállalkozást, az úgynevezett Korfu-hadműveletet, amelynek az volt a célja, hogy az Otrantói-szorosban műveletező könnyű egységekre támadó, és őket Cattarótól elvágni igyekvő nehéz antant egységeket (a cirkálókat, páncélos cirkálókat és, ha beavatkoznak az ütközetbe a csatahajókat is) megsemmisítse.

6) Végül néhány szót arról, hogy jogos-e ezt az ütközetet „osztrák-magyar Jütland”-nak nevezni. Amennyiben a szembenálló erők nagyságát, illetve az egymásnak okozott károk mértékét nézzük, akkor igen. Ugyanez a helyzet akkor is, ha azt nézzük, hogy mennyire sikerült tartósan kihasználni az ütközet eredményeit. Hiszen a német flottához hasonlóan, az osztrák-magyar flotta is taktikai győzelmet aratott (az ellenséget elűzte, komoly károkat okozott neki, de nem tudta megsemmisíteni), az így nyert előnyt – vagyis az Otrantói-szorosban kialakított zár gyengülését – viszont nem tudta kihasználni, nem tudott hadműveleteket kezdeményezni az Adrián kívül. Pedig a harmadik otrantói ütközet után a drifterek éjszakai őrjáratait a britek egyoldalúan felfüggesztették és nem is voltak hajlandók folytatni addig, amíg az olaszoktól megfelelő ígéretet nem kaptak a védelmükre. Végül, ha az ütközet megítélését nézzük az antantnál és Ausztria-Magyarországon, akkor is kimutatható bizonyos hasonlóság Jütlanddal, hiszen – a valós veszteségektől függetlenül – mindkét fél győztesnek érezte magát. Az osztrák-magyar erőket megerősítette ebben az elsüllyesztett egységek és a foglyul ejtett tengerészek száma, az antantot pedig az a körülmény, hogy nem szenvedett megsemmisítő vereséget, maradék erői továbbra is harcképesek és bevethetők voltak.

Dr. Balogh Tamás

További információk:

http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00604f.html

http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00701f.html

http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00801f.html

http://wk1.staatsarchiv.at/seekrieg/die-seeschlacht-in-der-otrantostrasse/

A BUDAPEST100 programsorozat keretében az idén 150 éves fővárosi rakpartok műemlékeivel ismerkedhetnek az érdeklődők. A rendezvényhez kapcsolódóan a hétvégén megtekinthető a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményébe tartozó - a múzeum külső kiállítóhelyeként működő - 104 esztendős KOSSUTH oldallapátkerekes gőzhajó, amelynek fedélzetén az üzemeltető Európa Cégcsoport felkérésére egyesületünk tagjai tartanak tárlatvezetést az érdeklődőknek.

A rendhagyó esemény alkalmával a parancsnoki hídtól a gépházig bejárható a teljes hajómatuzsálem, s a látogatók a hajón bemutatott navigációs eszközök és technikák segítségével a magyar dunai gőzhajózás hőskorának történetébe is bepillantást nyerhetnek.

A tárlatvezetésekre 2017. április 22-én és 23-án kerül sor, naponta 09:00 és 15:00 óra között félórás időközönként indított csoportok számára. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációt a http://hajosrendezvenykozpont.hu/bp100/ honlapon látható elérhetőségeken kell megtenni. A tárlatvezetést egyesületünk részéről biztosítja: Dr. Balogh Tamás elnök, aki 2013-ban önálló kötetben dolgozta fel a hajó történetét (kivonata a következő linken elérhető: http://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/aktualis/2013/a-kossuth-muzeumhajo-tortenete.pdf), valamint Bauer József nyugalmazott hosszújáratú tengerészkapitány és Székely László hagyományőrző sorhajóhadnagy, egyesületünk hagyományőrző tagozatának vezetője.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

2017. március 4-én került sor a Magyar Hajósok és Repülők báljára az EURÓPA hajó fedélzetén. Dr. Völner Pál államtitkár, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke adta át "a hajós szakmáért, a vízi sportért, a hajózás népszerűsítéséért, megismertetéséért sokat tett személyek teljesítményének elismerésére" újonnan alapított (idén első ízben odaítélt) Magyar Hajózásért Érdemérmet Fa Nándor hajótervezőnek, hajóépítőnek, óceáni vitorlázónak és Horváth József hajóskapitány-parancsnoknak, egyesületünk tagjának. Szívből gratulálunk!

