Hajósnép blog - a TIT HMHE blogja

Ez a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület blogja. Látogasd meg weblapunkat: Hajósnép.hu

Utolsó kommentek

Címkék

1% (3) Admiral Graf Spee (2) adóbevallás (3) adria konferencia (2) adria magyar királyi tengerhajózási rt (4) ákos györgy (3) antal gábor (2) augusztus 20 (2) a magyar hajógyártás 175 éve (8) balatoni hajózás (2) balogh tamas (3) balogh tamás (32) bánsági andor (11) bechler józsef (2) bicskei jános (9) buda motoros (12) buda motoros munkacsoport (11) Caligula (2) carpathia (4) cerberus (2) Címkék (2) csatahajók (2) csokonai hajómodellező szakkör (3) debrecen (4) Dénesi Ildikó (4) De Ruyter (3) Digitális Legendárium (2) Digitális Legendárium Munkacsoport (2) dr. (2) dr lengyel árpád (3) dunaflottilla (2) duna tengerjáró (4) duna tv (2) egyesület (2) élethű hajómodellek (2) előadás (2) első világháború centenáriuma (5) emléktábla (2) és (2) eseménynaptár (3) északnyugati átjáró (2) Euróra Csoport (2) ex kassa (4) Farkas Judit (4) farkas vince (2) fiume (3) Gályarabok (2) gomodell2012 (2) gőzgép (7) gőzhajó (13) györgy ákos (2) habsburg (2) hadihajózás (2) hadikikötő (2) haditengerészet (10) haditengerészetünk (3) haditengerészetünk emlékei (6) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (2) Hadtörténeti Múzeum (2) hagyományőrző tagozat (22) hajodesign (2) hajómodell (4) hajómodellek (5) hajómodellezés (3) hajómodellező tagozat (18) hajósnép (21) hajózástörténeti (2) hajózástörténeti kisfilmek (6) hajózástörténeti közlemények (7) hajózástörténeti tagozat (55) hírlevél (5) hmhe (2) hm him (3) hocza istván (3) horthy (3) Horthy Miklós (2) horváth józsef (7) Innováció az osztrák magyar haditengerészetben (3) Izolde Johannsen (5) karácsony (2) képgaléria (4) kiállítás (22) klaszter (2) komárom (3) Kossuth gőzhajó (4) Kossuth múzeumhajó (4) koszorúzás (3) közlekedési múzeum (3) krámli mihály (5) kuk kriegsmarine (4) lajta (75) lajtamonitor hu (25) lajta monitor múzeumhajó (54) lajta ujjászületés (36) leitha (71) leitha emlékév (12) lengyel árpád (2) limes (4) löveg (2) magyar limes szövetség (3) makett (4) megemlékezés (3) MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (5) miksa (2) modell (4) monitor (58) munkacsoportok (15) múzéj (3) múzeum (2) múzeumok éjszakája (5) national geographic (3) National Geographic (2) National Geographic Magazin (2) nautica (7) naviga (2) naviga versenynaptár (2) navis lusoria (2) Nemi hajók (2) neszmély (3) nordenfelt (3) Novara (2) óbudai egyetem (2) Otrantó (3) otrantói csata (6) otranto szimpozium (2) pannonia (4) pelles márton (2) pola (3) ripa pannonica (4) római hajózás (5) roncskutatás (3) sajtófigyelő (13) savoya park (2) sms kaiser franz josef (2) sms szent istván (3) sms zenta (2) szent istván csatahajó (6) szent istván csatahjó (2) szoke tisza (25) tengeralattjáró (2) tengerészeti világnap (2) tit (46) TIT (10) titanic (5) tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület (81) tit hmhe (81) Történelmi Vitorláshajó Makettezők Országos Találkozója (2) tuska lajos (2) újpest (2) valentinyi gyula (2) veperdi andrás (5) videó (12) zebegényi hajózási múzeum (9) zoltán gőzös közhasznú alapítvány (9) zsigmond gábor (3) zsonda márk (2) Címkefelhő

Infovideó a SZENT ISTVÁN csatahajóról

2019.01.25. 15:36 Doki

Recenzió a Digitális Legendárium Munkacsoport, a Pazirik Kft., valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum „Őfelsége hadihajója, a SZENT ISTVÁN” c. animációs filmjével kapcsolatban

Pazar látvány, frappáns tömörség és néhány zavaró hiba - röviden így jellemezhetnénk a Digitális Legendárium Kft-nek a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködésben készült legújabb infovideóját, amelynek 3D grafikáját a történeti tárgyú ismeretterjesztő 3D animációk hazai alkotói közül – elsősorban a várrekonstrukcióiról közismert – Pazirik Kft. készítette. A magyar tengerészettörténet egyik kiemelkedő eseményéről, a SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyesztéséről szóló kisfilmet 2018. október 3-án mutatták be először nyilvánosan. A tizenhárom perces alkotás feltárja a hajó építésének körülményeit és kitér az első világháborús tengerészeti stratégia és taktika kérdéseire is. Látványvilágát tekintve pedig olyan régóta fennálló hiányt tölt be a hajózástörténet terén, ami miatt méltán tarthat számot az érdeklődő szakmai és laikus közönség lelkesedésére.

000_1.jpg

Az alábbiakban a látványt és a forgatókönyvet tesszük elemzés tárgyává azzal a céllal, hogy támogatóan járuljunk hozzá az alkotók jövőbeni hasonló munkáinak elkészítése során a történelmi hitelesség fokozásához, felajánlva - ha igénylik - azt a felhalmozott haditengerészeti, műszaki, víz alatti régészeti szaktudást, amely együtt kizárólag egyesületünk keretében áll rendelkezésre Magyarországon, s amely a kisfilm elkészítése során, előttünk ismeretlen okból, ezúttal közvetlenül nem hasznosulhatott.

A Digitális Legendárium Munkacsoport: A 2015-ben alapított Digitális Legendrium Kft. film-, videó-és televízióműsor-gyártásra alakult számítástechnikai vállalat, amely egyebek között a magyar hadtörténelem jeles világháborús eseményeit kívánja feldolgozni 8+1 kisfilmben. Ebből eddig a limanowai csatát, a LEITHA monitor és a SZENT ISTVÁN csatahajó történetét bemutató epizódok készültek el, s az otrantói csatáról is kisfilmet terveznek, a munkáikat pedig tananyagként kívánják értékesíteni.

A Pazirik Kft.: A 2006-ban alapított informatikai vállalkozás egyebek között arculattervezéssel, 3D történelmi rekonstrukciókkal, kiállítások és fejlesztések 3D látványtervezésével, interaktív kiállítási és multimédiás anyagok tervezésével és programozásával foglalkozik. 3D várrekonstrukcióik közismertek. Feldolgozták egyebek között Diósgyőr, Eger, Füzér, Mohosvár, Pécs, Regéc, Simontornya, Szigetvár, Vasvár, Visegrád várát, s a történelmi 3D rekonstrukciós feladatok megvalósításának vezető hazai alkotóközössége.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM): Az 1918-ban alapított HM HIM a magyar hadtörténelmi tudományosság hiteles helye. Önálló haditengerészeti kutatócsoporttal, gyűjteménnyel nem rendelkezik. Kutató-gárdájából Krámli Mihály a cs. és kir. Haditengerészet, s különösen a flotta utolsó csatahajói történetének kutatása terén elismert szaktekintély.

A TIT HMHE: Az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület jogutódja, a legnagyobb és legrégebbi hazai hajózástörténeti civil szervezet. Tagjai a magyar és nemzetközi szakkonferenciák, az elektronikus és a nyomtatott média rendszeres előadói, önálló kötetek mellett a National Geographic Magyarország, a BBC History és a Haditechnika c. folyóiratok állandó szerzői. 2007 óta évente a Múzeumok Éjszakáján más-más hajózási témájú kiállítást, minden ősszel pedig saját modellkiállítást rendez Budapesten, valamint időszaki „Országjáró Hajózástörténeti Kiállításokat” készít az ország vidéki településein, a hazai és a rangos külföldi modellkiállítások és versenyek állandó résztvevője. Tagjai a Budapesten horgonyzó LAJTA Monitor Múzeumhajó, a Neszmélyen álló NESZMÉLY és ZOLTÁN gőzös, valamint a balatonboglári BALATON csavargőzös fedélzetén berendezett állandó kiállítások, továbbá a budapesti Hadikikötőben a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapattörténeti kiállításának, a komáromi Monostori Erőd Duna bástyájában, s az Esztergomi Duna Múzeumban látható állandó kiállítás hajózástörténeti részének alkotói. Az egyesület elnöke, Dr. Balogh Tamás tevékenysége kiterjed az elsüllyedt osztrák-magyar hadihajók kutatására alakult magyar búvárcsoport számára a történeti-műszaki szakértésre, a roncsfeltárásokban való tevékeny részvételre. Csepregi Oszkárral a SZENT ISTVÁN csatahajóról magyar nyelven eddig egyedül megjelent nagy-monográfia és több szakcikk szerzője a nyomtatott és az elektronikus médiában.

