"A SZENT ISTVÁN csatahajó és roncsainak kutatása - rendhagyó előadás a legmagyarabb hadihajó szolgálatba állításának 110. és magyar részvételű kutatásának 30. évfordulóján szegedi búvárokkal" címmel tart előadást az elsüllyedt csatahajó kutatásában résztvevő Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, a Magyar Búvár Szakszövetség tudományos alelnöke a Szegedi Tudományegyetem 29. Őszi Kulturális Fesztiválja keretében.
Az SZTE Kulturális Iroda szervezésében az egyetem Őszi Kulturális Fesztiváljának programsorozata keretében 2022-ben már alkalma nyílt egyesületünk, illetve az RMS TITANIC Magyr Kutatócsoport tagjainak közreműködni a fesztivál programjainak megvalósításában, hajós, illetve búvár(régészeti témájú előadásukkal. Az ennek köszönhetően idén kapott hasonló előadás-felkérés nyomán a 2025.11.16-án 110 éve szolgálatba állított és a magyar búvárok által idén 30 éve folyamatosan kutatott SZENT ISTVÁN csatahajó és roncsai kutatásának történetére emlékezünk.
Az előadást és az azt követő beszélgetést az osztrák-magyar haditengerészet csatahajóit bemutató modellkiállítás kíséri, melyen megtekinthetők a többszörös hajómodellező világbajnok, Dr. Hűvös Ferenc alkotásai. A csatahajó és a roncsok kutatásának máig tartó történetét bemutató vetített képes előadást a szegedi helyszín okán a történeti és a roncskutatások szegedi résztvevői - Gajó Gusztáv, Pintér Tibor és prof. dr. Rovó László, a házigazda egyetem rektora - is megtiszteli részvételével. A szegedi búvérok az előadást követő beszélgetés során megosztják az érdeklődőkkel az expedíciók végrehajtása közben a helyszínen, illetve a kutatás során szerzett személyes talpasztalataikat (többek között olyan érdekességekre is kitérve, mint a csatahajó szegedi tengerészei, köztük Pintér Ferenc története).
Az esemény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem, Klebelsberg Könyvtár, földszint AudMin. (6722 Szeged, Ady tér 10.). Időpontja: 2025.11.18. péntek: 17:00 óra.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A 2025. augusztus 20-i ünnepi programok alkamából egyesületünk és a Magyar Búvár Szakszövetség együttműködésében megtartott rendezvények: itt.
További információk a csatahajóról:
Elemzés a legújabb expedíciós eredményekről a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a süllyedés centenáriumán a National Geographic Magazinban: itt.
Összefoglaló a hadihajó történetéről elsüllyedése centenáriumán egyesületünk honlapján itt.
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a National Geographic Magazinban: itt.
Beszámoló a 2008. évi expedícióról a Hajózástörténeti Közleményekben: itt.
A csatahajóról egyesületünk elnöke közreműködésével 2002-ben készült könyv: itt és film: itt.
A könyv recenziója a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain: itt.
Egyesületi modellezőink alkotásai a Hadtörténti Múzeum centenáriumi kiállításán 2018-ban: itt.
Dr. Hűvös Ferenc csatahajó-modellje egyesületünk komáromi állandó kiállításán 2013-ban: itt.
A csatahajó roncsai közül felszínre hozott tárgyak időszaki kiállítása Eszéken, 2011-ben: itt.
A csatahajó szolgálatba állításának 110. évfordulójára emlékező kiállításunk 2025-ben: itt.

Utolsó kommentek