Dr. Völner Pál, Fa Nándor és Horváth József a 2017. évi hajós bálon (forrás: https://www.facebook.com/SpiritOfHungary/?hc_ref=PAGES_TIMELINE)

Egyidejűleg a Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében sor került a technikai búvárok első nemzetközi találkozójára Budapesten (http://www.buvar.hu/techmeeting-2017). A szövetség előzőleg három ízben rendezett már technikai és barlangi búvár találkozót, amelyre külföldi előadók és vendégek is meghívást kaptak, azonban az idei rendezvény volt az első, kifejezetten nemzetközi esemény, amelyre nyolc ország (Ausztria, Belgium, Csehország, Horvátország, Magyarország, Makedónia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) búvárai látogattak el, több, mint 130-an. Az előadók között Balázs Gergely, Lerner Balázs barlangkutatók, barlangi búvárok mellett egyesületünk elnöke, Balogh Tamás képviselte Magyarországot, aki Stef Teuwen-nel közösen a 2016. évi jütlandi expedícióról és az annak sikere hatására a Vízalatti Tevékenységek Világszövetsége (CMAS) és az UNESCO támogatásával 2018-ban a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsaihoz tervezett centenáriumi nemzetközi búvárexpedíció előkészületeiről számolt be az érdeklődőknek (További információk: http://hajosnep.blog.hu/2017/03/01/jutland_roncsairol_tudosit_a_national_geographic_magazin; http://www.cmas.hu/jutland_expedicio).

Dr. Balogh Tamás és Stef Teuwen a Dive International Technical Meeting, Budapest 2017 rendezvényén (fotó: Kiss Andrea)

Dénesi Ildikó (Izolde Johannsen) haditengerészeti nagyregénye -. a második világháborús német haditengerészet történetét bemutató regényfolyam első köteteként  - az ADMIRAL GRAF SPEE és az ALTMARK történetét beszéli el.

Az elsősorban német szemszögből írott kötet több érdekességet tartogat: egyrészt ez a történet első olyan feldolgozása, amely a zsebcsatahajó és ellátóhajója egymással összefüggő történetét nem külön-külön, hanem együtt, egymásra tekintettel mutatja be, másrészt a regény műfaj ellenére a történelmi tények (így például a két világháború között kiérlelt német haditengerészeti stratégia születésének körülményei és az abban meghatározott alapelvek) a lehető leghitelesebben kerültek bemutatásra.

A kötet ára 3 650 Ft + 900 Ft postaköltség. A könyv az alábbi honlapon rendelhető, néhány napon belül postázzák: http://undergroundbolt.hu/a-birodalmi-kaloz. Telefonos rendelés (06/30-632-4806) nyomán a könyv természetesen a kiadó budapesti boltjában személyesen is átvehető (hétfőtől péntekig 15:00-18:00 óráig a VI. kerület, Csengery u.72. szám alatt).

További információk: http://abirodalmikaloz.blog.hu/2016/05

A mai napon, május 17-én 145 esztendős a magyar állam tulajdonában lévő LAJTA Monitor Múzeumhajó, amely a Hadtörténeti Intézet és Múzeum külső kiállítóhelye. A hajó születésnapjáról egyesületünk tagjai a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (melynek a LAJTA tiszteletbeli zászlóshajója) közösen emlékeztek meg az alakulat hadikökötőjében.

A hajó várható elkészültéről szóló korabeli tudósítás a Vasárnapi Újság 1870. évf. 20. számában a 244-245. oldalon: http://epa.oszk.hu/00000/00030/00845/pdf/00845.pdf

Az egyesület elnökségét a megemlékezésen Székely László, a hagyományőrző tagozat vezetője (hö. shgy.) képviselte, aki felolvasta a monitorért kiemelkedően sokat tett Margitay-Becht András, egyesületünk tagja, ebből az alkalomból készített írását, amelyet az alábbiakban adunk közre:

"145 éves a LAJTA Monitor Múzeumhajó

A Pesten, 1871-ben vízre bocsátott öreg hadieszköz építésekor csúcstechnikát képviselt. Mára, mint a világ legöregebb folyami páncélos hadihajója, a magyar főváros páratlan idegenforgalmi szenzációja lett, amikor tavasztól őszig az Országház előtt, a főváros Világörökségi területén állomásozik. Új szerepvállalásával Budapest is beléphetett az „Öreg Hajóval Díszített Régi Városok” elegáns klubjába, többek között Szentpétervár és Boston, London és New York, Stockholm és San Francisco büszke társaként.