A 3D animációk és a történelem: A 3D rekonstrukciók – elsősorban a digitális modellező és képalkotó technikák, valamint a virtuális valóság terén a közelmúltban történt hatalmas technológiai ugrás révén – fokozottan alkalmasak a történelmi múlttal összefüggő ismeretek, vizuális hatások segítségével történő rögzítésére és előhívására. E körön belül az épületrekonstrukció máig a műemlékvédelem egyik legvitatottabb területe. Ennek oka a hitelesség, hiszen még a legkörültekintőbb előzetes anyaggyűjtés sem minden esetben képes eloszlatni az összes kétséget. A történelmi események, azon belül a tengeri hadműveletek és az azokban résztvevő hadihajók esetében ez ugyanígy működik. A rendkívül látványos 3D rekonstrukciók és infovideók készítőinek ezért nagy felelősség nyugszik a vállán, hiszen munkájuk eredménye – épp a látványossága miatt – a szakirodalomnál szélesebb körben elérhető, így a laikus érdeklődők körében az általuk bemutatott információk terjednek.

A kisfilm értékelése:

A kisfilm alapértékei közé tartozik az archív képanyag és a hangeffektek jó – élvezetes és többnyire hiteles – kombinációja, ami a filmélményt fokozza. További előny a narráció terjedelmének mértéktartó mivolta, a lényegi információk megfelelő csoportosítása. Néhány látványbeli és szövegkönyvi hiányosság azonban az immár magyar nyelven is akadálytalanul hozzáférhető szakirodalom megfelelő feldolgozása esetén elkerülhető lett volna:

0:31-0:40: A filmben alkalmazott – többször bevágott – Közép-Európa alaptérkép az országhatárok tekintetében hibás: Montenegró számára feltűntet egy tengeri kijáratot a Cattarói-öbölben. Ilyen kijárat azonban - amint az a könnyen hozzáférhető korabeli térképekről is látszik - nem létezett, Montenegró egyik háborús célja éppen az volt, hogy szerezzen egyet. Javasolt a térkép korrekciója.

001_10.jpg

1:44-2:16: A DREADNOUGHT kapcsán elsősorban a tűzerőről esik szó a filmben. A filmet nézve így az átlagos nézőnek olyan benyomása támadhat, hogy a DREADNOUGHT-nak a korábbi csatahajókkal szembeni egyetlen előnye „a nehéz hajóágyúk számának két és félszeresére növelése volt a másodlagos tüzérség rovására”. Pedig a sebesség fokozása legalább annyira hozzájárult az emlegetett hatékonysághoz, amely „egy csapásra elavulttá téve a korábbi csatahajókat”. A megfogalmazás félreérthetőségét (főleg az iskolai oktatásba szánt film esetén) az sem mérsékli jelentősen, hogy a narrációban korrekt módon szerepel az a kijelentés, miszerint a tüzérség átalakítása nem az egyetlen, hanem csak „a legjelentősebb újítás volt”. Erre tekintettel javasolt a sebességre és az új – turbinás – meghajtási módra történő utalás lehetőségének a vizsgálata a narrációban.

4:53-5:23 A narráció szerint a SZENT ISTVÁN gyártása „szinte teljes egészében magyar kézben volt” (5:06-nál), ám ehhez képest a hajó- és alkatrész-gyártásban közreműködő üzemeket bemutató térképen (5:20-nál) szereplő négy üzem közül csak kettő látható a Magyar Királyság területén, ami némileg relativizálja ezt a kijelentést. Ezen segíthetne, ha a narrátor azt is elmondaná, hogy „a lőszert pedig Diósgyőrben [ti. gyártották]” (5:23) és a diósgyőri gyár is felkerülne a térképre (bár a diósgyőri lőszer-megrendelésnek és -szállításnak nincs ismert okmányszerű bizonyítéka, ám a csatahajó felépítéséhez Magyarországról beszerezhető anyagokat kellett felhasználni, s Magyarországon 1897-től gyártottak hajófedélzeti ágyúkhoz való lőszert Diósgyőrben és Weiss Manfréd Lőszer-, Acél- és Fémművei Rt-nél, Csepelen, ezért ezen gyárak igénybevétele biztosra vehető).

5:26-5:36: A narráció szerint „A hajó 1915. november 17-én, Fiumében állt szolgálatba, mint a Monarchia legmodernebb egysége”, ám eközben 5:31 és 5:36 között a ZRINYI csatahajóról a SZENT ISTVÁN vízrebocsátásakor (1914. január 19-én) készült mozgókép-felvétel látható (a ZRÍNYI a cs. és kir. Haditengerészetnek a vízrebocsátás alkalmából megjelent kötelékének tagjaként volt jelen az eseményen, ezért rögzítette a korabeli filmfelvétel). A hitelesség érdekében javasolt a narráció és a kép összehangolása.

002_8.jpg

6:03-6:14: A kisfilm bemutatja a SZENT ISTVÁN csatahajó páncélzatát is. A narráció és a kép a jól szerkesztett forgatókönyvnek és az ügyes vágásnak köszönhetően többnyire szinkronban van (a „hajóöv”, a „parancsnoki híd” és a „lövegtornyok” akkor kerülnek említésre, amikor a néző szeme előtt megjelennek. 6:10-nél azonban az hallható a narrátortól, hogy a páncélzat „a többi részen is elérte a 150-180 mm-t”, miközben a páncélozatlan víz alatti külső héjról készült képek láthatók (6:11-6:14). A kép és a szöveg szinkronja itt megszűnik, hiszen a víz alatti részen a hajótest külső burkolatát nem páncéllemezek, hanem csupán 16 mm (!) vastag, hengerelt acéllemezek alkották. Emiatt az átlagos nézőben az a benyomás támadhat, hogy a csatahajó víz alatti részei is páncélzatot viseltek. Ez azonban nem igaz. A hitelesség fokozását segíthette volna, ha a víz alatti részek burkolata az animáción – az eredeti gyártási folyamatokkal összhangban – elsőként került volna a hajóvázra (6:00 és 6:04 között), még az övpáncél bemutatása előtt, így már a helyén ábrázolva, szólni sem kellett volna róla. A narrációban a „hajóöv” (6:04-6:05) a forgatókönyv írásában közreműködők által konstruált kifejezés, ilyen szó nincs, a képen látottak alapján az „övpáncélról” van szó. Hasonló a helyzet a „parancsnoki híddal” (6:06). Bár ilyen szerkezeti eleme valóban volt a hajónak, csakhogy, amit parancsnoki hídként a kisfilm bemutat, az a kétemeletes „páncélozott kormányállás és tűzvezető központ”, röviden: „parancsnoki torony”.

003_6.jpg

6:40-6:45: A kész hajót bemutató képek alatti narrációban elhangzik, hogy „A hajó akkora tűzerőt képviselt, hogy az olasz flotta nem mert vele nyílt vízi harcba bonyolódni.” Ez azt a benyomást kelti, mintha egyetlen csatahajó egy egész hadiflottával dacolhatott volna. A csatahajókat azonban nem önálló bevetésre, hanem kötelékben történő alkalmazásra konstruálták. Így a kijelentés az átlagos néző ide vágó ismereteinek esetleges hiányát fenntartja, illetve a pontos információk helyett pontatlan információkkal pótolja. Ezt – ismeretterjesztő igénnyel készült munkáknál – mindenképpen célszerű elkerülni.

7:10-7:20: A SZENT ISTVÁN bevetéséhez kapcsolódó hadicélokat ismertető részben a kisfilm bemutatja az otrantói zárat, s a narráció eközben az alábbiakról tájékoztat: „Az antant ugyanis kiszámítható módon időről időre helyreállította és megerősítette az aknákból, acélhálókból és hadihajókból álló blokádot, amelyet az osztrák-magyar hadiflotta egy évvel korábban megsemmisített.” Az „aknák”, „acélhálók” és „hadihajók” helyzetét, egy-egy sárga szaggatott vonal szemlélteti a térképen, ami az 1917. május 15-i harmadik otrantói ütközet utáni – vagyis a narráció szerint a „megerősített”, nem pedig az osztrák-magyar flotta által „egy évvel korábban megsemmisített” – állapotot jelenti. A narráció megfogalmazása miatt azonban ez nem derül ki, sőt, a látottakat úgy lehet értelmezni, mintha mindig is ilyen kiterjedt, mélységben lépcsőzött, összetett infrastruktúra lett volna az otrantói zár, pedig nem ez a helyzet. Összességében: az 1918 júniusára vonatkozó ábra helyes, a hozzá kapcsolódó szöveg megfogalmazása azonban félreérthető.

