...legalábbis erről tudósít a Múlt Kor portál: http://www.mult-kor.hu/20130306_kannibalokkal_uzletelt_a_vilagutazo_habsburg_tronorokos.
Magyarországon azonban helytelen ez a megfogalmazás, ugyanis az útleírást – amelyet a cs. és kir. Haditengerészet KAISERIN ELISABETH nevű cirkálóját 1892-1893 között tett világ körüli útjáról készített a trónörökös – Magyarországon soha nem adták ki korábban!
Az utazás ideje alatt készített – 15 vastag füzetre rúgó – kéziratot Max Wladimir von Beck, Ferenc Ferdinánd egykori tanára rendezte sajtó alá, és a Császári és Királyi Udvari és Egyetemi Könyvesbolt Kiadó jelentette meg 1895-ben Bécsben Tagebuch Meiner Reise um die Erde (Földkörüli utam naplója) címmel két kötetben. Egyesek szerint a leírást nem a rosszul fogalmazó Ferenc Ferdinánd, hanem maga Beck készítette, ezt azonban cáfolja a napló eredeti kéziratos példánya, amely Ferenc Ferdinánd kézírásával készült, s amelyben Beck csak stilisztikai kiegészítéseket tett. A napló magyarul teljes egészségben soha nem jelent meg, abból csak a kor nagy hetilapja, a Vasárnapi Újság közölt igen rövid részleteket. A fordítás elmaradását alighanem a főherceg magyarokkal szembeni közismert ellenszenve okozta: a hazai fordítók és szerkesztőségek igy tiltakoztak ellene.
Az idén 120 éve készült (és 118 éve kiadott) útleírást azóta csak egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás munkája révén ismerhette meg magyar nyelven a hazai közönség, aki terjedelmes részeket fordított le és tett közzé az eredetiből 2009-ben megjelent, a KAISERIN ELISABETH cirkálóról szóló könyvében (http://hajosnep.hu/konyvek-es-multimedias-kiadvanyok).
Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a KAISERIN ELISABETH cirkálóval végrehajtott világ körüli utazás főbb eseményeit:
A KAISERIN ELISABETH vadonatúj hajó volt, s ez volt az első, avató útja. Az 1892-es utazás azonban több volt a szokásos külföldi – a kor terminológiája szerint ún.: „missziós” – utazásoknál: az uralkodó ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg is világkörüli útra induljon a fedélzetén a szűkebb törzsével, nagyobb számú személyzetével és tanácsadóival.
Ferenc Ferdinánd első külföldi útját 1891 telén, Szentpétervárra tette. A nagyobb utazás gondolata 1892 májusa és júliusa között merült fel. Noha Rudolf koronaherceg halála után még Ferenc Ferdinánd apja, Ferenc József császár és király testvére, Károly Lajos főherceg volt a trónörökös, de Ausztria-Magyarországon mindenki számára világos volt, hogy a császárt valószínűleg Ferenc Ferdinánd követi majd a trónon.
Ekkoriban ébredt fel benne a vágy, hogy bebarangolja a világot – ahogy patetikusan írta – hogy a saját szemével lássa a különböző világrészeket, a sok távoli népet, szokást és kultúrát, az idegen államokat, alkotásokat.
Az is nyilvánvaló volt, hogy csak egyszer lesz lehetősége arra, hogy ilyen utazást tegyen, amelyen – úgy katonaként, mint Ausztria jövendő császáraként – felkészülhet jövendőbeli kötelességeire. A kezdet azonban nem volt egyszerű, mivel Ferenc József egyáltalán nem lelkesedett a világutazás gondolatáért és, mint méltánytalan kérést, megtagadta Ferenc Ferdinándtól a körutazásra vonatkozó engedélyt.
A császár és király állítólag azért nem akart hozzájárulni, mivel – úgymond – háza egy tagjának sem szokása ilyen utazásokon részt venni. (A rossz nyelvek szerint a tengertől való idegenkedése is közrejátszott a döntésben. 1869-es közel-keleti útján ugyanis a GREIF nevű lapátkerekes jacht fedélzetén a heves viharokban olyan tengeri beteg lett, hogy többé egyáltalán nem vállalkozott hosszabb tengeri utazásokra, csak – mint a fegyveres erők parancsnoka – kötelességtudatból vett részt egy-egy flotta-hadgyakorlaton.)
Ferenc Ferdinánd azonban nem hagyta annyiban és apja, valamint mostohaanyja, Mária Terézia főhercegnő, valamint Erzsébet császárné és királyné határozott közbenjárására a császár beleegyezésével együtt végül a vadonatúj KASIERIN ELISABETH cirkálót is megkapta.