A LAJTA fél évszázados katonai szolgálata ideje alatt számos győztes ütközetben vett részt, és sohasem szenvedett vereséget. Bár az I. világháború idején már elavultnak számított, ennek dacára igen hatékony szereplője volt az 1914-ben a Száván, 1915/16-ban pedig a Dunán dúló harcoknak.. Résztvevője és névadója volt az 1919-es antikommunista monitor lázadásnak. Hadászati értékét elvesztve, úszó munkagéppé alakítva, 65 éven át országos jelentőségű építkezések tevékeny résztvevője volt. Ám nem csupán ezen katonai és polgári érdemei, valamint magas kora adja értékét és jelentőségét. A vén monitor számos nemzettel fűz össze bennünket történelmi és érzelmi szálakkal, nagyszerű protokolláris lehetőséget nyújtva a mai magyar diplomácia és a főváros számára.

A „monitor” hadihajó típust egy svéd születésű mérnök tervezte, az Egyesült Államokban. Emlékét mindkét hazája nagy tisztelettel őrzi. A LAJTÁ-ra erősen hasonlító első monitor, a hajótípusnak nevet adó USS MONITOR az amerikai identitás máig kiemelkedően fontos ikonja, tenger mélyéről felhozott maradványai szinte nemzeti kegyhellyé váltak. Egy svéd, vagy egy amerikai már csak ezért is a sajátjaként üdvözölheti a helyreállított LAJTÁ-t, amikor hazájától távol egy klasszikus formájú monitorra bukkan. Ugyanígy érezhetnek az egykori Monarchia népeinek fiai is, hiszen annak idején ük- és dédapáink közös adójából épült, nagyapáik együtt harcoltak rajta, s ha sorsuk úgy hozta, a fedélzetén haltak hősi halált. Rajtuk kívül a vén obsitos megszólíthatja az angolokat is, hiszen máig megmaradt fedélzeti acél-gerendái egy máig üzemelő angliai gyárban készültek. A németek, bolgárok, törökök az egykori szövetséges bajtársat láthatják benne, s egészen biztos, hogy már a hajdani ellenfelekben sem kelt ellenérzéseket. Ez utóbbit segíti a helyreállítók tapintata, mellyel 1887-1993 közötti, hadi cselekményekben sohasem szerepelt formáját rekonstruálták."

Május második felétől a LAJTA Monitor Múzeumhajó ismét az Országház előtt fog állni."

A születésnapi megemlékezés fotói (készítette Dr. Ákos György).

Ezúton köszönjük a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak az ünnepség megtartásához adott hozzájárulását, valamint szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az ezred parancsnokságának - külön is Csurgó Attila ezredes úrnak - a megemlékezés lehetőségének rövid idő alatt történő előzékeny biztosításáért.

A hajón a látogatók megtekinthetik a téli időszakban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány költségviselése mellett egyesületünk tagjai (Bechler József, Bicskei János, Hajba László, Hocza István, Juhász Jenő, May Károly, Oli László, Pásztói Róbert, Surman Zsolt) által elvégzett fejlesztések eredményét: a géptérben a kazán tökéletesítését (a kazántesten elhelyezett szegecssor-imitációt, a mérőműszereket, s egy szénrakást), a gőzgép és a kazán fő gőzvezetékkel való összekötését, a gőzgép szerelvényezését, a berendezett tiszti étkezőt és altiszti kabinokat, a lövegtorony alatti lőszerelőkészítő állványzatának fa tárolórekeszeit, valamint a hajó orrában lévő hajómesteri raktár berendezését, a jobb oldali illemhelyet, a konyha és a csikósparhelt átalakítását (kémény-bekötését), végül a legénységi lakótérben elhelyezett kis öntöttvas szenes-kályhát és tartozékait (szenesbödönt, piszkavasat, stb.). A múzeumhajó tökéletesítésének aktuális üteme a lövegirányzékok és a lövegcsövek császári sassal díszített csődugóinak elhelyezésével fejeződik be.

Lesz tehát új látnivaló idén is a hajón. Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A 2016. évi munkálatok képei (készítette: Bicskei János és Juhász Jenő).

2016. május 11-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (Budapest, Hermina út 9.) látható az április 11-én a Ludovikán megnyitott kiállításunk, amely a cs. és kir. Haditengerészet első világháborús teljesítményét és hajótípusait mutatja be. A maga teljességében először látható tárlat anyaga a második fővárosi helyszínen 2016. június 11-ig látogatható az intézmény vezetése által megállapításra kerülő, s annak idején egyesületünk honlapján is közzéteendő rendben, majd megkezdi országjáró vándorútját. A tárlatot Bicskei János, Hocza István, Hüvös Ferenc és Kovács Péter tagtársunk rendezte. Köszönjük munkájukat!

Fotók: Kovács Péter

2016. április 11-én hétfőn 16:00 órai kezdettel kerül sor az első világháború centenáriumára emlékező - a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó - országjáró vándorkiállításunk első nyilvános bemutatójára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében.

