Kikötő. Benne a hajó partra vetett, lerágott csontváza... (forrás: GoogleMaps)
Ma három esztendeje – 2012. február 26-án – történt, hogy Szegeden elsüllyedt a SZŐKE TISZA gőzös, az ország műszaki történetének pótolhatatlan darabja. A hajó és elmúlása történetét tematikus oldalunkon idézzük fel: http://hajosnep.hu/szoke-tisza-karmentes. Sármási Zoltán honlapja pedig külön is foglalkozik a szomorú évfordulóval: http://www.sarmasi-zoli.hu/leszejovojuk/harom-eve-sullyedt-el-a-szoke-tisza/.
Honlapunkról kiderül: a hajó elvesztése nemcsak egy pótolhatatlan műszaki érték (Magyarországon, Európában és a Világon típusában a legeslegutolsó folyami gőzhajó) megsemmisülését jelenti, de egyúttal a hazai műszaki értékek megóvásának általános helyzetére is rávilágít, s a kép sajnos meglehetősen lehangoló, hiszen:
1) A SZŐKE TISZA tulajdonosai megtehették, hogy a hajót évtizedeken keresztül súlyosan elhanyagolták.
2) A védelmére indított hatósági- és egyéb államigazgatási eljárásokban lehetséges volt, hogy a hajóra vonatkozó döntéseket a szükséges (s kifejezetten a SZŐKE TISZA által reprezentált) hajóépítési, valamint hajómentési- és felújítási eljárásokra vonatkozó megfelelő és igazolt végzettség, szakismeretek és gyakorlat hiányában hozzák meg.
3) A hatályos víziközlekedési és vizsgálati szabályok ellenére előfordulhat az, hogy a SZŐKE TISZA elsüllyedésének körülményeit (a rendelkezésre álló és megismerhető információk szerint legalábbis) a mai napig nem vizsgálta ki egyetlen közlekedésbiztonsági szervezet sem, noha a 2000. évi XLII. törvény szerint arról, hogy az úszóművek kikötésére szolgáló vízi út kikötésre alkalmas állapotban legyen, a vízi út fenntartójának, a víziközlekedési (és kikötési) szabályoknak az úszólétesítményen történő betartásáról pedig a tulajdonosnak kell gondoskodni. Vagyis az állóhajóként lajtromozott úszóműnek minősülő SZŐKE TISZA esetében a hajó horgonyzására alkalmas helyet a kikötő fenntartójának kellett kijelölni, a vízszint rendszeres változásából adódó balesetek elkerüléséről (a kikötési helyzetet stabilizáló intézkedések napi ellenőrzéséről és az úszólétesítmény kikötési állapotának a vízmozgást követő kompenzálásáról) pedig a tulajdonosnak vagy megbízottjának kellett gondoskodni. A hajó elsüllyedése ebből eredően – az okától függetlenül – víziközlekedési baleset, amelynek körülményeit az erre kijelölt közlekedésbiztonsági szervnek kell kivizsgálnia a 2005. évi CLXXXIV. törvényben írt szabályok szerint, és ha a baleset a szabályok megsértése miatt következett be, meg kell állapítania a felelősséget és az alkalmazandó szankciót. S Magyarországon – tudomásunk szerint – mégis előfordulhat, hogy az erre vonatkozó egyértelmű jogszabályi kötelezettség ellenére három éve nem történt semmi!
4) A SZŐKE TISZA egyes alkatrészeit védetté nyilvánították és kötelezővé tették a megőrzésüket. Ennek ellenére a mai napig nincs nyilvánosan elérhető információ arról, hogy valamennyi védett tárgyat sikerült-e kiemelni a hajóból és az előírt állapotban megőrizni (a szintén védett hajógép – az összes védett tárgy közül műszaki szempontból a legértékesebb – például a rendelkezésre álló információk szerint még mindig a vízben van).
Mindezek után joggal vetődhet fel a kérdés: ha egy sor egyértelmű jogszabály és egy konkrét, kötelező hatósági határozat tényleg csupán ennyit ér, mi szükség van rájuk – és az elvileg a végrehajtásukra felügyelő szervezetekre – egyáltalán? A végre nem hajtott jogszabályok és a be nem tartott határozatok ugyanis csak a jogkerülő magatartást, a következmények nélküliség tudatát erősítik, végső soron azt a mintát, ami a SZŐKE TISZA elvesztéséhez vezetett.
A SZŐKE TISZA esete arra figyelmeztet: ami azzal a hajóval megtörtént (és azóta is történik), bármelyik hasonló – még meglévő – közlekedési/műszaki emlékünkkel megtörténhet. Ennek az üzenetnek különös hangsúlyt ad a tény: 2015 az ipari és műszaki örökség európai éve (http://www.industrialheritage2015.eu/). A SZŐKE TISZA gőzösre emlékezve ma különösen aktuális a kérdés: Mi vajon hogyan ünnepeljük?
Utolsó kommentek