A történészek egy része szerint más oka is volt az utazásnak: Ferenc Ferdinánd megrendült egészsége.
Csakhogy az anyjától, Mária Annunciáta Bourbon-Szicíliai hercegnőtől örökölt tuberkulózisa, amelynek tünetei már fiatalkorában is jelentkeztek, csak 1894 áprilisában törtek ki rajta teljesen. Ezen kívül apja, Károly Lajos leveleiben az egész 1892-es évben említést sem tesz a betegségről, még csak célzást sem tesz rá. Pedig Károly Lajos felettébb aggódó apa volt, jó tanácsaival mindig fia pártján állt, úgyhogy a fia egészsége egészen biztosan aggodalommal töltötte volna el. Valószínűtlen tehát, hogy a főherceg utazásának a hátterében az egészségi állapota állt volna.
A feltételezést mégis furcsa módon a főherceg életrajzírója, Eöttevényi Olivér is táplálta, amikor a világutazás valódi céljáról azt írta, hogy az a főherceg egészségi; elsősorban idegi, pszichikai állapotának javítását szolgálta:
„Amikor a tünetek – úgy látszik – már nagyon nyugtalanították, felkereste a bécsi egyetem híres belgyógyász professzorát, Schröttert, aki alapos vizsgálat és a szokásos górcsövi megállapítások után nyíltan megmondta neki, mi a baja, s megmondta azt is, hogy ha meg akar gyógyulni, akkor minél előbb teljesen ki kell kapcsolódnia rendes és hivatalos életmódjából. Feltétlen nyugalmat, tiszta levegőt kell élveznie és a megszabott koszton kell élnie. Ez előtt a súlyos diagnózis előtt ő is, meg az illetékes udvari hatóságok is azt hitték, hogy egy nagyobb tengeri út meghozza a javulást. Az uralkodó megparancsolta tehát, hogy az egyik hadihajót, a KAISERIN ELISABETH-et helyezzék útrakész állapotba, mert a főherceg több hónapig fog tartózkodni azon és egy földkörüli utat tesz. Hogy pedig a nagyközönség előtt az utazás ne legyen feltűnő, az utazás okául nyilvánosan azt mondták, hogy a főherceg tanulmányutat tesz, ismeretei kibővítése céljából.”
Így a tengeri utazásban még részt vettekkel és a rendszeresített személyzettel együtt 459 fő tartózkodott a hajón. A cirkáló parancsnoka lovag Alois Becker sorhajókapitány volt. Érdekességként: a tisztikarban magyarok is voltak: Reményi Ferenc sorhajózászlós, Mallinárich Jenő sorhajózászlós és a trónörökös környezetéből tótprónai és blatnyiczai Prónay Gyula huszár főhadnagy a 11-es huszárezredből, aki mint szolgálattevő kamarás kapott beosztást. Megjelenése mulatta a bécsi lapokat: „…nagyon helyes, ha a trónörökös egy magyar embert is visz magával, mert ha az utazás valamelyik jelenetéről majd fényképet közöl egy-egy illusztrált lap, s azon nem lesz látható magyar ember is, akkor ez bizonyosan egy magyar miniszter bukását okozza.”
Ferenc Ferdinánd az indulás előtti napon, 1892. december 7-én Triesztben szállt hajóra.
Ez volt a főherceg első karácsonya, amelyet családjától távol töltött. Rendszeres munkával próbált küzdeni a rátörő honvágy ellen. Eleinte csak a kabinját igyekezett barátságosabbá tenni: festményeket és fotográfiákat akasztott a falra, fegyvereit tisztogatta és gazdag útikönyvtárát rendezgette (a felkeresendő országokról és tájakról szóló minden fontos könyvet és útikalauzt jó előre beszerzett). Később pedig felvette azt a szokást, hogy minden nap délután öt órakor leült az íróasztalához és levelet irt a szüleinek, esténként pedig az utazásról szóló naplóját vezette. Külön útikönyv kiadását tervezte, ezért utazása minden helyszínét és élményét gondosan lejegyezte abba az írómappába, amit karácsonyra kapott a mostohaanyjától, Mária Terézia főhercegnőtől.
Bár Ferenc Ferdinánd világutazása csak egy volt a dinasztia szokványos utazásai közül, a Monarchia hadiflottája ezzel bizonyította, hogy távoli útjai egyszerre szolgálják a diplomácia, az erődemonstráció és a tudomány céljait.