A kiállítás megrendezésének ötletét még 2014. januárjában, a SZENT ISTVÁN csatahajó vízrebocsátásának 100. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelentettük be (http://hajosnep.blog.hu/2014/01/17/sajtotajekoztatonk_a_szent_istvan_csatahajo_vizrebocsatasanak_centenariuman), s elkészült tablóanyagát első ízben 2015. július 24-én mutattuk be a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapatmúzeumában, az újpesti hadikikötőben az alakulat fennállásának 167. évfordulója alkalmából rednezett megemlékezésen (https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1027964733895435.1073741889.167321909959726&type=3).

A kiállítást akkor azonban csak a rendezvény meghívottai láthatták, a szélesebb nyilvánosságnak most először kerül bemutatásra a Ludovikán, ahonnan majd országjáró vándorútjára indul. 

A helyszín és az időpont kiválasztását két körülmény indokolja:

a) 2014-2018 között emlékezünk az első világháború centenáriumára (2016-ban épp' a megemlékezés-sorozat félidejében járunk), amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, s abban a személyi állomány mintegy 20%-át adó Magyarország is tevékenyen részt vett.

b) A Magyar Honvédség jelenleg is rendelkezik folyami fegyveres erővel, amely az egykori haditengerészet mai jogutóda, s hagyományainak hazai örököse. Mivel a honvéd tisztképzés hazai csúcsszerve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a kiállítás a centenráriumi emlékezés mellett a honvéd tisztképzéshez igazodva a hadihajós fegyvernem hagyományainak erősítéséhez is hozzájárul. 

Erre tekintettel köszönjük az egyetemnek a helyszín biztosításához nyújtott nyílt és segítőkész támogatását!

A tárlat, mint a május 7-8-i hétvégén megrendezendő Ludovika-fesztivál kísérőrendezvénye, 2016. május 12-ig látogatható, s azon Dr. Balogh Tamás tablói mellett Dr. Hüvös Ferenc nagyméretű hadihajómodelljei is megtekinthetők (köztük számos új darab, amelyeket szintén most először láthat a hazai közönség). 

Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt!

2016. február 12-én Budapesten, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épületében került sor a 2015-ben forgatott holland történelmi film, a Michiel Adriaenszoon de Ruyter (ejtsd: mɪˈxil ˈaːdrijaːnˌsoːn də ˈrœy̯tər) magyarországi bemutatójára (a 2015. januárjában elkészült film több, mint egy év késéssel 2016. február végén kerülhet a magyar mozik műsorára). A bemutatóra az Európai Unió soros elnökségét betöltő Hollandia budapesti nagykövetsége szervezésében került sor, s a programot színesítette a neves tengernagy leszármazottja, Frits de Ruyter de Wildt – mérnök, korábban egy ideig maga is haditengerész – előadása a korról, amelyben a film játszódik, s a főszereplőről, Michiel de Ruyter tengernagyról.

1. kép: Frits de Ruyter de Widt úr előadása (forrás: Ákos György)

Az előadás több érdekességet tartogatott. Így például kiderült belőle, hogy de Ruyter már 11 éves korában csak azért mászott fel rendszeresen a vlissingeni templom tornyába, hogy láthassa a tengert. Azután, hogy már a sokadik alkalommal csípték fülön, végül hajósinasnak adták. Ezzel kezdődött a később kora egyik legmegbecsültebb tengerészévé vált fiatalember kalandokban bővelkedő pályafutása, amelyből Frits de Ruyter de Wildt több érdekes epizódot is felelevenített. Elmondta például, hogy a hajóján egy ízben vajat szállító de Ruyter úgy védte meg a rakományt a kalózoktól, hogy az egész fedélzetet bekenette vajjal, amin a fedélzetre átszálló támadók mind elcsúsztak, készenlétben álló saját legénysége ezt kihasználva átszállt az üresen maradt kalózhajóra, amelynek ágyúival sakkban tarthatta a csapdába esett martalócokat. Máskor pedig, míg a kalózoktól fenyegetett tengerrészen haladó hajók kapitányai éjjelente inkább elsötétítve hajóztak, ő maga kihívón teljes kivilágítással haladt, azt a benyomást keltve, hogy olyan erős hajó kapitánya, melynek egyáltalán nem kell tartania a kalózok támadásától, így el is kerülte azt. Frits de Ruyter de Wildt emlékeztetett rá, hogy az admirális sikereiben taktikai érzéke mellett jelentős szerepet játszott együttműködési készsége, alárendeltjei iránti bizalma, amiben bizonyosan szerepet játszott polgári származása, s hogy egyáltalán nem jellemezte arisztokratikus tekintélyelvűség.

