Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

Az Egyesületünk és a Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében, illetve együttműködésével zajló augusztus 20-i programok véget értek. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényekről az alábbiakban tagtársanik és a rendezvények hivatalos fotósai által készített képes beszámolók közlésével adunk ízelítőt azoknak, akik idén nem csatlakozhattak hozzánk, de a képeket látva, s a beszámolókat olvasva esetleg jövőre kedvet kapnak hozzá. Köszönet a tárlat berendezésében, bemutatásában és bontásában közreműködő tagjainknak, Dr. Ákos Györgynek, Dr. Balogh Tamásnak, Hocza Istvánnak, Lábody Lászlónak és Székely Lászlónak, a Magyar Búvár Szakszövetség részéről pedig az előadások megtartásához szükséges előkészítő munkát végző Miklós Adriennek, Miklós Tamásnak, Dobák Tamásnak, valamint az előadóknak, Czakó Lászlónak, Czakó Ádámnak, Miklós Tamásnak, s természetesen Dr. Gémesi Györgynek, aki az ünnepi hajós programokat megnyitotta, s a szervezést az MBSZ elnökeként támogatta!

Kiállítás a 2025-ben 110. éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajó történetéről:

Az ünnepnap reggelén az 1927-ben épült PANNÓNIA történelmi motoroshajó kikötött az Országgyűlés északi homlokzata előtti pontonhoz, ahol a Magyar Honvédség légibemutatóját követően megnyitották a közönség előtt Egyesületünknek a fedélzeten berendezett kiállítását, amely a 2025-ben 110. éve szolgálatba állított SZENT ISTVÁN csatahajóra emlékezett.


1. ábra: Fent a kiállításnak helyet adó PANNÓNIA motoros kikötés közben. Lent balra a rakparton várakozó első látogatók. (fotó: Dr. Balogh Tamás). Lent jobbra a kiállítás a Szent István Nap programkínálatában a központi ünnepségek honlapján.



2. ábra: A légiparádé szereplői, amint áthúznak a PANNÓNIA motoros felett (fotó: Dr. Balogh Tamás).

A tárlaton egyedülálló módon nyert bemutatást a SZENT ISTVÁN csatahajó története, beágyazva a típuscsalád – az ún.: dreadnought-típusú csatahajók – 1905-1945 között tartó fejlődésének ismertetésébe. Ezt a negyvenéves fejlesztési periódust az 1860-1905 közötti megelőző 45 év meg-megújuló tervezési elképzelésekkel és koncepcionális váltásokkal kísért időszakának látványos, inforgafikus szemléltetése kísérte.

Az első világháború időszakát közvetlenül megelőzően létrejött alaptípust az HMS DREADNOUGHT, az első világháború ideje alatt épült továbbfejlesztett ún.: szuper-dreadnoughtokat az SMS BAYERN, a két világháború közötti ún.: „szerződéses” (a londoni és a washingtoni tengerészeti fegyverzetkorlátozási egyezmények előírásainak figyelembevételével tervezett) típusokat a RM VITTORIO VENETO csatahajó nagyméretű modellje, Ferenc János alkotása képviselte az ünnepelt, az osztrák-magyar szuper-dreadnought, a SZENT ISTVÁN csatahajó modellje – Dr. Hüvös Ferenc többszörös világbajnok hajómodellező alkotása – társaságában. A hajómodelleket tagtársunknak, Kovács Péternek a cs. és kir. haditengerészetben alkalmazott hajóágyúkról készített, egységesen M=1:25 méretarányú hajóágyú-makettjei egészítették ki.

A tablók és hajómodellek által közvetített információkat a történelmi múlt olyan kézzelfogható darabjai egészítették ki, mint a cs. és kir. Haditengerészet egyik eredeti lobogója, szextánsa, matrózgallérja, vagy éppen egy az eredeti szabásminta alapján utángyártott tengerész-egyenruha.


3. ábra: A berendezett kiállítótér és a bemutatott hajómodellek a megnyitó előtt (fotó: Dr. Balogh Tamás).

A tárlatra a nyitvatartás csaknem hat órája alatt mintegy ezer ember volt kíváncsi. A kiállítás bemutatásában közreműködő tagjaink teljeskörűen és fáradhatatlanul – ha kellett idegen nyelven (angolul, németül) válaszoltak a látogatók kérdéseire, kiemelve, hogy ezt a gyűjteményt eddig másutt még nem láthatták, egyúttal felhívva a figyelmet arra is, hogy csatlakozó rendezvényként a folyami hadihajózást bemutató tárlat is megtekinthető a Városligetben, a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred sátrában, ahol tagtársunk, Hocza István honvédelmi alkalmazott, tartalékos főtörzsőrmester mutatta be az alakulat egyesületünkkel együttműködve kialakított és fenntartott csapattörténeti gyűjteményének tárgyait..



4. ábra: A kiállítás bemutatásának pillanatképei és a tárlatvezetők (fotó: Szent István nap 2025, Ákos György, Dr. Balogh Tamás).



5. ábra: A tárlatot megnyitó Dr. Gémesi György és a látogatók bejegyzései a kiállítás emlékkönyvében (fotók: Dr. Balogh Tamás)..

Szimpózium a SZENT ISTVÁN-roncs 2025-ben 30. éve tartó kutatásának eredményeiről: 

A tartalmas nap végén a kiállítás témájához igazodó szimpóziumra került sor a Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében, ahol az érdeklődők meghallgathatták a csatahajó roncsainak kutatására vonatkozó információkat a 2025-ben immár 30 éves múltra visszatekintő – 1995 óta hosszabb-rövidebb megszakításokkal folyamatosan tartó – kutatás vezetőitől, akik most először jelentek meg együtt abból a célból, hogy ismereteiket az érdeklődőkkel megosszák.


6. ábra: A szimpózium berendezett helyszíne a Magyar Sport Házában egyesületünknek a SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedését a cs. és kir. Haditengerészet első világháborús működése fényében értékelő, valamint a csatahajók fejlődéstörténetében elhelyező  tablóival és a közönség. Az érdeklődésre jellemző, hogy az előadók csaknem teltház előtt beszéltek (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Dr. Balogh Tamás: A SZENT ISTVÁN csatahajó és kutatásának jelentősége

A szimpóziumot szervező Magyar Búvár Szakszövetség – mint vendéglátó – részéről dr. Balogh Tamás, a szövetség tudományos alelnöke köszöntötte a résztvevőket és foglalta össze megnyitó előadásában a csatahajóval és a roncsaival kapcsolatos azon információkat, amelyek a kutatás fontosságát alátámasztják. Az előadás letölthető: innen.

A téma aktualitásáról szólva dr. Balogh Tamás elmondta, hogy a szimpózium témaválasztását három körülmény indokolta: egyrészt az államalapításra emlékező augusztus 20-i ünnepnap Szent István napja, másrészt ez minden évben szokásosan (mint az ország születésnapja) olyan alkalom, amikor visszatekinthetünk a magyarság több, mint ezeréves múltjának nagyszerű teljesítményeire. Ezek közül 2025-ben a SZENT ISTVÁN csatahajó szolgálatba állításának 110., a roncsai kutatására indított magyar expedíciók megkezdésének és folytatásának pedig a 30. kerek évfordulóját ünnepelhetjük.

Czakó László: az 1994-1997 közötti expedíciók

A SZENT ISTVÁN roncsainak magyar kutatását megkezdő, páratlan szakmai életúttal büszkélkedő magyar búvár előadásában alapos áttekintést adott a roncs-feltárás három évtizeddel ezelőtt történt megindításának körülményeiről és első eredményeiről. Eközben beszámolt azokról az emberi, anyagi és szakmai nehézségeiről, amelyek egy ekkora vállalkozás sikerét befolyásolták, s persze azokról a szerencsés véletlenekről is, amelyek ugyancsak hozzájárultak a sikerhez.

A személyes nehézségek körében Czakó László felidézte, hogy már a kutatás megkezdéséhez szükséges legalapvetőbb információ – a roncsok pozíciója – sem volt magától értetődő. A korabeli pozíciómeghatározás ugyanis mind osztrák-magyar, mind olasz részéről téves információkat tartalmazott (a megadott koordinátákon nem volt roncs), így a hajót keresni kellett. A munka 1992. óta tartott, de 1994 áprilisáig nem vezetett eredményre. Ekkor egy osztrák merülőcsapat, s annak tagjaként egy felvidéki magyar búvár is merült a roncsoknál, ám tőle sem a pozíció-adatokat, sem az osztrák merülésvezető nevét nem sikerült megtudni. A véletlen hozta úgy, hogy a roncsokat 1994 októberében ismét keresni kezdő Czakó László csapatának egyik tagja, Kovács György egy nemzetközi projektben találkozott az érintett osztrák búvárral, aki beszámolt neki a SZENT ISTVÁN roncsainál áprilisban végzett munkájáról. Amikor telefonon kapcsolatba léptek vele, azonnal átadta a koordinátákat. 

Az anyagi nehézségekre jellemző, hogy bár az akkori Búvárszövetség – Csepregi Oszkár elnök vezetésével – mindent megtett a kutatás támogatásáért, az 1995-től évi rendszerességgel meginduló magyar-horvát expedíciók olyan úttörő vállalkozást jelentettek, amelynek a finanszírozására gyakorlatilag nem volt alkalmas pénzügyi keret. A résztvevők így döntően magánforrásaikból biztosították a szükséges fedezetet, ami esetenként rendkívüli igénybevételt jelentett számukra (Czakó László például a garázsát is eladni kényszerült, de a sorozatos áldozatvállalás a magánéletét is megterhelte, ami végül váláshoz vezetett). Amikor pedig sikerült támogatót szerezni, olykor-olykor az is előfordult, hogy a szponzoráció a támogató visszalépése folytán az utolsó pillanatban hiúsult meg, azzal fenyegetve, hogy a merülési engedéllyel rendelkező és minden egyéb szükséges feltételt teljesítő csapat azért nem tud útnak indulni, mert nem tudja kifizetni a szállás- és hajóbérlet költségeit. A véletlen azonban itt is jelentős segítséget jelentett, amennyiben az expedíciókban résztvevő víz alatti fotós és filmes, Dombóvári Tibor munkáira osztrák vevő jelentkezett, s már csupán a roncsokról készített néhány percnyi jó minőségű filmanyagért is annyit fizettek, ami fedezte a kiesett szponzori támogatást.

