Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

Ez a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület blogja. Látogasd meg weblapunkat: Hajósnép.hu

Utolsó kommentek

Címkék

1% (3) Admiral Graf Spee (2) adóbevallás (3) adria konferencia (2) adria magyar királyi tengerhajózási rt (4) ákos györgy (3) antal gábor (2) augusztus 20 (2) a magyar hajógyártás 175 éve (8) balatoni hajózás (2) balogh tamas (7) balogh tamás (39) bánsági andor (11) bechler józsef (3) bicskei jános (9) buda motoros (12) buda motoros munkacsoport (11) búvárrégészet (11) Caligula (2) carpathia (4) cerberus (2) Címkék (2) csatahajók (2) csokonai hajómodellező szakkör (3) debrecen (4) Dénesi Ildikó (4) De Ruyter (3) Digitális Legendárium (2) Digitális Legendárium Munkacsoport (2) Donegal (2) dr. (2) dr lengyel árpád (3) dunaflottilla (2) Duna Express (2) duna tengerjáró (5) duna tv (2) egyesület (2) élethű hajómodellek (2) előadás (2) első világháború centenáriuma (5) emléktábla (2) Erebus (3) és (2) eseménynaptár (3) északnyugati átjáró (4) Euróra Csoport (2) ex kassa (4) Farkas Judit (5) farkas vince (2) fiume (3) Gályarabok (2) gomodell2012 (2) gőzgép (7) gőzhajó (13) gyászhír (5) györgy ákos (2) habsburg (2) hadihajózás (2) hadikikötő (2) haditengerészet (10) haditengerészetünk (3) haditengerészetünk emlékei (6) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (2) Hadtörténeti Múzeum (2) hagyományőrző tagozat (22) hajodesign (3) hajómodell (4) hajómodellek (5) hajómodellezés (3) hajómodellező tagozat (23) hajósnép (21) hajózás (2) hajózástörténeti (2) hajózástörténeti kisfilmek (6) hajózástörténeti közlemények (7) hajózástörténeti tagozat (65) hírlevél (5) hmhe (2) HMT JUSTICIA (2) hm him (3) hocza istván (5) horthy (3) Horthy Miklós (2) horváth józsef (7) Innováció az osztrák magyar haditengerészetben (3) iskolahajó (2) Izolde Johannsen (5) juhász jenő (2) Justicia (2) karácsony (2) képgaléria (4) kiállítás (22) klaszter (4) komárom (3) Kossuth gőzhajó (5) Kossuth múzeumhajó (5) koszorúzás (3) közlekedési múzeum (3) krámli mihály (5) kuk kriegsmarine (4) lajta (75) lajtamonitor hu (25) lajta monitor múzeumhajó (54) lajta ujjászületés (36) leitha (71) leitha emlékév (12) lengyel árpád (2) limes (4) löveg (2) magyar limes szövetség (3) makett (4) Malin Head (2) megemlékezés (3) MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (6) miksa (2) modell (4) monitor (58) munkacsoportok (15) múzéj (3) múzeum (2) múzeumok éjszakája (5) National Geographic (2) national geographic (3) National Geographic Magazin (2) nautica (7) naviga (3) naviga versenynaptár (3) navis lusoria (2) Nemi hajók (2) neszmély (3) nordenfelt (3) Novara (2) óbudai egyetem (2) Otrantó (3) otrantói csata (6) otranto szimpozium (2) pannonia (4) pelles márton (2) Péter Pál Lehel (2) pola (3) ripa pannonica (4) római hajózás (5) roncskutatás (12) Rosguill (2) sajtófigyelő (13) savoya park (2) sir john franklin (3) sms kaiser franz josef (2) sms szent istván (3) sms zenta (2) Statendam (3) susányi oszkár (2) Széchenyi gőzhajó (2) szent istván csatahajó (6) szent istván csatahjó (2) szoke tisza (25) tengeralattjáró (2) tengerészeti világnap (2) tengeri régészet (7) Terror (3) tit (49) TIT (21) titanic (6) tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület (97) tit hmhe (96) Történelmi Vitorláshajó Makettezők Országos Találkozója (2) tuska lajos (2) újpest (2) valentinyi gyula (3) veperdi andrás (5) videó (12) víz alatti kulturális örökség (7) zebegényi hajózási múzeum (10) zoltán gőzös közhasznú alapítvány (9) zsigmond gábor (3) zsonda márk (2) Címkefelhő

Kétszáz éve indult útjára a CAROLINA

2020.07.30. 15:30 Doki

2020. júliusában ünnepeljük a menetrend szerinti géperejű hajózás megindulását a Dunán. Az évfordulót a pécsi illetőségű - kelet-poroszországi születésű Anton Bernhardt - alkotása, az 1817-ben épült, s I. Ferenc császár hitvese után elnevezett CAROLINA gőzös Buda és Pest között megtett első személyszállító útjának napjától, 1820. július 16-tól számítjuk. Az évfordulóról egyesületünk elnökének a National Geographic Magazin weboldalán megjelent cikke is megemlékezett.

 

carolina.jpg

1. kép: A CAROLINA  ábrázolása egyesületünk alapító elnöke, Marjai Imre 1968-ban készült akvarelljén.

 

A jeles esemény alkalmából kamarakiállítás nyílt a Közlekedési Múzeum külső kiállítóhelyeként működő KOSSUTH Múzeumhajó fedélzetén egyesületünk, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány együttműködésében, amelyet a múzeumhajó fedélzeten az Európa Cégcsoport által üzemeltetett Vénhajó Étterem vendégei is megtekinthetnek.

 

kepek_01.jpg

2 kép: A KOSSUTH Múzeumhajó jobb oldali korridorjában berendezett kiállítás a Valentinyi Gyula-féle CAROLINA modellel és a Közlekedési Múzeumi anyagával (fotók: Figler Zoltán).

 

A tárlat nemcsak a CAROLINA első útjáról, de a budapesti helyi hajózás történetéről is megemlékezik, amely a gőzös jártaival vette kezdetét. A látogatók a tárlaton egyebek között olyan érdekességeket is megtudhatnak, mint, hogy a hajó a Duna-sor (a mai Jane Haining-rakpart) közepétől, a hajóhíd szomszédságából (nagyjából a mai Vigadó tértől) indult (ne feledjük, ekkor még nem létezett a Lánchíd), s az utasoknak a beszállás előtt öt perccel egy kis pattantyús ágyú elsütésével jelezték a közelgő indulást. A hajó innen Budára közlekedett az akkori Bomba (a mai Batthyány) térre, majd a Császárfürdőhöz, s onnan Óbudára és vissza. A Bomba térig 10, a Császárfürdőig 20, Óbudáig 30 krajcárt kellett fizetni, a teljes távon egy négytagú családnak viszont csak 48 krajcárba került a teljes viteldíj. Az Óbudáról ingázók pedig bérletet is válthattak.

Az izgalmas kiállítás kurátora Figler Zoltán (Európa Csoport) és Tinku-Szathmáry Balázs (Közlekedési Múzeum). A tárlat létrehozásában egyesületünk részéről közreműködött: Balogh Tamás (5 tabló), Farkas Judith (a JUPITER gőzös modellje) és Hocza István (modell-restaurálás). A kiállításon a Közlekedési Múzeum által biztosított tablók és archív képanyag mellett megtekinthetők a Neszmélyi Hajóskanzen számára 2014-ben egyesületünk közreműködésével készített állandó kiállítás egyes alkotásai (a budapesti hajógyártás termékeit bemutató úszódaru-, bárka-, és uszály-makettek), amelyek a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány tulajdonát képezik.