Az admirális életében velünk, magyarokkal, gályarabságra ítélt református prédikátor honfitársaink kiszabadítása teremtett közvetlen kapcsolatot. Mindez február 12-én történt napra pontosan 340 éve, s az esemény máig a holland-magyar államközi kapcsolatok történetének egyik legfontosabb mozzanata (az erőszakos Habsburg ellenreformáció miatt Európa protestáns államaiban kibontakozó általános felháborodás nyomán a holland államtanács utasította a Földközi-tengeren tartózkodó hajóraja parancsnokát a prédikátorok kiszabadítására). Frits de Ruyter de Wildt elmondta: eddig úgy tudtuk, hogy a 42 gályarabságra ítélt magyar prédikátor közül 26-ot szabadított ki Michiel de Ruyter, ám az újabb kutatások szerint 28-an voltak. Zárszavában pedig emlékeztetett rá, hogy az, amit ma átélünk álláspontja szerint – minden tapasztalható nehézség ellenére – nyogodtan tekinthető egyfajta második aranykornak, mint a XVII. századi holland megfelelője, ezért jó, ha nagyra becsüljük, s nem várunk arra, hogy majd valamikor ezután köszöntsön be. 

Az előadást megköszönve a vendéglátók két meglepetéssel készültek. Az előadót az egyik kiszabadított prédikátor leszármazottja köszöntötte, egyesületünk elnöke pedig egy emléklapot adott át Frits de Ruyter de Wildt úrnak. 

2. kép: A meglepetések (forrás: Holland Nagykövetség, Ákos György)

Az emléklap a gályarabságra ítélt prédikátorok történetének egyik korabeli magyarországi feldolgozása, a de Ruyter admirális által kiszabadított Simonides János féle „Galeria omnium sanctorum” c. kézirat XVIII. századi másolatának címlapja és jelképes címmagyarázata kópiáját tartalmazta, amelyet nagylelkűen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója, Dr. Tüske László úr bocsátott rendelkezésünkre, Szilágyi Zsolt képkeretező pedig kivételes gyorsasággal alig néhány óra leforgása alatt kifogástalanul keretezett be (mellettük még köszönet illeti Ákos Györgyöt, Bagdány Juditot, Boka Lászlót, Csikós Mártát és Schöck Gyulát).

Simonides János († 1708) munkája az ún.: „gyászévtized” (1671-1681) során elítélt és gályarabságra hurcolt prédikátorokról szól. Simonides maga is gályarabságot szenvedett, majd szabadulása után, immár ,,exuláns”-ként írta meg a művet, mely a gyászévtized reprezentatív történelmi emléke. A mű eredeti kézirata nem maradt fenn, az OSZK-ban őrzött XVIII. századi másolat azonban nemcsak a szöveg, de az illusztrációk tekintetében is figyelemre méltó. Az egyszínű akvarell-technikával készült illusztrációk végigkísérik a gályarab prédikátorok útját az elítéltetéstől a szabadulásig.

3. kép: Egyesületünk ajándékai (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

Az allegorikus nyitókép többszörös jelentésréteget hordoz: A tengeren hányódó hajó képe közvetlen történeti utalás a gályarabságra, ehhez és az emberi élet általános folyásához kapcsolhatjuk a jobb felső sarokban olvasható feliratot: non semper pluviae (nem lesz mindig vihar). A hajó maga ugyancsak allegorikus kép, már az antikvitásban megjelenik az állam képeként, majd az ókeresztény kor végétől már az egyház jelentését is hordozza. Ebbe a körbe tartozik a Galeria nyitóképe. A hajó útját egy fáklyás kéz mutatja (me lucente - felirattal), a hajót egy angyal kormányozza. Utasai a hit, szeretet és remény allegorikus alakjai. A kép jelentésének talán központi kulcsa az árboc-zászló felirata: vincenti (a győztesnek), azaz a hit, remény és szeretet hajójában győztesként lehet túljutni a hányattatásokon.

Feltételeztük, hogy a Michiel de Ruyter és Magyarország közötti kapcsolat eme dokumentuma még nem ismert Frits de Ruyter de Wildt úr előtt, ezért azt alkalmasnak tartottuk arra, hogy a budapesti előadás kapcsán méltó köszönet és emlék gyanánt szolgáljon. Örömünkre feltételezésünk helyesnek bizonyult, s akaratlanul egy előre nem tervezett harmadik meglepetéssel is járt. A hallgatóság soraiban ugyanis ott ült Simonides János két leszármazottja is, akik váratlan, de örömteli meglepetéssel konstatálták, hogy az egyesületünk által Frits de Ruyter de Wild úrnak adományozott emlék eredetije az ősüktől származik.