A szakmai nehézségekre jellemző, hogy szinte itt is mindent az alapoktól kellett kezdeni, amennyiben a munka kezdetén még nem állt rendelkezésre a nagy mélységben történő kevertgázos merülésekhez szükséges profil, s a gázkeverék keverési arányai tekintetében sem volt kialakult – rutinszerűen alkalmazott – gyakorlat akkoriban Magyarországon. Ez a gyakorlat tulajdonképpen a Czakó László vezette magyar-horvát expedíciók révén vált szélesebb körben megismerhetővé és hozzáférhetővé a magyar búvárok számára, akiknek az első ilyen profilt és merülési táblázatot Czakó László készítette el. A kialakított profil pontosságának ellenőrzéséhez azonban az Egyesült Államok Haditengerészetének búvárai által alkalmazott kézikönyvet kívánta beszerezni, de ez nem sikerült. Hanem – ahogy az már megszokottá vált – a véletlen szerencse ezúttal sem hagyta el a vállalkozó kedvű magyar búvárt, hiszen az egyik külföldi útján egy antikvárium kirakatában sikerült megpillantani a hosszú ideje keresett kiadványt.

7. ábra: Czakó László az ominózuis könyvvel. A kivetítőn a merüléshez használható gázkeverék jellemzői (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Bár a kutatás-sorozat ideje alatt két búvárbaleset is történt – 1995-ben Dr. Pálfi Zoltán, 1997-ben Marton Tibor került bajba – szerencsére mindkét búvár felépült, így a velük történtekből levonható tanulságok végül is hozzájárultak az expedíciós tevékenységgel összefüggő eljárások hatékonyságának fokozásához.

Ami pedig az eredményeket illeti:

A magyar kezdeményezésre és döntően magyar teherviselés mellett megtervezett és megvalósított magyar-horvát expedíciók eredményeként

- a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsait a horvát állam védetté nyilvánította és szabályozta a merülések rendjét;

- megtörtént a roncsok állapotának felmérése, ennek eredményeként ismertté vált, hogy a hajótest felfordult és kettétört, a hajótesten keresztben a lékponyva láncai láthatók;

- a fő tüzérség lövegtornyai és a felépítmények maradványai a felborult hajótest alá szorultak, az árbocok a roncs jobb oldala felé kidőlve a tengerfenéken fekszenek;

- sikerült behatolni a hajóroncs belsejébe, ahonnan Czakó László harminchat tárgyból álló leletegyüttest hozott a felszínre, amelyet a horvát örökségvédelmi szolgálat munkatársai restauráltak és kiállítottak;

- a hajóroncs bal (eredeti úszási helyzetben a hajó jobb) oldalán több nagy horpadás és két torpedó ütötte lék, valamint két további ismeretlen eredetű, ék alakú szakadás van.

Az utóbbi eredmény nyomán az expedíciók résztvevői megkísérelték azonosítani a négy sérülés keletkezésének okát, s – azt feltételezve, hogy mind a négy sérülés egyszerre (azonos időpillanatban) került a hajótestre – úgy gondolták, hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó vezette kötelékre támadó 2 olasz motorcsónak közül végül is (az ütközetjelentésükben közöltekkel ellentétben) mindkettő az élen haladó kötelék-vezérhajóra, a SZENT ISTVÁN csatahajóra lőtte ki a torpedóit, amelyek közül azonban csak 1-1 becsapódását kísérte robbanás, míg a másik 2 torpedó talált ugyan, de nem robbant fel, ehelyett csupán a mozgási energiájából és a tömegéből eredően ütött (a torpedók robbanásából származóknál lényegesen kisebb) léket a hajótest burkolatán.

Akárhogy is történt, a magyar-horvát expedíciók 1997 végén véget értek és 1998-tól a horvát fél egyedül folytatta a kutatást (ennek okai között Czakó László megemlítette azt a tényt, hogy a magyar fél nem teljesítette a merülések engedélyezésének feltételeként vállalt azt a kötelezettségét, hogy az expedíciókon készített víz alatti filmfelvételekhez hozzáférést biztosít a horvát hatóságok számára, mivel az a filmes, aki a film-nyersanyagot vágásra megkapta, hosszú ideig felszólításra sem adta át). Talán ennek köszönhető, talán nem, de a magyar búvárok által kezdeményezett és a részvételükkel megvalósított expedíciókon Czakó László által felszínre hozott leletegyüttes bemutatása során a magyar közreműködés tényére semmi sem figyelmezteti a leletanyagból készített kiállítás látogatóit.

Czakó László azonban nem csüggedt: az Adrián elsüllyedt 30 történelmi hajó roncsának felkutatását tűzte ki célul, s ezek közül 16 esetben el is érte a célját, és a SZENT ISTVÁN mellett bekapcsolódott egyebek között olyan híres hajók roncsainak feltárásába is, mint a BARON GAUTSCH személyszállító gőzhajó, vagy a Földet osztrák-magyar lobogó alatt elsőként megkerülő kereskedelmi hajó, a SPLENDIDO vitorlás. Az ismert 16 roncs koordinátáit Czakó László az előadás során a rá jellemző nyíltsággal előzékenyen mindjárt meg is osztotta az érdeklődőkkel, akik közül talán sokan kedvet kapnak egy-egy roncskutató expedíció megtervezéséhez és végrehajtásához az élvezetes előadás alapján.

A roncsok kutatásában részt vettek:

1993-ban (a roncs keresése során): Adametz Magdolna, Czakó László, Mácsai Endre és Túri János.

1994-ben (a roncs hivatalos megtalálásakor): Czakó László, Kollár K. Attila, Kosina Zsolt, Kovács György, Mácsai Endre, Dr. Pálfi Zoltán, Túri János, Viski Sándor.

1995 áprilisában (a kutatás első fázisában): Czakó László, Dombóvári Tibor (operatõr) Karát Emil (rendezõ), Kollár K. Attila, Dr. Komlóssy Attila (orvos), Kovács György, Mácsai Endre (operatõr), Dr. Pálfi Zoltán, Péterbencze László, Surányi Csaba, Túri János, Viski Sándor, Enczi László, a tolmács Szabó Sven (tolmács), horvát részről Danijel Frka és Miljenko Marukic.

1995 szeptemberében (a kutatás második fázisában): Balázs Péter, Csepregi Oszkár, Czakó László, Ember Sándor, Gajó Gusztáv, Irsai Sándor, Kovács György, Pataki Zoltán, Pál Ödön, Polacskó istván, Rompos Richárd, Szakcsi Csaba, Zákányi László, valamint Csepregi Oszkár, horvát részről pedig Marijan Orlic, Mario Jurisic, Neven Lukas, Nino Puhiera.

1997-ben (az expedíció harmadik fázisában): Bakó Tamás (tolmács), Balázs Péter, Clement Károly, Csepregi Oszkár, Czakó László, Ember Sándor, Enczi László (gazdasági vezető), Gajó Gusztáv, Gotthardt Péter (szakács), Irsai Sándor, Karáth Imre (operatőr), Komár Éva (konyhai segítő), dr. Komlóssy Attila (orvos), Kovács György, Lázár Sándor, Marton Tibor, Mácsai Endre, Pataki Zoltán, Pál Ödön, Pálfi Tamás, Polacskó István, Rompos Richárd, dr. Rovó László, Sarkadi István, Szacski Csaba, Vámosi Antal, Zákányi László.

Dr. Balogh Tamás: a 2008. évi expedíció

A Czakó László által vezetett 1995-1997 közötti expedíciók történetének és eredményeinek ismertetése során elhangzott két fontos megállapítás. Egyrészt az, hogy a kutatási folyamat kényszerű megszakítása összefüggésben állt azzal is, hogy a magyar fél nem teljesítette maradéktalanul a horvát hatóságok felé vállalt kötelezettségeit (a víz alatti filmfelvételek átadása elmaradt), másrészt az, hogy az expedíciók váratlan új eredményt hoztak: a két torpedó ütötte lék mellett két másik ismeretlen eredetű, eltérő jellegzetességekkel bíró sérülést is azonosítottak a hajótesten a torpedó ütötte lékekkel azonos oldalon és magasságban (nagy, kráter-szerű nyílások helyett kisebb, ék alakú szakadásokat). Ez a két körülmény határozta meg a Magyar Búvár Szakszövetség mozgásterét a SZENT ISTVÁN csatahajó magyar részvétellel történő kutatásának felújítására vonatkozó tervei elkészítésekor.

A kutatási folyamatban beállt tíz évig tartó kényszerszünet után 2007-ben megtervezett és 2008-ban megvalósult expedíció erre tekintettel a magyar és a horvát fél közötti bizalomépítés, valamint a csatahajó roncsaira vonatkozó ismeretek és képanyag bővítésének célját szolgálta, az utóbbi körben elsősorban annak érdekében, hogy 1) lehetőség szerint tisztázza a korábbi expedíciók által azonosított ismeretlen eredetű lékek kialakulásának körülményeit és a hajó elsüllyedésében betöltött szerepét, 2) elvégezze a letört hajóorr felmérését és 3) alaposan feltérképezze a hajó körüli roncsmezőt. Kiegészítő célként 4) kegyeleti merülés és 5) a hajótest állékonyságának megállapításához szükséges metallurgiai vizsgálatok elvégzésére alkalmas fémmintavétel végrehajtását tervezték. Az expedícióhoz kiképzési céllal csatlakoztak a Magyar Honvédség katonabúvárai is (akiknek addig nem kellett ekkora mélységbe merülniük, ezért nem is rendelkeztek az ehhez szükséges felszerelésekkel és szaktudással).

A Zelenák József – a Magyar Búvár Szakszövetség technikai alelnöke – által vezetett expedíció horvát tagjai a Magyar Honvédség részéről Gulyás Tamás, Török László és Varga Zsolt, a BRFK tűzszerész-szolgálata részéről Domján András, a civil technikai búvárok és szervezők részéről Dr. Balogh Tamás, Hadházi Zsófia, Gyurka Zsolt, Ignácz Zoltán, Kovács József, Piller András, Selmeczi Dániel és Zelenák József voltak. A horvát hatóságok részéről Ante Plančić, Dražen Gorički és Krunoslav Zubčić csatlakoztak az expedícióhoz.

Az eredményeket illetően – bár a rosszra fordult időjárás jelentősen lerövidítette a kutatást – az expedíció a fémmintavételen alapuló metallurgiai vizsgálat és a roncsmező feltérképezése kivételével nagyrészt elérte a kitűzött céljait.

