Ahogyan arról hírt adtunk korábban, 2025. november 18-án, a Szegedi Tudományegyetem Őszi Fesztiválja keretében immár második alkalommal megrendezésre kerülő hajózástörténeti előadások aktuális témája a SZENT ISTVÁN csatahajó (és a hozzá kötődő kettős évforduló), melyet idén 110 éve állítottak szolgálatba, s amelyet idén immár 30 éve kutatnak rendeletlenül a magyar búvárok. A rendezvényhez idén is csatlakozik a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ), s a roncsok feltárására indított történeti és helyszíni - búvárrégészeti - kutatásokban résztvevő szegedi búvárok, akik megosztják élményeiket az érdeklődőkkel.
A rendezvény alkalmából a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár és Levéltárban (6722, Szeged, Ady tér 10.) működő Auditorium Minimum előadóban az érdeklődők meghallgathatják dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, az MBSZ tudományos alelnöke "A SZENT ISTVÁN csatahajó és roncsainak kutatása" c. előadását és megtekinthetik "A SZENT ISTVÁN csatahajó és a csatahajók rövid története" c. időszaki kiállítást, majd a csatahajó roncsait az elmúlt 30 évben kutató magyar búvárexpedíciók szegedi résztvevői találkoznak egymással és a látogatókkal egy beszélgetés keretében.
1. ábra: A SZENT ISTVÁN csatahajó profilja (készítette: dr. Balogh Tamás).
A kiállításon megtekinthető lesz egyebek között a modern csatahajók kialakulását (s a tüzérségi eszközök és a hajópáncélok azt lehetővé tevő fejlődését) szemléltető, csaknem egy évszázados evolúciót bemutató idővonal, amely egyszerűen áttekinthető, látványos formában mutatja be a műszaki eszközök változását az első páncéloshajóktól (1860, 1862) a dreadnought-típusú csatahajók megjelenéséig (1905). A vonatkozó történeti-műszaki információkat ilyen - infografikus - formában feldolgozó ismeretterjesztő ábrázolás eddig még nem született, így már csak ezért is érdemes lehet meglátogatni a kiállítást, amely számos hasonló, a csatahajók világára vonatkozó érdekes információval várja a hajózás szerelmeseit.
Tudták például, hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó másfélszer annyi ideig épült, mint amennyi ideig szolgálhatott az elsüllyedése előtt, s hogy már hússzor annyi időt töltött a víz alatt? Vagy, hogy az elsüllyedése óta eltelt csaknem 110 évben mindössze 17 olyan év volt - de ebben a 17 évben is csak alig több, mint 200 olyan nap - amikor búvárok kutathatták a roncsokat? Vagy, hogy a csatahajó szegedi származású írnoka - Pintér Ferenc - a két világháború között sikeres bűnüldöző volt, aki lefülelte a "Pipás Pista" néven elhíresült, férfi nevet viselő, férfi ruhában élő női sorozatgyilkos, Rieger Pálnét?
Ha kíváncsi az ilyen és ehhez hasonló információkra, szeretettel várjuk rendezvényünkön, ahol bemutatjuk a modern csatahajók fejlődésének három nagy korszakát, az első világháború előtti dreadnought-versenyt, az első világháború alatti szuper-dreadnoughtokat és a két világháború közötti szerződéses csatahajókat, s természetesen az ünnepeltet, a SZENT ISTVÁN csatahajót, s a cs. és kir. Haditengerészetben szolgált társai által reprezentált főbb osztrák-magyar csatahajótípusokat, melyek M=1:100 méretarányú modelljeit dr. Hüvös Ferenc, többszörös világbajnok modellező készített el.

2. ábra: A SZENT ISTVÁN csatahajó oldalnézeti és hosszmetszeti rajza (készítette: dr. Balogh Tamás).
Az előadás, a kiállítás és a beszélgetés 17:00-18:30 óra között kerül megrendezésre és díjmentesen - előzetes regisztrációs kötelezettség nélkül - látogatható. Részletek a rendezvény honlapján és facebook-oldalán.
A rendezvény programja:
- Köszöntő
- 17:05-17:35 Dr. Balogh Tamás: A Szent István csatahajó és roncsainak kutatása.
- 17:35-18:20 Gajó Gusztáv, Pintér Tibor, Prof. Dr. Rovó László: Beszélgetés az expedíciók szegedi résztvevőivel.
- 18:20-18:30 A kiállítás megtekintése.