A találkozó arra is alkalmat adott, hogy felidézzük: Magyarországon a gályarabok történetének eddig csupán szépirodalmi feldolgozása (Moldova György: A negyven prédikátor, Magvető Kiadó, Budapest, 1973. http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000001070&secId=0000107322&mainContent=true&mode=html) és történeti forrásközlése jelent meg (Makkai László (szerk.): A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, Magyar Helikon, Budapest, 1976.). Az eredeti dokumentumok azonban – koruk okán érthető okokból (mivel immár különleges védelemre szorulnak) – a szélesebb érdeklődő közönség számára csak nehezebben hozzáférhetők.

Ezek közül kiemelkedik Kocsi Csergő Bálint pápai rektor 1676 őszén Zürichben készített, „Narratio bervis de opressa libertate ecclesiarum Hungaricum” (Rövid elbeszélés a magyarországi egyházak szabadságának elnyomatásáról) c. kézirata, amelyet még abban az évben hollandra, majd abból angolra és németre fordítva Amszterdamban, Londonban és Németországban is kiadtak. A magyar eredetivel lényegében azonos című („Kort en waaragtig verhaal van de laetste vervolginge der evangelische leeraaren in Hungarien”) holland feldolgozást hét művészi rézmetszet is illusztrálta. Az események tíz év múlva esedékes 350. évfordulója akár a Sárospatakon őrzött eredeti, valamint a holland, az angol és a német kiadások teljes és egységes, kritikai jegyzetekkel ellátott fakszimile megjelentetésére is alkalmat kínálhat. Erre vonatkozó felvetésünket mindenesetre mind Frits de Ruyter de Wildt, mind a holland nagykövetség helyettes vezetője, Elzo Molenberg érdeklődéssel fogadta.

Az előadást követően került sor Roel Reine filmjének (https://en.wikipedia.org/wiki/Michiel_de_Ruyter_(film)) bemutatójára, amelynek az élményt fokozó külön érdekessége volt, hogy a jelenlévők az eredeti holland szinkronnal – angol feliratozással – tekinthették meg azt.

A film alkotóinak nehéz dolga volt, hiszen választaniuk kellett, hogy a holland admirális rendkívül változatos életútját teljes egészében feldolgozó, a legapróbb részletekig hiteles történelmi tablót készítenek, vagy más megoldás mellett döntenek. A döntés felelősségét a nemzeti hős neve és emléke iránti általános tisztelet nyomatékosította. Végül az utóbbi lehetőséget választva olyan filmet készítettek, amely a címszereplő életének utolsó húsz évét dolgozta fel (1653-1676 között) de Ruyter admirális neve alatt lényegében a holland aranykor történelmi miliőjét (az angol-holland, s a francia-holland háborúkat, illetve a holland politikai életet megosztó, a kiskorú uralkodó jövőbeni szerepével kapcsolatos köztársasági-orangista ellentéteket) is bemutatva.

Az admirális és családja által átélt élethelyzetek kapcsán a film felidézi a személyes helytállás példáit, s ma is aktuális kérdéseket feszeget. Olyanokat, mint, hogy az egyéni hatalmi ambíciók hogyan befolyásolják a társadalom egészének életét, vagy, hogy ezek az ambíciók – hataloméhséggel és gátlástalansággal párosulva – a leghétköznapibb egyéni félelmeket kihasználva hogyan alakítják át a képzetlen és/vagy tájékozatlan sokaságot lincselő tömeggé, s még sorolhatnánk. Röviden összefoglalva: a film központi kérdése akár az is lehetne, hogy meddig lehet elmenni a hatalomért (illetve, hogy tulajdonképpen mire jó, mire való a hatalom, lehet-e egyáltalán a hatalom birtoklása olyan cél, amiért bármeddig is érdemes elmenni, bármilyen erkölcsi parancsot megszegni). A kérdésekre adott egyéni válaszok közül kiemelkednek a címszereplő, Michiel de Ruyter válaszai, akinek a film így elsősorban a személyiségét mutatja be, látni engedve a katona és a tengerész fegyelmezettségét, stratégiai éleslátását, gyengéd családi kötődését, s a szeretteiért vállalt feltétlen áldozatkészségét.

Mindehhez látványos hátteret teremt a vitorlás hadihajókkal vívott tengeri ütközetek sokasága (a filmben megjelenik a scheweningeni, a lowesofti, a négynapos csata, a Szent Jakab napi csata, a medway-i rajtaütés, az első és a második shooneveldi csata), amelyek szinte teljes egészében a számítástechnikai alkalmazások termékei. A hatalmas hadihajósorokhoz ugyanis mindössze négy valódi hajó – a francia ETOILE du ROY, a holland BATAVIA és UTRECHT, valamint az orosz SHTANDART – állt rendelkezésre.