7:41-7:42:A haditengerészet terve valószínűleg az volt…”.Pontosan tudható, hogy mi volt a haditengerészet terve (arról az osztrák szerzők közül részletesen beszámol például Karl von Lukas "Der Untergang der Szent István" c. cikkében, a Marine-Gestern-Heute c. lap 1979 márciusi számában, a magyar szerzők közül pedig egyebek között Bánsági Andor és Csonkaréti Károly "Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete" c. könyve 209-210. oldalán). Az egyes erők ütközethez történő felállítási helyére vonatkozó leírások tehát ismertek, ezeket az ismereteket pedig a „valószínűleg” fordulat beszúrásával szükségtelen relativizálni.

004_6.jpg

7:56-7:57:…és ellenőrzése alá vonja Olaszország keleti partvidékét” – az előző pontban hivatkozott dokumentumokból tudjuk, hogy a hadművelet kapcsán ilyen hatással még a legvérmesebb reményű haditengerészeti tervezők sem számoltak.

8:10-8:13:1918. június 9-én, 10 óra 25 perckor a SZENT ISTVÁN és a TEGETTHOFF a kísérőkkel kifutott a polai kikötőből.” A kisfilmben az animáción viszont a 10:40 felirat szerepel (8:25-nél). Ehhez képest egyik időpont sem stimmel. A kifutás valójában 21 óra 25 perckor történt, amint azt sok más hivatalos jelentés, egyéb dokumentum és szerző mellett például Erwin Sieche is megerősíti "Die geographische Festlegung der Vorgänge Anläßlich der Unterganges von Szent István" c. cikkének térképén a Marine-Gestern-Heute c. folyóirat 1979. évi júniusi számában (a térképet lásd lent).

005_6.jpg

9:37-9:39: Az animáción az látható, amint az olasz MAS-naszádok megállnak a torpedóik kivetése előtt. – Ez nem hiteles ábrázolás: A torpedókat a naszádok fedélzetének a szélén tárolták (egyet-egyet a fedélzet jobb és bal oldalán). Egy – haladás közben a víz fölé billenthető – vaskerethez rögzítették őket, s a kilövés, korabeli terminológiával lanszírozás előtt beindították a torpedók hajócsavarjait, majd a rögzítő-keretet a víz fölé billentve és a rögzítést megszűntetve hullottak a torpedók a vízbe a hajó oldala mellett és azzal párhuzamosan futottak tova. Mivel a sebességük nagyobb volt, mint az őket kilövő hajóé, a perc tört része alatt maguk mögött hagyták azt (így nem következhetett be baleset, vagyis a lanszírozó hajó nem futhatott rá a saját torpedóira). A naszádok ezután irányt változtattak, hogy elhagyják a számukra veszélyes területet. Mindezt nem csak a támadást olasz részről vezető Luigi Rizzo jelentése erősíti meg, de a háború után a közreműködésével forgatott olasz játékfilm is, amelynek a készítését mindvégig személyesen felügyelte, s amely nyilvánosan hozzáférhető. Ennek a filmnek az alábbi filmkockáján világosan látható, amint a nagy sebességgel haladó naszád oldalán a víz fölé kibillentett fém keretről a hajótest oldala mellett aláhullik a torpedó, amelynek a sűrített levegővel működő hajtóműve a hajócsavar beindításakor a csavar mögött vastag sávban kifúj.

005_5.jpg

9:52-9:56: Az animáción az látszik, amint a SZENT ISTVÁN a torpedótalálatok után azonnal megáll (a hajó orránál nincs orrhullám, a kéményekből megszűnik a füstkitörés, miközben a nyomdokvonalban haladó TEGETTHOFF esetében mindkét jellegzetesség továbbra is jól megfigyelhető). - Ez nem hiteles ábrázolás: a sérült csatahajó a 03:25 órakor történt torpedótalálatokat követően is menetben maradt és csökkentett sebességgel a legközelebbi part, Brgulje kikötője felé indult. A gépházban működő turbinákat csak 25 perccel később, az első kazánházból érkező jelentések hatására állították le 03:50 órakor, amikor a haladás következtében és a sérült hátsó kazánházba betört víz miatt a két kazánházat elválasztó rekeszfalra nehezedő nyomás a sokszorosára nőtt, az első kazánház azonban még ezt követően is üzemelt (a gőzzel működő áramfejlesztők és a gőzüzemű segédgépek működtetése érdekében), egészen reggeli 06:05-ig, amikor is a hajó végül felborult. Minderről beszámol Dr. Balogh Tamás, aki az eseménysor mindaddig több különböző térképen ábrázolt részleteit első ízben egyesítette a könnyű áttekinthetőséget biztosító egyetlen térképen.

007_3.jpg

10:02-10:28: "... vesztét a tervezési hibái okozták, [...] nagyon borulékonnyá vált, [...] a találatok után ezért rögtön elkezdett oldalára dőlni." - Ez nem hiteles ábrázolás. Kétségtelen tény, hogy a SZENT ISTVÁN testében elhelyezett torpedóválaszfalak az ideális 4,0 m helyett csak 2,5 m-re voltak a külső héjazattól, azonban a rivális francia, olasz és orosz dreadnoughtok egyáltalán nem is rendelkeztek torpedó-válaszfalakkal. Ezért hibás azt állítani, hogy "a torpedófal távolsága a külső burkolattól - akárcsak az ellenfeleinél - kevesebb volt a szükségesnél", mivel az ellenfelei ilyen védőeszközzel nem is rendelkeztek. Szintén hibás azt feltételezni, hogy a hajó elsüllyedését ez a "tervezési hiba" okozta, mivel, - ahogyan azt Dr. Balogh Tamás a 2008-ban a hajó roncsaihoz vezetett búvárexpedíció által készített felvételek alapján a "Jelentés a Szent István csatahajónál 2008. szeptember 30. és október 5. között lefolyt expedíció eredményeiről" c. tanulmányában  kimutatta - a hajó dőlését az okozta, hogy a torpedók robbanása felszakította a páncélfedélzetnek a ferde síkban a vízszint alá ereszkedő oldalsó végét. "A roncshoz lemerült búvárok megállapították, hogy a páncélfedélzet lefelé ereszkedő ferde síkjának alsó széle leszakadt, és befelé hajlott. Ezzel egyidejűleg minden valószínűség szerint a torpedófal vonalában lévő, a páncélfedélzet feletti, hosszanti válaszfal (6,5 mm), mely a fő szénbunkerek külső fala volt, szintén átszakadt, vagy pedig elvált a deformálódó páncélfedélzettől. Ezzel víz nyomult a vízvonal feletti széntárolókba, amely fokozta a kialakult dőlést. Egy túlélői visszaemlékezés alapján, mely szerint a kazánház elhagyásakor, a kazánház feletti fedélköz, melynek a "padlója" a páncélfedélzet volt, már víz alatt állt, feltételezhető, hogy a jobb oldali szénbunkerbe benyomuló víz átszakíthatta a tároló belső, vékony (5 mm) válaszfalát. Mint az a 2008-as magyar expedíció jelentésének mellékletében megállapításra kerül: a Szent István azért süllyedt el, mert a robbanások kritikus szélességben utat nyitottak a víz előtt a hajótest vízvonal feletti, jelentős elárasztási tényezőjű (nagy köbtartalmú) helyiségeibe, a két kazántér közötti válaszfal átszakadása pedig felgyorsította és visszafordíthatatlanná tette ezt a folyamatot." Az állítólagos borulékonysággal kapcsolatban célszerű felidézni Dr. Balogh Tamás további megállapítását: "A hajó felborulása a süllyedés folyamán ezért kevéssé meggyőző bizonyíték. Már csak azért is, mert a Szent Istvánt 3 óra 30-kor torpedózták meg, és 6 óra 12-kor süllyedt el. Tehát csaknem három óra hosszat a felszínen maradt, miközben két torpedó találta el mélyen a vízvonal alatt. Egy szélsőségesen ingatag hajó nem húzta volna ilyen hosszú ideig." (in: Dr. Balogh Tamás - Csepregi Oszkár, "A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története", General Press, Budapest, 2002., 117.o.).

008_4.jpg

11:15-11:36: A narrációban végig a SZENT ISTVÁN csatahajóról van szó, miközben a vetített képsoron ismét a ZRÍNYI csatahajó látható.