A világutazás tudományos eredményeit a mai kutatók így summázzák: „… Ferenc Ferdinánd trónörökös útja a bécsi Belvedere palotában rendezett, a világkörüli úton szerzett gyűjteményt bemutató kiállítással fejeződött be. A kiállítást bemutató ismertetőfüzet közel száz oldal terjedelmével és több kiadásával már érzékelteti, hogy az utazás folyamán a főherceg és környezete – a protokolláris feladatok mellett – tudományos gyűjtőmunkát is végzett. A magyar földrajzi szakirodalomban a kor vezető geográfusainak egyike, Berecz Antal méltatta a kiállítást. Ennek állattani részéről a következőket közölte:
»… Számszerint ki van állítva: emlős állati gerezna 350; koponya és agancs 200, madárgerezna és kitömött madár 2000, rovarok 1200 faj 3600 példányban; crustaceák, myriopodák és arachnoidák 140 faj, 500 példányban; halak és reptiliák 160 faj 300 példányban; molluskák és cephalopodák 600 faj, 5500 példányban; korallok 1000 példányban… « [Crustaceák: rákok, myriopodák: ezerlábúak, arachnoidák: pókszabásúak, reptiliák: hüllők molluskák: puhatestűek, cephalopodák, lábasfejűek.]
E viszonylag bő állattani gyűjtemény mellett a kiállítás nagy részét néprajzi tárolók foglalták el. Azt kell mondanunk, hogy Ferenc Ferdinánd és kísérete mindent összeszedett, amit csak lehetett; mindennapi tárgyakat éppúgy, mint vallási kegyszereket. Erre utaltak a már említett Berecz Antal sorai, aki a kiállítás egy részéről így irt:
»… A VII. terem majdnem kizárólag jávai tárgyakat tartalmaz; a VIII. terem tárgyai pedig Nias-ból valók és Szingaporéban vásároltattak. Nias egy kis sziget Szumatra nyugati partján s arról nevezetes, hogy lakossága érdekes sajátságos culturával bir, a melyben némi hasonlóság látszik az emberevő batták culturájához. A falakon fegyverek függnek, különösen lándzsák s ezek között találunk olyanokat is, melyeknek széle fürészszerű s melyek Szumatra délnyugati partja mellett fekvő Engano sziget lakóitól származnak.
Érdekesek itt a kifüggesztett kardok, saját szerűleg metszett állatfejet ábrázoló markolatokkal, továbbá a favértek Dél- és Éjszak Niasból. Ezen felül vannak itt háncsból szőtt különféle szeméremtakarók, bamubuszból készült zeneeszközök és dobok; nagy számú faragványok, melyek többnyire ősöket ábrázolnak, és állat alakok, melyek vallási czélokra szolgálnak. Láttunk itt battairással háncsra irt könyvet, mely a Szumatra szigetén a Tobohtó mellett lakó emberevő battáktól származik…«.” (forrás: Nagy Miklós Mihály: Boldog békeidők haditengerészei, Kornétás Kiadó, 2003. Budapest, 288. o.)
A főherceg 13.729 tengeri mérföldet tett meg útja során és összesen 305 napig volt úton. Életre szóló élményeket szerzett, hiszen egy olyan ember számára, aki az európai életstílusban nevelkedett, egy ilyen világutazás csupa újdonságot jelent: idegen népeket, ételeket, étkezési szokásokat, ruhákat és lakberendezést, egyszóval mindent. Triesztből Indiába, Indonéziába, Ausztráliába, Japánba és Észak-Amerikába vezető útja élete meghatározó emléke maradt, amelynek hatására ráadásul a flotta fejlesztésének is elkötelezett hívévé vált és haláláig az is maradt.
A tengerészélettel kapcsolatos benyomásait jól kifejezi írása néhány bensőséges sora: „Esténként a tisztikar tagjai, mint általában, összegyűltek a fedélzeten Néhányan korábbi útjaikon átélt érdekes történeteket adtak elő. A hosszú tengeri utazás, az állandó együttlét a hajón, mindenkit közelebb hozott egymáshoz, a bajtársias élet pedig megerősített bennünket és a rég várt pihenés érzését nyújtotta. Az ember szerencsés, ha olyan kellemes körbe kerülhet, mint én, amikor az ELISABETH-re behajóztam s úgy érzi, mintha egy nagy család tagjává válna, amelynek örömében és bánatában is osztozik. ezután”.
A mellékelt térkép teljes méretben megtekinthető egyesületünk „Haditengerészetünk Emlékei” c. időszaki kiállítását bemutató tablók között az alábbi linkre kattintva elérhető kötet 46-47. oldalán: http://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/kiallitasok/2009/haditengereszetunk-emlekei/haditengereszetunk-emlekei-konyv.pdf.
Utolsó kommentek