4. kép: A BATAVIA és a felhasználásával digitálisan megformált De ZEVEN PROVINZIEN (forrás: https://i.ytimg.com/ vi/9XOHCcofjOw/maxresdefault.jpg; http://s18.postimg.org/cyzhqlynd/Michiel_de_Ruyter_2015_1080p_Blu_Ray_ REMUX_AVC_DT.png).

A Lelystadban állomásozó BATAVIA egy 1628-ban épült hajó 1995-ben készült rekonstrukciója, amely 2012 január 4-én egy különösen heves szélviharban megsérült (elő- és főárboca derék- és sudárszára hosszában végigrepedt és le kellett szerelni). A hajóról bővebben: http://hajosnep.blog.hu/2012/09/17/muzeumi_barangolo_bataviawerf_lelystad_hollandia

5. kép: ÉTOILE du ROY és a STATENJACHT UTRECHT, valamint a SHTANDART a film egyik csatajelenetében (forrás: https://www.flickr.com/photos/archeon/14549740904\, https://m.blog.hu/fi/filmbook/image/Oldfan/de_ruyter_03.png)

Mindez igencsak megnehezítette a számítógépes grafikusok dolgát, hiszen a négy hajó közül csak az UTRECHT állami jacht volt korhű. A többi hajó eredetije a megelőző, illetve a későbbi évtizedekben épült, s ez olykor hitelességi problémákhoz vezetett, amennyiben a filmben például kormánykerék is látható, ami akkoriban még nem is létezett (a hajókat úgynevezett rudas- vagy emeltyűs kormánnyal irányították, ami egyébként – helyesen – szintén feltűnik a filmben, mégpedig a BATAVIA fedélzetén felvett jelenetekben).

6. kép: A digitálisan megformált angol flotta "nyersanyaga" Medway-nél. Középen a PRINCE CHARLES. (forrás: http://www.cgmeetup.net/home/michiel-de-ruyter-vfx-breakdown/)

Több – a korabeli tengeri hadviseléssel kapcsolatos – történelmi tény viszont jelentőségének megfelelő, hű bemutatást nyer a filmben, így például a kódlobogók használatának bevezetése, a sorhajótaktika kialakulása és alkalmazása, a sekély hollandi vizekre kifejlesztett önálló holland hadihajótípus, a holland kétfedélzetes (hollandische zweidecker) jelentősége, stb. Az életrajzi tények bemutatása viszont kifejezetten sematikus, néhol a dramaturgia érdekében pontatlan. Az admirális életét nem ismerők előtt például rejtve marad az a tény, hogy a filmben az admirális oldalán már harmadik feleségét láthatjuk, halálára pedig nem a filmben ábrázolt módon (az ütközet idején), hanem hat nappal azután (seblázban) került sor.

A film készítése egyébként annak idején több vitát is generált, hiszen voltak, akik szerint az admirális támogatta a rabszolgakereskedelmet, míg mások cáfolták ezt (valójában a tengernagy a rabszolgakereskedelmet is folytató Holland-Kelet-Indiai társaság néhány nyugat-afrikai erődjét foglalta vissza az angoloktól, ő maga azonban soha sem vett részt a rabszolgakereskedelemeben). Mások a számítástechnikai trükkök széleskörű alkalmazása miatt fanyalogtak (azt kifogásolva, hogy a tengeri csatajelentenek szinte mind teljesen egyformák és legfeljebb madártávlatból mutatnak jól), illetve nevetségesen valószínűtlennek találták, hogy az elhízott tengernagy egy szál kötélen átlendült volna egy ellenséges hajó fedélzetére.

A 8 millió euró költségvetésű film szerintünk mégis megérte a pénzt. Nemcsak azért, mert olyan hírességek is feltűnnek benne, mint Rutger Hauer (Tromp tengernagy szerepében) vagy a Game of Thrones c. sorozatból ismert Charles Dance (II. Károly szerepében), hanem elsőroban azért, mert nem törekszik arra, hogy a szőnyeg alá söpörje, vagy romantikusan megszépítse a dinamikusan fejlődő kis kereskedőállam belső megosztottságait, vezetőinek és állampolgárainak gyengeségeit. A filmből nyíltan érezhető, hogy az élet gyakran kifejezetten igazságtalan, s ilyenkor az egyetlen, aminek örülhetünk, hogy még van, akkor is, ha elsősorban az ilyen helyzetekben kerül mérlegre, hogy vajon képesek vagyunk-e addig vallott értékeinkhez híven cselekedni.