 

kepek_02.jpg

3. kép: A kiállításnak a Neszmélyi Hajóskanzenből kölcsönzött tablóival (Balogh Tamás) és a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum JUPITER-modelljével (fotók: Figler Zoltán).

 


A tárlat központi eleme pedig maga a CAROLINA gőzös, amelynek modelljét egyesületünk tagja, Valentinyi Gyula modellező mester készítette el.

A tárlat 2020. szeptember közepéig (a Közlekedési Múzeum következő kiállításáig) hetente szerdától vasárnapig 12:00-22:00 óra között megtekinthető.

Minden érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!

Szólj hozzá!

Címkék: tit tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hocza istván hajózástörténeti tagozat hajómodellező tagozat zebegényi hajózási múzeum balogh tamas valentinyi gyula Carolina Bernhardt Antal Farkas Judit Carolina gőzös Bernhardt Anton Bernhardt

Detailed overview made for the first time, mapping the wreckage of the HMHT JUSTICIA, sunk in 1918

2020.03.09. 16:51 Doki

On March 1, 2020, second episode of the "Shipwreck Secrets", of the Discovery Science TV-channel in the United States, was broadcast (will be on screen also in the rest of the world in the coming months). This second episode of the six-part series, introduces the history of the sinking of his majesty's hired trannsport vessel HMHT JUSTICIA (converted from the dutch ocean liner STATENDAM) and an on-site analysis of the wreckage off the Atlantic coast of Donegal, Ireland.

The president of our association, Dr. Tamás Balogh, who launched his book on the history of the ship at the Harland & Wolff Shipyard in Belfast in 2018, and as a result, he was invited to participate in the contribution to the production of the film. The exciting expedition and filmmaking took place in May 2019, followed by the  post-production was resulted a one-hour film, which was presented to those interested on March 1, 2020.

 qa_bt.jpg

Figure 1: Logo of the TV-series, poster of the second episode, and a scene (source: Shipwreck Secrets).

 

The most important result of the work is that 100 years after the ship sank, the first complete and comprehensive survey of the wrecksite was completed. The exact resting place of the wreck has been identified by the divers Norman and Simon Bamford, and Leight Bishop, a well-known underwater photographer, has regularly captured great underwater photographs from the mid-1990s, which have made the ship widely known since 1998. Some details, such as the bow, were captured on iconic images and inspired dozens of divers, but little was known about the ship as a whole.

At least a comprehensive picture of the wrecksite as a whole was obtained when the first SONAR image of the wrecksite was taken in 2005 as part of the Irish National Seabed Survey. This image showed mainly the spatial location of the wreckage and the depth data, showing the lowest and highest elevations of the wreck with a color scale. Although all details are missing from this picture, some basic facts (as compared to previous close-ups made by the scuba divers) have become clear. It turned out, for example, that the ship, which is in the way of strong sea currents, had collapsed and that the once 237 m long, 26 m wide hull was scattered over a wrecksite of about 300 m long and a good 50 m wide. The currents, for example, swept the superstructure to the left side of the ship, and today only parts of the hull below the former waterline remained more or less intact. Everything else was broken into small pieces, turning the magnificent ocean liner into a jigsaw puzzle.

 003_sonar_image_interpretation.jpg

Figure 2: The SONAR image of the wreck and the main features it identifies, showing the environmental conditions leading to the collapse and the process of it (source: Dr. Tamás Balogh, using the Sonar image of INFOMAR).

 

Norman Woods attempted to assemble the parts of this jigsaw puzzles for the first time in 2014, capturing the underwater footage of larger areas of the wreckage by attaching his GoPro camera to his scooter, so he was able to swim along the full length of the ship from bow to stern and back again only in 13 minutes. However, he was not able to go to the sides, far away from the ship's former centerline, leaving many uncharted areas in the wreckage and waiting to be identified.

These information helped to determine the starting points of current research and to design and conduct a new survey. As a result, Dr. Tamás Balogh prepared the first complete representation of HMT JUSTICIA's resting place, which can be seen here for the first time.

 001_wreck_20200308_alairt.jpg

Figure 3: 1918-2018 - HMHT JUSTICIA and its Wreckage (created by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

 002_wreck_monochrome_v3.jpg

Figure 4: Outline drawing of the wreckage field, identifying the exact origin of the components there (by Dr. Tamás Balogh, © 2020).

By the end of the research, we were able to identify that which was the former (original) position on the ship of some larger structural units laying on the wrecksite, which also helps to better understand and reconstruct the deformation and disintegration process of the shipwreck. It was a great surprise that the walls of the watertight compartments in the lower part of the hull, can still be seen around the engines and the boiler rooms, everywhere on the ship. These walls specially strengthened after the TITANIC disaster regarding that the JUTICIA was the first ocean liner built after the sinking of the TITANIC, where the new safety regulations could be applied. Also new was the identification of the ship's fallen foremast. Unfortunately, however, it has also been confirmed that the natural deterioration of the wreck has accelerated and that even the small details that are still recognizable will soon disappear.

But before that could happen in the future, our expedition however, was able to record the condition of the wrecks and thanks to our work, the picture we know of them in 2019 is now preserved. It was a great opportunity and I'm grateful that I was able to take part in that. Thank you all!

 

Credits:

Filmmakers:

  • Loubna Turjuman Genovese, Producer;
  • Matt Bone, Producer;
  • Quincy Andrews, Drone operator;
  • Jonathan Young, Cameraman;
  • Liam Scott, Technical support.

Divers:

  • Barry McGill, Leading Diver;
  • Garet O’Neil, diver;
  • Stewart Andrews diver;
  • Kevin McShane, Support Diver;
  • Pat Coughlan Support Diver;
  • Michael McVeigh, Skipper.

 

More about the expedition:

https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/008_deadly_pair_diving_in_donegal.pdf 

 

Further wreck-diving expeditions with Tamás Balogh:

Between 2003 and 2008 he was involved in the research of the shipwrecks of the Austro-Hungarian Monarchy on the Adriatic (the destroyer STREITER, the cruiser ZENTA and the battleship SZENT ISTVÁN).

Attila Dávid Molnár made a series of films about the research (episodes made about STREITER, ZENTA and SZENT ISTVÁN were also shown on Spektrum television).

In 2016, on the 100th anniversary of the Battle of the Jutland, he was a historian of a largescale expedition with 60 divers from 15 countries and was the author of some articles on the results of the expedition.

Szólj hozzá!

Címkék: expeditions balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat balogh tamas TIT Malin Head Donegal Statendam HMT JUSTICIA Justicia Rosguill wreck diving

Első ízben látható az 1918-ban elsüllyedt JUSTICIA óceánjáró roncstérképe

2020.03.09. 14:17 Doki

2020. március 1-én került adásba a Discovery Science televíziós csatornán az Egyesült Államokban (a következő hónapokban pedig a világ többi részén) a „Hajóroncsok titkai” - Shipwreck Secrets - c. hatrészes sorozat második epizódja, amely a HMT JUSTICIA (ex-STATENDAM) óceánjáró csapatszállító hajó elsüllyesztésének történetét és az északi ír partok előtt, az Atlanti-óceánban nyugvó roncsainak helyszíni elemzését mutatja be.