- A Magyar Honvédség kegyeleti merülést végrehajtó katonabúvárai elhelyezték a roncson a Hadtörténeti Intézet és Múzeum emléktábláját, melyre az egykori cs. és kir. Haditengerészeti Akadémia hősi halott tengerészek névsorát feltűntető emléktáblája jelmondatát vésték (hiszen a SZENT ISTVÁN hősi halottainak névsorát a háború elvesztése miatt arra az emléktáblára már nem véshették fel): „Höher als das Leben steht die Pflicht” (azaz „A kötelesség előbbre való, mint az élet”).

- A horvát féllel kialakított jó munkakapcsolatnak köszönhetően a magyar fél áttekinthette az 1997-2007 közötti összes horvát merülés képanyagát, így azt a 2008-as expedíción készített felvételekkel összevetve meggyőző alapossággal igazolhatta a páronként eltérő jellegzetességeket mutató négy lék eredetét. Ennek köszönhetően Dr. Balogh Tamás kimutatta, hogy a két szélső lék nem a torpedótalálatok pillanatában, hanem azok következményeként később – a süllyedő csatahajó felborulását követően – mechanikai hatásra alakult ki, a vízzel megtelő középső-, s a még levegővel teli orr- és tatrész határán álló nyomásálló válaszfalak közelében kialakult feszültség következtében. A hajóra két függőleges, de ellentétes irányú erő hatott: a vízzel teli részekre a felvett víz súlyából eredő nyomóerő, a levegővel teli részekre pedig az ott ébredő felhajtóerő. Ez a két erő ellentétes irányban terhelte a hajótestet a felborulása előtt és után, amely az átfordulást követően a torpedórobbanásoktól meggyengült jobb oldalán már nem tudott rugalmasan alkalmazkodni az ellentétes irányú erőhatásokból eredő terheléshez, és szétnyílt azon a ponton, ahol a legnagyobb feszültség halmozódott fel benne (vagyis a vízzel már elárasztott és a még levegővel teli részek határán).

- Az expedíció azt is meggyőzően igazolta, hogy miért alakulnak ki egyre nagyobb horpadások a hajótesten. Néhai Vass Ödön – a csatahajót tervező mérnök-kollektíva magyar tagja, Scharbert Gyula tanítványa (az expedíció idején a magyar hajóépítő mérnökök doyenje) – számításokkal igazolta Dr. Balogh Tamás következtetését. Eszerint a horpadásokat a több mint 2 000 tonnás kettős hajófenék súlya okozza, mivel ez megfelelő alátámasztás nélkül maradt (a hajó eredeti úszási helyzetében a hajófenék alátámasztását a tenger biztosította, míg a hajóban nincsenek olyan méretezésű szerkezeti elemek, melyek elbírnák a tömegét). A horpadások kialakulásának másik oka a leszakadt gépek és kazánok tömegéből eredő, az eredetileg a gépészeti terek felett (a felfordult roncsban alattuk) lévő páncélfedélzetre kifejtett hajlító terhelés. Az oldalfalakhoz rögzített páncélfedélzet ennek köszönhető behajlása húzóerőt generál, ami a páncélfedélzet széleihez rögzített oldalfalakat befelé húzza.

Az expedíció eredményeiről a National Geographic Magazin is beszámolt (a cikk elérhető innen).


8. ábra: A SZENT ISTVÁN csatahajót ért torpedótalálatok (balra fent), a roncson talált sérülések és a mögöttük lévő helyiségek (balra lent), a torpedótalálattal okozott sérülések a hajótestben (jobbra fent), valamint az elárasztás és az átfordulás hatása (balra lent).

A letört hajóorr teljes körű felmérését az expedíció horvát tagja, Ante Plančić mérnök búvár készítette el még 2005. július 5-én és felmérésének eredményeit az expedíció rendelkezésére bocsátotta. A magyar fél a szívesség viszonzására vállalta, hogy az átadott vázlatrajzot kiszerkesztett formában feldolgozza és a horvát félnek átadja (ez 2008. október 5-én meg is történt).

Bár a Magyar Búvár Szakszövetség támogatta a Dr. Balogh Tamás vezette TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület által az első világháború századik évfordulójához kapcsolódóan kezdeményezett centenáriumi merülés-sorozatra vonatkozó négyéves program megvalósítását, amely a Monarchia több jeles hajóroncsát is felkereste volna, az érintett magyar állami szervek azonban vagy közömbösek maradtak a kezdeményezés iránt, vagy a kezdeményezők mellőzésével (de a szükséges szakismeretek nélkül) saját maguk, vagy az általuk preferált megvalósítók útján igyekeztek volna végrehajtani azokat, amelyek így végül elmaradtak.

Czakó Ádám: a 2017-es felkészülés és a 2018-as centenáriumi expedíciók

Czakó Ádám – a roncsok feltárását kezdeményező és 1995-1997 között vezető magyar búvár, Czakó László fia – elsősorban az osztrák-magyar hajóroncsok feltárásának a családon belül immár generációkon átívelő programjáról, s az azokat végrehajtó Karsztvíz Sportegyesületről beszélt, kiemelve a 2018. évi centenáriumi merülést, és az azt megalapozó 2017-es nemzetközi expedíciót, valamint a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsainak kutatását.

A SZENT ISTVÁN roncsaihoz vezetett 2017. évi – előkészítő jellegű – nemzetközi búvárexpedíció 2017. június 6-án kezdődött, s két hétig tartott Dražen Gorički horvát expedícióvezető irányításával. A kutatásban belga, bosnyák, magyar, olasz, osztrák, portugál és szerb búvárok vettek részt a horvát speciális rendőrség búvárai mellett. A régészeti munkát Igor Miholjek búvárrégész, a Horvát Restaurálási Intézet Vízalatti Régészeti Osztályának vezetője irányította. A búvárok két csoportban tevékenykedtek. Az egyikben a magyar búvárok merültek Miklós Tamás vezetésével (Czakó Ádám, Farkas Zsolt, Horváth Szilárd, Járóka Árpád) a horvát rendőrbúvárok kíséretében, s a roncs dokumentálását és behatoló merüléseket végeztek, általában nyílt rendszerű légzőkészülékekkel (trimix, nitrox, oxigén). A másik – többnemzeti – csoportban az újralégzőt használó búvárok hajtották végre a hosszabb időigényű feladatokat, a feltárást és a tisztítást, szintén horvát búvárokkal együttműködve.

A fejlett búvártechnológiát alkalmazó expedíció során részletes fotó- és videódokumentáció készült a roncsról, s a búvárok a beúszó merüléseik alkalmával értékes relikviákat hoztak a felszínre, amelyek a pulai Isztria Múzeum SZENT ISTVÁN kiállításának anyagát gazdagítják majd.

Az előkészítő merülést követő, 2018. évi centenáriumi expedícióról szólva Czakó Ádám elmondta, hogy a horvát féllel a 2017. évben kialakított szakmai kapcsolat és a balesetmentes merülés tette lehetővé a folytatást. A csatahajó elsüllyedésének százéves évfordulóján a magyar búvárok csoportját Miklós Tamás vezette, a kutatásban részt vett Beliczay András, Czako Ádám, Eke Zsolt, Farkas Zsolt, Herpai Gabor, Járóka Árpád, Müllner László, Sila Zoltán, Vass Zita. Az expedíció elsődleges célja az előző évi tapasztalatok alapján kifejezetten a roncsba történő behatolás volt, ami meg is hozta a várt eredményt: a búvárok első ízben találtak emberi maradványokat a roncsban. A SZENT ISTVÁN 1 087 fős legénységéből 89-en vesztették életüket a tragédiában (4 tiszt és 85 matróz), közülük 41 magyar.

A SZENT ISTVÁN-expedíciók bemutatása mellett Czakó Ádám kitért a kutatást lehetővé tevő együttműködések bázisát jelentő szakmai kooperáció fontosságára. E körben bemutatta azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a zárt téri barlangi búvártevékenységektől kezdve a nagy mélységben végzett merülésekig a Karsztvíz Búvár és Barlangász Sport Egyesület végez.


9. ábra: Czakó Ádám a KAISER FRANZ JOSEF I. roncsairól beszél (roncsrajz és fotó: Dr. Balogh Tamás).

Végül hangsúlyozta az összefogás fontosságát, hiszen – mint mondta – a kutatások eddigi gyakorlata azt bizonyítja, hogy ezt a fajta tevékenységet a résztvevők javarészt a saját idejük és anyagi erőforrásaik terhére, bármiféle ellentételezés nélkül, tisztán lelkesedésből végzik. Ez a lelkesedés az, ami pótolhatatlan hozzáadott értéket képviselve biztosíthatja egy-egy kutatási kezdeményezés sikerét. Példaként megemlítette azt, amikor Miklós Tamás csapata helyet biztosított számára a SZENT ISTVÁN roncsaihoz induló expedícióban, vagy, amikor ezt ő viszonozhatta a KAISER FRANZ JOSEF I. roncsainak kutatása során, illetve, amikor elég volt csak egy telefon a tengerpartról Budapestre Dr. Balogh Tamásnak ahhoz, hogy a hajóroncs kutatással érintett részeiről a teljes eredeti tervanyag digitalizált változata még aznap a búvárok rendelkezésére állhasson és segítse a tájékozódásukat.

Czakó Ádám szerint az ilyen összefogás annál is fontosabb, minthogy a hajóroncsok, így a SZENT ISTVÁN is elpusztulnak egyszer. Dr. Balogh Tamás a roncs összeomlását 2008-ban már előre jelezte és tíz évvel később, 2018-ban ennek maga is a tanúja lehetett. Mintha száz víz alatt töltött esztendő után ezek a relikviák egyszerre csak megadnák magukat, nem állnak tovább ellen az idő és az elemek pusztításának. Erre tekintettel a kutatásukra fordítható idő fogy. Ezért az emlegetett összefogás jegyében Czakó Ádám felidézte és megszívlelendő jó tanácsként a búvárközösség megjelent tagjai figyelmébe megfontolásra ajánlotta Ferenc József császár és király uralkodói jelmondatát: Viribus Unitis - azaz egyesült erővel.

Mikós Tamás: a 2022 utáni évek – ünnepek után munkás hétköznapok

Itt vette át a szót Miklós Tamás a Thomas’ Club búváriskola vezető oktatója, 2005 óta a NAUI Worldwide magyarországi képviselője, 2015 óta a NAUI Worldwide International Advisory Board tagja, aki elmondta, hogy a 2017-ben és 2018-ban felélénkült kutatás folytatását a COVID-19 pandémia 2022-ig késleltette, azóta azonban már két újabb expedícióra is sor került 2022-ben és 2024-ben, 2025 szeptemberében pedig a harmadikat tervezik.