A helytállás kihívásait jól érzékeltetik a családtagok közötti párbeszédek. Az egyik ilyen jelenetben a nyugdíjas éveire készülő de Ruytert látjuk, aki a megelőző 16 évben összesen 6 hónapot tölthetett a szeretteivel, amikor családjától ismét a tengerre szólítja az állam. Ő azonban – feleségének tett ígéretét betartva – visszautasítja a felkérést, ám a helyére kinevezett új tengernagy, Jacob van Wassenaer vereséget szenved a lovesoft-i csatában. A megvert flotta maradékát elkeseredetten szemlélő de Ruyternek, a férjét saját aggodalma és fájdalma ellenére is valódi társként támogató okos és talpraesett, mégis érzékeny felesége csak annyit mond: „Menj” – majd amikor a tengernagy kijelenti, hogy hű marad az ígéretéhez, úgy folytatja – „hiszen mit ér, ha itthon maradsz, de közben elveszik a haza.”

A filmben bizonyos művészettörténeti utalásokat is felfedezhetünk, amikor néhány jól vagy éppen kevésbé jól ismert festmény és metszet elevenedik meg a jeleneteken. A holland államtanács balsorsú elnökének filmbeli lakásában láthatjuk például Jan Abelijn „Megriadt hattyú” c. festményét, amelyet a kortársak később ténylegesen a felkoncolt Johann de Witt allegóriájaként értelmeztek (https://en.wikipedia.org/wiki/The_Threatened_Swan), míg de Ruyter otthonában a békés hétköznapok összetéveszthetetlen hangulatát egy, Johannes Vermeer „Tejet öntő lány” c. festménye (http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/v_menu/vermeer/04vermeer.htm) ihlette jelenet idézi fel.

7. kép: Vermeer-i hangulat a filmvásznon (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movie_stills/michiel_de_ruyter_58092727_st_1_s_low.jpg)

A tengeri csaták csatasor felbomlása utáni, hajó-hajó elleni küzdelmeinek kaotikus összevisszaságát pedig az idősebb Van de Welde „Lovesoft-i ütközet”-ének (https://gentlemenandtarpaulins.files.wordpress.com/2015/05/pt2436.jpg) a digitális bűvészdobozból elővarázsolt mása rekonstruálja.

8. kép: A lovesoft-i ütközet eredetiben és a moziban (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movies/header/michiel_de_ruyter_58092727_st_10_s_high_2.jpg)

Ugyancsak korabeli alkotások elevenednek meg a de Witt fivérek holttestéről (https://www.rijksmuseum.nl/en/collection/SK-A-15, http://vanhulzen.com/?cat=36) és de Ruyter admirális temetéséről (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lijkstatie_van_De_Ruyter.jpg), készült jelenetekben, amelyek Jan de Baen és Romeijn de Hooch alkotásait idézik fel.

9. kép: De Ruyter admirális temetése eredetiben és a filmben (forrás: http://grid-vfx.com/media/images/1431967404_MdR_MakingOf_Shot03_After.jpg)

Mindezek alapján örülünk annak, hogy a filmet Magyarországon is bemutatják. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

A szervezésért pedig ezúton mondunk köszönetet a nagykövetség munkatársainak, különösen Elzo Molenbergnek és Varga Marinának, akik segítőkészsége révén egyesületünk is részese lehetett az ünnepségnek.

További információk:

A film hivatalos web-oldalán: http://www.admiralthemovie.com/intro

A de Ruyter Alapítvány web-oldalán: http://www.deruyter.org/

A filmhez használt hajóreplikák web-oldalai:

http://www.bataviawerf.nl/

http://www.statenjacht.nl/

http://etoile-du-roy.com/

http://www.shtandart.com/

Tagtársunk, Pálvölgyi József jóvoltából idén ősszel is megrendezésre kerül a Történelmi Vitorláshajó Makettezők Országos Találkozója, immár a hetedik alkalommal. Szeretettel várunk mindenkit a rendezvényen.

A helyszín: https://www.google.com/maps/place/%C3%9Aj+K%C5%91b%C3%A1nya+u.+11,+Budapest,+1163+Magyarorsz%C3%A1g/@47.506157,19.177279,15z/data=!4m7!1m4!3m3!1s0x4741c49b8f0aa57b:0xf42dc0ffe7a2a13a!2zw5pqIEvFkWLDoW55YSB1LiAxMSwgQnVkYXBlc3QsIDExNjMgTWFneWFyb3JzesOhZw!3b1!3m1!1s0x4741c49b8f0aa57b:0xf42dc0ffe7a2a13a?hl=hu