A film elkészítésében szakértőként közreműködött egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás, aki 2018-ban – a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján – a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban mutatta be az érdeklődőknek a hajó történetéről szóló „Dutch Titanic” c. könyvét. Ennek köszönhetően kapott felkérést a munkában való közreműködésre. Az eseménydús expedícióra és a filmforgatásra 2019 májusában került sor, az utómunkákat követően pedig elkészült az eredményeket összegző egyórás film, amit 2020. március 1-én mutattak be az érdeklődőknek.

qa_bt.jpg

1. ábra: A filmsorozat logója, a második epizód plakátja és egy jelenete (forrás: Shipwreck Secrets).

A munka legfontosabb eredménye az, hogy a hajó elsüllyedése után száz esztendővel elkészült a roncsmező első teljes és átfogó felmérése. A roncs pontos nyughelyét Norman és Simon Bamford búvárok azonosították, Leight Bishop ismert búvárfotós pedig az 1990-es évek közepétől készített rendszeresen nagyszerű víz alatti fénykép-felvételeket, amelyek 1998-tól kezdve széles körben ismertté tették a hajót. Egyes részletek – mint például a hajóorr – nagy hatású, ikonikus felvételeken nyertek bemutatást és búvárok tucatjait inspirálták, de a hajó egészéről ekkor még keveset lehetett tudni.

A roncsmező egészéről legalább átfogó képet akkor sikerült kapni, amikor az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében 2005-ben elkészítették a roncsok első SONAR-képét. Ez a felvétel leginkább a roncsok térbeli elhelyezkedését és a mélység-adatokat mutatta be színskálával érzékeltetve a roncs legalacsonyabban fekvő, illetve a legmagasabbra emelkedő részeit. Bár erről a képről minden részlet hiányzik, néhány alapvető fontosságú tény azonban (az egyes részleteket közelről bemutató korábbi búvárfotókkal összevetve) már világossá vált. Kiderült például, hogy az erős tengeri áramlások útjában fekvő hajó, szétesett, s az egykor 237 m hosszú, 26 m széles hajótest alkotóelemei egy nagyjából 300 m hosszú és jó 50 m széles roncsmezőn szóródtak szét. Az áramlások a felépítményt például a hajó bal oldalára sodorták, a hajótestből pedig mára lényegében csak az egykori vízvonal alatti részek maradtak többé-kevésbé egyben. Minden más apró darabokra tört, jókora kirakóssá alakítva ezzel a hajdan fenséges óceánjárót.

003_sonar_image_interpretation.jpg

2. ábra: A roncs SONAR-képe és az arról felismerhető főbb jellegzetességek az összeomlásához vezető környezeti viszonyok és az összeomlás folyamatának bemutatásával (forrás: Dr. Balogh Tamás, az INFOMAR Sonar-képének felhasználásával).

A kirakós mozaikdarabkáit első ízben Norman Woods kísérelte meg összeilleszteni, akinek 2014-ben elsőként sikerült a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén. Neki sem sikerült azonban túlságosan eltávolodnia a hajó egykori középvonalától, így a roncsmezőn számos feltérképezetlen terület maradt még és vár azonosításra.

Ezek az információk segítették a mostani kutatás kiindulópontjainak meghatározását és az újabb felmérés megtervezését és elvégzését. Ennek eredményeként készíthette el Dr. Balogh Tamás a HMT JUSTICIA nyughelyének első teljes ábrázolását, amelyet itt láthatnak első ízben az érdeklődők.

001_wreck_20200308_alairt.jpg

3. ábra: 1918-2018 - A HMT JUSTICIA és roncsai (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

 

002_wreck_monochrome_v3.jpg

4. ábra: A roncsmező áttekintő rajza az ott található alkatrészek pontos származási helyének azonosításával (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).

A kutatás végére sikerült azonosítani a roncson megtalálható egyes nagyobb szerkezeti egységek egykori – a hajón lévő eredeti – pozícióját, ami a hajótest összeroskadásához és széteséséhez vezető torzulási folyamat jobb megértéséhez és rekonstrukciójához is segítséget nyújt. Nagy meglepetés volt, hogy a hajótest víz alatti részében elhelyezett és a TITANIC katasztrófája után különlegesen megerősített vízmentes rekeszek (a JUTICIA a volt a TITANIC elsüllyedése után épített első óceánjáró, ahol az új biztonsági előírásokat alkalmazhatták) nyomásálló falai még ma is állnak és a kazánházak, illetve a gépházak körül most is láthatók végig, mindenütt az egész hajón. Ugyancsak újdonságot jelentett a hajó kidőlt előárbocának azonosítása. Sajnos azonban az is megerősítést nyert, hogy a roncs állapotának természetes romlása felgyorsult és a még felismerhető kevés részlet is hamarosan végképp eltűnik a szemünk elől.

Ám expedíciónk még ezelőtt rögzíthette a hajóroncsok állapotát, így a róluk 2019-ben ismert kép - az elvégzett munkának köszönhetően - most már fennmarad. Nagyszerű lehetőség volt ez. Köszönet érte mindenkinek!

Stáb:

Filmes:

  • Loubna Turjuman Genovese, sorozat-szerkesztő;
  • Matt Bone, producer;
  • Quincy Andrews, drón-kezelő;
  • Jonathan Young, operatőr;
  • Liam Scott, segítő.

Búvár:

  • Barry McGill, merülés-vezető főbúvár;
  • Garet O’Neil, merülő búvár;
  • Stewart Andrews merülő búvár;
  • Kevin McShane, fedélzeti segítő búvár;
  • Pat Coughlan fedélzeti segítő búvár;
  • Michael McVeigh, kapitány.

 

További információk az expedícióról:

https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/006_justicia_ub124_expedicio_2019052125.pdf

 

További roncskutató expedíciók Balogh Tamás közreműködésével:

2003-2008 között az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészetének az Adrián elsüllyedt hajóroncsai (a STREITER romboló, a ZENTA cirkáló és a SZENT ISTVÁN csatahajó) kutatásában közreműködött.

A kutatásról Molnár Attila Dávid készített filmsorozatot (a STREITER-ről, a ZENTA-ról és a SZENT ISTVÁN-ról készült filmeket egyebek között a Spektrum televízió is bemutatta).

2016-ban a jütlandi tengeri ütközet századik évfordulóján egy nagyméretű, 15 országból érkezett 60 búvár részvételével folytatott expedíció történeti szakértője és az expedíció eredményeiről szóló beszámoló készítője volt.

Szólj hozzá!