11:37-11:46: „… a helyi adottságokra és erőviszonyokra lett tervezve, ezért a nagy hajózó nemzetek, a britek és a franciák hajóival nem tudta felvenni a versenyt.”  A mondat első fele igaz, a második fele - a levont következtetés -azonban egyáltalán nem. Egy dreadnought típusú csatahajó harcértékét a tüzérséget és páncélvédettséget befolyásoló nagysága (vízkiszorítása), a sebessége és a hatótávolsága határozza meg. A SZENT ISTVÁN vízkiszorítása szinte ugyanakkora volt, mint a típusnak nevet adó brit DREADNOUGHTé, az olasz DANTE ALIGHIERIé, vagy az amerikai SOUTH CAROLINAé. A német NASSAU osztályú dreadnoughtok és az ESPANA osztályú spanyol "mini dreadnoughtok" pedig még kisebbek is voltak. A tüzérség tekintetében 12 db nehézlöveggel felfegyverezett dreadnought típusú csatahajóból az egész történelemben összesen 30 darab épült - a világháború kitöréséig 24 - s ebből 4-et a Monarchia épített. A víz alatti, illetve a páncélvédelem gyengeségeire vonatkozó állítások sem állják meg a helyüket: igaz, hogy a belső felületeken vékonyabb páncélt alkalmaztak, de egyrészt csupán annak érdekében, hogy a külső páncélvédelmet fokozhassák, másrészt a SZENT ISTVÁN víz alatti páncélvédelme még így is a legerősebb volt a rivális francia, olasz és orosz dreadnoughtokéhoz képest (utóbbiakba ugyanis se aknapáncélzatot, se torpedóválaszfalat nem építettek be). A SZENT ISTVÁN hatótávolsága 4200 mérföld volt, pontosan ugyanannyi, mint a szintén beltengerekre készült francia COURBET-osztályú dreadnoughtoknak. Az olasz csatahajók hatótávolsága valamivel több, 4800, az orosz GANGUT-osztályé pedig 5000 mérföld volt (a Fekete-tengerre tervezett IMPERATRICA MARIJA 1200 mérföldes hatótávolságát viszont a SZENT ISTVÁN messze felülmúlta). Mindezek alapján a SZENT ISTVÁN sikerrel harcolhatott volna bármelyik francia, olasz vagy orosz első generációs dreadnoughttal.

11:58-11:59: A bevágott archív felvételen ívhegesztés látható, a SZENT ISTVÁN csatahajón azonban szegecses kötést alkalmaztak (a hajógyártásban a hegesztés az 1920-as években terjedt el).

A fenti hibák és hiányosságok ellenére mégis dicséret illeti az alkotókat, amiért látványos alkotást hoztak létre. Bízunk benne, hogy a magyar hadihajózás történetével kapcsolatos további alkotásaik elkészítése előtt teljes körűbb kutatást végeznek és valamennyi megfelelő szakemberrel is konzultálnak.

Szólj hozzá!

Címkék: szent istván csatahajó balogh tamás tit hajózástörténeti modellező és hagyományőrző egyesület tit hmhe krámli mihály hajózástörténeti tagozat hm him Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Múzeum TIT Digitális Legendárium Munkacsoport Digitális Legendárium

Új könyv az osztrák-magyar dreadnought-programról

2018.12.11. 20:24 Doki

2018. december 11-én mutatták be a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Krámli Mihály, "Az Osztrák-Magyar Monarchia csatahajói, 1904-1914" c. könyvét, amelyet Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense méltatott az érdeklődőknek.

47442515_1964119106957333_7611448575620284416_n.jpg

A kötet borítójának és a könyvbemutató meghívójának terve (Szabó Emese munkája).

 

Kasier Ferenc kiemelte, hogy a Szerző rendkívüli mennyiségű levéltári anyagot dolgozott fel elsősorban a bécsi Hadilevéltár, másodsorban a magyar közgyűjtemények - a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára - gyűjteményi anyagából (ennek köszönhetően a RADETZKY-osztály és az ERSATZ MONARCH-osztály tekintetében jelenleg ez a vezető szakirodalom). Munkája további erénye pedig a történelmi, intézményi, politikai környezetet, az általános társadalmi-gazdasági összefüggéseket bemutató széles kitekintés biztosítása, valamint a műszaki kérdések részletes és szakszerű ismertetése (mely utóbbi körben alaposan tájékoztat egyebek között például a szakszókincsről, s a tűzvezető rendszerek működéséről is).

Kaiser Ferenc kiemelte, hogy Krámli Mihály könyve tárgyilagos abban az értelemben is, hogy nyoma sincs benne a historizáló romantikának, a "régen minden jobb volt" nosztalgikus túlzásának, ehelyett a Szerző tényszerűen beszámol a hajótípusok erősségei mellett a gyengeségeikről is, objektíven kezelve a konstrukciós hibákkal kapcsolatos kortárs és azóta is hangoztatott értékeléseket. Külön erénye a munkának az osztrák-magyar dreadnoughtok tervezését megelőzően Németországba küldött Koudelka-misszió Magyarországon eddig ismeretlen részletességű bemutatása, amely ilyen alapossággal a német nyelvű szakirodalomban sem történt meg korábban.

A méltatást megköszönve Krámli Mihály a kötet megszületésének körülményeire emlékezett, kiemelve, hogy a 2002-ben megfogalmazott ötlet nyomán 2009-ben vette kezdetét a munka, amely a hosszú előkészítő tevékenység és a kényszerűen meg-megszakított írás után mostanra vezetett eredményre.

A kötetben olvasható történet egyes fejezetei önálló tanulmányok formájában korábban már megjelentek (a RADETZKY-osztályról, s egyesületünk weboldalán a TEGETTHOFF-osztály fejlesztéséhez kapcsolódó Koudelka-misszióról, az ERSATZ MONARCH-osztályról, az annak torpedóvédelme fejlesztéséhez végzett szekciókísérletről, illetve a világháború előtti haditengerészetről). Most a kiegészített, bővített és illusztrált tartalom áll az olvasók rendelkezésére.

Az eredmény pedig kétségkívül látványos: A 398 oldal terjedelmű, álló B5-ös formátumú kötet 10 fejezete - amelyet 62 kép kísér - tizenegy (7 megvalósult és 4 tervezett) hadihajó, a legmodernebb osztrák-magyar csatahajók, a RADETZKY-osztály (39 oldal), a TEGETTHOFF-osztály (86 oldal) és az ERSATZ MONARCH-osztály (54 oldal) építéstörténetét dolgozza fel úgy, hogy közben a nagyhatalmak haditengerészeti versengését, a csatahajóépítés és -tervezés legfontosabb műszaki és hadászati tudnivalóit is részletesen tárgyalja (127 oldal), s az egyes hadihajók szolgálati eseményeire is kitér (15 oldal). A kötetet számos, először publikált tervrészlet illusztrálja, ami tovább emeli a megosztott információk értékét.

A Szerző végül köszönetet mondott mindazoknak, akik munkáját segítették. Megtisztelő, hogy az alkotó tevékenységet a Magyar Búvár Szakszövetség és Zelenák József szervezésében 2008-ban a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsainál járt magyar búvárexpedíció vizsgálatai alapján végzett műszaki elemzés eredményeinek megosztásával támogathattuk, amelyet hajóépítő mérnökökkel (többek között néhai Dr. Vass Ödönnel, a csatahajó tervezésében közreműködött Scharbert Gyula tanítványával) konzultálva egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás készített el.

Gratulálunk a Szerzőnek, munkáját pedig jó szívvel ajánljuk az érdeklődőknek.

A kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, kizárólag a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (Budapest, 1014, Kapisztrán tér, 2-4.) beszerezhető.

 

20181211_150410.jpg

A könyvbemutató. Balról jobbra: Kaiser Ferenc, docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, Krámli Mihály, kutató (fénykép: Dr. Balogh Tamás).

Szólj hozzá!

Címkék: szent istván csatahajó krámli mihály csatahajók

Beszámoló az "OTRANTÓ 100" - szimpóziumról

2017.06.16. 14:54 Doki

2017. június 15-én, csütörtökön 17:00 órai kezdettel a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Tóth Ágoston termében került sor az „Otrantó 100” c. szimpóziumra, amely felidézte és értékelte a több mint száz esztendővel ezelőtt, 1917. május 15-én lefolyt otrantói tengeri ütközet eseményeit. Az esemény megszervezéséért és lebonyolításáért köszönet a szervezőknek. A rendezvény megszervezéséért és lebonyolításáért köszönet a szervezőknek. A szimpózium előadóinak főbb megállapításait az alábbiakban foglaljuk össze.