3. ábra: A rendezvény plakátja (dr. Balogh Tamás rajzának felhasználásával készítette: Szabó Adrienne).
További információk:
Dr. Balogh Tamás SZENT ISTVÁN csatahajóval kapcsolatos tevékenysége:
1 könyv
- Balogh Tamás-Csepregi Oszkár: A SZENT ISTVÁN csatahajó és a csatahajók rövid története, General Press, Budapest, 2002. recenzió itt, olvasói vélemények itt
2 film
- Molnár Attila Dávid: A Monarchia hajóroncsai, a SZENT ISTVÁN történet, 2002
- Rutai Gábor: SZENT ISTVÁN hadihajó – expedíció és emlékmerülés, Webcsatorna 2008
6 cikk
- Dr. Balogh Tamás: A SZENT ISTVÁN csatahajó krónikája, a National Geographic Magyarország magazin 7. évf., 2. szám, 105-115. o., Budapest, 2009.
- Dr. Balogh Tamás: Újra kutatható a SZENT ISTVÁN roncsa, in.: Hajózástörténeti Közlemények 4. évf., 1. szám, Budapest 2009.
- Dr. Balogh Tamás: Pintér Ferenc, a bűnüldöző haditengerész– avagy, Pipás Pista pandúrja, in.: Szeged Panoráma, Szeged, 2013.01.24.
- Dr. Balogh Tamás: Száz éve süllyedt el a SZENT ISTVÁN csatahajó, in.: National Geographic Magazin (web), 2018.
- Dr. Balogh Tamás: Fejezetek a víz alatti régészet történtéből, in.: Határtalan Régészet archeológiai magazin 6. évf., 3. szám 5.-13. o., Budapest, 2021.
- Dr. Balogh Tamás: Rozsdásodó relikviák, in.: National Geographic Magazin (web), 2022.
6 kiállítás
- „Duna, Hajók, Mesterségek”, Komárom, 2013;
- „Haditengerészetünk emlékei”, Leányfalu, 2010;
- „Innováció az osztrák-magyar Haditengerészetben”, Budapest, 2013;
- „A cs. és kir. Haditengerészet az első világháborúban”, Budapest, 2015;
- „SMS SZENT ISTVÁN – 100 éves hadisír az Adriai-tenger mélyén”, Budapest, 2018;
- „A SZENT ISTVÁN csatahajó és a csatahajók rövid története”, Budapest, 2025
9 sajtó-, rádió- és televízió-nyilatkozat
- Hollósi Zsolt: Tengerészetünk büszkesége, Délmagyarország, 2002.06.13. 17. o., Szeged
- Tanács István: A gondolkodás tágassága, Népszabadság, évf., 147. szám, 2002.06.26., Budapest
- Rékai Gábor: Hajózástörténeti előadások – Magyar Rádió, Kossuth Rádiója, „Mérleg” c. műsor, 2002.10.22., Budapest
- Az olaszoknál ma ünneplik a haditengerészet napját – Szent Korona Rádió, 2009.06.09., Budapest
- Társi István: Nyilatkozatok a Szent István csatahajóról a Magyar Rádió „Száz éve történt” c. sorozatában, 2018.08.09., Budapest
- L. Dézsi Zoltán, ATV, Heti Napló, 2022.05.31., Budapest
- Csőre Gábor, Magyar Televízió, Magyar Krónika, 2022.09.20., Budapest
- Horváth Szilárd, Magyar Televízió, História, Magyar vizeken, 2022.11.05., Budapest
- Rékai Gábor, Rádió Bézs, Mozaik, 2025.11.04., Budapest
12 előadás
- a magyar Nemzeti Múzeumban, Budapesten (2002),
- a Bolyai Makett Klub Horváth Ödön emlékkiállításán, Budapesten (2007),
- a Honvédelmi Miniszter és kísérete részére a roncsok felett, az Adrián (2008),
- a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred és meghívottjai részére, Erdőbényén (2008),
- a BBC History Klubban, Budapesten (2013),
- az UNESCO Víz alatti Kulturális Örökség védelméről szóló egyezménye végrehajtását felügyelő kormányközi munkacsoportja ülésén, Párizsban (2016),
- a CMAS Technikai Bizottság ülésén, Budapesten (2016).
- a Hadtörténeti Múzeumban, Budapesten (2018),
- a Bolyai Makettépítő Kupán, Budapesten (2021),
- a II. Bicskei János emlékverseny részeként, a Királyerdei Művelődési Házban, Budapesten (2023),
- a "Rendhagyó történelemórák" keretében a Csili Művelődési Központban, Budapesten (2025),
- a Magyar Búvár Szakszövetség szimpóziumán, Budapesten (2025)


Utolsó kommentek