Címkék: búvárrégészet roncskutatás balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat balogh tamas TIT Malin Head Donegal Statendam HMT JUSTICIA Justicia Shipwreck Secrets Rosguill

"Lecsapolt óceán" - a víz alatti örökséggel folglalkozó sorozat új évada

2018.09.05. 23:10 Doki

2018. szeptember 5-én került sor a National Geographic ismeretterjesztő televíziós csatorna „Lecsapolt óceán” c. sorozata harmadik évadának premier előtti vetítésére. A filmbemutatót követően Böszörményi Edit, jelentős nemzetközi projektjei mellett a Magyar Búvár Szakszövetség tudományos munkáját is támogató tengeri régész, GIS szakértő, valamint dr. Tóth János Attila búvárrégész tartott előadást. Az eseményről dr. Balogh Tamás egyesületünk elnöke, egyben a Magyar Búvár Szakszövetség elnökségének tagja tudósít.

lecsapolt_ocean_plakat.jpg

1. kép: A "Lecsapolt óceán" c. dokumentumfilm-sorozat plakátja (forrás: national Geographic Channel)

Az új évad nyitó epizódjának vetítését megelőzően Lontai Ildikó, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy a szeptember 13-tól csütörtök esténként 22:00 órától sugárzásra kerülő adás-sorozat apropóját a megelőző két évad epizódjainak sikere, a tenger alatti kutatások iránti érdeklődés szolgáltatta. Így – bár a megelőző két évben alkalom-szerűen sugárzott epizódok még nem álltak össze egy tényleges évaddá – idén, a nagy sikerre való tekintettel, a csatorna egy egész évadra való epizód sugárzása mellett döntött. A szeptember 13-án adásba kerülő első rész három kincses hajó, az 1740-ben elsüllyedt holland ROOSEVIJK, az 1622-ben elsüllyedt spanyol ÑUESTRA SEÑORA de ATOCHA és az 1942-ben elsüllyedt HMS EDINBURGH történetét és az elsüllyedt kincsek feltárását tekinti át. A sorozatról kiadott sajtóanyag ide kattintva letölthető.

nevtelen.jpg

2. kép: A hajómodell, mint a régészeti rekonstrukció eszköze. A képen a ÑUESTRA SEÑORA de ATOCHA hajótörését ábrázoló dioráma. (Forrás: http://www.thehistoryman.com/gallery-2.html)

A vetítést követően Böszörményi Edit, a southamptoni egyetemen végzett, képzett tengeri régész (maritime archaeologist) – aki dolgozott a filmben látható holland hajó roncsainak feltárását vezető Martijn Manders régésszel is – ismertette a műsorban látott tengermélyi kutatások történeti, tudományos és műszaki hátterét. Kiemelte, hogy a víz alatti régészeti kutatások tárgyát nem csak a hajóroncsok, hanem általában a kulturális örökség vízbe merült elemei jelentik, nemcsak a tengerekben, de minden víztestben, sőt – ha kell (hajók esetében pl. a gyártástechnológia egyes elemei, vagy a fellelhető analógiák, stb. felkutatására) – akár a parton is.

20180905_115221.jpg

3. kép: Böszörményi Edit előadása (Forrás: dr. Balogh Tamás)

Egy szóval minden, ami a kultúránkban a vízhez kapcsol bennünket, az a víz alatti régészeti kutatások tárgya is egyben, s ez a tudományterület arra a kérdésre válaszol elsősorban, hogy hogyan van hatással a víz közelsége az emberek életére. A valódi kincs tehát: az információ. A világ legnagyobb múzeuma pedig – ahonnan a legtöbb információ megismerhető – valóban a tenger.

A tengeri régészet, mint önálló tudományterület, kialakulásának történetét három hajóroncs feltárása jelzi. Az 1900-1901 között feltárt antiküthérai ókori görög hajóroncs – amelynek maradványai közt az egyik leginkább zavarba ejtő mechanikus szerkezetet is megtalálták – s az 1907-13 között feltárt Mahdia-i hajó; amelyek kutatását a régészek még csak a felszínről felügyelték, a víz alatti lelőhelyet és a leleteket azonban szivacshalász búvárok kezelték. Az 1954-es Gelidonya-i és Uluburun-i bronz kori hajóroncs (https://www.brown.edu/Departments/Joukowsky_Institute/courses/maritimearchaeology11/files/18756378.pdf; https://www.jstor.org/stable/pdf/1005978.pdf?seq=1#page_scan_tab_contents); volt az első, amelynek a feltárásába a régészek már búvárként, közvetlenül a lelőhelyen kapcsolódtak be.

A feltárás módszereinek kibontakozásával a technika is fejlődött:

  1. A Gelidonya-i roncs kutatásán dolgozó Marty Klein megalkotta az oldalpásztázó szonárt (side-scan sonar), amely kirajzolja a meder topográfiáját, így könnyebb a tájékozódás.
  2. Később megjelentek a meder alatti profilalkotók (subbottom profilers), amelyek csak egy pontot mérnek (ahonnan a jel visszaverődik), ezzel segítik az üledék alatti struktúrák azonosítását, anyaguk meghatározását.
  3. Végül kifejlesztették a magnométereket is, amelyek elkülönítik a fát és a fémet, ezért elsősorban akkor hasznos segédeszközök, ha már tudjuk, hogy hol keressünk.
  4. A korszerűbb képalkotó eljárások között pedig megtalálható a fotogrammetria, amely a kétdimenziós fotókból épít háromdimenziós képet, amelyet a 3D nyomtatás fejlődésének köszönhetően ki lehet nyomtatni. Mindez egyformán segíti a kutatást és a múzeumpedagógiát is, hiszen a leletek így a kutatók és az érdeklődők számára is kézzel foghatóvá válnak.
  5. A kutatást segítő eszközök között régóta ismert az iszapszivattyú, amely a látótávolságot nem csökkentő módon megmozgatja az üledéket (ennek agresszívabb fajtája a ventilátoros szivattyúk alkalmazása, ami vitatott). Az eszközök legújabb generációját a kiterjesztett valóság jelenti (a jelen állapot a virtuális valósággal kiegészítve), ami a változások látványos érzékeltetésére alkalmas (s különösen a fiatal érdeklődő korosztályt vonzza).
  6. A geoinformációs (vagy térinformatikai) rendszer – GIS pedig mindezen eszközök és eljárások révén kinyert adatokat kombinálja és alakítja adatbázissá, ami tovább is küldhető, ezért a régészetnek az információszerzésen (felmérésen és dokumentáláson) túl a legfontosabb célját jelentő információ-megosztásnak is a leghatékonyabb eszköze.

2012_03_52_06_2.jpg

2012_03_52_01_2.jpg

4. kép: A roncsok hagyományos szakrajza (fent) és szonár-képe (lent). A svéd MARS hadihajó roncsainál végzett kutatás eredményei. (Forrás: https://dyk.net/art/fyndet-av-mars-%E2%80%93-%C3%A4ntligen-hittad-efter-447-%C3%A5r-havets-botten)

mars_mosaik-a3-300-dpi-copy_81469_990x742.jpg

shipwreck2-e1472119314241-1284x722.jpg

5. kép:  A MARS roncsainak fotogrammetriai eljárással készített óriás fotómozaikja (fent) és a legmodernebb 3D felmérés alapján készített 3D nyomtatás eredménye (lent). (Forrás: https://all3dp.com/mcor-3d-printing-breathes-new-life-sunken-warship/)

Ezt az eszközállományt és a kezeléséhez szükséges tudást mozgósítani tipikusan nemzetközi összefogással lehet, ami már önmagában is jól rímel arra, hogy a víz alatti kulturális örökség is globális és multikulturális, azaz: a miénk, közös örökségünk, amelyet nem eltulajdonítani, hanem bemutatni kell (ahogyan Angkor templomainál sem jut eszébe a látogatóknak letörni és hazavinni egy darabot az épületekből, ugyanígy a víz alatti lelőhelyek tekintetében sem lenne szabad, hasonló önkorlátozás azonban még távolról sem általános). A víz alatti régészeti munka ismeretanyaga és eszköz- illetve szervezetrendszere mindazonáltal már az egykori koloniális múltat maguk mögött tudó délkelet-ázsiai országokban is gyorsan fejlődik. Vietnámban például a kulturális örökség védelméért felelős intézetnek saját búvárcsoporttal működő búvárrégészeti osztálya van. Így nem kell tétlenül várniuk, hogy az ország víz alatti örökségének lelőhelyei dokumentálatlanul megsemmisüljenek.