002_4.jpg

 

Krámli Mihály: Az osztrák-magyar haditengerészet értékelése

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója előadásában elmondta:

1. „Luxusflotta” volt az osztrák-magyar haditengerészet? Winston Churchill luxusflottának nevezte a német armadát, s a Monarchiáéról is gyakran hallani, hogy felesleges volt a drága és nagy csatahajók építése, hiszen szinte az egész háború alatt tétlenül vesztegeltek. A luxusflotta kifejezés azonban már a németek esetében is megkérdőjelezhető, az osztrák-magyar flotta esetében azonban kifejezetten alaptalan: a döntéshozók ugyanis csak a múlt tapasztalataiból meríthettek, s gondolkodásukat az olasz fenyegetés (az 1820/21-es nápolyi háború, az 1848/49-es velencei forradalom, az 1866-os lissai ütközet) határozta meg. A történelmi példák tanulsága pedig az volt, hogy elegendő számú, az ellenfélével azonos erejű, nagy hadihajót kell építeni. Az olasz fenyegetés 1814-től folyamatosan fennállt, az egység óta pedig Olaszország nyíltan felvállalt célja volt az irredenta, vagyis az idegen uralom alatt élő olaszok egy államban egyesítése. Ennek következtében Olaszország és Ausztria-Magyarország még akkor is egymás ellen fegyverkeztek, amikor formálisan szövetségesek voltak. Albrecht főherceg 1860-ban „kis háborút” jövendölt az Adrián, s azt javasolta, hogy egy ilyen háború eszközeit fejlesszék. Az 1880-1890 között irányadó francia stratégia, a Jeune École táplálta ezt a meggyőződést. 1890-től azonban újra előtérbe került a nehéz páncélos egységek fejlesztése. A kibontakozó navalizmus flottaversenyekhez vezetett (angol-német, dél-amerikai, olasz-osztrák-magyar, stb.). Ez az az időszak, amikor az olasz flotta régi, nagyobb fölénye szétfoszlik. A korábbi előny oka az olasz flotta kezdettől magas – az összes hadikiadás 30%-át kitevő – finanszírozása és az osztrák-magyar tengerészeti kiadások mesterségesen alacsonyan tartása volt (7-8%). Amikor ez utóbbi 20%-ra emelkedett, az olaszok nem tudták megőrizni addigi fölényüket.

2. „Kis háború” a nagy háborúban: A háború előtt mindenki rövid ideig tartó harci cselekményekben gondolkodott, feltételezve, hogy ha nem is a falevelek lehullásáig, de még a következő aratás előtt véget ér a háború. A felek gondolkodását az offenzívakultusz jellemezte (a „döntő csata” Mahan-i elképzeléseivel összhangban). A flottákat ugyanakkor fejlesztési aszimmetria jellemezte, amennyiben elsőbbséget élvezett a nehéz egységek fejlesztése (Ausztria-Magyarországon például 1913-ban a 425 millió koronás tengerészeti költségvetésből mindössze 6 romboló épült, tengeralattjáró egy sem). Mindez a háború során égető hajóhiányhoz vezetett. A világtengereken mindenki második Traffalgarra, az Adrián pedig egy második Lissára várt. Az északi tengeri és az otrantói tengeri blokád azonban a tartalékok (élelmiszer, olaj, szén) gyors fogyatkozásához vezetett. A hagyományos olasz-osztrák-magyar szembenállást az antant tengerészeti együttműködés mintájára a francia flottával szemben létrehozott 1913. novemberi olasz-osztrák-magyar tengerészeti együttműködés feloldani látszott. A két flotta a Földközi-tenger nyugati medencéjében osztrák-magyar vezetés alatt összevontan operált volna. A megállapodás 1914. augusztus 2-ig érvényben volt, akkor azonban Olaszország bejelentette a semlegességét: a Monarchia flottája magára maradt. Cserbenhagyta Olaszország, Németország (amikor a korábban megígért Mittelmeerdivision-t a Monarchia helyett Törökországba irányította) és a Monarchia vezetése is, amely a háború előtti években a haderő legintenzívebben fejlesztett (komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező) részét háttérbe szorította: legnagyobb futó programjait leállították, a közös minisztertanács napirendjéről a flotta ügyeit levették. Az hadsereg főparancsnoksága (AOK) és a német szövetséges részéről ugyanakkor rendszeresen lehetetlen kívánságokat fogalmaztak meg (pl.: vonuljon az egész flotta a Dardanellákhoz, miközben Olaszország bármikor támadhat). Összességében így a világ 2. (német) és 8. (osztrák-magyar) legerősebb haditengerészete a világ 1., 3., 4., 5., 6. és 7. legerősebb flottájával került szembe, ráadásul szeparálva (felszíni erők egymás közötti átdobása szóba sem kerülhetett).

3. Korlátozott erők bevetése, korlátozott célokért: A flottát egész története során az olaszok elleni háborúra készítették fel. Erre – és csak erre (egy Olaszország elleni háború sikeres megvívására) – volt alkalmas. Ennél azonban sokkal erősebb ellenfelekkel került szembe… 1914. augusztusára így a haditengerészet előtt egyetlen reális lehetőség marad: a saját partok védelme. Ezen túlmenően csak korlátozott célok tűzhetett ki. Az Adria védekezésre alkalmas keleti partjára támaszkodva. Így ténylegesen az Albrecht főherceg által előre jelzett „kis háború” valósult meg a tengeren. Ennek főbb céljai és hadműveletei a következők voltak:a) Handelskrieg (a kereskedelem elleni háború): Új, hatékony és veszedelmes fegyvere volt a tengeralattjáró, az Adria keleti partvidéke pedig kiválóan megfelelt a lesből való támadásra. Egyik nagy flottának sem volt olyan hajója a Földközi-tengeren, amelynek hatásos torpedóvédelemmel rendelkezett (az egyetlen kivétel a német GOEBEN volt). Az antant a saját kárán (LEON GAMBETTA, JEAN BART) tanulta meg azt, hogy nem érdemes nagy hajókat küldeni az Adriára. Így a két csatahajóflotta egymástól távol (Pola, Taranto), elszeparálva állt. 1917 novemberére azonban a tengeralattjáró-háború is kudarcot vallott (a Monarchia fő szerepe eleve arra korlátozódott, hogy a német tengeralattjárók számára bázisként szolgáljon, hiszen az osztrák-magyar tengeralattjáró-flottának sem a mérete, sem a technikai színvonala nem volt alkalmas komoly eredmények elérésére, a háborúban megsemmisült összes hajótérnek csupán a 2%-át süllyesztette el).b) Albánia megszállása, a szerb hadsereg evakuálásának megakadályozása (1915. december). (A legjelentősebb esemény Durazzo ostroma volt, ám itt a 6 modern rombolóból 2 elveszett.)c) Az otrantói zár (1916-1918). Közös pont: igen szerencsés megmenekülésről van szó osztrák-magyar részéről.

4. Rettegés a veszteségtől: Az antant mintegy három-négyszeres fölényben volt a tengeren (különösen a könnyű egységek terén), osztrák-magyar részről pedig nem nyílt lehetőség az elvesztett egységek pótlására. Ez is a viszonylagos inaktivitás egyik magyarázata.

5. A soknemzetiségű haditengerészet jól vizsgázott: Jobban, mint más intézmények. Az erózió csak 1917 végén kezdődött (mint mindenütt – a németeknél, az olaszoknál és a franciáknál is – ami a háborús fásultság számlájára írható). A haditengerészet a túlerő ellenére is megőrizte a saját tengerpartok feletti uralmat (ezt azonban nem adták ingyen: ez az eredmény az 1914-es, 1915-ös tengeralattjárós sikerek hatása). A viszonylagos inaktivitás oka:

a) Az értelmesen – nem kamikaze módjára – támadható célokból nem volt túl sok: Albánia, szerb evakuálás akadályozása. Utóbbi kétségtelen kudarc.

b) A saját kikötőktől túlságosan délre eltávolodva csak korlátozottan lehetett hadműveleteket folytatni, mert biztosra lehetett venni, hogy a visszautat az antant egységek elzárják.

Összegzés: 1918 novemberében egy viszonylag harcképes flotta bomlott fel, amelyen azonban a teljes kifáradás jelei mutatkoztak. Az olaszok azon kijelentése, hogy a nagy olasz háborúban arattak egy nagy olasz győzelmet, így erős csúsztatás, ami még a szövetségeseiket is elképesztette.