Bár a magyar részvételű expedíciók száma újra örvendetesen nő, a résztvevő magyar búvárok száma a részvételi költségek emelkedésével arányosan egyre kevesebb. Mára hovatovább milliós nagyságrend egy egyhetes expedíción a részvétel összes költségének – az engedélyeknek, a gázoknak, a hajónak és a szállásnak – a fedezete. Részben ez is az egyik oka annak, hogy ma már nincsenek az 1990-es évek közepén végrehajtotthoz hasonló, dominánsan nemzeti jellegű és összetételű expedíciók: nemzetközi expedíciók indulnak a hajó roncsaihoz, amelyek résztvevői közül több-kevesebb búvár magyar.

Miklós Tamás az előző előadók gondolataihoz kapcsolódva utalt rá, hogy a roncsok megindult összeomlása lehetőséget és felelősséget is jelent egyben. Mégpedig a belső kutatás számára. Hiszen ahogy egyre több oldallemez, nyílásfedél és más szerkezeti elem adja meg magát a rozsdának, úgy válik szabaddá egyre több helyen az út a hajó belsejébe. Mindez a SZENT ISTVÁN csatahajó esetében azoknak a jelképi erejű, nagy eszmei értékű műtárgyaknak – Sződy Szilárd Szent István plakettjének, az 1848-as komáromi csapatzászló kéttenyérnyi darabját magába foglaló díszzászlónak és nemesfémveretű rúdjának, valamint Palka József üvegművész színes ólomüveg ablakainak – a felkutatásával összefüggésben fontos, amelyek megtalálását már az 1995-1997 közötti expedíciók is célul tűzték ki maguk elé. A felelősség pedig abban áll, hogy mit szabad elmozdítani az összefüggő leletanyagból ezeknek a tárgyaknak a keresése érdekében, továbbá, hogy milyen körülmények között és milyen feltételekkel szabad embert küldeni az összeomlóban lévő roncsba életveszély okozása nélkül.

A fenti lehetőségekkel összefüggésben Miklós Tamás elmondta, hogy a hajótestnek a természetes állagromlás miatt egyre több helyen megnyíló burkolata ma már lehetővé teszi a behatolást az olyan nagy kihívást jelentő műveletek nélkül is, mint amelyeket Czakó László kényszerült végrehajtani 1995-ben (amikor a légzőkészülékét levéve tudott csak beúszni a hajóba az admirálisi szalon szűk ablakán át). A leváló oldallemezek és nyílásfedelek ma már több, széles behatolási pontot kínálnak és a zárt rendszerű légzőkészülékek alkalmazásának köszönhetően a beltéri kutatás során az üledék felkavarásából eredő látótávolság-csökkenés is jobban kezelhető. A 2025. szeptemberi expedícióra készülve a horvát hatóságok mindezek alapján a várható károkat és előnyöket mérlegelve, engedélyezték annak a korábbi kezdeményezésnek a végrehajtását, ami az admirálisi szalonban felhalmozódott – a helyiség eredeti berendezési tárgyaiból, a fából készült bútorzat és falburkolat romjaiból származó (tehát önmagában is a leletanyag részét képező) – törmeléknek az eltávolítását és a szelektálását célozza a keresett tárgyak utáni kutatás érdekében.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy a sérülés nem előfeltétele a régészeti lelőhelyekről származó tárgyak „megmentésének”. A leletmentő régészet gyakorlata ugyanis olyan lelőhelyek feltárásánál releváns, amelyek már veszélyeztetettek, vagy pusztulásra ítéltek; és kizárólag azzal a céllal, hogy információkat és/vagy tárgyakat szerezzenek vissza, mielőtt azok véglegesen elvesznének. Ezt csak ellenőrzött módon (a szükségeshez képest a legkevesebb rombolással) szabad megtenni és csak akkor, ha a pusztítás nagyobb veszteség megelőzése érdekében szükséges. A valódi mentés ugyanis a lelőhely kontextusának és általános integritásának a megőrzését jelenti, ami a védelem és a kezelés igazi tartalma (a károkozás igazolása soha nem lehet az).

A horvát hatóságokat ezügyben Igor Miholjek képviseli, aki már többször figyelmeztette a magyar búvárokat arra, hogy ne hozzanak fel olyan tárgyakat a hajóból, amelyekből a korábbi expedícióknak köszönhetően már rendelkezésre áll restaurált leletanyag. A konzerválás magas költségeire tekintettel ugyanis a horvát állam nem kívánja a felszínre hozott leletanyag jelentős bővítését. Erre tekintettel fontos információ, hogy a hajózástörténeti érdeklődéséről ismert Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi vezetője felajánlotta a magyar restaurátorok helyszíni közreműködését a horvát hatóságoknak, akik ennek ellenére sem járulnak hozzá a magyar búvárok által esetlegesen felszínre hozott és a magyar restaurátorok által konzervált tárgyak magyar tulajdonba adásához. [szerkesztői megjegyzés: ez azért érthetetlen, mert a hadihajók a nemzetközi jog szerint nem kerülnek ki a lobogó szerinti állam tulajdonából, így a SZENT ISTVÁN csatahajó jelenleg azoknak az országoknak – köztük Magyarországnak – a tulajdona, amelyek az államutódlás szabályai szerint a Monarchia utódállamai. Ezt mind a nemzetközi tengerjogról szóló UNCLOS egyezmény, mind a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény elismeri.]

Ami pedig a felelősség másik aspektusát illeti: a horvát hatóságok az összeomlóban lévő roncsba történő behatolásra nem adnak engedélyt (annak érdekében, hogy az esetleges balesetekkel összefüggésben mentesüljenek a felelősségtől) – ugyanakkor hallgatólagosan tudomásul veszik azokat – így a résztvevők minden beúszást kizárólag a saját felelősségükre hajtanak végre. Ebből a szempontból nagy kár, hogy a 2008-ban tervezett fémmintavételes metallurgiai vizsgálat a rossz időjárás miatt meghiúsult, mert ha annak az eredménye rendelkezésre állna, a kockázat is csökkenthető lenne. Ha senki más nem végzett ilyen vizsgálatot, akkor a roncs állékonyságáról sincsenek megbízható adatok, csakis szemrevételezésen alapuló ismeretek jelentik a kiindulópontot.

10. ábra: Miklós Tamás előadása a SZENT ISTVÁN roncsainak aktuális kutatási programjáról.

A 2022-es expedíció résztvevői voltak: Czakó Ádám, Farkas Zsolt, Herpay Gábor, Miklós Tamás, Murányi Péter, Szabó Zsolt, Tóth Gergő és Dr. Visontai Csongor, 

Az előadók ezután a résztvevők kérdéseire válaszoltak, majd egy jó hangulatú "családi fotó"is készült a SZENT ISTVÁN csatahajó magyar részvételű búvárexpedíciók által történő - 2025-ben 30 évre visszatekintő - kutatásába bekapcsolódott búvárok közül azokkal, akik elfogadták a Magyar Búvár Szakszövetség elnökének meghívását és részt vettek a szimpóziumon.


11. ábra: A "családi fotó" balról jobbra): Czakó Ádám, Tóth Gergely, Mácsai Endre, Czakó László, Vámosi Antal, Visky Sándor, Dr. Komlóssy Attila, Szinak Gábor, Potyesz Tamás, Szabó Péter, Miklós Tamás, Herpay Gábor, Dr. Visontai Csongor, Eke Zsolt (fotó: Dr. Balogh Tamás).

Czakó Ádám gondolatához csatlakozva reméljük, hogy - viribus unitis - a kellő hozzáértéssel és körültekintéssel megtervezett és kivitelezett kutatás tudományos eredményei tovább bővülhetnek, s a magyarság és a tenger kapcsolatát önmagában is szimbolizáló SZENT ISTVÁN csatahajóra vonatkozó hiteles ismeretek minél szélesebb körben válhatnak ismertté, tovább gazdagítva Magyarország tengeri örökségét.

12. ábra: A szimpózium előadói: Czakó László, Dr. Balogh Tamás, Czakó Ádám és Miklós Tamás (fotó: Dr. Balogh Tamás és Miklós Adienn).

2025-ben 110. éve állították szolgálatba a SZENT ISTVÁN csatahajót. Ebből az alkalomból Egyesületünk augusztus 20-i - Szent István napi - programjaival az évfordulóra emlékezünk.

Azok, akik rendszeresen figyelemmel kísérik Egyesületünk tevékenységét, jól tudják, hogy immár 2022 óta rendszeresen lehetőségünk nyílik csatlakozni a Szent István napi sokadalomhoz, amikor az Európa Csoportnak az Országgyűlés épülete előtt horgonyzó PANNÓNIA nevű, 1927-es építésű történelmi motoroshajója fedélzetén berendezett, hajózástörténeti témájú kamarakiállításokkal gazdagítjuk az ünnepi programok sorát (rendszeres augusztus 20-i programjaink összefoglalói elérhetők itt). Ebbe a sorba illeszkedve kerül bemutatásra a 2025. évi Szent István Nap programjai keretében Egyesültünk legújabb kiállítása "A SZENT ISTVÁN csatahajó és a cssatahajók rövid története" címmel.

A kiállítás látogatható: 2025.augusztus 20-án, 08:00-17:00 óra között, díjmentesen.

Helyszín: 1055 Budapest - V. kerület - Belváros-Lipótváros, id. Antall József rakpart (az Országház északi homlokzata előtti kikötőponton).

Információk a programról:

Az osztrák-magyar császári és királyi Haditengerészet S.M.S. SZENT ISTVÁN csatahajóját 1914. január 18-án bocsájtották vízre, majd egy évig tartó felszerelés után, 1915. november 17-án hivatalosan is szolgálatba állt. A 152 m hosszú, 20 000 tonnás csatahajó azóta is a magyar hajóépítés legnagyobb alkotása, egyben első világháborús hadisír, melynek az Adrián 1918-ban elsüllyedt roncsait magyar búvárok tárták fel és kutatják azóta is. A hajó az egymás felett tüzelő, három lövegcsővel felszerelt forgó lövegtornyokkal rendelkező csatahajók egyike, melyekből a világon összesen 38 db épült. Ezek közül a SZENT ISTVÁN az elsőként felépített ilyen hadihajó-osztály negyedik egysége, s az első Dreadnought-típusú csatahajó, amelyet torpedókkal sikerült elsüllyeszteni. Egykor 11 nemzet fiai szolgáltak, szenvedtek és nélkülöztek, harcoltak és, ha úgy hozta végzetük, haltak hősi halált a fedélzetén. Ismerjék meg e nemzetközi jelentőségű hadihajó történetét, az ország legszebb csatahajó-modelljét bemutató kiállításon!