A víz alatti régészek munkáját a lelőhelyen elvégzett munkafolyamatokon kívül szárazföldi munka egészíti ki, amit az információkat hordozó leletanyag dokumentálása követ. Mindezek alapján elmondható, hogy kincsvadászat és régészet nem összeférhető. Előbbinél ugyanis a megfelelő dokumentáció és a szakszerűség is jellemzően hiányzik (sokszor csak az úgynevezett „kincs”-re koncentrálnak, s a kincset érő információkat hordozó többi leletanyagot elpusztítják a hozzáférés érdekében), amint az a Belitung és a Geldermalsen roncsok esetében is történt.

A víz alatti kulturális örökségi értékek megőrzésének és bemutatásának az egyik kiemelkedő jó példája a Vasa roncsának konzerválása (melyről az érdeklődők bővebben is olvashatnak egyesületünk hírlevelének 2009. évi 3. számának 7. oldalán).

 

Tóth János Attila, a Ráckevei Múzeum munkatársa, az Argonauta Kutatócsoport vezetője ezt követően a magyarországi belvizekben talált régészeti leletekről beszélt.

Elmondta, hogy az ő fogalmai szerint a víz alatti régészet szakma és tudomány, amely a bűnügyi helyszínelők munkájára hasonlít, amennyiben a tárgyi nyomokból következtet az egykori eseményekre. Az ember számos tárgyat készített és sokféle módon gyakorolt hatást a környezetére. Ennek víz alá került nyomait kutatja a búvárrégészet. A lelőhelyek pedig sérülékenyek, amelyeket a leletek elmozdítása ráadásul meg is változtat.

Előadásában ő is kitért a víz alatti régészeti tevékenység történetiségére az asszíroktól, s az antikytherai roncstól, Jacques Yves Cousteau és Gerorge F Bass munkásságán keresztül napjainkig, utalva rá, hogy – a régészet módszereinek, technikai eszközeinek fejlődése (hatásterületének kiterjedése) révén nem túlzást azt állítani, hogy a „múlt most születik” (hiszen az új eszközök és eljárások révén számos lelőhely korában ismeretlen vagy elérhetetlen volt).

A búvárrégészet hazai viszonyairól szólva elmondta, hogy hazai belvizeinkben a látótávolság általában 0,6, télen legfeljebb 1 m (ezért nem lehetséges olyan látványos víz alatti fényképeket publikálni, mint a tengermélyi kutatásokról). Ezen kívül ráadásul erős sodrás nehezíti a búvárok dolgát. A Duna ennek ellenére értékes lelőhely, hiszen az európai történelemnek évszázadokon keresztül hasonló jelentőségű „országútja” volt, mint később az Atlanti-óceán. A Dunából sikerült feltárni már például dobozos szerkezetű, „v”-alakú orrú, álló tattükörrel és egy darabból készített bordákkal épült Anjou-kori hajómalmot (ez az ország legrégebbi ismert hajólelete), Ráckevén dereglyét, Drávatamásinál török kori monoxilonokat (egyetlen fatörzsből vájt csónakokat), s végig a folyó mentén az egykori római határvédelmi rendszer, a limes elemeit (, mint pl. a szigetújfalui erődöt).

A hazai lelőhelyek egyik legérdekesebb eleme a Balatonban található, a Fűzfői-öbölben, ahol alacsonyabb vízállás melletti bronzkori partvonal nyomati tárták fel a búvárok (amelyek a tópart más részein is megtalálhatók, Sajkodnál például szintén bronzkori leletekre bukkantak). A lelőhely kutatása a bronzkori tárgyi leletek feltárása mellett még az egykori klíma azonosításához is segítséget nyújthat, ami akár az Északi-tengertől elöntött Doggerland-hoz hasonló kutatási lehetőségekkel kecsegtethet.

A lelőhelyek bolygatását mindenképpen célszerű elkerülni, akár amatőrökről, akár régészekről van szó. A paleolit lelőhelyek hazai kutatása például az összes ott talált leletanyag elmozdításával járt, így azokon a lelőhelyeken már nincs mit kutatni, hiába áll rendelkezésre ma már fejlettebb kutatási technológia. A leletek elmozdítása ráadásul a folyamatos állagmegóvásuk kötelezettségével is jár, így – ha arra nincsenek meg a feltételek – a feltárás akár a leletek pusztulásával is járhat. A Duna partján talált második világháborús B24-es repülőgép-maradványnak a napokban történt kiemelése és Szolnokon történő elhelyezése – amelyben a háborús roncsok tekintetében illetékes Hadtörténeti Intézet és Múzeum felkérésére szakértőként közreműködött – szintén felveti ezt a kérdést.

fuzfo_kutatasi_terulet.jpg

6. kép: A szonárfelvétel a rétegzett bronzkori partvonal metszetét mutatja a Fűzfői-öbölben. (Forrás: https://buvarregesz.blog.hu/)

A lelőhelyek szakemberek számára történő felderítésében a napjainkban kibontakozó közösségi régészet ugyanakkor jó lehetőséget kínál, s ez egyúttal a lelőhelymentés egyik lehetősége is.

 

Szólj hozzá!

Címkék: víz alatti kulturális örökség búvárrégészet roncskutatás balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hajózástörténeti tagozat balogh tamas TIT tengeri régészet Böszörményi Edit

Kiállításunk a Ludovikán

2016.04.04. 21:44 Doki

2016. április 11-én hétfőn 16:00 órai kezdettel kerül sor az első világháború centenáriumára emlékező - a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó - országjáró vándorkiállításunk első nyilvános bemutatójára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében.

meghivo_20160404_3.jpg

A kiállítás megrendezésének ötletét még 2014. januárjában, a SZENT ISTVÁN csatahajó vízrebocsátásának 100. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelentettük be (http://hajosnep.blog.hu/2014/01/17/sajtotajekoztatonk_a_szent_istvan_csatahajo_vizrebocsatasanak_centenariuman), s elkészült tablóanyagát első ízben 2015. július 24-én mutattuk be a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapatmúzeumában, az újpesti hadikikötőben az alakulat fennállásának 167. évfordulója alkalmából rednezett megemlékezésen (https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1027964733895435.1073741889.167321909959726&type=3).

A kiállítást akkor azonban csak a rendezvény meghívottai láthatták, a szélesebb nyilvánosságnak most először kerül bemutatásra a Ludovikán, ahonnan majd országjáró vándorútjára indul. 