 

Zsigmond Gábor: Magyar tengeri hajók a világháborúban

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Főigazgató-helyettese, az Adriai-tenger Egyesület (https://www.facebook.com/adriaticsa/?fref=ts) elnöke, előadásában elmondta:

1. Rövid áttekintés: A haditengerészetek hagyományosan a kereskedelmi tengerészet működésének védelmére jöttek létre. Az Ausztriától független magyar kereskedelmi tengerészet a háborúban is létezett, ám, amikor az antant blokádot vont Otrantóhoz, a kereskedelmi tengerészetet is bezárták az Adriára. A magyar kereskedelmi tengerészet fő kikötője Fiume (ma: Rijeka) volt. Osztrák párja Trieszt (ma: Trieste). Fiume az Adriára beszorult haditengerészet logisztikai központja volt: a korlátozott szárazföldi szállítási lehetőségek (rossz úthálózat, gyér vasútvonalak) mellett a hatalmas szállítási feladatot a tengeren oldották meg. Mivel Trieszt túl közel volt az olasz fronthoz, Fiume – Európa egyik legmodernebb és tízedik legforgalmasabb kikötője (Velence és Amszterdam között) – felértékelődött. Ekkor 549 hajó szerepelt a magyar hajóregiszterben (ebből 137 korszerű gőzhajó, 235 987 tonna hajótérrel). Közülük 34 a M. Kir. Adria Tengerhajózási Rt-hez tartozott, amely akkor az ország legnagyobb hajótárasága volt, s hajói a világ számos kikötőjében megfordultak. Az észak-afrikai, Kanári-szigetekre irányuló kirándulójáratok számára Angliában óceánjárókat is rendeltek: a FERENCZ JÓZSEF KIRÁLY és a FERENCZ FEDINÁND FŐHERCZEG elkészült, további három testvérük közül az elsőt azonban a háború kitörése miatt már nem lehetett átvenni, az utolsó kettő pedig el sem készült.

2. Hadiszállítások: A háborúban a hadvezetés álláspontja szerint a hadsereg által igényelt hadiszállítási feladatokat – csakúgy, mint a világ többi hajósnemzeténél – a polgári gőzhajókkal kellett ellátni. 1911-ben egy tansegédletet állítottak össze a személyi állomány elméleti felkészítésére. A hajók igénybevételéért fizetendő bérleti díj számítási módja ugyanakkor a többi hajós nemzetnél alkalmazott számításmenetnél jóval bonyolultabb volt, s a háború után sok per alapját képezte. A háború kitörésekor a hajóállomány jelentős része külföldi kikötőben, vagy a tengeren – Európán kívül Ausztráliában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Holland Indiában (Jáva szigetén) – tartózkodott, hazahozataluk kockázatát a tulajdonosok jellemzően nem vállalták. Az első áldozat a BÁTHORY volt, amelyet a brit MINERVA cirkáló süllyesztett el 1914. szeptember 1-én. Polgári személyzetének tagjait hadifogolyként internálták. Több, antant országban lefoglalt hajót később Ausztria-Magyarország és Németország ellen antant lobogó alatt vetettek be (így pl. az Adria hajótársaság BÁRÓ FEJÉRVÁRY, DEÁK, DUNA, MATLEKOVICS, SZÉLL KÁLMÁN és a TIBOR nevű hajóját, az Orient LUZON és BORNEO gőzösét, a Magyar Keleti vállalat ATTILA, JÓZSEF, ÁGOST, KÁLMÁN, TÁLTOS, TURUL hajóit, utóbbi az egyik első hajója lett az önállósuló ausztrál kereskedelmi tengerészetnek). A tengerpart tagoltsága viszonylag védetté tette a szállítást (elsötétítve, konvojban).

3. Kihívások: Azt a fajta tengeri szállítási, katonai logisztikai rendszert, amit ma ismerünk, az első világháborúban még a polgári gőzhajózás járműveinek felhasználásával építették ki. A kor járműveit a célnak megfelelően kellett átalakítani. Nem feledkezhetünk meg például a kórházhajókról, hiszen a balkáni megszálló erők katonáinak az egyik legnagyobb ellensége a malária volt. A ragályos eseteken kívül pedig ezek a hajók még évi 50-60 ezer sebesültet is szállítottak. Fiumében a klasszikus kereskedelmi forgalom elmaradt (az 1914-ben még több mint 1 000 000 tonna/év árumennyiség 1918-ra néhány 100 000 tonnára apadt, ami kizárólag Adrián belüli és nagyrészt hadiszállítási forgalmat jelentett). A hajózás fenntartását a nyilvánvaló kihívások mellett olyan váratlan kihívások is nehezítették, mint az elszabadult saját aknák, amelyek bizony a magyar hajók közül is szedték áldozataikat.

4. Tanulságok: Sem a hadsereg a Balkánon, sem a hadiflotta az Adrián nem tudta volna biztosítani a hatékony utánpótlást. Egyedül 1916-ban 845 déli és 375 északi irányú utat teljesítettek a hadiszállítási célokra igénybe vett polgári hajók az ellenséges tengeralattjáróktól és légierőtől fenyegetve, ami évente több mint ezer utat jelent. A polgári hajózás tengerészei egyedülálló helytállásról tettek tanúbizonyságot.

 

 

Balogh Tamás: Az otrantói csata értékelése

A TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület (a történelmi Magyar Adria Egyesület jogutódjának) elnöke - http://hajosnep.hu/, http://lajtamonitor.hu/ - előadásában elmondta:

1. Miért éppen Otrantó? Az első világháború alatt a hajózásra leselkedő veszélyek a Dardanellák elleni brit hadművelettel összefüggésben a sokszorosára nőttek a Földközi-tengeren a német és az osztrák-magyar tengeralattjárók miatt. A német hadvezetés az első német tengeralattjárót éppen a Gallipoli partraszállás napján, 1915. április 25-én indította útnak az Adria felé a szövetséges osztrák-magyar tengeralattjárós fegyvernem megerősítésére (a háború kitörésekor a cs. és kir. haditengerészet ugyanis csak 8 db tengeralattjáróval rendelkezett, s számukat a háborús évek alatt is csak 27-re sikerült feltornászni). Az elsőt hamarosan további tengeralattjárók követték, részben a tengeri úton (Gibraltáron és az Otrantói-szoroson át), részben alkatrészekre szedve vasúton. Részvételükkel alakult meg az olasz hadbalépésig osztrák-magyar, 1916. augusztus 28-tól pedig újra német lobogó alatt hajózó Polai Német Tengeralattjárós Félflottila (Deutsche U-Halbflottille Pola), amely az északi Polát és a déli Cattarót (ma: Kotor, Montenegró) használta bázisként. A flottilla a legteljesebb kiépítése idején egyszerre 33 (fennállásának teljes időszaka alatt pedig különböző időpontokban összesen 61) tengeralattjáróval rendelkezett (amelyből 11 veszett oda bevetés közben). Az antant hatalmak tengerentúli gyarmatokkal – Ausztráliával, Indiával, Indokinával, stb. – fenntartott szállítási útvonalai a Szuezi-csatorna és a Gibraltári-szoros között a Földközi tengeren keresztül vezettek (hiszen ez jóval rövidebb tengeri utat jelentett, mintha Afrika megkerülésével kellett volna eljuttatni a felszerelést és a csapatokat Európába). Ezért az eredetileg csak a Dardanellák elleni akcióban résztvevő hadihajók ellen kiküldött tengeralattjárók hamarosan rákaptak erre a hatalmas zsákmánnyal kecsegtető forgalomra. A tengeralattjárók Adriáról történő kifutását az antant az otrantói szorosban kiépített blokáddal (felfegyverzett halászgőzösökből álló ún.: mozgó- és egy szirárd hálórendszerből álló, ún.: rögzített zár kiépítésével) igyekezett akadályozni – lényegében eredménytelenül (az ütközetig a hálórendszernek csak alig 1 km-es próbaszakasza épült ki). A tengeralattjárók támogatására hivatkozással végrehajtott zártörő támadások azonban bevetési lehetőséget biztosítottak a flotta felszíni egységei számára. Az akciókat soha sem a vezérkar, hanem minden alkalommal a cattarói cirkálóflotta parancsnokai kezdeményezték. Érvelésük pedig szükségképpen hamis volt, hiszen 1917 áprilisa, éppen az ütközet előtti hónap volt az adriai német tengeralattjárók legeredményesebb hónapja az egész első világháború alatt.