A kiállítást írta és rendezte dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, a csatahajó történetének avatott kutatója, több, a hajóról szóló könyv, újságcikk és blogbejegyzés szerzője, a roncsokhoz vezetett búvárexpedíciók tevékeny résztvevője.

A kiállításhoz kapcsolódóan augusztus 20-án 16:00-18:00 óra között előadásokat tartanak a csatahajó roncsait kutató magyar búvárok a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) szervezésében egyesületünk elnöke, az MBSZ tudományos alelnöke kezdeményezésére, a Magyar Sport Házában (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.). Az előadások egyedülálló lehetőséget biztosítanak a víz alatti kutatási folyamat előrehaladásának és új eredményeinek, valamint a roncsokról szerzett tudás fokozatos bővülésének és a maradványok időbeli fizikai változásának megismerésére. A programnak ez a része a magyar víz alatti kutatások történetének páratlan fejezetét jelenti, hiszen az 1994-től napjainkig tartó kutatási folyamatban résztvevő valamennyi expedícióvezető - a csatahajó roncsait kutató összes magyar expedíció búvárszakmai irányítója, a magyar búvárok egymást követő generációinak képviselői - első ízben egyesítik és osztják meg tudásukat ebben a rendhagyó formában az érdeklődő közönséggel. Erre mondják, hogy ez talán egy vissza nem térő alkalom, hiszen eddig is történhetett volna ilyen, mégsem történt soha, így talán ezután sem fog, s, ha így lesz, akkor a mostani alkalom egyszeri és megismételhetetlen marad. Részt kell venni rajta!

További információk a csatahajóról:

Elemzés a legújabb expedíciós eredményekről a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a süllyedés centenáriumán a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a hadihajó történetéről elsüllyedése centenáriumán egyesületünk honlapján itt.
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a National Geographic Magazinban: itt.  
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a Hajózástörténeti Közleményekben: itt.
A csatahajóról egyesületünk elnöke közreműködésével 2002-ben készült könyv: itt és film: itt.
A könyv recenziója a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain: itt.
Egyesületi modellezőink alkotásai a Hadtörténti Múzeum centenáriumi kiállításán 2018-ban: itt.
Dr. Hűvös Ferenc csatahajó-modellje egyesületünk komáromi állandó kiállításán 2013-ban: itt.
A csatahajó roncsai közül felszínre hozott tárgyak időszaki kiállítása Eszéken, 2011-ben: itt.

Tagtársunk, Gigler László modellező mester - az Óbudai Hajógyár egykori hivatásos modellezője, a hajógyári modellek építésével összefüggő mesterfogások alapos ismerője - 2025. június 21-én, a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében ezúttal Vászolyon mutatja be a SZENT ISTVÁN csatahajóról készült, remekbe szabott M=1:100 méretarányú élethű modelljét.

A SZENT ISTVÁN csatahajó az egyik leginkább ikonikus magyar hajó: alig akad, aki ne ismerné, vagy legalább ne hallott volna róla (a hadihajó történetével összefüggő összes blog-bejegyzésünk elérhető: itt, egyesületünknek a roncsok kutatásában résztvevő elnökének a feltárás legújabb eredményeivel összefüggő cikke pedig: itt).

Gigler László a híres hajó modelljét 2008-tól 2013-ig tartó áldozatos munkával építette fel, s első ízben a hajó elsüllyedésének centenáriuma alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban egyesületünk tagjainak hozzájárulásával rendezett időszaki kiállításon láthatta a közönség (a kiállítás képei: itt és itt).

Ez a ritka alkalom ismétlődik meg most vidéke, Vászoly községben a Múzeumok Éjszakája alkalmából, s - talán nem árulunk el titkot - hamarosan újra látható lesz Budapesten is.

A fémből épült pompás hajómodell:

A rendezvény programja (a rendezvénynek dedikált Facebook-esemény):

A Magyar Honvédelem Napja és a Gyermeknap alkalmából a budapesti Városligetben 2025. május 24.-25-én rendezett időszaki kiállítást Hocza István, egyesületünk titkára, a MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred honvédelmi alkalmazottja az Egyesületünk által az alakulat számára létrehozott csapattörténeti gyűjtemény anyagából, mellyel a Magyar Honvédség hadihajós alakulatai történetéből és mindennapjaiból adott ízelítőt az érdeklődőknek.


1. ábra: Bemutatkozik a hadihajós alakulat.


A kiállítás a 2024-ben tartott hasonló rendezvény mintájára került megtervezésre. Szűcs Dániel kép-etüdje az Egyesületünk közreműködésével megvalósult kiállításról itt látható.
.

2. ábra: 1848-tól 1918-ig: Háttérben a Kossuth-kormány MÉSZÁROS hadigőzöse, bal szélen a LEITHA monitor.



3. ábra: A KÖRÖS és a BODROG, az átépített LEITHA, valamint a BOSNA és az ENNS monitorok, illetve az el nem készült Duna-Dreadnought.

2025. május 13-án, keddem 17:00 órai kezdettel Keszthelyen mutatjuk be a cs. és kir. Haditengerészet első világháboús történetét feldoglozó vándorkiállításunkat Szekér Imre Tibor felkérésére "Az Adria foglyai – Zalai haditengerészek áldozatvállalása az első világháborúban" című kötetének bemutatója alkalmából a kötetben szereplő hadihajók makettjeivel, melyet modellező társunk, dr. Hűvös Ferenc készített.

A cs.és kir. Haditengerészet története iránt érdeklődők egyesületünk tagajainak munkáiból már jól ismerhetik az egykori flotta történetének több aspektusát, a Vasi k.u.k Matrózok Alapítvány kiadványaiból pedig az egykori tengerészek útleírásaiba, naplóiba, személyes közléseibe is betekintést nyerhettek. Ezt a sort egészíti ki, illetve bővíti tovább Szekér Imre Tbor most megjelenő új könyve, amely a császári és királyi Haditengerészetnél az első világháborúban és azt megelőzően szolgált 215 ismert zalai haditengerésznek kíván emléket állítani.

A könyvbemutató kísérőrendezvényeként megvalósuló kiállításunk a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó országjáró vándorkiállításunk anyagából került összeállításra, melynek első nyilvános bemutatójára 2016-ban került sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében egyesületünk első világháborús centenráiumi programsorozata keretében. Az emlékévekben a kiállítás országszerte több helyszínen bemutatkozott, most pedig Keszthelyre látogat.

Gyakorlati információk:
Helyszín: Fejér György Városi Könyvtár, 8360 Keszthely, Zeppelin tér 3.
Időpont: 2025.05.13., kedd, 17:00 óra
Az esemény FB-linkje: itt.

A kiállítás a könyvbemutató ideje alatt látogatható. Szántóné Palánki Edit fotói a megnyitóról megtekinthetők itt.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

További információk:
Egyesületünk első világháború centenáriumával kapcsoaltos tevékeynégéről: itt
Az első világháború Egyesületünk elnöke által összeállított tengerészeti kronológiájűról: itt
A cs. és kir. Haditengerészet első világháborús teljesítményének értékekéséről: itt.

Az Egyesületünk szervezésében, illetve közreműködésével zajló augusztus 20-i programok véget értek. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényekről az alábbiakban Dr. Balogh Tamás elnök, valamint Dr. Ákos György és Hocza István tagtársanik képes beszámolói közlésével adunk ízelítőt azoknak, akik idén nem csatlakozhattak hozzánk, de a képeket látva, s a beszámolókat olvasva esetleg jövőre kedvet kapnak hozzá. Köszönet a tárlat berendezésében, bemutatásában és bontásában közreműködő tagjainknak, Dr. Ákos Györgynek, Dr. Balogh Tamásnak, Hocza Istvánnak, Lábody Lászlónak és Székely Lászlónak!

A hajózási engedélyének meghosszabbításához szükséges karbantartási munkák miatt távol levő LAJTA Monitor Múzeumhajót a 2024. augusztus 20-i budapesti ünnepségek idején a monitor-típus történetét bemutató időszaki kiállításunk helyettesíti az ünnepségekhez kapcsolódóan a múzeumhajó pontonján az Európa Rendezvényiroda Kft. jóvoltából látogatható, 1927-ben épült PANNÓNIA történelmi motoroshajó fedélzetén, 2024. augusztus 18.-20. között, naponta 10:00-től 18:00 óráig, az Országház északi homlokzata előtti horgonyzóhelyen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A PANNÓNIA hajó fedélzetén tartott korábbi kiállításainkból ízelítőt ad honlapunk és egyesületi facebook-oldalunk 2023-ból és 2022-ből itt, itt és itt.

45 évesek lettünk – mondhatnánk. A kép persze, ahogyan az lenni szokott, árnyaltabb ennél. Hiszen a magyarországi hajózástörténeti szaktudás intézményes gyűjtése és megosztása a Klub megalakítása előtt is létezett, a hajómodellező tevékenység úgyszintén (s a szervezetünkkel párhuzamosan működő más szervezetek intézményi keretei között jelenleg is zajlik). A Klub létezése tehát egy folyamat része, melyben jogelőd és jogutód szervezetek követték, s követik egymást: a Klub közvetlen előképe az 1910-1945 között létezett Magyar Adria Egyesület, az 1979-ben alakult Klub pedig 2009-ben Egyesületté alakult, s azóta is ebben a szervezeti formában működik. Erre tekintettel (az előd- és utódszervezetek tekintetében csupán egy-egy rövid, összefoglaló kitekintést téve) idézzük fel az évforduló kapcsán a legutóbbi 45 esztendő főbb történései közül az idén 45 éve alakult Klub működésének 30 éves történetét és adunk számot eredményeiről.