A helyszín és az időpont kiválasztását két körülmény indokolja:

a) 2014-2018 között emlékezünk az első világháború centenáriumára (2016-ban épp' a megemlékezés-sorozat félidejében járunk), amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, s abban a személyi állomány mintegy 20%-át adó Magyarország is tevékenyen részt vett.

b) A Magyar Honvédség jelenleg is rendelkezik folyami fegyveres erővel, amely az egykori haditengerészet mai jogutóda, s hagyományainak hazai örököse. Mivel a honvéd tisztképzés hazai csúcsszerve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a kiállítás a centenráriumi emlékezés mellett a honvéd tisztképzéshez igazodva a hadihajós fegyvernem hagyományainak erősítéséhez is hozzájárul. 

Erre tekintettel köszönjük az egyetemnek a helyszín biztosításához nyújtott nyílt és segítőkész támogatását!

A tárlat, mint a május 7-8-i hétvégén megrendezendő Ludovika-fesztivál kísérőrendezvénye, 2016. május 12-ig látogatható, s azon Dr. Balogh Tamás tablói mellett Dr. Hüvös Ferenc nagyméretű hadihajómodelljei is megtekinthetők (köztük számos új darab, amelyeket szintén most először láthat a hazai közönség). 

Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt!

Szólj hozzá!

Címkék: kiállítás haditengerészet tit tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe hagyományőrző tagozat hajózástörténeti tagozat hajómodellező tagozat balogh tamas első világháború centenáriuma huvos ferenc

Hajózástörténeti Közlemények 2012/1

2012.07.04. 18:24 Rikkudo

Megjelent folyóiratunk idei első száma. Benne:

Hanny Ákos: Magyar Duna-tengerjáró hajók a II. világháborúban II.

Dr. Balogh Tamás: Összefoglaló a brit flottaparádékról és az azokkal összefüggő magyar katonai tradíció múltjáról, lehetséges jövőjéről

Veperdi András: Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XIV.

http://www.kriegsmarine.hu/hk/aktual.html

Szólj hozzá!

Címkék: veperdi andrás hajózástörténeti közlemények balogh tamas hanny akos

100 éve született Marjai Imre

2012.06.15. 12:33 Doki

Idén, június 14-én éppen száz esztendeje annak, hogy megszületett az egyetemes és a magyar hajózástörténet egyik legnagyobb hatású hazai propagátora, Dr. Marja Imre, aki a rendszerváltást megelőző évtizedekben alig fél tucat lelkes társával együtt szinte egyedül tartotta életben –mégpedig igen magas színvonalon – a hazai hajózástörténeti kutatást és a hajózás iránti közérdeklődés kielégítésére irányuló tudományos ismeretterjesztést.

A szokásoktól eltérően kérem, engedjék meg itt számomra a személyes emlékezést, hiszen a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökeként és magánemberként is sokat köszönhetek Neki. Édesanyámtól még olvasni sem tudó kicsi gyerekként kaptam ajándékba az Ő Nagy hajóskönyvét, amely fiúgyermekek generációi számára vált a hajós kalandok kincsestárává. Ebből a könyvből tanultam meg igazán olvasni. Az egyéni kreativitásnak az a változatossága – stílus és formagazdagság (gondoljunk csak az élvezetes hangvételű írásokat kísérő egyedi tollrajzokra, stb.) – amivel gondolkodásra, további ismeretek beszerzésére és majdani továbbadására ingerelte az embert, szinte egyedülálló a magyar tudománytörténetben, de a hajózástörténetben biztosan! Nagyon kevesek, talán csak Kenessey Albert és Gonda Béla teljesítményével lehet összemérni az övét. S, hogy mekkora hatást tudott gyakorolni? Ismét csak egy személyes példa: nemcsak olvasni tanított meg, de a TIT HMHE elnökeként ma azt a közösséget vezetem, amelyet Serényi Péterrel közösen ő hozott létre 1979-ben. Öröksége a feladat, s a kihívás: emlékéhez és teljesítményéhez méltónak maradni.

Ma rá emlékezünk. Ebből az alkalomból közreadjuk Verebics János Marjai Imréről szóló életrajzi írását, amelynek elkészültét egyesületünk Hagyományőrző Tagozatának elnöke, Heckenast Péter, Marjai Imre lelkes támogatója, tisztelője és munkatársa, sőt alkotásai egy részének őrzője segítette. Hálásak vagyunk munkájukért!

Dr. Marjai Imre nevét valaha a hajózás, hajómodellezés, technikatörténet minden rajongója jól ismerte az országban. A hatvanas, hetvenes években sok írása, könyve jelent meg, a nyolcvanas években hajdani lapom, a Mi Világunk ol­vasói pedig szinte minden számban találkozhattak egy-egy munkájával. Akár a régi idők ledér szépasszonyainak hálószobatit­kairól, akár nevezetes történelmi pillanatokról, csatákról, híres várakról, hajdani büszke erődítmé­nyekről írt, cikkei nagy-nagy tényanyag-ismere­tről, imponáló tárgyi és szakmai tudásról árul­kodtak, izgalmasak, lebi­lincselőek voltak. A kultúra- és technikatörténet neves hazai művelőjének kedvence azonban a ha­jó, a hajózás s természetesen a modellezés voltak: legtöbb cikke, könyve ebben a tárgyban jelent meg, s legtöbb rajza is a hajókkal, a tengerrel, tengeri kalandokkal foglalkozott.

Columbus hajója, a Santa Maria - ahogy Marjai Imre látta (Heckenast Péter szívességéből)

Úgy gondoltam, a lap olvasói nem csak írásait forgatták szívesen, de talán egy róla szóló cikket is örömmel fogadnának. Nem volt nehéz főszerkesztőm, a nagyszerű Kulcsár Ödönt rábeszélni arra, hogy adjon erre egy oldalpárt –az apropót talán épp hajózástörténeti könyvének a Móra kiadónál való újbóli kiadása jelentette. Egy csendes kora nyári délutánon a Bartók Béla úton, lakásához közel ültünk le beszélgetni egy presszóban. Jó másfél órát mesélt az életéről – a jegyzeteim alapján megírt interjú végül a Mi Világunk 1989. évi 10. számában jelent meg.

A Mi Világunk-interjúhoz adott fénykép a hetvenes éveit taposó, örökifjú Marjait ábrázolja

Aztán teltek az évek. Néha láttam, hogy egy-egy műve megjelent a könyvesbolti kirakatokban, de későbbi sorsáról nem tudtam semmit. Mikor úgy döntöttem, itt, a blogon olyan nagyszerű kor- és pályatársak mellett, mint Zórád Ernő, Szapudi András, Kellér Dezső, Rónaszegi Miklós vagy Lőrincz L. László előtte is lerovom tiszteletem, gyorsan rá kellett jönnöm, nem lesz egyszerű rá vonatkozó információt szerezni. A magyar Wikipédia nem ismeri, az Interneten kutatva persze hajós könyveire számtalan hivatkozást található, de még halála évét sem sikerült kiderítenem. De eljutottam a Marjai Imre és Serényi Péter által 1979-ben alapított TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesületének honlapjára, majd az egyesület Facebookoldalára, s a „hajósnéptől” kértem segítséget. Nem eredménytelenül: még aznap e-mailt kaptam egy nyugdíjas mérnöktől, Heckenast Pétertől - a legendás nyomdász kései leszármazottjától -, aki jól ismerte Marjai Imrét, s a hatvanas évek derekától 1997-ben bekövetkezett haláláig szoros munka- és baráti kapcsolatban volt vele. Az egykori műegyetemi diák szívesen vállalta, hogy mesél emlékeiről.