2. Hadicélok: Az elsődleges antant hadi cél a zár lehetséges szigorítása volt: a) A mozgó zár hatékonyságnak növelése az egységek számának gyarapítása, repülőgépek bevetése. b) A zár szélein a kereskedelmi hajózás célját szolgáló akadálymentes területeken az időszakos őrjáratok bevezetése és motoros naszádok alkalmazása a tengeralattjárók felszín alá kényszerítésére. c) A rögzített zár kiépítése, az Adria bejáratának fizikai lezárása. Az elsődleges osztrák-magyar hadi cél ehhez képest kevésbé volt konkrét: A zár ugyanis nem indokolt átfogó támadást: A szövetségeseknek az Otrantói-szorosban lévő eszközei nem voltak alkalmasak egy „abszolút zár” kialakítására. A zár inkább csak zavaró tényező volt: a tengeralattjárók a zár számos hézagán még felszíni menetben is áthaladhattak. Kellemetlenségekkel csak a halászgőzösökkel találkozó tengeralattjáróknak kellett számolnia, de ezekből sem volt elég a sikeres blokádhoz. Az osztrák-magyar és német tengeralattjárók tevékenysége jellemzően csak a javítások és semmiképp sem a zár miatt csökkent. Az elsüllyesztett ellenséges hajótér mennyiségének 1917 áprilisi rekordja ezt egyértelműen bizonyítja. A támadás ezért valószínűleg inkább lélektani célokat szolgált: Az osztrák-magyar haditengerészet az Adria korlátlan ura volt, s az „Adria gyakorlatilag osztrák beltenger”, a flotta mégis az „Adria foglyának” érezte magát, hisz’ sorsa – a legkönnyebb egységek (tengeralattjárók és rombolók) kivételével – a csaknem teljes tétlenség volt. A harckészség fenntartására valamilyen akció kellett. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 1917.02.01-én hirdették meg a korlátlan tengeralattjáró-háborút. 

3. Az ütközet lefolyása: A 14 órás ütközet 03:26-17:30 között zajlott és három szakaszból állt.Első szakaszát az albán partok előtt elterelő hadműveletet folytató CSEPEL és BALATON rombolók harca jelentette, amelyek felszámoltak egy antant kereskedelmi konvojt, s ezzel fedezték a zár ellen törő osztrák-magyar cirkálókat, helyettük magukra vonva az ellenség valonai egységeinek figyelmét.A második szakaszt az osztrák-magyar NOVARA, HELGOLAND és SAIDA cirkálók otrantói blokádot őrző felfegyverzett antant halászgőzösök elleni támadása jelentette. A cirkálók a zár felszámolását és a túlélők kimentését követően haza indultak.Ebből bontakozott ki az ütközet harmadik – befejező – szakasza, az ún.: „vesszőfutás”, amikor a Cattarói bázis felé igyekvő cirkálók szembe találták magukat a korábban a rombolóinkat üldöző, valamint a cirkálóink hazaútjának elvágására kiküldött ellenséges egységekkel.Az ütközet lefolyásának részletes leírását az alábbi linken érhetik el az érdeklődők: http://www.ng.hu/Civilizacio/2017/05/13/Otranto-1917

4. Értékelés: Az ütközetet értékelve hat körülményt kell kiemelni:

a) Helyesebb otrantói ütközetekről beszélni: A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, – a rossz időjárás, vagy az ellenség hiánya miatt – nem került sor összecsapásra, de néhány történész úgy véli, hogy az egyszerűség kedvéért, célszerű lenne meghonosítani a szakirodalomban (az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára) az "otrantói ütközetek" megnevezést. Szerintük ez a gyakorlat azért is szerencsés lenne, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetről beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

b) Az ismétlődő támadásokat nem a zár hatékonysága, hanem a tettvágy motiválta. Az 1917. május 15-ei nagy támadás okait nem csak a tengerzár puszta léte motiválta, hanem a tenni akarás is, ugyanis a szoroson való áthaladás nem mindig okozott nagyobb nehézséget a tengeralattjáróknak. Még 1918 első felében is, amikor a tengerzár kiépítettségének foka sokkal magasabb volt, havi 30-40 alkalommal észleltek vagy támadtak sikertelenül tengeralattjárókat az antant egységek. Ezzel szemben, a háború alatt, a záron mindössze két német és egy osztrák-magyar tengeralattjáró süllyedt el.

c) Az ütközet megtervezése számos egyedi elemet tartalmazott. Ezek közül a legfontosabb, hogy a harmadik otrantói ütközet az első háromdimenziós ütközet a tengeri csaták történetében, vagyis az első olyan hadművelet, amelyben a felszíni hadihajók mellett a tengeralattjárókat és a tengerészeti légierőt is bevezetették. A tengeralattjárók ekkorra már kipróbált fegyvernemnek számítottak és többször alkalmazták őket a felszíni hajókkal együtt. Repülők bevetésére azonban még nem került sor tengeri csatában (parti célok ellen már igen, egyébként jellemzően csak felderítést végeztek a felszíni hajók számára). Az ebből eredő problémák végigkísérték az ütközetet: Az osztrák-magyar repülők személyzete nagyon lelkesen – de szinte teljesen eredménytelenül – támadta az ellenséges felszíni hajókat. Izgatottságukban többször jelentették, hogy bombáikkal eltalálták a célba vett hajót, de sajnos egyetlen találatot sem értek el (olasz és francia kollégáik egyébként ugyanilyen lelkesen és ugyanilyen sikertelenül bombázták az osztrák-magyar hajókat). A repülőket tehát nem a közvetlen légitámadásokban elért eredményeik tették fontossá. Jelentőségük egészen másban rejlett: A „Csepel”-csoport és az olasz rombolók fölött köröző K153-as és K154-es tengerészeti repülőgép ugyanis a saját hajók lövedékeinek becsapódását is megfigyelte, és ennek alapján adta meg a helyesbítéseket, ami hozzájárult a „Csepel” és a „Balaton” találatainak pontosságához. Összesen hat tengerészeti repülőgép vett részt a harcban, és felderítő repüléseiken az ellenség mozgásáról szerzett ismereteik közlésével eredményesen járultak hozzá a gyorscirkálók sikeres kitöréséhez.

d) Az ellenség erőfölénye viszonylagos: Az ütközet lefolyása bebizonyította, hogy az ellenség – hiába van létszámfölényben a szorosban és a közvetlen környezetében – lényegében nem tudja kihasználni az erőfölényét. Az antant hajók ugyanis a támadásról szóló első jelentés vételekor még több órás készültségben voltak (mindössze néhány egység volt csak félórás kifutási készültségben). Kerr ellentengernagy minderről így számolt be az Admiralitásnak: „Szövetségeseink kedélye, akik jelenleg a rombolókat és tengeralattjárókat biztosítják a zár számára, nem megfelelő védelmi feladatokra. Riadó esetén még a gyors cirkálóiknak is rendszeresen időbe telik, amíg kifutnak a tengerre.”. Ezzel szemben a tartalékra kijelölt osztrák-magyar támogató erők Horthy kérésére azonnal kifuthattak, mert az egységek gőz-, csata- és kifutásra készek voltak, tehát rögtön elindultak.

e) Az osztrák-magyar hadihajók, miután ők okoztak súlyosabb veszteséget az ellenségnek, komolyabb veszteségek nélkül hazatértek. Kiderült, hogy bár a tüzérségi- és a létszámfölény az ellenségé, a sebességi fölény kétségkívül az osztrák-magyar egységeké, vagyis bebizonyosodott, hogy a hasonló gyors egységekkel végrehajtott zártörő támadások mindaddig sikerrel kecsegtethetnek, amíg sikerül elkerülni, hogy az ellenség a saját hajók és a támaszpontjuk közé férkőzzön. Sőt, egyértelművé vált, hogy a keskeny Adriai-tenger kínálta földrajzi feltételek között egyedül ez a fajta – a könnyű egységekkel végrehajtott gyors rajtaütésekre és nehéz egységekkel támogatott visszavonulásra épülő – tengeri hadviselés lehet sikeres. Ez a taktika később arra indította Horthyt, hogy 1918 nyarán megtervezze az addigi legnagyobb osztrák-magyar haditengerészeti vállalkozást, az úgynevezett Korfu-hadműveletet, amelynek az volt a célja, hogy az Otrantói-szorosban műveletező könnyű egységekre támadó, és őket Cattarótól elvágni igyekvő nehéz antant egységeket (a cirkálókat, páncélos cirkálókat és, ha beavatkoznak az ütközetbe a csatahajókat is) megsemmisítse.

f) Hasonlóság Jütlanddal: Végül néhány szót arról, hogy jogos-e ezt az ütközetet „osztrák-magyar Jütland”-nak nevezni. Amennyiben a szembenálló erők nagyságát, illetve az egymásnak okozott károk mértékét nézzük, akkor igen. Ugyanez a helyzet akkor is, ha azt nézzük, hogy mennyire sikerült tartósan kihasználni az ütközet eredményeit. Hiszen a német flottához hasonlóan, az osztrák-magyar flotta is taktikai győzelmet aratott (az ellenséget elűzte, komoly károkat okozott neki, de nem tudta megsemmisíteni), az így nyert előnyt – vagyis az Otrantói-szorosban kialakított zár gyengülését – viszont nem tudta kihasználni, nem tudott hadműveleteket kezdeményezni az Adrián kívül. Pedig a harmadik otrantói ütközet után a drifterek éjszakai őrjáratait a britek egyoldalúan felfüggesztették és nem is voltak hajlandók folytatni addig, amíg az olaszoktól megfelelő ígéretet nem kaptak a védelmükre. Végül, ha az ütközet megítélését nézzük az antantnál és Ausztria-Magyarországon, akkor is kimutatható bizonyos hasonlóság Jütlanddal, hiszen – a valós veszteségektől függetlenül – mindkét fél győztesnek érezte magát. Az osztrák-magyar erőket megerősítette ebben az elsüllyesztett egységek és a foglyul ejtett tengerészek száma, az antantot pedig az a körülmény, hogy nem szenvedett megsemmisítő vereséget, maradék erői továbbra is harcképesek és bevethetők voltak.