Egyesületünk elődszervezetét – a Magyar Adria Egyesületet (MAE) – Gonda Béla vízépítő mérnök  miniszteri tanácsos, a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium Vaskapu-szabályozási és Kikötő-építési Osztályának „főnöke” (osztályvezetője) alapította (a szervezetet 1910. február 25-én jegyezték be, első közgyűlésére viszont csak 1911. június 11-én került sor)a hajózási ismeretek terjesztésére és a tengerhajózás népszerűsítésére, a hajózás ügyét támogató „public relations”-akciók szervezésére és támogatására. Az egyesület ennek megfelelően egyedülálló gazdagságú szakkönyvtárat hozott létre. Tagjai közt a kor több uralkodója (pl.: IV. Károly király, Albert, monacói herceg), nagy politikusok, arisztokraták (pl.: Teleki Pál), hazai és nemzetközi hírű szakemberek, akadémikusok (pl.: Entz Géza), mérnökök is megfordultak. Az egyesület ebben az időben 7 szakosztállyal (történelmi, földrajzi, állattani, növénytani, néprajzi-művészeti, valamint tengerészeti-közgazdasági szakosztály) működött, s több nagy jelentőségű akcióban vett részt (pl.: az Adriai-tenger tudományos hazai kutatásának megszervezésében, a „Tenger” c. tudományos folyóirat – az ország első tengertudományi szaklapja – megalapításában és rendszeres kiadásában, a SZENT ISTVÁN csatahajó felépítésének támogatásában és a rá vonatkozó ismeretterjesztő tevékenységben, az első világháború után pedig a magyar Duna-tengerhajózás elméleti megalapozásában és gyakorlati megszervezésének támogatásában). A MAE a második világháborút követően, az egyesületek működésének felülvizsgálatáról szóló 1945. évi 20.165/1. B.M. rendelet alapján szűnt meg.

1979-ig kellett várni az újjáalakulásra, amikor Serényi Péter – a Magyar Hajó és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége Minőségellenőrzési Osztályának munkatársa, a „Modellezés” c. folyóirat szerzője – kiállítást rendezett Marjai Imrével, a magyar hajózástörténeti irodalom akkori legfontosabb szerzőjével, a lap hajózástörténeti rovatának vezetőjével és szakillusztrátorával. Közös munkájuk során fogalmazták meg azt az igényt, miszerint „klubszerű formában kellene tömöríteni a hajózástörténet és a történelmi hajók modellezése iránt érdeklődőket”. E gondolat hatására és ekkor született meg a döntés a Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub megalakításáról, azzal a céllal, hogy alapos, hiteles és részletes információkkal támogassa a hajómodellezők munkáját. Célja és tevékenysége tehát kezdettől fogva kettős: egyrészt a hazai és a nemzetközi kereskedelmi- és hadihajózással kapcsolatos ismeretek gyűjtése és magas szintű átadása, ismeretterjesztő tevékenység folytatása; másrészt a kapcsolódó hazai modellező tevékenység támogatása, a hajómodellezés iránt érdeklődők ismereteinek, gyakorlati készségének történelmileg hiteles információkkal történő fejlesztése.

1981-ben a klub a felvételét kérte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Természettudományi Stúdiójába, amelyet akkor Juhász Árpád geológus vezetett. 1982-ben hagyták jóvá a kérelmet, ekkor került sor a szervezet felvételére a TIT Természettudományi Stúdió – a későbbi TIT Stúdió Egyesület (1990-től) – tudománybarát klubjai közé TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub (TIT HTHM Klub) néven (elnök: Serényi Péter, titkár dr. Ákos György, fizikus). A klub számára ekkor saját helyiséget biztosítottak a Stúdió Bocskai úti székházában. A Stúdióhoz történt csatlakozást 3 évig tartó intenzív munka követte: havi két előadás/filmvetítés (előtte/utána a tagok által igényelt kötetlen tapasztalatcsere), klubkönyvtár alapítása és gyarapítása (könyvtáros: dr. Oláh Katalin, csillagász), modellkiállításokon és -versenyeken való részvétel. A klub alapító tagjai között volt mások mellett Benczúr László műszaki rajzoló, akinek részletgazdag és pontos hajótervrajzain hajóimádók és hajómodellezők nemzedékei nőttek fel, vagy a páratlanul sikeres versenyhajó-modellező Röder házaspár, a máig aktív Ibolya és Sándor. A klubéletbe pedig olyan – tagsággal egyébként nem rendelkező – szaktekintélyek is bekapcsolódtak, s ott gyakorta megfordultak, előadásokat tartottak, mint pl.: dr. Csonkatéri Károly jogász, festőművész, hajózástörténeti szakíró, dr. Marjai Imre jogász, grafikusművész, hajózástörténeti szakíró, vagy Kuhár István iparművész, hajómodellező. Az azóta is meghatározó szakmai szervezetközi kapcsolatok is gyorsan kialakultak: a hajózástörténet országos gyűjtőkörű közgyűjteményével, a Közlekedési Múzeummal, s a hazai modellező-életet akkoriban domináló – sport- és szabadidő-tevékenységeket szervező – Magyar Honvédelmi Szövetséggel (MHSZ). A klub szakértői pedig hamarosan már a sajtóban a hajózással kapcsolatban megjelenő csacskaságokat igazították helyre, például az „Élet és Tudomány” c. folyóiratban.


1. és 2. ábra: A TIT Hajózástörténeti és Modellező Klub 1982. második félévi programfüzetének előszava (balra) és a „Modellezés” c. folyóiratban dr. Ákos György interjúja (jobbra).



3.-4. és 5.-6. ábra: Tagdíjinformációk és kapcsolattartási adatok (fent balra), s ízelítő az 1982/1983 őszi klubéletből (fent jobbra és lent).



7.-8. ábra: A Klub alapítása idején modellépítésre alkalmas hajótervrajzokhoz csak két hazai forrásból lehetett hozzájutni: az 1957-ben alapított és ma is működő „Ezermester” c. általános technológiai magazinból és az 1959-1989 között működött „Modellezés” c. folyóiratból. A gyakoriságra jó példa, hogy az előbbi lapban az alapítástól 1980-ig mindössze 7 hajómodellezéssel foglalkozó írás jelent meg (ezek digitálisan megtekinthető változatának elérhetőségét írásunk végén, a forrásjegyzékben közöljük), s ezek közül csak 4 tartalmazott tervrajzot, de ezek közül is csak 3 volt alkalmas élethű modell építésére… Ezért a Klub haladéktalanul megkezdte a szakirodalom kedvezményes hozzáférhetővé tételét a tagjai számára (fent középen). Ennek a jelentőségét könnyű megérteni, ha tudjuk, hogy a második világháború befejezését követő évtizedekben a történelmi hajók hiteles tervrajza Magyarországon jószerével csak külföldről volt hozzáférhető, ami jókora akadályként tornyosult a modellépítők előtt. Ezen a problémán a Klub a korabeli brit, nyugat- és keletnémet, lengyel, szovjet tervanyag beszerzése mellett az olyan, ritkaságszámba menő – a magyar hajók rajzállományát bemutató – kiadványok beszerzésével és terjesztésével igyekezett segíteni, mint a fenti kötet is (balra fent), noha az abban bemutatott „sematikus tervrajzok alapján jó modellt nem lehet készíteni, legfeljebb ú.n. népművész modellt” – ahogyan dr. Marjai Imre összegzett. Ezért a Klub tagjai közül Benczúr László műszaki rajzoló vállalta magára a modellépítésre alkalmas nagyméretű, részletes tervek készítésének feladatát (fent jobbra), amelyet évtizedeken át a legnagyobb lelkesedéssel és körültekintéssel végzett a hazai modellező közösség nagy megelégedésére. Munkáját ma – az egykori cs. és kir. Haditengerészet hadihajói tekintetében – Kovács Péter tagtársunk folytatja.



9. ábra: Az „Ezermester” 20 év alatti teljes termése hajómodellezők számára…



10. ábra: Közben a korábbi interjúban (2. ábra) áhított „szellő” is feltámadt: A TRIÁL Sport-, Játék- és Hangszer-kereskedelmi Vállalat késznek mutatkozott rá, hogy jó minőségű, márkás nyugati (!) műanyag építőkészleteket szállítson az országba a klubtagok számára, az akkori viszonyok közepette igencsak borsos áron (50 % előleg fejében) és kizárólag egyedi megrendeléseket teljesítve (tömeges hozzáférésről tehát szó sem lehetett). Ma már talán nehéz elképzelni, hogy mit jelent ez, de segíthet, ha tudjuk, hogy a rendszerváltás előtt az egész országban csak azokat a játékokat lehetett megvásárolni, melyeket ez az állami cég forgalmazott. Igen: a hajómodelleket játéknak, azokat a modellezőket pedig, akik képesek voltak ezekre az akkori viszonyok közepette egy kisebb vagyont költeni, rosszabb esetben önmagukat fegyelmezni képtelen gyerekeknek, jobb esetben maguktól a költséges hobby luxusát meg nem tagadó csodabogaraknak tekintették (érdekes módon ezt a megközelítést mintha a műanyag készletek helyett fából és/vagy fémből építő modellezők egy része is osztotta volna, amennyiben csak magukat tekintettek igazi modellezőknek). Magyarországon az 1970-es évek végén összesen négy történelmi hajó műanyag építőkészletét lehetett beszerezni: a brit CUTTY SARK teaklipper, valamint az Amerikában letelepedett cseh Augustin Herman XVII. századi szabadságleveles kalózvezér briggje a La GRACE – az építőkészletben BLACK FALCON névre keresztelt – mását, amelyeket a csehszlovák Smer gyár állított elő, illetve a szovjet Ogonjok gyár termékeit, az AURORA cirkálót és a PATYOMKIN páncélost. A kínálat csak a ’80-as évek közepén bővült valamelyest a cseh Smer gyár viking hajójával, s az ugyancsak szovjet Novoekszport termékeivel, a LENIN, a BREZSNYEV és az AKRTIKA atom-jégtörőkkel, valamint az egykori francia Heller modellgyártó cég termékei után a Szovjetunióban gyártott hajók, a POURQUOIS PAS? gőzbark, az OCCIDENT gőzbrigg és a BRIGANTINA brigg modelljeivel, amelyekhez egyébként ugyanazt a hajótest-öntőformát használták fel. Ezek alapján nagyjából el lehet képzelni, hogy mit jelentett a modellezők számára, ha hozzájuthattak egy-egy minőségi anyagból készült, részletesen kidolgozott készlethez.



11.-12. és 13.-14. ábra: Az AURORA cirkáló és a PATYOMKIN páncélos szovjet (fent), s a CUTTY SARK klipper és a BLACK FALCON kalóz-brigg cseh makettjei (lent).

1982-ben és 1983-ban a Klub megrendezte első modellversenyeit és a díjnyertes – illetve a zsűri által különlegesen fontosnak, kiemelkedőnek tartott – alkotásokat bemutató kiállításait. Az 1983-as kiállítás fontos eredménye volt az HMS VICTORY M=1:50 méretarányú modelljének a Közlekedési Múzeumban történő elhelyezése, amely egészen a múzeum városligeti épületének 2015-2017 között végrehajtott lebontásáig a hajózástörténeti állandó kiállítás egyik legimpozánsabb darabja volt.