 

Marjai festményén az Aurora-cirkáló büszkén vágtat az új hajnal felé (Heckenast Péter szívességéből)

Heckenast Péter a hajózás iránti érdeklődését sráckorában – mint sokunknak - Dékány András nagyszerű könyvei keltették fel. Szülővárosában, Szombathelyen agy, az Adrián szolgált egykori tengerész – Késmárki Dezső - vezette be a hajómodellezés világába, így jutott el marjai munkáihoz, majd a személyes találkozáshoz, mely hosszú időn tartó együtt munkálkodásukhoz vezetett. A mérnök úr néhány képi emléke megosztásával is segítségemre volt – nagy köszönettel tartozom ezért, hisz én inkább Marjai könyveit s a Mi Világunkban megjelent írásait, illusztrációit ismertem csak eddig. A könyvtárakban való búvárkodás sem volt eredménytelen: sok, már-már elfeledett munkájára sikerült így rábukkannom. Értékes alkotásai ezek a magyar sajtógrafikának, a népszerűsítő tudománytörténetnek – a mai világ sajnos már nem kedvez hasonló teljesítmények létre hozásának.

Nem csak hajóábrázolásait jellemezte a történeti hűségre való törekvés, de műszaki rekonstrukciós rajzait is

Nem könnyű sors, s ennek tükrében aztán különösen fényesnek tűnő pálya az, amit végül Marjai Imrének sikerült befutnia, s amit az egykor általa elmondottak és Heckenast Péter személyes élményei, közlései alapján próbálok most áttekinteni. Első rejtélyét számomra az jelentette, hogy - bácskai őshonos létére - hogyan sikerült kapcsolatba kerülnie a tengerrel, a hajózás világával? Erre így emlékezett vissza: „Édesapámnak volt egy gondosan összeválogatott könyvtára, benne egy-két hajóskönyvvel. Baján cseperedtem fel, s a Dunán szinte minden nap láttam a MFTR és a DGT gyönyörűhajóit. Ezek a rövidítések ma már csak kevesünknek jelentenek valamit, pedig akkoriban közismertek voltak: a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságot és a Duna Gőzhajózási Társaságot takarták. A könyvek és a valóság hajói megragadták az érdeklődésemet, oly annyira, hogy lassanként már minden tárgyban, fadarabban a hajó lehetőségeit kerestem, s úgy alakítottam, hogy ússzon a vízen… Nagyon szerettem barkácsolni, és főként rajzolni: sokszor próbáltam papírra vetni a híres hajók rajzát, a fel­szerelés részleteinek áb­rázolását.

Volt érzéke az akciódús jelentekhez is: a híres kalóznő, Maria Cobham uralja a helyzetet

100 évvel ez előtt, 1912-ben született Baján. Ahogy ma mondanánk: polgári családból származott. Eredeti neve nem Marjai volt, hanem Mayer- többen a családól Majorra magyarosítottak: Heckenast Péter emlékei szerint talán rokonságban állt a kor kegyelt építészével, Major Mátéval is. „Bizony, okozott is gondot annak idején a pályaválasztás. Soká­ig nem tudtam eldönteni, mi legyek: tengerész, mérnök, rajztanár - vagy valami más?" - emlékezett vissza 89-ben az ifjúskor dilemmáira a formális művészeti képzésben sohasem részesült Marjai. „Édesapám bíró volt, szeret­te volna, ha én is jogi pályára megyek. El­végeztem a szegedi egyetemet, s utána rö­vid ideig ügyvédjelölt voltam. Azután Budapestre kerültem és a háború végéig ma­gántisztviselőként dolgoztam. Ekkor azon­ban újabb 'váltás' következett az életemben. '45 után kétirányú folyamat indult el: a ’régi rendszer’ közigazgatási apparátusában, intézményeiben dolgozó emberek - még ha a politikához semmi közük sem volt - gyanúsak lettek, igyekeztek a veze­tőpozíciók közeléből is eltávolítani őket - helyükre képzetlen, de megbízható káderek kerültek. Ugyanakkor a meginduló nagyarányú műszaki újjáépítési folyamat­ban nagy szükség volt képzett techniku­sokra, mérnökökre.” Alulról kezdte, mint Wágner úr Gorcsev Ivánnál. „Én időközben elvégeztem a Bánki Donát technikumot, s feladva addigi hivatásomat — amelyet nem gyakorolhattam tovább —egy gyárban (Heckenast Péter emlékei szerint a Beloianniszban) helyezkedtem el. Két évtizedig dolgoztam ott mű­szaki munkakörben: voltam műszaki rajzoló, technikus, művezető…”

Szeretett híres történelmi pillanatokat felidézni...

Mindeközben azért talált módot, helyet és időt régi szenvedélyére, a hajómodellezésre. Azaz… „Hát, idő még csak lett volna, de hely nem akadt. Akkoriban elég szűkös lakásviszonyok között éltünk, s ’anyósi nyomásra’ egy idő utas kénytelen voltam felhagyni a modellezéssel. De a hajóépítés, a modellezés technikája tovább izgatott, számtalan magyar és idegen nyelvű könyvet olvastam el a hajók történeté­ről, szerkezetéről s megpróbálkoztam az írással is.” A viszonylag kicsi, Bartók Bélaúti lakásban velük élő, rossz természetű „anyós” és nem túlságosan sikeres házassága Heckenast szerint Marjai nagy keresztjei voltak. Rajztáblán otthon, vagy épp, ahol helyet talált készítette rajzait. Marjai írásai, rajzai akkor már rendszeresen megjelennek a Modellezés című folyóiratban: a hajóépítő mérnöknek készülő fiatal Heckenast Péterrel is ekkor sikerül először találkoznia. Marjai megkéri, hogy segítsen neki a modellekről készülő műszaki rajzok elkészítésében, amit Heckenast örömmel vállal. Akkoriban Magyarországon nem képeztek hajóépítő mérnököket: a Szovjetunióban és az NDK-ban, Rostockbanjárhatott egyetemre néhány hallgató. A „németes” Heckenast a rostocki - egyetlen - helyre jelentkezett, ám – polgári „háttere” miatt – sikertelenül. Kitűnő eredményeire tekintettel újabb felvételi nélkül bebocsátást nyert viszont a Műegyetem Vízépítőmérnöki Karára. A következő években aztán egyetemi tanulmányai mellett nagyon sok rajz elkészítésével segítette Marjai munkáinak sikerét.