 

Bánsági Andor: A harmadik otrantói ütközet brit dokumentumai

1. A forrásokról általában: Bánsági Andor, a korábbi (a TIT HMHE-vel egyesült) Cs. és Kir. Haditengerészet Egyesület egykori alapítója és elnöke, az „Első Világháború napról napra” c. facebook-oldal szerkesztője (https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruPortal/?fref=ts) elmondta, hogy az ütközet brit forrásai 1983-ig kiadatlanok voltak és csak az amerikai történész, Paul G. Halpern munkájának köszönhetően válhattak ismertté. A hazai szerzők addig elsődlegesen osztrák források segítségével dolgozták fel a történteket, így az ellenfél hivatalos jelentéseinek megismerése értékes új információkkal egészítette ki a történetet.

2. A források tartalma: Az előadó ezt követően a források szövegét ismertette, amelyeket az érdeklődők egyesületünk weboldalán teljes terjedelmükben elérhetnek (http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00701f.html).

3. Összegzés: Előadása végén Bánsági Andor kiemelte a következőket:

a) A britek jellemzően izzó tettvággyal, egyszersmind megalapozatlan lelkesedéssel szemlélték az eseményeket. Egyrészt – mint hagyományosan a legnagyobb tengerésznemzet tagjai – önkéntelenül is vezető szerepet szerettek volna maguknak az Adrián és a Földközi-tengeren, másrészt nehezükre esett elviselni, hogy ténylegesen más a helyzet. Tisztjeik ugyan minden alkalommal fegyelmezetten engedélyt kértek többnyire olasz feletteseiktől az akciókra, de mindannyiszor megtiltották számukra a kifutást, érzékelhetően kárörvendő sajnálkozással vették tudomásul az olasz kezdeményezésű akciók kudarcát és azzal a meggyőződéssel, hogyha brit tengerésztiszt brit hajókkal vezette volna az akciót, akkor minden másként alakult volna. 

b) Az összehangoltság hiánya az olasz és a francia erők együttműködését is nehezítette. Az 1904-es antant-egyezmény a francia flottát hatalmazta fel a Földközi-tenger térségének ellenőrzésére, s ehhez képest az olaszok (akik a háború előtt legalább annyira fegyverkeztek Franciaország, mint Ausztria-Magyarország ellen) váratlan átállása kissé összezavarta a viszonyokat. A vezetési problémáktól bénított szövetséges haderő így a lehetőségeihez képest csak sokkal kevésbé hatékonyan működhetett.

 

A szimpóziumot az érdeklődők az interneten élőben követhették. Az előadások teljes terjedelmükben elérhetők a TIT HMHE facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/167321909959726/videos/vb.167321909959726/1692411157450786/?type=2&theater

Szólj hozzá!

Címkék: balogh tamás otrantói csata bánsági andor krámli mihály hajózástörténeti tagozat zsigmond gábor Otrantó otranto szimpozium

Új hajózástörténeti szakmunka érdeklődőknek

2011.12.06. 20:31 Doki

A Puedlo Kiadó gondozásában megjelent Kiss László: "Csatahajók az első világháborúban" c. kötete. A 184 oldalon összesen 165 fotót, 70 táblázatot, 6 térképet és 3 diagramot bemutató, álló A/4 formátumú kötet elkészítésében a szerzőt a feldolgozott 195 forrásmű, valamint széles nemzetközi és hazai szakmai támogatás segítette. A kötet elkészítéséhez Egyesületünk tiszteletbeli elnökei, Phd. Dr. Krámli Mihály, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója (lektorként), valamint Dr.- Csonkaréti Károly (forrásként) is hozzájárultak, a forrásmunkák között pedig Egyesületünk egyik internetes folyóirata, a "Hajózástörténi Közlemények" egyes számai is megtalálhatók.

A kötet fő erénye a korszerű, teljes és tárgyilagos áttekintésre és látványos bemutatásra törekvés, amelyet Magyarországon kiadott szakmunkáknál ritkán tapasztalhat az Olvasó. A törzsszöveg mellett 5 gazdag függelék is kiegészíti a kötetet (247 szócikket leíró bőséges szószedettel, az egyes dreadnoughtok nevének jelentését, építési és szolgálati adatait megadó, valamint az egyes haditengerészetek tengerészeti felső vezetését és rangjelzéseit bemutató táblázatokkal).

A kötet további erénye a gazdag nemzetközi forrásanyag felhasználása és megismertetése a hazai közönséggel. Emellett azonban - egyes esetekben - sajnos több olyan korszerű hazai forrás beépítésével adós maradt a Szerző, amelyek a nemzetközi szakirodalomban az osztrák-magyar hadihajókra vonatkozó korábbi téves közléseket az utóbbi években már pontosították.

Így például a SZENT ISTVÁN csatahajó történetét bemutató fejezetekben elmaradt az osztrák szerzők ma már - éppen Krámli Mihály kutatásainak köszönhetően - meghaladott, a nemzetközi szakirodalomban évtizedeken át tévesen alkalmazott megállapításainak forráskritikai elemzése. Ennek következtében az osztrák szerzőknek a csatahajó tervezési és konstrukciós hibáira vonatkozó téves megállapításait a Szerző több ponton átveszi.

Ugyancsak elmaradt a csatahajó elsüllyedésének okait és pontos lefolyását rögzítő búvárexpedíciók kutatási eredményeinek feldolgozása (amelyeket Dr. Balogh Tamás 2002-ben önálló kötetben - http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Khaj/0/7422/tamas.htm, http://hajomakett.hu/content/view/617/38/lang,hu/ -, 2008-ban pedig a Szerző által is felhasznált "Hajózástörténeti Közlemények"-ben -  http://www.kriegsmarine.hu/hk/bt00901rk.html -, 2009-ben pedig a NATIONAL GEOGRAPHIC Magyarországban is nyilvánosságra hozott - http://www.viribusunitis.ca/Jalbum/Publications/index.html -, s amelyekre Krámli Mihály is hivatkozott - http://www.kriegsmarine.hu/hk/km00902.html).

A "Pontos célzás és lövés problémájának megoldása" fejezet tartalmához felhasznált 1973-as és 1996-os forrásokat pedig a fizikus Dr. Ákos György, Egyesületünk Hajózástörténeti Tagozata vezetőjének 2010-es kutatási eredményei egészíthették volna ki további izgalmas részletekkel ("Lövés és találat - A haditengerészeti optikai távmérők és tűzvezető eszközök fejlődése a 19-20. században", in.: Haditechnika, XLIV. évf. 2010. július-augusztus, https://olibx.zmne.hu/cgi-olib91/w207.bat?session=598442343&infile=details.glu&loid=248984&rs=1240980&hitno=-1).

Ezzel együtt mégis köszönet illeti a Szerzőt, hogy kötetét elkészítette és izgalmas, közérthető és összességében a vonatkozó szakirodalomban is pontos eligazodást biztosító - tehát (a fenti megjegyzésekkel) forrásműként is használható - magyar nyelvű szakmunkát készített. Ajánljuk minden kedves látogatónk figyelmébe!

Szólj hozzá!

Címkék: kiss lászló balogh tamás krámli mihály csatahajók szent istván csatahjó csokaréti károly ákos györgy

Hajózástörténeti Közlemények - 2010/1

2010.06.10. 22:43 Rikkudo

Hosszú szünet után megjelent folyóiratunk új száma. A tartalomból:

 
Krámli Mihály:
A Koudelka-misszió
Alfred von Koudelka fregattkapitány látogatása a berlini birodalmi tengerészeti hivatalban és ennek dokumentumai 1909. április 29-30.


Krámli Mihály:
Fiume 1848-ban

 
Bánsági Andor:
A HMS CAPTAIN elsüllyedése (1870. szeptember 6.)

 
Veperdi András:
Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XI.

Szólj hozzá!

Címkék: fiume veperdi andrás bánsági andor krámli mihály hajózástörténeti közlemények hagyományőrző tagozat