15.-16., 17. és 18.-20. ábra: Az 1982-es (balra és jobbra fent) és az 1983-as (balra lent) versenyfelhívás, valamint az 1983-as versenyre szóló meghívó címlapja és belső oldalpárja. A Klub a versenyt a nemzetközi hajómodellsport-szövetség, a NAVIGA C-kategória (asztali modellek) szabályai szerint bonyolította le. Az akkor még létező magyar hajógyárak hivatásos hajómodellezői által munkaköri kötelességük keretében épített modellek nevezésének lehetőségét kizárták. Feltűnő, hogy míg 1982-ben „értékes díjakkal” kecsegtették a nyerteseket, 1983-ban erre már nem nyílt lehetőség. Érdekesség, hogy míg az 1982-es versenyt a Klub önállóan szervezte és rendezte, az 1983-as versenyt már a Modellező Szövetséggel együttműködésben, ahogy ma is.



21.-23. ábra: Az 1983-as verseny győztese az HMS VICTORY sorhajó (Dr. Arányi Miklós, a klub tagjának alkotása), valamint a versenybe szintén nevezett történelmi vitorláshajók, a FRIEDRICH WILHELM zu PFERDE és a WAPPEN von HAMBURG fregattok modelljei (fotók: dr. Ákos György).

1983-ban jelent meg a Klub évkönyve is, amely az adminisztratív tudnivalókat tartalmazó 2 tartalmi egység mellett 12 szakcikket közölt 9 szerzőtől 140 oldal terjedelemben. Az Évkönyv még abban az évben két kiadást megért, s azóta is keresett a hajóimádók körében (az elmúlt négy évtizedben persze jócskán megemelkedett az ára: az eredetileg 314 forintos kiadványhoz ma az antikváriumokban 2 000 – 3 000 forint körüli összegért lehet hozzájutni, ha egyáltalán).

24.-27. ábra: Az 1983-as Évkönyv két kiadásának címlapja (balra), s a tartalom (jobbra fent) és dr. Marjai Imre rajzai a kiadványban (jobbra lent).

1985-ben a klubtagok megmérették magukat a NAVIGA azóta megszűnt E-kategóriája (önjáró hajómodellek) országos bajnokságán, ahol Röder Sándorné az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A Röder-házaspár – Sándor és Ibolya – azóta is megbecsült, aktív tagjai szervezetünknek.



28. ábra: Az 1985-ös Országos Bajnokság Dunaharasztiban, s az indulók közt olyan nevek, mint Somoskői Ernő, Vreba László és a Röder-házaspár (jobbra), melynek tagja Sándor, közvetlenül a feleség után a negyedik helyet szerezte meg.

1986-ban megkezdődött a Bocskai úti székház 2 évig tartó – az épület bezárásával is együtt járó – átfogó felújítása. A szakkönyvtárat ekkor feloszlatták, mivel nem volt lehetőség máshová áthelyezni. Kötetei egy rögtönzött árverés keretében a tagokhoz kerültek.

29.-30. és 31.-32. ábra: Az 1986-1987-es székházfelújításról, s a működés új – átmeneti helyszínen történő folytatásáról – majd a visszatérésről szóló értesítések (fent) és a szakkönyvtári anyag (lent).

1980-as évek végén dr. Ákos György leköszönt tisztségéről, s részben a tagság is átalakult.

1992-ben Serényi Péter elnök halálával az elnöki teendőket az egyedülálló gazdagságú hajózástörténeti könyv- és tervrajzgyűjteménnyel rendelkező Orbán Ferenc, az Oktatási Minisztérium egyházi oktatási ügyekért felelős munkatársa, a titkári feladatok ellátását pedig 1994-től a mindig roppant lelkes és hatékony szervező, Bicskei János hajókovács, az Újpesti Hajógyár és az Uljanik Hajógyár (Pola, Horvátország) egykori munkatársa, maga is tehetséges hajómodellező vette át. 

2002-ben a hajómodellező Somogyi Lajos követte Orbán Ferencet a Klub elnökségében. A titkársági teendőkért továbbra is Bicskei János felelt.

2007-ben több jelentős esemény történt:

1)   Június 20-án a Klub a Magyar Tengerészek Egyesületével (MATE), a zebegényi Hajózástörténeti Múzeummal és egyéni modellezőkkel közösen kiállított a MATE tulajdonában álló, a történelmi hajókat felújító és gondozó ZOLTÁN Gőzös Közhasznú Alapítvány által kezelt DEBRECEN (ex-KASSA) Duna-tengerjáró hajó fedélzetén Budapesten, a Szilágyi Dezső téren. A Klub első ízben vehetett részt a hajó fedélzetén működő kiállítóhely berendezésében. A tárlaton a klubtagok közül Bicskei János TITANIC-ja debütált. A rendezvény – bár eltörpült a későbbi években a DEBRECEN (ex-KASSA) fedélzetén általunk által szervezett kiállítások mellett – fontos mérföldkő, hiszen itt kezdődött szervezetünk és a Zoltán Alapítvány együttműködése, melynek keretében 2010-ig (a hajó kezelői jogainak más gazdasági szereplő részére történő átadásáig) évente mi rendeztük a DEBRECEN (ex-KASSA) fedélzetén a Múzeumok éjszakáját, hajós tematikus programokkal megtöltve a hajó gyomrát. 

2)   Augusztusban a Klub bekapcsolódott a szeptember 1-től látogatható nemzetközi TITANIC-kiállítás budapesti megrendezésébe, amikor Bicskei János lehetőséget kapott M=1:100 méretarányú, sárgarézből készült TITANIC-modellje bemutatására a kiállításon. 1983 óta ez volt a klub modellezőinek első jelentős – Dr. Arányi Miklós HMS VICTORY-jának a Közlekedési Múzeum állandó kiállításában történt elhelyezéséhez fogható – sikere. A TITANIC-kiállítás szervezői kiállítóként meghívták Dr. Balogh Tamás egyéni modellezőt is (aki 2004-ben a National Geographic Magazin magyar kiadása számára írt cikket Dr. Lengyel Árpádról, a TITANIC túlélőit mentő CARPATHIA gőzös magyar hajóorvosáról, visszaemelve ezzel a magyar doktor élettörténetét a közismeretségbe), felkérve őt egy CARPATHIA-modell elkészítésére és bemutatására a kiállításban kialakított ún.: „magyar sarok” területén, ahol a 2004-es National Geographic-cikkben Dr. Balogh Tamás által megszólaltatott Völgyi Péterné, dr. Reich Márta – Dr. Lengyel Árpád unokája – mutatta be a doktor általa őrzött hagyatékába tartotó emléktárgyakat. A kiállítás megnyitóját követően Bicskei János bejárást kezdeményezett a Klub tagjai számára a kiállításban, amelyre dr. Balogh Tamást is meghívta, felkérve egy, a klubtagoknak szóló tárlatvezetés megtartására (mivel a szervezők felkérésére előzőleg televíziós nyilatkozatokkal és tárlatvezetéssel segítette a rendezvény sikerét). A bejárást követően Bicskei János és a tagság felkérték dr. Balogh Tamást a Klub elnökségi teendőinek ellátására. 

3)   2007 decemberében a Klub első ízben kapott lehetőséget arra, hogy a Bolyai Makettklub Egyesülettel közösen részt vegyen a Stefánia Palotában évente megrendezett makettgála berendezésében. Szomorú aktualitást kölcsönzött a kiállításnak a kiváló modellező, Horváth Ödön halála, ezért a programot a szervezők rá emlékezve állították össze. Az emlékezés egyébként is meghatározta a tárlat mondanivalóját, hiszen 2007-ben volt az otrantói tengeri ütközet 90. évfordulója. Erre tekintettel a klub kiállításával az ütközetnek is emléket állított. A kiállítást a NATO Defence College 111. értekezletének 34 országból érkezett küldöttei is meglátogatták, s meghallgatták a rögtönzött tárlatvezetést.

Ezek az események megnyitották az utat egy, az alapításkori dinamizmust felelevenítő lendületes működés lehetősége előtt.



33.-34. ábra: Bicskei János TITANIC (balra) és dr. Balogh Tamás CARPATHIA (jobbra) modellje a 2007. évi TITANIC-kiállításon.

2008-ban a Klub tisztségviselő-választásán a tagság dr. Balogh Tamást választotta elnöknek, a titkári teendők ellátásáért felelős tisztségében pedig megerősítette Bicskei Jánost. A Klub – a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja Hadihajós Tagozatával kialakított partnerség keretében – a TIT Stúdió Egyesület Bocskai úti székházából a Honvéd Kulturális Központba (a Stefánia Palotába) költözött. A klub új vezetősége – miközben fenntartotta együttműködését a TIT Stúdió Egyesülettel – számos új partnerséget is kialakított, többek között a Bolyai Makettklub Egyesülettel, a Magyar Honvédség hadihajós alakulatával, a Magyar Tengerészek Egyesületével, a zebegényi Hajózástörténeti Múzeummal, s a ZOLTÁN Gőzös Közhasznú Alapítvánnyal. A tagság korábban aktív – időközben el-elmaradt – tagjai, pl.: dr. Ákos György újra csatlakoztak a munkához, s számos új taggal bővült a szervezet, amely látványos nagyszabású hajózástörténeti és modellező programokkal töltötte meg az évet, valamint megkezdte negyedéves internetes Hírlevele kiadását, amelyben rendszeresen beszámolt a klub programjairól és a klubtagok tevékenységéről.

2009. október 31-én, harmincévnyi működést követően, a Klub – a Császári és Királyi Haditengerészet Egyesülettel közösen, ez utóbbi szervezet csatlakozásával – hozta létre a ma ismert TIT Hajózástörténeti, Modellező- és Hagyományőrző Egyesületet (TIT HMHE). Az új szervezet decembertől már a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának felkérésére készítette új kiállítását, amely negyedéven keresztül volt látható a múzeumban. Ez volt az első nagy kiállítás az országban a második világháború óta, amelyet az egykori cs. és kir. Haditengerészet emlékének szenteltek.


Ebben az évben nemcsak a régi Klub szűnt meg az egyesületté való átalakulással, de egyúttal átadta a helyét valami másnak, valami újnak, egészen új útra lépve, amely máig vezette. Ezen az úton a tagok és az együttműködő partnerek számos eredményt értek el, jobban megközelítve a példakép – az egykori Magyar Adria Egyesület – működését, mint korábban bármikor. E folyamat kiemelkedő eseménye volt, amikor 2015 májusában Dr. Balogh Tamás megegyezett Gonda Béla családjával, hogy az Egyesület a család hozzájárulása birtokában a MAE jogutódjaként folytassa működését.