Ceruzarajzaival, lavírozott képeivel tudta leginkább kifejezni magát, de mesteri módon bánt a tussal is (Heckenast Péter szívességéből)

A hosszú évek során összegyűjtött temérdek információ lassanként összeállt bennem, s kialakult egy könyv terve. Először az MHSZ-hez kopogtattam be vele, ők azonban nem kértek belőle. Azután a Népszava elődjéhez, a Táncsics Kiadóhoz fordultam, ők akkor indítottak el egy, a modellezésről szóló könyvsorozatot. Nos, a Táncsics vállalkozott a Történelmi hajók modellezése című munka kiadására… Ez volt az első könyvem. 1966-tól a Táncsics Kiadónál, majd az Építésügyi Tá­jékoztatási Központnál dolgoztam irodalmi szerkesztőként. Itt több időm maradt az írásra, terveim kidolgozására és ismerete­im rendezésére.” A Táncsicsnál a kiváló író, Mikrobi és az ötvenes-hatvanas évek sok híres tudományos-fantasztikus regényének szerzője, Botond-Bolics György főszerkesztő veszi a „félig-pályatársat” (egykoron ő is jogásznak tanult) szárnyai alá, sőt, szerkesztői állást kínál neki, amit Marjai örömmel fogad el. Modellezéssel kapcsolatos, hobby és műszaki kiadványokat gondoz, de később még jogsegéllyel, jogi tanácsadással foglalkozó munkák közreműködőjeként még eredeti diplomájának is hasznát vette. Hajózástörténeti munkásságára a Diafilmgyártó Vállalat is felfigyel: a hatvanas évek végétől előbb Sebők Imre színes képeivel, majd saját illusztrációival sorra jelennek meg a híres kalózokat bemutató, vagy egy-egy korszak emlékét felidéző alkotások – még 1984-re is jutott belőlük kettő.

John Fitch 1790-ben épített gőzhajójának rajza Marjai egyik diafilmjéből (Heckenast Péter szívességéből)

A hetvenes évek elejétől már más kiadókhoz is hívják hajózási tárgyú könyveket lektorálni. A nagy szakmai áttörést – és széles körű elismerést - egy 1973-ban megjelent munka hozza meg. „Dr. Pataky Dénes, a Szépművészeti Múzeum azóta már sajnos elhunyt (1975) osztályvezetőjével együtt írtam A hajó a művé­szetben c. könyvet, ami számos idegen nyelven is megjelent. Ezt A hajó története című nagy képeskönyv követte, amelynek szintén ő volt a társszerzője.” Hajózástörténeti könyveiből rövidesen újabb kiadások is napvilágot látnak, s az európai könyvpiacon szépen fogynak A hajó a művészetben idegen nyelvűváltozatai is. 1977-ben dr. Marjai Imre nyugdíjba vonult - a nyugdíj azonban számára csak kezdete volt egy új, tevé­keny alkotói korszaknak. Ekkor írja meg a nagy földrajzi felfedezésekről szóló könyvét, a két kiadást is megért Nagy hajóskönyvet – és a számtalan kultúrtörté­neti tanulmányt. Magánélete is rendeződik: az anyós halála után elválik feleségétől, s bár továbbra is együtt laknak, immár nagyobb szabadságot élvez. Elvált felesége tragikus körülmények között bekövetkezett halála után ismét megnősül: ez a házasság aztán meghozza számára az öregkori, megérdemelt boldogságot.

Kedves figyelmesség a barátoknak: karácsonyi üdvözlőlap, saját rajzával (Heckenast Péter szívességéből)

Én az ereje teljében lévő, mindig siető,mindig valami újon gondolkodó, örökifjú Marjai Imrével dolgoztam együtt. Energiája bámulattal töltött el. „Ahogy mondtam, a tárgy kimeríthetetlen. Ha böngészni kezdek az érdekesnél érdekesebb témák között, sohasem tudom előre, hogy mi kelti fel az érdeklődésemet annyira, hogy cikket formáljak belőle, és amiről feltételezhetem, hogy olvasóim is szívesen fogadják. Persze akad „aktuális" téma is: évfordulók vagy mai világunk történéseivel analóg régi históriák, egy-egy utazás reminiszcenciái és így tovább. De előfordult már, hogy kedves olvasóim kérésének tettem eleget valamelyik történelmi esemény vagy mendemonda feldolgozásával. Ami a legközelebbi jövő programját illeti, a lovagkor hőseiről, a keresztes-háborúk egyik kulcsfontosságú támaszpontjáról és egy bevehetetlennek hitt sziklavár tragikus végéről szóló történettel pró­bálom meg szórakoztatni hűséges olvasóimat. Természetesen megeshet, hogy váratlanul izgalmas témára bukkanok. Ilyenkor mindent lesöprök az asztalomról s nincs nyugtom addig, amíg az új gondolat kézi­rattá nem változik át. Ez a munkastílusom, így szeretek dolgozni…

Tisztelgés a múlt előtt: Diocletianus palotájának rekonstruált rajza

Egy újabb, a hajómodellezésről szóló munka (Készítsünk hajómodellt!, 1987) után 1988-ban szép kiadásban a Móra ismét megjelentette A nagy hajóskönyvet, majd megírja a Máltai Lovagrend történetét (A kereszt és a kard lovagjai, 1990). A nyolcvanas évek derekán-végén született cikkei később kötetekbe rendezve is megjelennek. 1994-ban a Magyar Könyvklub kiadja a Nagy kalózkönyvet, melynek alcímével - kalózok, hajók, tengerek – Dékány András emléke előtt tiszteleg. Utolsó munkája a Kulcsár Ödönnel közösen készített Borzalmak és gonoszságok könyve (1996) volt. 1997 novemberében egy reggel elindult a szokásos bevásárló-körútjára – az utcán lett rosszul. Kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta: a gyászjelentés szerint, amit ugyancsak Heckenast Péter őrzött meg, 85 éves korában érte a halál. Talán lánya, unokái őrzik még rajzait, kéziratait - az ő elérhetőségüket azonban nem sikerült kiderítenünk. Jó lenne rájuk találni...

A hajókról készült rajzait a nagyfokú szakmai pontosság jellemezte (Heckenast Péter szívességéből)

"A történelmet én mindig egészében nézem, s bár igaz, hogy elsősorban a ha­jók érdekelnek, s mindaz, ami a hajózással összefügg - de hát az ókorban és a középkor­ban mi nem volt kapcsolatban a hajóval? Egy-egy történelmi kor vizsgálata, neveze­tes emberek élete számtalan mai tanulsá­got hordoz, én ezeket keresem s igyek­szem másokkal is megosztani.” – osztotta meg velem ars poeticáját 1989-ben. „Most fejez­tem be egy könyvet, amely a leghíresebb várakat mutatja be a história tükrében. A hadtörténetben, de az építészettörténet­ben is nagy szerepet játszottak a várak, az erődítmények — akárcsak a hajók —, de természetesen nem lehet elvonatkoztatni az őket védő vagy épp ostromló emberek­től történetüket.” Sikere titka is ebben rejlett. Nem tárgyakat: korokat, embereket idézett meg, szeretettel, de nagy szakmai alázattal és mindig hitelességre, pontosságra törekedve ábrázolta történetüket. Élete végéig alkotó ember maradt. Heckenast Péter nem sokkal halála előtt megkérdezte tőle: "Imre bátyám, mi a hosszú élet titka?" A válasz – akkor - egy sejtelmes mosoly volt. Marjai gazdag munkásságára visszatekintve ma azt mondanám: talán az, hogy mindig legyen miért élni az életet. Őrizze meg így az emlékezet!

forrás: http://verebics.blogspot.hu/2012/06/100-eve-szuletett-marjai-imre.html

Dedikált könyvjelző (Heckenast Péter szívességéből)

 

2 komment

Címkék: tit tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe marjai imre verebics janos heckenast peter balogh tamas