S akkor - ahogy a bevezetőben szerepel - végezetül álljon itt néhány gondolat a 2009-ben alakult utódszervezet, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesült napjainkig tartó működéséről. A következő néhány összefoglaló adat talán megfelelő lehetőséget ad az előd- és utódszervezetek eredményeinek összevetésére:

1. tábla: Szervezetünk és elődei hajózástörténeti, modellező és hagyományőrző tevékenységének mérlege számokban.


2007-2023 között összesen 38 különböző kiállítási tablósor készült (az 1 tablóstól a 70 tablósig), amelyek állandó és időszaki (egyszeri vagy vándorkiállításon történő) bemutatására eddig 3 ország 22 településén került sor (Ausztriában 1 településen, Magyarországon 19 településen, ezek közül Budapesten 13 városrész 20 helyszínén és Szlovákiában 2 településen).



2. tábla: A 2007-2023 között a szervezet által és/vagy a közreműködésével/részvételével rendezett hazai és külföldi vándorkiállítások.

Ausztriában:

1) Bécs, Heeresgeschichtliches Museum

Magyarországon:

1) Baja

2) Balatonakarattya

3) Balatonalmádi

4) Balatonfüred

5) Budapest

    a)  Albertfalva - Savoyapark bevásárlóközpont,
    b)  Belváros - KOSSUTH gőzös,
    c)  Belváros - PANNÓNIA motoros,
    d)  Békásmegyer - Művelődési Ház,
    e)  Erzsébetváros - Honvéd Kulturális Központ,
    f)   Erzsébetváros - Rákóczi út,
    g)  Józsefváros - Ludovika kampusz,
    h)  Káposztásmegyer - Művelődési Ház,
    i)   Kőbánya - Europark üzletközpont,
    j)   Óbuda - Római-part,
    k)  Törökbálint - Auchan bevásárlóközpont,
    l)   Újpest - Gyermek és Ifjúsági Ház,
    m) Újpest - Polgár Centrum/Újpest Galéria
    n)  Újpest - MH Hadikikötő,
    o)  Vár -Hadtörténeti Intézet és Múzeum,
    p)  Vár - Hilton Szálló,
    q)  Vár - Kapisztrán tér,
    r)   Víziváros - KASSA motoros,
    s)   Zugló - Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar,
    t)   Zugló - Sugár üzletközpont

6) Debrecen

7) Erdőbénye

8) Leányfalu

9) Mosonmagyaróvár

10) Nagykanizsa

11) Neszmély

12) Pákozd

13) Pilismarót

14) Szeged

15) Szentes

16) Székesfehérvár

17) Szigetmonostor

18) Veresegyház

19) Veszprém

Szlovákiában:

1) Fülek

2) Párkány

35. ábra: A 2007-2023 között a szervezet által és/vagy a közreműködésével/részvételével rendezett kiállítások plakátjai. Így visszatekintve feltűnhet, hogy működésének ideje alatt a Klub, s az Egyesület civil szervezetként több hajózástörténeti kiállítást valósított meg, mint a hajózástörténettel is foglalkozó hazai közgyűjtemények külön-külön és együttesen. A tablók alatti évszámok közül a kékkel szedettek a szervezet saját kiállításait, a zölddel szedettek a más szervezetek kiállításait jelölik, melyek megrendezésébe szervezetünket is bevontásk (kiállítóként vagy társszervezőként). Az aláhúzással jelölt évszámok olyan kiállításokat azonosítanak, amelyek a budapesti bemutatójukat követően, vándorkiállításként az ország több pontján is bemutatást nyertek (a bemutatások számát az évszámhoz tartozó indexben szereplő szám jelöli).


A fenti táblázat csak puszta adatsor, amelyet a következő diasor illusztrál, alaposabb betekintést engedve az érdeklődőknek, s azoknak, akik talán még nem találkoztak velünk, de most alaposabban is tájékozódnának.

Akárhogy is: számtalan kihívást tartogatott az elmúlt 45 év, s ebből az a legutóbbi 17 esztendő is, amelynek a programját a 2007 óta hivatalban lévő elnökség állította össze és valósította meg a szervezet tagságával és partnereivel közösen. A kihívásoknak azonban együtt sikerült megfelelni, s így minden esemény páratlan élménnyel ajándékozott meg mindenkit, aki részt vett az eredmények elérésében. Köszönet érte!

A fent megosztott, mellékelt diasort a készítése után áttekintve volt, aki megjegyezte: "De jó így végig nézni, mennyi mindent csináltatok! És az a sok lelkes,örömben fürdő arc..." Szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért nap, nap után megteremthetjük magunk körül azt a világot, amelyben jól érezzük magunkat. Szeretnénk hinni, hogy ezzel nemcsak magunknak okozhatunk örömet, de mindazoknak, akiket hozzánk hasonlóan szintén vonz a hajózás csodálatos világa.

Ha így van, csatlakozzanak hozzánk, látogassák továbbra is programjainkat, s ha tetszettek, vigyék jó hírünket! Úgy talán a szervezetben most élő és alkotó tagok után a követlező 45 évben is hasonló élmények biztosításában lehet az érdeklődő közönség szolgálatára a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület.

Köszönjük!



Források:

A TIT HMHE Archívuma, Hírlevele és honlapja.
Dr. Ákos György és Röder Sándor szíves közlései.
Az "Ezermester" c. folyóirat 1957/3, 1972/2, 1972/8, 1974/7, 1975/11, 1975/12, 1980/2 számai.

A Honvédelem Napja alkalmából a Magyar Honvédség Családi Napot szervezett a budapesti Bálna Honvédelmi Központban és az épület előtti Duna-szakaszon, melyen Egyesületünk kiállítóként vett részt.

A Magyar Honvédség eszközeit, toborzóit és az MH Sportszázadot bemutató kétnapos program résztvevői között szerepelt a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred, melynek hadihajós képességeit az AM-31 DUNAÚJVÁROS aknamentesítő naszád és az Egyesületünk részéről az alakulat felkérésére dr. Balogh Tamás által 2023-ban készített, a Folyamőrség történetét feldolgozó kiállítási tablóanyag és az azt kísérő - a honvéd alakulat és Egyesületünk közös munkájával kialakított csapattörténeti gyűjteményben látható - modellállomány szemléltette (egyebek között tagjaink Hocza István és Kecskeméti József alkotásaival).

A kiállítás nagy sikert aratott, annak ellenére is, hogy szinte elveszett a rendelkezésére bocsájtott nagy teremben (amelyet - mivel rengeteg bemutatásra váró érdekes anyag áll rendelkezésre - képesek lettünk volna akár teljesen is betölteni, ha nem úgy tudjuk, hogy több kiállítóval kell osztozni a helyszínen), amint arról emlékkönyvünk bejegyzései tanúkodnak és Szűcs Dániel kisfilmje, melyet a helyszínen készített és ajánlott fel, hogy ezzel is támogassa tevékenységünket.

Köszönjük neki, ahogyan a szervezőknek a meghívást és a lehetőséget, s egyesületünk titkárának, Hocza Istvánnak a kiállítás berendezése érdekében végzett munkáját!

Kép: A rendezvény plakátja, s a berendezett helyszín, az AM-31 hadihajóval és Egyesületünk vendégkönyvével (fotók: Hocza István).


További információk a Családi Napról, s a felvonult tűzszerész és hadihajós alakulatról a vendéglátók által közzétett riportműsorban: itt.

Szűcs Dániel további kép-etüdje az Egyesületünk tagjainak bírói közreműködésével megvalósult 2024. évi MosonShow hajómakett-szekciójáról: itt.

Az Egyesületünk szervezésében, illetve közreműködésével zajló augusztus 20-i programok véget értek. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényekről az alábbiakban Dr. Ákos György tagtársunk, a Hajózástörténeti Tagozat vezetője, valamint Hocza István tagtársunk, Egyesületünk titkára szöveges és képes beszámolója közlésével adunk ízelítőt azoknak, akik idén nem csatlakozhattak hozzánk, de a képeket látva, s a beszámolókat olvasva esetleg kedvet kapnak hozzá.

2023. augusztus 18-20. (Dr. Ákos György beszámolója):
"Befejeződött az Európa Rendezvényiroda PANNÓNIA hajóján az Egyesületünk által rendezett '150 év szolgálat - a LEITHA/LAJTA monitor története, 1872-2022' című háromnapos kiállítás. A kiállítás, ezt minden fellengzősség nélkül mondhatom, teljes siker volt. Az első két nap is (bevallom, várakozásomon felül) sok látogató volt, de 20-án özönlöttek a vendégek, többségük családosan, gyerekekkel. Tényleg nagy volt az érdeklődés - a vendégkönyv betelt! Számos neves vendégünk is volt, itt csak megemlíteném az angol Alexander Pockington urat, akit a modern kori hadihajók iránt érdeklődők feltehetően DRACHINIFEL néven ismernek remek YouTube videóiról. (Néhány nappal korábban a Hadikiötőben találkoztunk vele Bánsági Andor tagtársunk kíséretében, akkor hívtuk meg a kiállításra.) A kiállításban Egyesületünk részéről tárlatvezetőként részt vett Székely László (aki mind a három napot - egyenruhában - végigizzadta!), Lábody László és szerény személyem. Ismét megemlítem, hogy a kiállítás szervezésében oroszlánrész jutott Hocza Pistának (aki ezzel egyidejűleg egy másik kiállítást is rendezett és vezetett a Városligetben, és akire hárul még ennek a kiállításnak a lebontása és visszaszállítása is!), valamit persze elnökünknek, Dr. Balogh Tamásnak, aki tető alá hozta a szerződést a megrendelővel és, aki a bemutatott számos remek (és látványos!) hajózástörténeti posztereket (roll-upot) is létrehozta. Számos Egyesületi tagunk is eljött megtekinteni a kiállítást, és remélhetőleg új tagokat, vagy legalábbis az Egyesület iránt érdeklődőket sikerült toboroznunk. Köszönet az Európa Rendezvényiroda munkatársainak, akik mindenben segítségünkre voltak, valamint minden közreműködőnek és résztvevőnek." A rendezvényről készült fényképek megtekinthetők facebook-oldalunkon.

Hocza István képes beszámolója megtekinthető egyesületünk facebook-oldalán.